Ismét teret kap a TV2-n az idiotizmus
2009. szeptember 2. 22:32, szerda
Rögtönzött felmérésünk során megállapíthattuk, hogy a legidiótább tévésorozattal a TV2 rendelkezik. Sőt, tanulságként azt is leszűrhettük, hogy attól, hogy valami idióta, nem lesz kevésbé vonzó a nézők számára. Sőt.

A Psych - Dilis detektíveknek már a címében is benne van az esszenciája, s való igaz, a Shawn - Gus páros, a magukat látnoknyomozónak kiadó duó minden kortárs amerikai sorozatnál magasabbra helyezte a képzeletbeli lécet dilinyó-faktor szempontjából, s erről bárki maga is meggyőződhet, ha megnéz egy epizódot a sorozatból.

A sorozatból, mely Amerikában nemrég lépett a 4. évadjába, idehaza viszont még csak most fog kezdődni a harmadik szezon, mégpedig szeptember 6-án vasárnap, valamivel délután egy óra után. Az évad első epizódjának címe: Szellemek lesz.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. szept. 03. 13:49 | válasz | #11
Tömören:
Cím: A TV2-n vannak idióta sorozatok - 3 sor. Psych c. sorozat jön új évaddal - 7 sor.
Azaz a cikk nem arról szól, hogy a TV2 sorozatai egy méretes uborkát sem ér, hanem arról szól, hogy kezdődik a Psych új évada.
Tudom, én is bedőltem a címnek, azt hittem kritika lesz.
2009. szept. 03. 13:44 | galéria | válasz | #10
Hát elég zagyva az biztos. :)
fv  
2009. szept. 03. 11:47 | válasz | #9
Nem értem a cikket.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 03. 09:11 | galéria | válasz | #8
há későn kell leadni, mert csúnyaszó van benne :D

"az egyetlen dolog amivel fontos, és hasznos törődni ezen a világon, az a... (rákészülés) ...pina" :D
2009. szept. 03. 08:24 | galéria | válasz | #7
2009. szept. 03. 08:01 | válasz | #6
Nem ismét... még mindig!
2009. szept. 03. 07:54 | válasz | #5
inkabb egyszeruen csak TV2 vs RTL Klub.
Talan az RTL jobban all az idiotizmusban, hisz az nemcsak a musorokban, de a vezetesben is megjelenik, gondolok itt a megvagott filmekre (A Halalos fegyverbol masodik reszebol talan ha 15 percet neztem meg, utana megint felhuztam magam a kimaradt jeleneteken)...

Bar, ha belegondolok, hogy a TV2 minden reklam nelkul adott le egy olyan filmet szombatrol vasarnapra virrado ejjel 0.45-kor, mint az "Egy asszony illata" azt hiszem, nem sokban marad el ettol a szinttol.
Athor  
2009. szept. 03. 07:13 | válasz | #4
Vacsoracsata vs. Hal a tortán...

nohea  
2009. szept. 03. 07:08 | válasz | #3
Dejó, akkor nemcsak az én asszociációimmal van baj! :D
morden  
2009. szept. 02. 23:21 | válasz | #2
Elsőre azt hittem a "celebműszak" nevű tüneményről van szó :D
2009. szept. 02. 22:36 | válasz | #1
Jóban rosszban vs Barátok közt ;)