Durva egy szeptember lesz, annyi szent
2009. szeptember 3. 08:37, csütörtök
Csekély 17 új filmet láthatunk szeptemberben, köztük az év leginkább várt művét, legkeményebb horrorját és a leglátványosabb alkotását is.

Régebben mindig szeptemberben indult be a hazai mozis élet, hiszen az amerikai nyári sikerek hozzánk ősszel értek el, azonban idővel a magyar forgalmazók is rájöttek, hogy egyáltalán nem uborkaszezon a nyár Magyarországon, így a filozófiaváltással párhuzamosan a szeptember is meggyengült, de szerencsére ilyenkor remekül lehet pótolni korábbi filmeket a Moziünnep keretében.


Most csütörtöktől, vagyis szeptember 3-tól a nyár egyik várt akciófilmje, a Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham 1 2 3) mutatkozik be Denzel Washingtonnal és John Travoltával, végre mi is láthatjuk, hogy valóban meglepetés-e a film kvázi bukása és a meglehetősen visszafogott közönségreakció. Az mindenesetre bebizonyosodott, hogy két sztár és egy régi, 70-es évekbeli kedvenc feldolgozása sem biztos út a sikerhez.

Ugyancsak ezen a héten kerül mozikba a Két szerető (Two Lovers), melyben Gwyneth Paltrow enyeleg azzal a Joaquin Phoenix-szel, akit egy ideig ebben a filmben láthatunk utoljára. A hét harmadik premierjét a Kiságyúk (Sparaengfarlig bombe) hozza, mely egy dán komédia Ulrich Thomsennel.


Horrorok és 3D-filmek a szeptember 10-től kezdődő mozis héten - jövő csütörtöktől 5 premiert láthatunk. Először is az IMAX-rövidfilmek rajongói örülhetnek, hiszen érkezik a Cinema City Arénába A dinoszauruszok nyomában 3D (Dinosaurs Alive), mely ráadásul 3D-s lesz. Ugyancsak 3D-s látvánnyal fog büntetni a népszerű horrorsorozat negyedik része, A végső állomás 3D (The Final Destination 3D), mely alig 70 percnyi filmet jelent, de az legalább mentes az üresjáratoktól.

Ugyancsak horrorral próbálkozik a Fórum Hungary, mely a Kísértetjárás Connecticutban (The Haunting in Connecticut) című, nem feltétlenül tinihorrortól várja azt, hogy megverje az Intercom bemutatóját. A kevésbé látványcentrikus nézők még választhatnak a magyar Rózsaszín sajtból és a közel sem egyszerű Egy kis gubancból (In the Loop) - utóbbit majd a Cirkogejzírben lehet megtekinteni.


A szeptember 17-i csütörtökkel kezdődő mozis hét a pihenőről fog szólni, hiszen nem valószínű, hogy a Hitvallók és ügynökök című magyar film érdekelné a Transformers 2. rajongóit (meg aztán Moziünnep, nem feledni). Ellenben a hét másik két apró premierjét, a Pánikfalva (Panique au village) című francia animációs filmet, valamint az itthon is megjelent krimiregényből készült Vérvonal (Mýrin) a kötelezően megtekintendők közé tartozik.


Melyik szeptemberi premier érdekel legjobban?
District 9 (50%)
A végső állomás 3D (25%)
Hajsza a föld alatt (16%)
Valamelyik másik, itt nem említett bemutató (5%)
Kísértetjárás Connecticutban (3%)
Az árva (1%)
Megtört ölelések (1%)
Összesen 2394 válaszadó.
A hónap, köszönhetően annak, hogy csak 30 napos, a szeptember 24-i premierekkel fejeződik be. A hat újdonság között lesz szigorúan felejtős film, mint a Derült égből fasírt (Cloudy with a Chance of Meatballs) című überolcsó 3D-s animáció (nagyjából a Légy a Holdon minőségére számíthatunk), lesz orosz alkotás, az Admiral, amely a háborús filmek kedvelőinek szerezhet örömöt és érkezik a Free Rainer, mely német film és egy tévéműsor színfalai mögött fog játszódni. A hét három nagyobb filmjét a művészmozikat minden bizonnyal megtöltő Pedro Almodóvar-féle Megtört ölelések (Los abrazos rotos), a Viasztestek rendezőjének új horrorja, Az árva (Orphan) és az év egyik rajongói kedvence, a kevés pénzből forgatott, de hatalmas marketinggel a köztudatban elültetett District 9 fogja jelenteni, mely még mindig benne van az IMDb legjobb 50 filmjében.

Szerencsére az október is gazdag lesz jóféle premierekben, hiszen érkezik az új Pixar-mozi, a Fel, Bruce Willis scifije, a Hasonmás, a magyar scifi, az 1, négy horror, a Sorority Row, a Vakító fehérség, a Fűrész 6. és a Halloween 2, a Crank rendezőinek új filmje, a Gamer - Játék a végsőkig, az adaptáció Rémségek cirkusza, no meg persze a hazai nagy durranásnak szánt Szuperbojz.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 18. 20:06 | válasz | #84
Nah, biztos belehalnak ha te nem mész oda... Hogy lenne már kötelező végigülni? Nézz utánna rendesen milyen filmre mész, és olyat nézz meg ami jó... A művészmozikban jobb a légkör???? Ezt te se gondolhatod komolyan... És a legdurvább: jobb filmeket vetítenek? Amik igazán jó filmek, és mennek a művészben, azok mennek a plázában is (Gettómilliomos, Becstelen Brigantyk) Nah mi a színvonalasabb művészfilm? A SHORTBUS??? Neked ez kell? Komolyan? Arra nem gondoltál, hogy a 'gusztustalan' plázamozi 400-al többet elkér, azonban mennyivel többet ad? Kényelmes székek, szemkímélő, látványos, nagy vászon...
Ahoy  
2009. szept. 21. 13:41 | válasz | #83
Hát, ha 540 lenne a mozijegy, mint most ünnepkor, akkor tuti havi 3-4x eljárnék... De nem, a gusztustalan plázamozi az 1000. Úgykell nekik, nemjárok oda. Amúgyis felháborító, hogy közel 15-20 percnyi reklámot beleqúrnak az elejére, pedig FIZETEK hogy ott üljek, méghozzá majdnem egy havi HBO pénzt. És kötelező végigülni.

Másrészt aki nem akar plázamoziba járni, az járjon 5-600 Ft-ért művészmozikba. SOkkal jobbak a filmek is, jobb a légkör, manapság még menőbb (de érdekes) filmeket is levetítenek. Pl Becstelen Brigantyk simán lement. Igaz nyálas popcorn filmeket nem vetítenek, meg scifiből/fantasyból is csak az elvontabbakat.
winnie  
2009. szept. 19. 12:51 | válasz | #82
"még egy jó film sincs a moziban. "

inkább túl sok a jó film, nem?
2009. szept. 19. 12:16 | válasz | #81
Nagyon durva eddig a szeptember... 45000 forintos albérleti díj, iskolai problémák (tantárgyfelvétel, törlés), és még egy jó film sincs a moziban.

"Csekély 17 új filmet láthatunk szeptemberben, köztük az év leginkább várt művét, legkeményebb horrorját és a leglátványosabb alkotását is. "

District 9-et tudtam csak otthon megnézni, (mivel moziban még itt nem adják) ami szerintem jó film lett csak a kamera rángotásoktól szédültem be, a végső állomás halálosan unalmas lett. Becstelen Brigantyk unalmas, vontatott, beteges, nem tudom hányszor akarják elővenni ezta zsidós szenvedős sztorit.
2009. szept. 11. 16:45 | válasz | #80
alig tudtam kiheverni a "brutális" augusztust, most meg már itt a "durva" szeptember. a 'district 9'-t várom és... mást nem.

kicsit off: valami szakértő elmagyarázhatná nekem, hogy mi a szórakoztató abban, ha egyik ember a másikat nyomorítja. horror, stb.
2009. szept. 08. 02:35 | válasz | #79
Uhh, oké, ez az én baromságom, bocsi!

Rendező vs. Producer az nálam valahogy totál egál harc, asszem elbújok szégyenemben :D ;)
2009. szept. 08. 00:08 | válasz | #78
Tessék! (hivatalos)
rendező: Shane Acker
forgatókönyvíró: Pamela Pettler, Shane Acker
producer: Timur Bekmambetov, Tim Burton, Dana Ginsburg

Szóval nem Tim Burton rendezi az fix. Csak mivel Acker neve nem ismert mindenhol Burtont tüntetik fel először, de csak mint producert. Csak az eberek azt már nem olvassak el hogy "FROM PRODUCER", csak annyit hogy Tim Burton, és egyből azt hiszik ő a rendező.

winnie  
2009. szept. 07. 14:17 | válasz | #77
linket ide:)

itt van ez: http://www.youtube.com/watch?v=OnoJecu9e7c

itt annyit írnak, hogy tim burton és timur bekhambetov producerektől és shane ackers rendezőtől - no komment, hogy a producerekkel kezdik a névsorolvasását, de ezt kell, hisz őket ismeri az ember.
2009. szept. 07. 13:01 | válasz | #76
Én csak azt tudom mondani, amit olvasok a trailerben, leirásokban, beharangozókban, hasonló.
Hivatalos trailerben Tim Burton és Timur Bekmambetov van feltüntetve mint rendező.
Összeesküvés az van :)

Ha van valami paranoid linked filmrendezőklónozásról, akkor azt külld el kérlek, kiváncsi vagyok!
winnie  
2009. szept. 06. 20:37 | válasz | #75
akkor ez a világ legjobban őrzött titka:)

tim burton igazából, ha akarná, sem tudta volna rendezni, hiszen angliában csinálta az alice-t (most meg utómunkázik ezerrel), és egy animációt sokkal nehezebb készíteni (az meg luxemburgban meg kanadában forgott). burton ugyan ott van a stáblistán, de csak azért, hogy még jobban el lehessen vele adni a filmet. (még annyira sem működött benne közre, mint a corpse bride-ban-)
2009. szept. 06. 19:40 | válasz | #74
Az alap 10 perces kisfilmet csinálta ő, a full estés mozit attól függetlenül tim rendezi
winnie  
2009. szept. 06. 14:40 | válasz | #73
valószínűleg csak neked, de ha 9, akkor shane acker.
2009. szept. 06. 12:24 | válasz | #72
A ditrict 9 egy erdekes film, tegnap megneztem...
2009. szept. 06. 02:46 | válasz | #71
jaja, a Nine (9) eléggé kimaradt a felsorolásból, bár lehet, hogy Tim Burton csak nekem mond valamit.
2009. szept. 05. 15:23 | válasz | #70
IMDB-n néztem, és még fel sincs tüntetve a Magyar. És a legtöbb kis országokban mind 2010 elején lesz, gondolom akkor sajnos nálunk is. Viszont így valószínű sok olyan embert vesztenek el akik megnézték volna moziba, de így nem várnak annyit, és letöltik jó minőségbe addig.
winnie  
2009. szept. 05. 14:45 | válasz | #69
nem. ilyen filmnél kockázatos lenne a világpremier. remélhetőleg lesz hazai moziban, de egyelőre szerintem tervbe sincs véve.
Atisz  
2009. szept. 05. 10:52 | galéria | válasz | #68
Egy spoilert ha benyomnál, megköszönném, hogy kb. nagyjából mire lehet számítani a filmmel kapcsolatban.
Zomil   2005. 07. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 07. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 07. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. szept. 04. 22:11 | galéria | válasz | #67
vki kérdezte lentebb de senki nem válaszolt, szeretném én is megkérdezni.

nem ugy volt, h most jön 9-én idehaza is a 9 cimü animácios film?
2009. szept. 04. 20:29 | válasz | #66
attol elteroen hogy mar lattam, a District 9 -re szavaztam. viszont Washington vs Travolta-ra is kivancsi vagyok.
2009. szept. 04. 14:56 | válasz | #65
Először én is azt hittem hogy Kalapos fogyatékos, de szerintem csak direkt fogalmazott félreérthetően hogy hergelje a népet poénból. Alapvetően egyébként igaza van: a cikkből nem derül ki hogy a három magasztos jelző mely filmekre vonatkozik. A "legkeményebb horror" alatt szerintem sem a FD4-re gondolt a cikkíró, azt inkább a leglátványosabbnak gondolja talán. Ez persze nem mentség a trollkodásra.
2009. szept. 04. 13:33 | válasz | #64
Jaj, de szerencsétlen vagy. :(
2009. szept. 04. 13:06 | válasz | #63
Hagyjátok rá sötét szókiforgatós fasz,legyen igaza ha ennyi esze nincs,kb mindenki magyarázza neki miről van szó, és nem érti meg.
Részemről lezártam okos enged balfasz szenved.
2009. szept. 04. 12:57 | galéria | válasz | #62
Nem lett volna egyszerűbb azt írni, hogy "3 horrort említ a cikk, senki nem írta, hogy a FD4 lesz a legkeményebb"? Ebben mondjuk még igazad is van, de nem tudom, hogy eredetileg is ebből az indíttatásból írtad-e a válaszod. Tételezzük fel, hogy igen. Viszont amit írtál(a #18-ban), azt maximum elbaszott reakciónak hívhatjuk, és semmiképp nem iróniának, mert iróniaként sem illeszkedik a 18-as válasz a 16-os kommentre.
neoG  
2009. szept. 04. 12:56 | válasz | #61
Akárhogy csűröd csavarod, ebből már nem mászol ki
2009. szept. 04. 12:41 | válasz | #60
Ez rád is vonatkozik..."köztük az év leginkább várt művét, legkeményebb horrorját és a leglátványosabb alkotását is."
Csak nekem tűnik úgy, hogy 3 különböző filmről van szó?A leginkább várt, legkeményebb horror és a leglátványosabb alkotás (ha 1 lenne akkor vmi ilyesmi lenne szvsz:A legkeményebb,leglátványosabb és leginkább várt alkotását 1 horrort..)
2009. szept. 04. 12:28 | válasz | #59
Irónia? A 16-os hozzászólás seggezik meg szarozik idegbeteg módon. Semmi irónia nincs benne Ha valaki ironizál, akkor én a 18-asban. Próbálom jelezni neki, hogy rohadtul nincs leírva, hogy a 3 közül melyiket tartják a legkeményebb horrornak.

Ha kérdezed: fogalmam nincs, hogy melyik a kemény és melyik a látványos az író szerint. De szerintem skyline-nak sem. Csak ő nem tudott szöveget értelmezni és bemesélte magának, hogy csakis a VÁ4 lehet a kemény és ezt kérte számon.
tucky1  
2009. szept. 04. 12:15 | válasz | #58
Ember valami nincs rendben nálad, először is nem érted az iróniát a 16-ik hozzászólásból most már talán dereng valami mit is akart leírni, de most meg fa**ságokba kapaszkodsz, ezért felteszem a kérdést mivel a cikkben szerepel: "legkeményebb horrorját és a leglátványosabb alkotását is." na szerinted a cikkíró melyik filmre gondolt? Olvasd el még ötször, és értsd is a szöveget ne csak a konkrét szavakat keresd.
2009. szept. 04. 11:25 | válasz | #57
Oké, közben leesett, hogy csak poénból próbálkozol. Ennyire senki nem lehet lassú felfogású. Bocs, hogy bedőltem a flame-nek, de az alattam lévő kedvéért elmagyarárom.

"A cikk eleje úgy keződik hogy VÁRHATÓ A LEGKEMÉNYEBB HORROR...Mivel a cikk két horrort említ"

Úgy kezdődik, hogy várható a legkeményebbb horror. Igen. És nem kettő, hanem három horrort említenek. Azért számolni illik tudni.

Senki nem írja, hogy a VÁ4 a kemény. Csak te. Valamiért ezen kezdtél el rángatózni. Azt sem írják, hogy a Kísértetjárás az. De lehet, hogy az író szerint az. Attól, hogy szerinted nem, szerinte lehet. Mint ahogy lehet, hogy a VÁ4. Mint ahogy lehet, hogy a harmadik, amit tegnap óta nem találsz.

A diagnózis: valaki leírja, hogy jön a legkeményebb horror. Te elolvasod. Azonnal azt hiszed, hogy a VÁ4 az és rákérdezel. Holott senki nem írja, hogy a VÁ4 az. De te azt hiszed. Hogy miért? Senki nem tudja.

Egy szerencsére biztos. Szerinted a legkeményebb egy olyan film, amit még be sem mutattak. Gratulálok. Nem sokat értesz a horrorokhoz.
2009. szept. 04. 11:12 | galéria | válasz | #56
Szerintem ismerd be, hogy ezt benézted, mert már ciki a szófacsarásod, ahogy próbálod az igazad bizonyítani. Bebuktad. Punktum.
2009. szept. 04. 11:04 | galéria | válasz | #55
de ráértek...
2009. szept. 04. 11:02 | válasz | #54
Nem tűnik fel hogy mindenki próbálja a megfejtést a szádba rágni csak te vagy ennyire barom???
2009. szept. 04. 11:01 | válasz | #53
Utoljára magyarázom el sötét barom...
A cikk eleje úgy keződik hogy VÁRHATÓ A LEGKEMÉNYEBB HORROR...Mivel a cikk két horrort említ: Az egyik a kísértetjárás ami hótgagyi. A másik az elég elhíresült Végső állomás negyedik része ,ergo ERRE gondolt a cikk írója. És ÉN MEGKÉRDŐJELEZTEM hogy ez mitől kemény, nem feltételezem!
Idióta...
Nielx  
2009. szept. 04. 10:45 | válasz | #52
Igen. Tényleg nem írja senki, hogy a VÁ4 kemény. Legalábis nem egyértelmű. De az eredeti probléma nem ez. Hanem, hogy Skyline szerint sem a legkeményebb. Legalábbis ez derül ki abból a kommentjéből.
Atisz  
2009. szept. 04. 10:21 | galéria | válasz | #51
Ajaj... a legutóbbi "durva" hónap abból állt, hogy egészen konkrétan 1 nézhető mozi volt a repertoárban :)

A District 9-ről hallgatok, mert még mindig nem tudok róla egy árva kukkot sem (tudom-tudom, el kéne már olvasni a kritikáját vhol :)).
A 3-d-s filmektől menekülni kell, mert ezek esetében az fő feature, hogy 3d (ki hitte volna), ami az összes többi tényező rovására megy.
A Moziünnep mindenesetre örvendetes, talán meg lehet majd nézni vmelyik korábban elmulasztott nagy filmet (már ha beleesik a kínálatba).
2009. szept. 04. 10:07 | válasz | #50
Én azóta röhögök szegényen, mert dobálózik itt szövegértéssel (ami neki nem megy) meg idegeskedik, hogy "kemény horror" így meg úgy, holott (kétszer átolvastam a cikket és a kommenteket) senki nem írja a VÁ4-ről, hogy kemény. A keménység és a VÁ4 együtt csak az ő kommentjeiben fordul elő, de ez nem tűnik fel neki:))
Nielx  
2009. szept. 04. 09:57 | válasz | #49
"A legkeményebb horror a Végső állomás új része?"
Nem az okozza félreértést hogy te úgy értelmezed ezt a kérdést mintha érdeklődve tette volna fel? Valahogy így: A végső állomás új része tényleg a legkeményebb horror? Mintha ő keménynek tartaná és csak megerősítést kérne a cikkírótól.
Miközben Skyline így értette a kérdést: Honnan veszed azt az elborult hülyeséget cikkíró úr, hogy a legkeményebb horror a VÁ4?!?!?
Tehát nem tartja keménynek. A szövegkörnyezetből viszont egyértelműen kiderül, hogy az utóbbi értelmezés a helyes.
De poén ez a vita
2009. szept. 04. 09:22 | válasz | #48
Zoliz! a "Disztrikt" az egy gyurmafilm
2009. szept. 04. 08:02 | válasz | #47
tényleg nagyon vicces gyerek vagy
Zoliz  
2009. szept. 04. 02:02 | válasz | #46
Mi az a Disztrikt? Valami rajzfilm? Vagy pornógenyóság?
2009. szept. 03. 23:58 | válasz | #45
Ennyire nem lehetsz lassú. Még mindig nem érted? Segítsen már neki valaki megérteni.

"Tehát én nem feltételezem és nem is állítom, Szekeresnek ment a kérdés,mitől legkeményebb horror a VÁ4...."

Ha nem feltételezed, akkor miért feltételezed? Megint csak az mondod a kérdésben, hogy a VÁ4 a legkeményebb horror. Ezt honnan veszed? A világon sehol nem látom leírva, hogy a VÁ4 kemény horror, egyedül te hajtogatod a kommentjeidben mániákusan. Vagy ötször leírtad már.
2009. szept. 03. 23:09 | válasz | #44
Te tényleg tökhülye vagy.

A CIKKÍRÓTÓL KÉRDEZTEM ÉRDEKLŐDVE!!!!
Segítek így kezdődik a cikk:
"Csekély 17 új filmet láthatunk szeptemberben, köztük az év leginkább várt művét, LEGKEMÉNYEBB HORRORJÁT és a leglátványosabb alkotását is. "

Tehát én nem feltételezem és nem is állítom, Szekeresnek ment a kérdés,mitől legkeményebb horror a VÁ4....
HADIÖKÖE!!!!
2009. szept. 03. 18:16 | válasz | #43
Az ideji legkeményebb horror az lesz, mikor lerakom a kamerám a földre, elindítom a felvételt és rászarok az optikára. Aztán felteszem valamelyik elmés videomegosztó oldalra. Az aktust a szeptemberi mozis premiereknek szánom, a Vérvonal és a D9 kivételével silány a felhozatal.
2009. szept. 03. 18:11 | válasz | #42
Talán az is fokozza a félreértést, hogy a "leginkább várt mű, legkeményebb horror, és a leglátványosabb alkotás" csupán a cikk írójának szubjektív véleménye, viszont nem igazán derül ki a cikkből hogy mely filmekre/filmre gondolt.
2009. szept. 03. 16:08 | válasz | #41
Komolyan ennyire nem érted? Értelmezd már a szavakat. Írsz mindenfélét, de egy valamire nem válaszolsz.

Honnan veszed, hogy a Végső állomás 4. kemény? Látom én, hogy kérdés, de nem értem, hogy miért kérdezed, hogy kemény? Miért merül fel a kérdés? Mivel kérezed, feltételezem, hogy nem tudod a választ. Ezért válaszoltam neked, bár nem tőlem kérdezed: annyira nem kemény, inkább csak tinicucc. Elégedett vagy?

A Barlang 2-t tudtommal még be sem mutatták, így vicces, hogy keménynek titulálod. Vagy egy tucat DVD-s horror kenterbe fogja verni keménységben, ha már az előzetesek alapján ítélünk.
2009. szept. 03. 16:06 | válasz | #40
az Orphan jo film nagyon! Neha majd szetbaszott az ideg a kis ribanc miatt!
a pelhalm egy fos!
2 szereto meg inkabb nem birom Phoenix-et!
A The Haunting in Connecticut is egy hulladek,szarra untam magam!
A District 9-t es a The Final Destination 3D-t varom nagyon!
A tobbi nem erdekel!
2009. szept. 03. 15:53 | válasz | #39
Segítek hogy eloszoljn a ködfelhő,ha így sem oszlik akkor nincs miről tárgyalni...:D

"A legkeményebb horror a Végső állomás új része?" Ez egy kérdés a cikk írója felé.

"még mindig nem jutott el a tudatodig: az idei év legkeményebb horrorja a Barlang 2 lesz." Ez pedig a hozzászólás azon része ahol kifejtem hogy az idei év legkeményebb horrorja a Barlang 2....


Na így már remélem érthető...
2009. szept. 03. 15:49 | válasz | #38
Te vak vagy ember?:)

???????????????????????? <<-----Mond valamit ez a jel?:)

"A legkeményebb horror a Végső állomás új része?" Látod ott a végén a kérdőjelet? Még így is teljes homály lapul a kis fejedben?:DDD
2009. szept. 03. 15:46 | válasz | #37
Elolvastam, de továbbra sem látom azt leírva, hogy mitől a legkeményebb a Végső állomás. Az csak szimpla tinihorror.
2009. szept. 03. 15:40 | galéria | válasz | #36
Jesszus
Olvasd már el lassan, tagoltan.
Pares  
2009. szept. 03. 15:39 | válasz | #35
Én már megnéztem a D9-et. Hát, elég ha annyit mondok, nem egy szokványos film, az biztos. Bár a története eléggé érdekesre sikerült. Majd meglátjuk hogy fog tetszeni a nagyvilágnak. Nekem tetszett.
2009. szept. 03. 15:07 | válasz | #34
A 9 című filmet nem szeptemberbe mutatják be idehaza? Azthittem premierje 09.09.09
2009. szept. 03. 15:00 | válasz | #33
Dicséretes önkritika. Vagy nem magadnak vésted be? Nem te írtad le, hogy a Végső állomás új része a legkeményebb horror?
2009. szept. 03. 14:52 | válasz | #32
Szövegértelmezés barátom....Na abból most egy hatalmas karó...
2009. szept. 03. 14:50 | válasz | #31
"huhh, ez nagyon langyi volt. remélem a többiek nem fognak rosszakat gondolni rólad:)"
Az ő bajuk mit gondolnak.
winnie  
2009. szept. 03. 14:28 | válasz | #30
kíváncsi leszek,mennyit változnak majd az arányok.

Melyik szeptemberi premier érdekel legjobban?

District 9 (61%)
A végső állomás 3D (21%)
Hajsza a föld alatt (11%)

az előző hónap szorosabb volt:

Melyik augusztusi premier érdekel legjobban?
G.I. Joe (41%)
Becstelen brigantyk (36%)
G-Force - Rágcsávók (8%)
winnie  
2009. szept. 03. 14:14 | válasz | #29
(mindig ez a fránya szövegértelmezés. fórumokon mondjuk gyakori hiba.)

nem olvastad el, amit írtam. annak nincs semmi értelme, hogy azzal jössz, hogy "Bezzeg a Béla!". annak van, hogy leírod, hogy sz-r a cím, hogy hiba volt lefordítani, hogy a másikat hiba volt úgy hagyni, de bezzegezni...

nem írtam olyat, hogy mit minek lehet fordítani, kell-e fordítani, hogy kell kiejteni, jó-e, ha lefordítják. csak annyit, hogy semmi értelme olyasmit írni, hogy "a Józsi lefordította, bezzeg a Béla nem."

semmi köze a district 9 magyar címének a surrogates magyar címéhez. külön filmek, külön forgalmazók, külön marketingtervek. az egyik fordított, a másik nem. de csak azért, mert az egyik megtette, a másik miért tegye meg?

"szóval angyalbögyörőm "

huhh, ez nagyon langyi volt. remélem a többiek nem fognak rosszakat gondolni rólad:)
2009. szept. 03. 14:02 | válasz | #28
Micimackópicim, magyarok vagyunk igen, és szerinted a District 9-t könnyebb kiejteni mint a Surrogates-t? Szerintem nem. Viszont a "District 9"-et csípőből lehetne fordítani "9-es Körzetnek" (jéééé még vissza is adja az eredeti címet.), de ők inkább ezt hagyták a búsba és a Surrogates-t fordították le Hasonmásnak... szóval angyalbögyörőm nem kellene kötekedni és személyeskedni.
winnie  
2009. szept. 03. 12:51 | válasz | #27
mondom, hogy az egy hasszám volt (5000 semmire sem elég, az nulla, főleg, hogy az én a hónap minden órájára vonatkozik - lehet, hogy valaki megír az FHM-be egy óra alatt egy cikket 40ezerért és mást nem csinál:) és nem sajnálatatom magam. miért tenném? a kollega sajnált, hogy micsoda életem van:)

a lényege, annak, amit írtam az volt, hogy a mozijegy ára még elviselhető, de nézni kell az egyéb költségeket is. ha az ember nem nem valakivel megy (ami ugyebár nem becsülhető pénzben), akkor ezt számba kell vennie. (utána persze, ha élmény a film, akkor nem fogja izgatni semmi anyagi tényező)

szerintem a filmek érdekesebbek, mint én, a'la gumicsont.

" az év legvártabbja, mert ugye az az Avatar"

nálad az. másnál más. főleg az előzetes után. részemről bármelyik horror várósabb, mint az avatár, de ez a korcs ízlésemnek köszönhető. kár hogy a zombieland csak novemberben jön...
2009. szept. 03. 12:44 | válasz | #26
a mozis részét már nem rád értetem az akart lenni h, én mennék szívesen moziba ha lenne a közelbe... csak elírtam véletlen ( am ahol 5000-es órabér kevésnek számít akk olyan meló kell nekem is :D xD )
vice  
2009. szept. 03. 12:43 | válasz | #25
amúgy nem tudom melyik filmre értette a cikkíró, hogy az év legvártabbja, mert ugye az az Avatar
vice  
2009. szept. 03. 12:43 | válasz | #24
5000 ft-os órabérrel miért rinyálsz és sajnáltatod magad?
winnie  
2009. szept. 03. 12:10 | válasz | #23
"megnézném hol kapsz te 5000-es órabért... én mennél moziba szívesen "

??? hol nem kap annyit az ember, ha nem havi fixért dolgozik fix munkaidőben? (nekik a jó, mert nekik nem kell számolni, hogy mennyi a szabadidejük:) próbáltam írni egy alacsonyabb számot, a hasamra ütöttem, de ez nem magas érték, csak laikusnak tűnhet annak.

de ez most ez nem rólam szól és egyetemistaként én is minden premiert megnéztem, ott voltam a moziban, de sajnos, amíg nem lesz mozi tőlem két sarokra és amíg csak egyedül tudok menni, addig muszáj belekalkulálni a kieső költséget. otthon ráadásul már lehet többes számban "mozizni".
winnie  
2009. szept. 03. 12:05 | válasz | #22
háát, sajnos ez van, welcome to the real world. egyedüli keresőként a családban két kisgyerekkel muszáj a napi 12-14 óra. annyi a minimum. de, ha az ember azt csinálja, amit szeret, akkor belefér.
2009. szept. 03. 11:48 | galéria | válasz | #21
...(nekem) az utazás és a mozis holtidő minimum 2 óra. márpedig az 2 óra semmittevés, ami helyett lehetne 2 órát melózni...

Aztaa micsoda "életed" lehet, ha az az idő mikor nem dolgozol holtidő. LOL
2009. szept. 03. 11:37 | válasz | #20
megnézném hol kapsz te 5000-es órabért... én mennél moziba szívesen de mire elér a tetves várusunkba egy film addig R5 simán lesz neten... győrig meg nem megyek fel egy filmér max egyszer ami az avatár lesz :D halloween 2 remélem szinkronos lesz... de nem hiszem h az lesz
2009. szept. 03. 11:31 | galéria | válasz | #19
Mellesleg kérdőjel van a mondat mögött.
2009. szept. 03. 11:29 | válasz | #18
Nem sok horrort láthattál, Skyline, ha szerinted az FD4 kemény. Sajnállak.
2009. szept. 03. 11:19 | galéria | válasz | #17
Kb. :) Ezek között egy sincs amiért fizetnék. Arról nem is beszélve, hogy sok büdös emberrel kell együtt nézni. :D Majd otthon ingyen, akár jobb minőségben (mozis kép fosh), kényelmesebben. Már ha lesz rá ingerem.
2009. szept. 03. 11:10 | válasz | #16
Szekeres....
A legkeményebb horror a Végső állomás új része? A fejedet a seggedben tárolod vagy mi? kb 1-2 hónapja is valami szarra pont így beírtad hogy legkeményebb horror de még mindig nem jutott el a tudatodig: az idei év legkeményebb horrorja a Barlang 2 lesz.
2009. szept. 03. 11:05 | galéria | válasz | #15
Bocsmár.

Pánikfalva (Panique au village)
2009. szept. 03. 11:04 | galéria | válasz | #14
http://www.paniqueauvillage.com/
2009. szept. 03. 10:59 | válasz | #13
District 9 és a Hajsza a föld alatt ezek jók lesznek, de a többi a füst.
Nem lesz durva szeptember és október se!!!!!!!!!!!!!

bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. szept. 03. 10:59 | galéria | válasz | #12
én a hajsza a föld alatt-ot várom Travolta miatt.
cím az eléggé sablonos, ehh...
winnie  
2009. szept. 03. 10:39 | válasz | #11
"egy van ami őszintén érdekel, de azért az sem annyira."

nagy hiba. nézd meg a vérvonalat. majd később megköszönöd:)

részemről a free rainer érdekel, mert tévés (ismeri valaki?), plusz a rózsaszín sajt a netes filmes bennfentes guruktól jó értékeléseket fog kapni, mert cimbora csinálta, s ha nem elfogultak, akkor az sem rossz.
winnie  
2009. szept. 03. 10:37 | válasz | #10
" (és tegyük fel nem látványfilmről van szó) és ráadásul korábban van lehetőségem megtekinteni. Arról nem beszélve hogy tényleg drága 1 mozijegy. Mivel Fehérvár mellett lakom simán van buszjeggyel együtt olyan 1800-1900 forint 1 főre egy vetítés. "

tök mindegy, hogy látvány-e a film. ha látvány, akkor kivárom dvd-n vagy BR-en, nem?

egyébként meg nem drága a mozijegy, belefér, hogy 1000-2000 legyen egy film, de nem csak a buszjegyet kellene számolni, hanem mondjuk azt is, hogy valakinek (nekem) az utazás és a mozis holtidő minimum 2 óra. márpedig az 2 óra semmittevés, ami helyett lehetne 2 órát melózni (és otthon megnézni a filmet) és, ha mondjuk 5000-es órabérrel számolok, akkor máris 10ezer virtuális bevétel ugrott. és 10e már tényleg drága egy filmért.
winnie  
2009. szept. 03. 10:34 | válasz | #9
"Tudtam hogy nem tudják megállni és a Surrogates-t átnevezik valamivé... Hasonmás... gratula. Bezzeg a District 9 az nem lett 9-es Körzet, ami szerintem még jól is hangzana... "

a bezzegezésnek semmi értelme. ha valaki hülye, akkor te is lehetsz hülye? (ez egyébként ugorj a kútban-nal van)

persze, hogy átnevezik, lelkem, mert magyarok vagyunk és bizonyos angol szavak, mint a "surrogate", kicsit nehezek, ha helyesen akarjuk kiejteni. csak azért, mert a D9 nem kapott magyar címet, még a surrogates kaphat, nem?
2009. szept. 03. 10:17 | válasz | #8
én is ezt kérdeztem magamtól, aztán rájöttem, hogy azért durva, mert 17 teljesen érdektelen filmet sikerült szeptemberre összeszedni. 17 filmből egy van ami őszintén érdekel, de azért az sem annyira.


(az a district 9... kevés a sci-fi, de nagy az infláció ebben az országban)
2009. szept. 03. 10:02 | válasz | #7
Én sem járok moziba kivéve ha a film amit látni szeretnék nincs fent a neten DVD Rip vagy legalább screeneres minőségben. Egyszerűen nem éri meg ha egyszer az ingyen van (és tegyük fel nem látványfilmről van szó) és ráadásul korábban van lehetőségem megtekinteni. Arról nem beszélve hogy tényleg drága 1 mozijegy. Mivel Fehérvár mellett lakom simán van buszjeggyel együtt olyan 1800-1900 forint 1 főre egy vetítés. Ezért a pénzért pedig nem éri megnézni a filmeket (legalábbis nekem) csak ha tényleg fontos a látvány, persze ha mindig annyiba kerülne 1 jegy mint Moziünnepkor szerintem hetente több filmet is megnéznék.
2009. szept. 03. 09:59 | válasz | #6
ezekből egyedül a D9-et lesz értelme megnézni, esetleg a Pelhamot, ha nem tudnánk, hogy gyenge lett.

röhejes a 70 perces Végső állomás. ilyenkor mindig belegondolok abba, hogy ezért is ugyanannyi pénzt kérnek, mint egy 2,5 órás filmért. sőt, most még többet is, mer 3D ugye.
2009. szept. 03. 09:51 | galéria | válasz | #5
Durva szeptember? Hol?