Módosított konzolokat vár az EA
2009. szeptember 2. 08:42, szerda
Az Electronic Arts arra számít, hogy a Microsoft és a Sony is finomít jelenlegi generációján, mielőtt piacra dobnák a következő architektúra példányait. A Nintendo még rejtély.

Hirdetés

A neves kiadó kreatív igazgatója nyilatkozott a napokban a Venturebeat online magazinnak, ebben pedig elmondta, hogy nem számítanak a következő konzolgeneráció korai megérkezésére, legalábbis a Sony és a Microsoft esetében erre vajmi kevés esély van. A Nintendo már több kérdéssel szolgálhat, ám itt találgatni is szinte felesleges.

Amennyiben beigazolódik a cég várakozása, a Microsoft részéről először az egyelőre Xbox 560 fantázianéven emlegetett konzol, a Sony oldaláról pedig a PlayStation 3.5 verziószámmal illetett változatára számíthatunk. Ezek nyilván több kisebb-nagyobb módosítást hordoznak majd magukban az eredeti példányokhoz képest (azt nem tudni, hogy olcsóbb, slim verziókra, avagy hagyományos, nagyobb kiszerelésű változatokra érdemes fogadni), ami persze lehetővé teszi majd a játékkiadó cégeknek, hogy még legalább két-három évig jelentős bevételre tegyenek szert a jelen generáció játékgépeiből.

Egy ilyen útvonal a külső elemzők számára is logikusnak tűnik, mivel mindkét cég csak jövőre dobja majd piacra mozgásérzékelő vezérlőit, egyfajta utólagos kiegészítőként. A fő hangsúly tehát ezen technológiákon lesz, az új generáció megjelenése pedig kitolódik a 2010 utáni évekre. A Nintendo azonban, amely eleve ilyen megoldással dobta piacra saját, gyengébb konzolját, vagy egy újabb változattal, vagy egy teljesen újratervezett megoldással készülhet, hiszen a Wii specifikációja már 2004-ben összeállt, így 5 teljes évük volt valami új megalkotására.

Addig persze a Nintendo számára is marad a jelen generáció lehető legteljesebb kiaknázása, minél alacsonyabb gyártási költséggel, lehetőleg a mostani kereskedelmi áron.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 09. 14:32 | válasz | #112
Igénytelen vagy, faszparaszt, és szövegértési problémáid vannak. És még te akarsz beszólni nekem?
rorr  
2009. szept. 06. 23:07 | válasz | #111
Osztod az észt mindenki korlátolt csak te vagy okos....
Leszarom a koreai katonát a Crysis-ben!
Nekem jó a metal gear solid 4 is.....
Hiába van minden benne a Crysis-ben (szerinted).
Az emulátor listából azt látom mégis a gyülölt cég,cégek konzolos játékait nyomod.Tényleg miért nem jelent meg egy játék sem az imádott játékod motorjával?Ez is összeesküvés elmélet?
2009. szept. 06. 16:20 | válasz | #110
hidd el, hogy én nem tudnék olyan szép tájat rajzolni hogy az jól mutasson fullhd felbontásban. Kicsit sok ly-t használsz.
2009. szept. 05. 06:50 | válasz | #109
Miert irnak egy Konzolokkal kapcsolatos cikkhez hsz-t olyanok, akiknek kozuk nincs a konzolokhoz sott azt hangoztatjak hogy mennyire leszarjak azokat?
Ti fogadjunk hogy Burdat is megveszitek hogy elmondhassatok hogy elbol leszarjatok a szabasmintakat ugye? :D
Sir Ny  
2009. szept. 04. 17:06 | válasz | #108
"Rajzolhatok én is egy szép tájat 1920x1080-ba de az attól még nem fog jól kinézni. "

dede. ha szép tályat ralyzolsz - lyól fog kinézni. ha csúnya tályat rajzolsz - rosszul fog kinézni.
Sir Ny  
2009. szept. 04. 16:55 | válasz | #107
na nézzük. az apple 25%-os árcsökkentése ellentétben van a SONY 25%-os árcsökkentésével. igazad van, mint mindig.
2009. szept. 04. 12:50 | válasz | #106
Te szegény...ne nekem higgy,hanem nézd meg a prezentációt,amit 1 szájba b..ott hatalmas kijelzőn mutattak be..(tuti vmi dzsunka szarral égették magukat) Youtubeon rákereshetsz modern warfare 2 xbox360 gameplay.....
2009. szept. 04. 12:40 | válasz | #105
Egyebkent semmi ertelme ennek a dronkZero altal inditott flamenak.
2009. szept. 04. 12:03 | válasz | #104
Nos mivel játékról van szó igy játékokra értette, és egyet is kell, hogy értsek vele, ugyanis egy játéknál nem minden a felbontás. Rajzolhatok én is egy szép tájat 1920x1080-ba de az attól még nem fog jól kinézni. A film és fénykép az mástészta, de játékoknál nagyon sokat számit hogy mivel van megtöltve a kép. Erre nagyon jó a PC, rengeteg játéknál észre lehet venni, hogy felrakot Fullhdra a felbontást és semmi nem történik. Nem lesz szebb, nem lesz jobb csak sterilebb (ami kifejezetten idegesitő) és jobban szaggat. És akkor megint visszakanyarodunk oda mint amiről itt megy a vita, hogy a HALO3 technoban meg felbontásban sehol sincs a Crysishoz képest mégis szerintem a legjobb fps, és mivel úgy látszik a tömegeket is jobban érdekli a játék élmény mint a techdemo ezért xbox exkluziv létére eladtak belőle nem is tudom 8x annyit mint Crysisből?
2009. szept. 04. 11:37 | válasz | #103
Ezt cateran írta nem én vezettem fel a témát:

"Jogos,ezek sub-HD felbontások (Ps3-on és Xbox360-on is vannak ilyen gamek),mindazonáltal pl. a COD:Modern Warfare 2 is csak 600p-s lesz és mégis büntet.."

Azért a büntet szó, ha egy dzsunka Bejing TV nézzük csak édeskevés...
2009. szept. 04. 11:25 | válasz | #102
Tök egyetértek. Haver múltévben vett Pct 350e forintért, most a fejét veri a falba. Felét éri jó esetben, játék meg nincs amivel játszon rajta, a GTA meg még nála is szaggat.
2009. szept. 04. 11:23 | válasz | #101
A lényegen egyébként nem változtat; beírtad hogy az apple LCDnek kurvajó a képe, ezzel nincs is gond, csak nem csatlakozott a témához és hát bólogatni lehet rá, de itt most amiről mi beszéltünk ott nem volt sok értelme. Szerintem is kurvajó ha ez megnyugtat, de még mindig nem tartozik a játékokhoz (amiről lentebb szó volt)
2009. szept. 04. 11:22 | válasz | #100
Egy darabig birtam a hszeket olvasni ugyan az az 1-2 arc osztja az esz ezerrel ugy hogy fingjuk sincs imrol beszelnek, konzolt eddig max kirakatban lattak.
1. Aki konzolt vesz jatekr aveszi nem sovegszerkesztesre meg kiadvanyszerkesztesre vagy a fene tudj amire.
2. A jatekon kivul mar multimedia eszkoz is, teht siman jo a TV alatt, jobb helyeken IPTV receiver nek is hasznaljak mondjuk a BOX ot.
3. A konzolok elttartama elmeletileg 5 ev. Addig ami kijon mindig jol fut es jol nez ki rajta.
4. nem kell semmivel fogllakozni csak leulni a fotelbe es jatszani fekve ulve akarhoyg a TV elott. Joval kenyelmesebb mint az atlag PC-s eger billentyuzet. Mondjuk azt is olbe lehet venni. :D
5. Amig a konzolos mondjuk 106cm-n tolja 720p vagy 1880p ben a jatekokat akadas mentesen, addig nem erdekli hogy PCn a crisys mit tud egy jo esetben 50cm-s monitoron. de legyen TV-n tok mindegy.
6. Vicces ahogy egynemely forumtars leg kemennyebb erveleseinek egyike hogy az aktualis PC piacon milyen kemeny hardverek is vannak es hogy megeszik a konzolokat. :) Ez lehet, sot biztos, de ki a picsat erdekel ha nincs fejleszto aki arra a fostaligara fejlesszen? A penz beszel, az meg Konzoloknal van. Persze nehany klasszikusan PC csapat megmaradt esmeg vannak is de ez nem gond, kell a PCs piac is.
7. Ha mar itt tartunk, egyre tobb ismerosom all at konzolra kaik eddig nem tudtak elkepzelni, hogy mason jatszaak a Mint a Pc. En is PCn jatsozttam egy darabig, ma mar nem vetemednek ra. Meg ha a grafika ne adj isten nem is olyan mint PCn lenne ajatekelmeny nagysagrendekkel nagyobb es hat azert jatszok valamivel nem a grafika miatt. tt jegyeznem meg, hogy Azert Assasins creed vgy forza2 PGR4 hogy ne fris cimeket mondjak meg a mai napig meg lepik a PC hez szokott embereket egy TVn.
Utoljara egyik volt kollegam allt at konzolra egy eleg eros konfig mellol es azt mondja elete egyik legjobb dontese volt. Ennyi.

2009. szept. 04. 11:21 | válasz | #99
ahhan, akkor már be is lehet irni ide a kijelzőket értem én. persze legközelebb egy mobilos hirnél is kezdjünk el konzolokról beszélgetni merthát az oprendszer és a belseje végül is egy tőről fakad, de legalábbis a HDTV-ket biztos hogy ott a legtutibb megbeszélni hiszen minden mobilnak van kijelzője. Jah és mivel hangátvitelről is van ott szó meg videót is tud lejátszani a legtöbb mobil, igy a filmek kritikáit, és az új audio megjelenéseket is vitassuk meg ott.
2009. szept. 04. 11:02 | válasz | #98
fórum témát akartam írni a fórum helyett.
2009. szept. 04. 11:01 | válasz | #97
Ez nem fórum hanem egy cikkről és vélemény, hozzászólás szekció, aminek a címe gyengébbek kedvért: Módosított konzolokat vár az EA

Mint tudva levő az EA igencsak fejleszt PC -re úgyhogy ez egy PC -t érintő írás is erősen, mivel a specifikációk a kül. hardvereknek hasonló. Ua az a proci, videókártya gyártója és az oprendzerek is majdnem, de legalább is egy tőről fakad közvetlen.
2009. szept. 04. 10:57 | válasz | #96
(Jah meg ofcorsz xbox 1 ami tök x86 architektúra) emulátorral is csak odáig jutottak, hogy a halo képernyője betöltődött oszt kész. Ennél tovább soha nem jutottak pedig az lett volna a legegyszerűbb emu a világon.
2009. szept. 04. 10:38 | válasz | #95
Vannak olyan konzoljátékok amikért önmagában vesz az ember egy gépet. Ha ilyen egyszerű lenne az emuláció akkor már megcsinálták volna hidd el. És még mindig ott a kérdés, hogy a ps2 ami tényleg egy ótvarrégi hardver és küzdenek is küzdöttek is az emulációjával még mindig nem megy. Ez miért van?
2009. szept. 04. 10:37 | válasz | #94
Akkor még jó, hogy egy konzolos topicba irogatsz.
2009. szept. 04. 10:35 | válasz | #93
"Tehat egy xbox360-as emulalasahoz egy 25%-al nagyobb pc kell."

Nah és akkor hol az az emulátor? Nagyon jól jönne otthon meg haveroknál.
2009. szept. 04. 10:18 | válasz | #92
Engem meg velem eggyütt igen sokmindenkit, nem érdekelnek a konzol játékok...
kvp  
2009. szept. 04. 10:15 | válasz | #91
"PC-vel olyan 5 év késéssel lehet faszán követni a konzolokat emulátorral."
"Akkor nyolccal. Kurvára mindegy egyébként. Olyan másfél generáció."

Az xbox360-as egy modositott windows-t futtat, csak ppc-n. Ez egy jit-es forditoval kb. 25%-os lassulas aran fordithato x86_64-es kodra. Meg a macosx-be is raktak ilyen emulatort a regi ppc-s programok futtatasahoz. A grafikus hivasokat pedig nem kell forditani, az emulalt gep directx hivasait siman feldolgozza a host directx retege. A win7 is kap egy ilyen emulatort (csak nem ppc-set hanem x86_32-est), jelenleg az ingyenes vmware server kepes erre windows alatt. Tehat egy xbox360-as emulalasahoz egy 25%-al nagyobb pc kell.

A ps3-as mar mas dolog, mert az egy linux es vannak spe-k is, tehat egy linux-os ppc-t kell emulalni elso korben, aztan egy gf7900-ast (ez egy eleg regi videokartya), tovabba az spe-ket. Ha egy jobb mondjuk gf8 vagy gf9-es kartya van a gepunkben, akkor ezek opencl vagy cuda feluleten at kepesek az spe-k emulalasara es meg marad is eleg ero bennuk a videofunkciok megvalositasara. A dologban az a nehez, hogy a linux-os spe library-hoz (ez nyilt forraskodu, kiadta a sony) csinalni kell egy shader wrapper-t es abban leforditani az spe-k utasitaskeszletet shader kodokra. (mondjuk az add nagyjabol mindenhol egyforma, de vannak nem trivialis utasitasok, de szerencsre a videokartyakban mindig tobb a lokalis ram es joval tobb a mag, tehat a dolog megoldhato)

Wii-t meg barki tud emulalni, mert gyakorlatilag ket gamecube, ami nem igazan igenyel nagy szamitasi teljesitmenyt. A cpu egy nagyon regi ppc, a videokartya meg szinte azonos a gamecube-eval csak gyorsabb es tobb a memoriaja.

Miert nem latunk annyi emulatort?
-az xbox360-as jatekok jo resze kijon windows-ra is, csak jobb minosegben mert a pc-k mar erosebbek, igy itt egyszerubb varni
-ps3-ra nem nagyon van olyan exkluziv jatek ami miatt megerne vacakolni vele
-a wii meg annyira olcso, hogy egyszerubb venni egyet ha tenyleg kell valami (a virtualis konzolos jatekai pedig ott is csak emulatorban futnak, azok mar eddig mentek pc-n is)

A konzolok jelenleg teljesitmenyben egy-ket generacioval el vannak maradva a mai pc-ktol. Itt lenne az ideje kihozni egy uj konzol generaciot, most mar dx11-es grafikus kartyakkal es sokkal tobb rammal. Hivhatnak oket mondjuk xbox370-nek es ps3.1-nek is. (a wii hd meg nemsokara amugy is jonni fog)
2009. szept. 04. 10:04 | válasz | #90
Szerintem többet is ki lehet adni egy átlagkonfigra olyan 150 000 Ft...
2009. szept. 04. 10:03 | válasz | #89
Te nagyon nem vagy képben. A kijelzők minőségét nem ebben a topicban beszéljük meg. (Főleg, hogy ugye a konzolt bármire rá tudod kötni, akár az általad istenitett Apple kijelzőre is)
2009. szept. 04. 10:02 | válasz | #88
Maradjunk annyiban, hogy a ps2 még mindig nem megy tökéletesen, pedig az 9 éves. És nehogymár felhozzuk érvként hogy 10 év múlva futtatható egy konzoljáték pcn.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 04. 09:31 | válasz | #87
Akkor nyolccal. Kurvára mindegy egyébként. Olyan másfél generáció.
2009. szept. 04. 09:19 | válasz | #86
Te baromira nem vagy kepbe haver. Uj engine-t csinalnak, olyat ami minden plattformon futtathato es nem utolso sorban jobb lesz mint az elozo.
Tudod rajottek hogy nehany olyam fanatikus mint te nem kepes eltartani oket. A Jatekpiacot mara a Konzolok uraljak es azokhoz igazodik, ezt el kell fogadni. Puffoghats rajta de ez van. Az uj Cryengine meg jobb les zmint az elozo nezz csak utanna
2009. szept. 04. 09:16 | válasz | #85
Játkokban nincsenek képek? Ja, hogy vannak, csak nem látunk a szemünktől.
2009. szept. 04. 09:08 | válasz | #84
Bocsi, még mindig játékokról beszélünk.
2009. szept. 04. 09:05 | válasz | #83
"PC-vel olyan 5 év késéssel lehet faszán követni a konzolokat emulátorral."

Háhhháhhááhhááá.. ez megint a hét vicce volt.
2009. szept. 04. 08:42 | válasz | #82
Az most mindegy, írhattam volna képeket is. A Sony Bravian mit akar kötzelében sincs az Apple -nek, nem is jegyzik sehol. Tényleg nem láttál még igazán szép képet, bocsi.
2009. szept. 04. 02:28 | válasz | #81
En csak azt nem ertem,hogy mi koze a pc only jatekoknak a konzolokhoz? Senki sem fogja vissza a fejlesztoket,hogy csinaljanak 1 uberfaszabrutal fizika,grafika,anyamkinja jatekokat pc-re..vagy varjunk csak...a Crysis roppant lassan futott fel odaig,hogy kifizetodo legyen (a hardvernek utol kellett ernie..nem a csucs hardvernek,hanem a mainstreamnek,ugyanis meglepo modon 1 grafikara kihegyezett jateknal a loteri doglott kutyat nem erdekli a skalazhatosag es hogy hogyan nez ki medium settingsen...)de meg igy is ippeghogy megerte (mennyi ment el belole? 1-1,5 millio? "Picsafust"...)
Persze hogy jobban megeri a fejlesztoknek, ha multira csinaljak a jatekot es eladnak belole 3-4-5-8 milliot, minimalis plusz befektetessel...(penzehes disznok,de azert valahol megertem oket...)
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 04. 00:43 | válasz | #80
Ja, akkor még azt a végére hozzáteszem, hogy van még az asztali gépem mellett egy torrentezős laptopom, meg egy meló-zene-film laptopom, kis otthoni hálózatra illetve wifire kötve. Telefont meg ugye USB-ről töltöm játékkal-zenével. Vagy akár Bluetoothról...

Kell a fasznak konzol. Nincs is tévém. :P De a következő "gépbővítés" lehet, hogy egy 32" vagy 40" FullHD tévé lesz.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 04. 00:37 | válasz | #79
Én szeretem azt a szart. :P De mindegy, egyébként elég fárasztó ezt művelni, nemtom meddig tartok még itt mesedélutánt nekik... :D
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 04. 00:34 | válasz | #78
"Az itt a félreértés, hogy a játékok nem a technológiai iparban vannak, hanem a SZÓRAKOZTATÓIPARBAN!"

A Forma-1 is, mégis a technika és a fejlődés számít ott is elsősorban.

Point'n'clickről annyit, hogy telefonomon fenn van a ScummVM az összes fontosabb kalanddal... Teljes CD-s DoTT (kicsit sajna szaggat a beszéd :P), meg ilyenek. Full Throttlét még nem ástam elő, de tervbe van véve.
SG  
2009. szept. 04. 00:14 | válasz | #77
Teljesen érthető amiket leírtál, mégsem érdekli a nagyközönséget egy cseppet sem,
mert egy szar(nem grafikailag) játékot hoztál fel példának, és abba jogosan kapaszkodnak bele. A 15 év alatt 6 konfig példád pedig remekül szertefoszlatott sok konzolos mendemondát-legendát. Én megfejelem még azzal, hogy eddig soha az életben nem vettem komplett gépet óriási összegekért, mégis mindig az aktuális csúcskonfig közeli masinával rendelkeztem. Hogy ez hogy lehet, nagyon egyszerű a megoldás, és a legtöbben tudják is, csak lusták vele foglalkozni: bartel, apró, és egyéb cserebere dolgok. Az sem normális(hacsak nincs eleresztve anyagilag rendesen) aki képes kiadni több százezer forintot egy konfigra. Ez természetesen a "munkagépekre" nem vonatkozik, ott ha meg kell venni a bika gépet és a méregdrága legális szoftvert, plusz nincs idő bűvészkedni, akkor kell és kész.

Hagyd abba a Crysis hájpolást, és a többi érveddel nem tudnak mit kezdeni, csak kötni az ebet a karóhoz.
Ruley  
2009. szept. 04. 00:13 | válasz | #76
Vennék én, de sajnos nincs, mert a fogyasztók érdemi többségének nem kellett...

"Grafikabuzi nem vagyok. De technikabuzi igen. Számítástechnikában kevesebb dühítő dolgot találok, mint a fejlődésképtelenséget, illetve a szándékosan visszafogott fejlődést."

Az itt a félreértés, hogy a játékok nem a technológiai iparban vannak, hanem a SZÓRAKOZTATÓIPARBAN!
Mindennek az értékét az határozza meg, hogy milyen jól látja el a funkcióját. Ez pedíg játékok esetében, (de még az elsősorban játékra készült hardvernél is) az, hogy szórakoztató élményt adjanak, és ebben nem csak a grafika, de az egész technológiai háttér csak egyetlen tényező. NEM a fejlettség, igényesség, minőség elsődleges mérőegysége.

Az persze teljesen rendben van ha számodra ezek elég fontosak, és nem is arról akarlak meggyőzni (én legalábbis), hogy ne szeresdd a grafikát/technológiát, de talán kevésbé lennél dühös a világra ha úgy fognád fel hogy a tiéd csak egy lehetséges megközelítése az "igényességnek", és a játékok nem *visszafelé* fejlődnek csak más irányba, másféle igények szerint igényesek.

Persze így is szar ügy a személyes ízlés szempontjából, de például én sem kezdek el szarevő légynek nevezni minden gamert amiért elhagyták a régi, jó, művészi kalandjátékokat a pergős cselekményért. Meg a 80-as évekből megmaradt nosztalgikus platformer-rajongók sem fognak engem szarevő légynek tartani, még ha sajnálják a saját divatjuk elmúlását.
Mert bizony ezek az idők mind elmúltak.

Talán neked is jobb lenne szoktatni magad a gondolathoz hogy a Crysis egy korszak tetőpontja volt, és még ha lesznek is hasonló játékok, immerzív környezettel, nagy realizmussal, stb, nem ez fog dominálni.

Legalábbis ahogy az iparágat nézem, minden nagyon effelé mutat.

2009. szept. 04. 00:13 | galéria | válasz | #75
Te szenvedsz a BF-el mert én nem,akkor minek játszol vele.Van rengeteg más játék is.Honnan tudod hogy én mivel játszom?Amugy sok játékot nyomok a BF2 mellett:GOW multi,Crysis Wars,TDU,Project Torque,COD-ok,2142BF.
Nem azért jelenik meg annyi konzolonly játék mert nem vinné a pc,hnem az egész az üzletröl szól,ezzel próbálják a jónépet a konzol irányába terelgetni.Aki meg nem veszi észre ezt a terelgetést.1-2 jó játékért nem fogok konzolt venni.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 23:34 | válasz | #74
"A többiek leosztottak itt helyettem, de mielőtt megint szétoldanád a Boxot, nézd meg mikor jött ki, és mi volt akkor pc-n a csúcs. A 512-es videokaritól mindenki kikészült a 3 magos procitól még inkább. A pc-s világ köpi nyelni nem tudott."

Ma meg keresztben lenyeli. És előre láthatólag még évekig így is marad. Erről tépem a szám. A faszom a stagnálásba.

"Amúgy ha neked nem fontos a grafika, akkor miért rinyálsz, hogy a konzolok miatt visszafogják a grafikát..."

Grafikabuzi nem vagyok. De technikabuzi igen. Számítástechnikában kevesebb dühítő dolgot találok, mint a fejlődésképtelenséget, illetve a szándékosan visszafogott fejlődést. De tenni ellene egyébként úgysem tudok semmit. Legfeljebb hogy én fogyasztóként jó helyre teszem a pénzem.

"Crysis játék egy tech bemutató, ami a motort hívatott eladni. A játék szar, a motor pedig nem kell senkinek, hiszen nagy gépigénye van. Erről ennyit."

Egyébként végigjátszottad a Crysist? Csak úgy kérdem... Mert nekem egyik kedvenc játékommá vált, és leginkább a savanyú a szőlő hozzáállást láttam mindenhol, ahol fikázták. Sztori átlag B hálivúd, de a lövölde jóféle nagyon. A fegyverek jók, az irányítás teljesen a helyén van, a nanoruha kúl, lehet vele lopakodni. Az meg a kedvencem, ha lehet játékot sunyin tolni, akkor úgy csinálom.
A motor meg akkor majd jól kiszolgálja őket. Far Cry-t sem licenszelték sokan. Nemtom, még a Far Cry topikban, meg a Crysis topik elején volt egy csóka, aki rendesen belemászott a részletekbe, feltúrta a Far Cry grafikáját az egekbe. Nekem abból olyan benyomásom támadt, hogy ez a motor mondjuk egy ID-, vagy Epic-féle motorhoz képest _bonyolult_. Lehet, hogy a "hülye" németeknek annyira más gondolkodásmódjuk van, hogy egy átlag fejlesztőbanda számára nehezen kezelhető engine-t sikerült összehozniuk, és nem szeretik. De ez csak ilyen fura fíling, igazából semmi infóm nincs róla.
De egy MMO(!) licenszelte, bétája már megy. Mondjuk CryEngine2 ellenére meglehetősen randa.

"Nem vagyok hülye pc vásárlás terén, én reklámfilmekkel és ezek trükkökkel foglalkozom. Nekem sajnos közel a legjobb kell mindig, viszont hamar visszajön az ára."

Akkor meg azt nem hiszem el, hogy nem látod a különbséget.
Meg azt nem tudom akkor megérteni, hogy egy amúgy is csúcson tartott platform mellé minek vettél egy másikat? Nekem csak PC-m van és azért nem unatkozom. :) PC-vel olyan 5 év késéssel lehet faszán követni a konzolokat emulátorral. Régen még a SNES meg a Sega Genesis is nyögvenyelős volt. Most PS1 már sima ügy, PS2-ről fogalmam sincs, annyira nem érdekel. Amúgy is multizok mostanában.

Na mindegy...
2009. szept. 03. 23:26 | válasz | #73
Hozzatennem, hogy high-end kornyeki pc-m volt egeszen 3 honappal ezelottig...csak eppen rajottem, hogy qrvara felesleges 1 desktopot tartogatni 2 jatekert,amit raadasul a laptopom is elvisz siman..igy eladtam..(az elmult evekben nem jelent meg 5 olyan pc only jatek,ami erdekelt volna..)
Konzolt meg azert nem veszek,mert szvsz mind3 1 elbaltazott szar a szememben...majd talan a kovi generacio(bar a Heavy Rain naaagyon szimpi...)
2009. szept. 03. 23:22 | válasz | #72
Latom nagyon a kicsiny lelkedbe taposott, hogy -ellentetben veled- nem csipem ha 1 ceg hulyenek nez..te biztos tapsikolsz,amikor 1 termeknek (es nem 2 ft-os dologrol beszelunk) hirtelen 25%-kal csokkentik az arat...es 1200 dollarnal -300 dollar csoppet sem csekely...(ellentetben pl a MS csokkenesevel ami durvan 30 font volt -olyan 50 dollar kornyeki osszeg- vagy a Sony hasonlo szintu (nem tudom fejbol)csokkentesevel...)
Es felesleges sipakolni, hogy az Apple igy meg ugy,meg nem draga..angliaban elek ES az itteniek szerint is draga..pont


Zoliapu: Ize...mi van? Hogy jon 1 film 1 jatekhoz? Ha nem Apple kepernyon nezem,akkor szarabb lesz? (amugy igazad van..Sony Bravian szoktam HD filmeket nezni -az sem az enyem-,de hogy jon ez ide?)
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 23:09 | válasz | #71
"Hahó! Kapitalizmus van! Minden a fogyasztón múlik!"

Jó, akkor vegyél nekem egy PS4-et!
pixx  
2009. szept. 03. 20:03 | válasz | #70
A többiek leosztottak itt helyettem, de mielőtt megint szétoldanád a Boxot, nézd meg mikor jött ki, és mi volt akkor pc-n a csúcs. A 512-es videokaritól mindenki kikészült a 3 magos procitól még inkább. A pc-s világ köpi nyelni nem tudott.
Amúgy ha neked nem fontos a grafika, akkor miért rinyálsz, hogy a konzolok miatt visszafogják a grafikát...
Amúgy ember nézd meg egy játék alatt milyen motor fut (legtöbbször Unreal 3.0). A viszonylag olcsó, elterjedt, és könnyen programozható. És mindenki tudja kb. mi várható tőle.
Crysis játék egy tech bemutató, ami a motort hívatott eladni. A játék szar, a motor pedig nem kell senkinek, hiszen nagy gépigénye van. Erről ennyit.
Amúgy új Batman, amit szét fognak tunningolni pc-re szintén Unreal 3.0 szóval van ott még lehetőség, hiába multi platform.

Nem vagyok hülye pc vásárlás terén, én reklámfilmekkel és ezek trükkökkel foglalkozom. Nekem sajnos közel a legjobb kell mindig, viszont hamar visszajön az ára.
Ruley  
2009. szept. 03. 19:20 | válasz | #69
Ezzel csak az a baj hogy nagyon nincs igazad.

Hogy rohannának az új konzolhoz? Ebben a generációban egyetlen konzolhoz rohantak igazán sokan, és az a Wii volt, szóval... ja. Már az előző generációban is a többinél gyengébb PS2 vitt mindent, valahol annak a szintjén lehetett az általános igényhatár.

Az meg hogy "nem a fogyasztók döntése, hogy mikor jön az új konzol", egyszerűen értelmetlen. Hahó! Kapitalizmus van! Minden a fogyasztón múlik!
Még ha időnként van is olyan közhangulat hogy a multik lenyomják a fejlődést az ember torkán, amikor már így érzik a fogyasztók az a hanyatlás jele, és csúnya vége lesz.

Talán lassan még a Microsoftnak is van annyi sütnivalója hogy észrevegye mekkora ellenkezés zördül fel ahányszor felröppennek a pletykák a következő generációról. Még az op.rendszerek között utoljára bepróbálkoztak ezzel, hogy a Vistát csakazértis lenyomják mindenki torkán, de az még a nyomasztó monopolhelyzetük mellett sem sikerült, a játékiparban mégúgysem sikerülne ilyesmi.

A Sony meg ebben a generációban követte el utoljára ezt a buktát hogy "Úgyis mi döntjük el hogy milyen legyen a következő generáció, és úgyis mindenki meg fogja venni a $600-os PS3-at, majd max. túlóráznak is érte, más választásuk úgysincs".

Sir Ny  
2009. szept. 03. 19:07 | válasz | #68
hidd el, cateran nem látott. amióta az apple áratcsökkentett, azóta folyamatosan azér retteg, hogy mivan, ha egyszer appleterméket vesz, és másnap lecsökkentik az árát. szörnyű lehet állandó rettegésben élni.
2009. szept. 03. 18:55 | válasz | #67
Izé bár nem nekem irtad de hogy jön ez most ide? 1080p hidd el egy jó tévén is jól néz ki.
2009. szept. 03. 18:14 | válasz | #66
Nem láttál még akkor 1080p filmet mondjuk Apple TFT-LCD -n, éles képpel, színekkel, normális fényerővel, háttérvilágítással.
2009. szept. 03. 17:53 | válasz | #65
Agree,akkor is, ha se konzolom,se gamer pc-m nincs már:D
2009. szept. 03. 17:43 | válasz | #64
Jogos,ezek sub-HD felbontások (Ps3-on és Xbox360-on is vannak ilyen gamek),mindazonáltal pl. a COD:Modern Warfare 2 is csak 600p-s lesz és mégis büntet..
2009. szept. 03. 17:02 | válasz | #63
Tényleg kicsik ezek a felbontások, főleg ha a PC felsőközépkategóriás videókártyákat nézzük, aminek elég jó részesedése van a VGA kártya piacból. Méghogy, minden konzolosnak van PC -je mi?
2009. szept. 03. 16:42 | válasz | #62
"Ezt nem is értem. Amit a konzol fel tud mutatni, azt egy átlagPC röhögve viszi."

Ha megcsinálják rá, de én tényleg ajánlom, hogy nézz meg egy ilyen konzolt működés közben mert szerintem még nem láttál. Azért egy killzone 2, Uncharted 2, Forza3, Fifa, stb stb. grafikát még egy mostani átlagpc sem köhög ki, főleg nem röhögve. Arról nem is beszélve, hogy nézd meg mennyi (és milyen) játék jelenik meg PC-re és mennyi (és milyen) játék konzolra.

1 dolgot nem akarsz megérteni. Én 2006-ban vettem egy xbox360-at durván 70e forintért, eltelt azóta durván 4 év, és semmit nem kellet hozzányúlnom, és még mindig top játékokkal játszok jó grafikával.
Ezzel szemben ha maradtam volna pcs vonalon akkor 2006-ban vettem volna egy videokártyát 40-50e forintért, azóta minimum egyszer már kellett volna cserélnem, a proci memória cumokról nem is beszélve. 4 év alatt egy százasba minimum került volna (tok alsó hang), és a gond mégcsak nem is ez hanem az, hogy egy csomó konzol only játékról lemaradtam volna, vagy 1-2 évvel később jutnék hozzá. Hát ezért veszek én legközelebb is xbox-ot.
Az röhej, hogy nekem a melóm miatt viszonylag jó gépem van (konfig alul), és simán vannak olyan játékok amik kurvaszarul mennek rajta. Nem is csoda hiszen Pcn optimalizálás nuku (nem is nagyon lehet), a gép nagyrészét lefoglalja a rakat task ami a játék mellett még a memóriában csücsül.
opeca  
2009. szept. 03. 16:35 | válasz | #61
Sorry, a Crysis letöltési statisztikái azért voltak szarok mert a játék is szar volt, csak könnyebb ráfogni a warezra, mint a hülye menedzserekre.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 16:29 | válasz | #60
A Celeron 300-as 450-re, az 566-os 800-ra volt húzva.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 16:26 | válasz | #59
"Ha annak a folyamatos fejlődésnek az az ára, hogy félévente hw kell cserélnem akkor NEM a válaszom. "

Ezt te is tudod, hogy mekkora őrültnagy túlzás. Semmi nem indokol félévente gépcserét, és 100%biztos vagyok benne, hogy te sem tetted.
Az én PC-s pályafutásom: (Az évszámok hozzávetőlegesek, amennyire a lyukas memóriámból futja, de mindegy, mert darabszám...)
Évszám, proci, memória, videokártya, mi lett vele
1993, 386DX, 4MB, Trident 256k, elajándékozódott családban
1998, Celeron 300, 128MB, Riva128, otthoni gép volt, én mentem egyetemre, koleszba kellett gép
2000, Celeron 566, 256MB, VooDoo3, elfüstölt egy áramszünet alkalmával
2003, Barton 2500, 512MB később 1GB-ra bővítve, GefTi300 ami elfüstölt és helyette lett Ati9800XT, bátyám hozzám vágta a következő konfigot, úgyhogy lecserélődött
2006, PentiumD 2x2.66, 1GB, Gef7500LE, kinőttem a csóró koleszosságból, vettem gépet, egyébként a 7500LE egy kalap szar volt hűtésileg, a rendszeres 103 fokos használattól elfüstölt
2008, Core2Duo 2x3.0, 2GB, Gef8800GT
2009, három hete: +4GB RAM, mert megérdemlem.

15 év alatt hat konfig.

"Azért ne fogjuk rá az összes megjelenő játékra, hogy a konzol miatt olyan amilyen"

Nem az összesre, csak az összes PC-re is megjelenő multiplatform játékra, kivéve azok, amik turbózott grafikát kapnak PC-n.

"azért konzolon is simán lehet olyan minőségű játékot mutatni amit pcn is max 1-2 játék tud felvonultatni."

Ezt nem is értem. Amit a konzol fel tud mutatni, azt egy átlagPC röhögve viszi.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2009. szept. 03. 15:57 | galéria | válasz | #58
igen ez a hd b+, azért írják rá a tv-re hogy hd, full hd , az hogy ti a szaros 22" 16:9-es moncsikátok előtt görnyedtek ami akkor mint egy normál 17" csak kicsit szélesebb az a ti bajotok és jó lenne felfogni hogy a grafika a játék egy kis része nem attól lesz jó egy rakásszar krájszisz hogy állítólag jól néz ki de egy sima unalmas fps hanem hogy milyen a játékmenete egy film se attól jó hogy tele van cgi-vel hanem hogy van elkészítve ...
meg akkor minek szenvedsz a 4 éves bf2-vel te is mint én ha azóta kijött a krájszisz meg a cod4 amik állítólag szépek csak kb olyan a játékmenete mint egy máriónak ...
2009. szept. 03. 15:56 | válasz | #57
Senki nem mondta hogy fullHD, annyit mondtam hogy HD, és bizony a HD az HD még akkor is ha "csak" 720p. Ráadásként nem a felbontás érdekel hanem a grafika minősége.
2009. szept. 03. 15:42 | galéria | válasz | #56
Ez neked nagyfelbontás?
Alone in the Dark 1120x630 (no AA)
Beijing 2008 1024x768 (no AA)
Call of Duty 3 1088x624 (2xAA)
Call of Duty 4 1024x600 (2x AA)
Call of Duty: World at War 1024x600 (2x AA)
Conan 1024x576 (no AA)
Dark Sector 1152x640 (no AA)
Def Jam Icon 1152x648 (no AA)
Def Jam Icon 1152x648 (no AA)
Don King Prizefighter 1024x630 (2xAA)
Elder Scrolls IV: Oblivion 1024x600 (2xAA)
Fifa 2006 1024x576 (2xAA)
Fifa 2007 1200x675 (no AA)
Fracture 1152x648 (no AA)
Fracture 1152x648 (no AA)
Grand Theft Auto IV 1152x640 (no AA)
Guitar Hero 3 1040x585 (no AA)
Guitar Hero Aerosmith 1040x585 (no AA)
Halo 3 1152x640 (no AA)
Haze 1024x576 (2xAA)
Metal Gear Online 1024x768 (2xAA, temporal)
Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriot 1024x768 (2xAA, temporal)
MX vs ATV 1024x576 (no AA)
NCAA Football 08 1024x600 (2xAA)
Ninja Gaiden 2 1120x585 (2xAA)
Perfect Dark Zero 1152x640 (no AA)
Pro Evolution Soccer 6 1024x576 (2xAA)
Project Gotham Racing 3 1024x600 (2xAA)
Ratchet & Clank: Tools of Destruction 1280x704 (2xAA, centered on 720p output)
The Darkness 1024x576 (no AA)
Tomb Raider Legend 1024x600 (2xAA)
Tomb Raider Underworld 1024x576 (2xAA)
Tony Hawk's Project 8 1040x585 (2xAA)
Tony Hawk's Proving Ground 1024x576 (no AA)
Virtua Fighter 5 1024x1024 (no AA)
Xbox játékok felbontása.
Hol itt a HD?
Max felskálázva HD-ra de a felbontás marad ennyi akkor is.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 15:38 | válasz | #55
Te _feltételezed_, hogy nincs igény jobb grafikára, ezzel szemben áll az a _tény_, hogy ezek az igénytelen tömegek rohannak megvenni az új konzolt, ha van rá lehetőségük. Cáfoltnak vehetjük az állításod?

Az meg nem a fogyasztók döntése, hogy mikor jön az új konzol. Tehát az az állításod is cáfolódott, hogy a tömegek fognák vissza a fejlődést. Nincs beleszólásuk, Microsoft és Sony dönt. Amikor van beleszólása a népnek (megveszik-e az új konzolt), akkor a fejlődésre "szavaznak" a pénzükkel.
2009. szept. 03. 15:20 | válasz | #54
Már leirtam. Ha annak a folyamatos fejlődésnek az az ára, hogy félévente hw kell cserélnem akkor NEM a válaszom. Minden más esetben igen. Egyébként nehogy azt hidd hogy ezzel megoldódik minden. Hány és hány olyan játék jelenik meg ami nemhogy egy modern konzol de az átlagpc lehetőségeit sem használja ki. Azért ne fogjuk rá az összes megjelenő játékra, hogy a konzol miatt olyan amilyen, főleg hogy azért konzolon is simán lehet olyan minőségű játékot mutatni amit pcn is max 1-2 játék tud felvonultatni. Szóval szerintem ez inkább beleölt pénz, idő, energia kérdése.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 15:05 | válasz | #53
Oké, akkor egy apró keresztkérdés:
Te nem örülnél neki, ha _minden_ játék hozná a Crysis technikai színvonalát? Ha az általad égbe dicsőített hangulatjátékok még grafikailag/AIban/fizikában IS álleejtősek lennének? Csak mert ezt én neked nem hiszem el, hogy erre NEM a válaszod. Kötöttél magaddal egy kompromisszumot, és most megpróbálod megmagyarázni (magadnak is, nemcsak nekem!), hogy neked ez miért elég.

"Fel van dobva a készitőknek, hogy csináljanak, egy technikailag kibaszott jó és tartalmilag is jó játékot, de fusson el egy átlag konfigon mert abba untunk bele, hogy ezért új kártyát vegyünk."

Ezzel meg nem tudok mit kezdeni, nyilván nekem is kéne egy Aston Martin ingyen... Kicsit irreális igény ez. Hogy a fenébe gondolod, hogy anyagi befektetés nélkül fejlődni fog a technika?
2009. szept. 03. 14:34 | válasz | #52
Nah látod erről beszélek.
2009. szept. 03. 14:33 | válasz | #51
Látod ez a baj. Hogy megint hülyézel. ELhiszem (és rajtam kivül még biztos nagyon sokan elhiszik), hogy technoban nagyon jó a Crysis, de ez egy játéknál tök másodlagos egy bizonyos szint felett. Senki nem fogja neked a Crysis AI-t lesni ha nincs kedve játszani vele. Ha le kéne forditani a te nyelvedre akkor kb igy mondanám/irnám: LESZAROM, hogy a Crysis kibaszott über grafika meg AI meg minden, ha NULLA játékélmény párosul NULLA tartalommal. Fel van dobva a készitőknek, hoyg csináljanak, egy technikailag kibaszott jó és tartalmilag is jó játékot, de fusson el egy átlag konfigon mert abba untunk bele, hogy ezért új kártyát vegyünk.
Ruley  
2009. szept. 03. 14:27 | válasz | #50
Vegyük át mégegyszer.

A #3 kommentben ÉN állítottam elsőként hogy "A grafika technológiája ahogy fejlődik, egyre kevesebb embert érdekel hogy még annál is fejlettebb legyen." Ez volt a vita alapja.

#6 -os kommentben a te REAKCIÓD volt az, amiben arra is kitértél hogy lenne igény ha a konzolok nem fognák vissza.
-"Úgyhogy lehet, hogy NEKED nincs igényed jobb grafikára, de nagyon sokan vagyunk, akiknek ki van a tökünk azzal, hogy a profitmaximalizálás miatt SZÁNDÉKOSAN visszafogják a fejlődést."
Ezzel igenis sugalltad hogy tömeges igényeket képviselsz. [/szin>

#11-ben felcseréltem a te vélt ok-okozati összefüggésedet azzal, hogy eleve a tömegek alacsony igényei miatt tudtak elterjedni a gyengébb konzolok, senki nem fog vissza semmit a népakarattal szemben.

#13-ban erre is azt reagáltad hogy "szerintem meg egymást ölnék, hogy hozzájussanak.[ az "xbox 720"-hoz]" vagyis MEGISMÉTELTED hogy tömeges igény lenne erősebb konzolokra.

De még ez az utolsó hozzászólásod is önelentmondás. Még mindíg ahhoz ragaszkodsz hogy a konzolok *visszafogják* a fejlődést, de ehhez az az előfeltételezés kell hogy számottevő igények vannak szebb grafikára (AI-ra, fizikára, mindegy), amikre egyébként lehetne alapozni nagy költségvetésű játékok fejlesztését és kiadását,, de ezeket valaki direkt gátolja.

dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 14:13 | válasz | #49
Ja, egyébként tényleg ízlések és pofonok, a FABLE-t kb 80%-nál hagytam abba, mert kurvára meguntam, a Mass Effect bolygófelszíni Terep2-es fizikájától és hányinger grafikájától meg felsírtam...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 14:08 | válasz | #48
Gratulálok, mintapéldája vagy annak, amit írtam.

Nem azért tartalak hülyének, mert nem tetszik a Crysis, hanem azért, mert kb a 10. oldal után, ahol arról beszélek, hogy egy játék mennyire fejlett (ami egy kurvára objektív dolog: poligonszám, textúraméret, AI összetettsége, fizika minősége és mozgatott tárgyak mennyisége, stb) még mindig kevered a szubjektív véleménnyel.
Igen, szerintem is van hangulatosabb, jobb sztorijú, összességében jobban tetsző játék a Crysisnál, de TECHNIKAILAG FEJLETTEBB NINCSEN.
Ez no comment mostmár, bazdmeg, te hülye vagy, fel sem fogod, amit leírok.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 13:58 | válasz | #47
Ki a faszom mondta, hogy én lennék az általános? Attól még ENGEM zavar, hogy a csúcstechnika jelenleg egy két éves játék, és hogy még évekig nem fogok fejlődést látni.

Felőlem ti megmagyarázhatjátok magatoknak, hogy miért nincs igényetek a fejlődésre, rohadtul nem érdekel. De nem is ez volt a vita alapja, hanem hogy belém kötöttetek, hogy nem is fogják vissza a konzolok a fejlődést. Hát a faszt nem. És ez engem zavar.
2009. szept. 03. 13:57 | válasz | #46
Ezt nem vitatta senki. Elvégre a Crysis talán mostani hardveren fut normálisan az xbox306 meg 2005-ben jelent meg. Viszont ne felejtsük el, hogy 2006-ban Gears of War és társai nagyon betettek az akkori PC gaméknak. 1-2 év múlva jönnek az új konzolok és akkor megint a pc lesz hátrányban, utána ahogy telik az idő a pc kerül megint előnybe. Én egyszerűen meguntam, hogy évente hwt vegyek játék miatt. Xboxot megvettem 2006 év elején azóta az muzsikál oszt kész.
2009. szept. 03. 13:47 | válasz | #45
Egyszerűen arról van szó, hogy a dinamikus megvilágítás több fényforrásból, visszatükröződéssel, árnyékokkal, hatalamas nyilt terek sokaságával, élethű fizikával, amik a Crysis -ben vannak attól a konzolok egyszerűen megellenének.
2009. szept. 03. 13:38 | válasz | #44
"Nemtom láttad-e pl a Mirrors Edge-et PhysX-el és anélkül? Apró dolgokat rak bele a PhysX, mégis ég és föld a látványban a különbség..."

Ennek ellent mondanak az akkor megjelent külföldi tesztek, ahol ugye irták, hogy egykét zászlóval több van a pályán, ami nem oszt nem szoroz, ráadásul az Nvidia szivatása mert ATI kártyán ugye nincs, pedig craftban az is elbirná. Ennyi.
2009. szept. 03. 13:36 | válasz | #43
"+ Ami kimaradt a PC multifunkcionális. Mikor fogtok Xboxon vagy PS-en chatelni, telefonálni, böngészni, szöveget szerkeszteni, programokat írni?"

És ez meg hogy a picsába jön ide? Az xbox mikor kijött akkor is egy VGA kártya ára volt. Simán van otthon minden konzolosnak PCje, amivel tökéletesen megoldja a fenti "gondokat" csak épp a pct nem kell folyamatosan fejleszteni, és ha játszani akar akkor bedobja a lemezt a boxba és már játszik is. Nagyfelbontás, nagytévé, kényelem.
2009. szept. 03. 13:34 | válasz | #42
"A spore-ba is belebuktak. Amúgy már több warez csoport is dolgozik azon hogy konzol játékok fussanak PC-n és nem kis sikerekkel. Annyi az egész hogy kell venni egy joystickot a gépre max 4e ft ért és a konzolok megint le lesznek verve."

Hehhe, év vicce. 10 éves hardver (PS2) játékokat sem lehet tökéletesen futtatni emulátorral csak úgy ahogy. Mire ps3, xbox360 menni fog pcn addig eltelik még pár konzol generáció.
2009. szept. 03. 13:31 | válasz | #41
"Meg látom, az agyadig nem jutott el a lényeg, hogy a Crysis messze nem csak a grafikáról szól. Csak legtöbben hülyék vagytok hozzá, hogy egyáltalán felfogjátok, hogy mit kell nézni."

Szerintem a Crysis egy FOS játék. Forintot nem adnék érte. Ezért fikázhatsz akár engem akár másokat, én maradok a FABLE-nél, ami viszont eredetiben figyel a polcon. Vagy Mass Effect ami az étvized legjobb játéka volt szerintem. Szerintem ez szerinted az. Ettől hülyének nevezni valakit eléggé gyenge szellemi szintre utal; Vazzeh nem szereted az almát? Akkor te hülye vagy!
2009. szept. 03. 13:24 | válasz | #40
"A játékoskoknak azzal van tele a hócipője (konzol fronton), hogy ami ment xbox-on, vehetem meg 360-ra is"

Persze gondolom tudod, hogy baromságot irtál az xbox játékok legalább 80%-a minden gond nélkül megy 360-on.
Ruley  
2009. szept. 03. 13:23 | válasz | #39
Én sem azt mondtam hogy ami sikeresebb az automatikusan *jobb* lenne, csak hogy ezek a trendek, és a játékipar ezeket fogja követni, akár tetszik akár nem.

Te meg ha magasról leszarod a tömegeket, akkor ne papolj visszatartott fejlődésről, meg gonosz, haladást elfojtó cégekről, hanem ismerd be hogy amit te értékesnek tartasz egy játékban az kezd perifériára szorulni. Felőlem tartsd magad felsőbbrendűnek, meg igényesebbnek, de kár úgy csinálni mintha az általános véleményt képviselnéd, amikor pedíg nem.
2009. szept. 03. 13:20 | válasz | #38
"A Crysis 2 éve, 2007-ben grafikailag tönkrevert MINDENT, ami a piacon van. Azóta fejlődés semmi, sőt, még Crytekék is VISSZAFELÉ fejlődnek, épp most butítják a Crysist konzolra."

Igen és majdnem el is hasalt a kasszánál mert az embereknek nem volt olyan gépük amin az a húdenagy látvány kijött volna. Kezdenek rájönni az emberek, hogy játékonként videokártyát és egy hw-t venni nem akkora mulatság ám.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 12:29 | válasz | #37
"Igenis volt választásuk a vásárlóknak, és úgy döntöttek hogy az a konzol amire a leginkább vágynak, az a Wii, a második az xbox 360, a harmadik a PS3, és a negyedik a gamer PC (utóbbit az újabb PC-s játékok eladásai alapján tenném ide)."

Magasról leszarom az igénytelen tömegeket, a Blikk a legolvasottabb, a Barátok közt a legnézettebb Magyarországon. A logikád szerint akkor a Blikk a legjobb újság, a Barátok közt meg a legjobb sorozat. Én viszont hányok mindkettőtől. Tudod, van az a szólás a szarral, meg a legyekkel...

"Egy újabb, még drágább konzol, ami csak azt tudná felmutatni hogy még ennél is szebb a grafikája,"

Kicsit fárasztotok már, hányszor írjam le ugyanazt? Értelmezd is már amit írtam, könyörögve kérlek! Nem csak grafikailag gyenge a konzol, sőt, az a legkevesebb. A fizika és az AI is botrányosan szar. Az új generáció tarthatná a grafikai szintet, sőt, az első játékok biztosan nem is lennének sokkal szebbek. De maradna kraft intelligensebb AI-ra, és több fizikai objektumra, ami végeredményében a játékélményt is és a látványt is fokozná.
Nemtom láttad-e pl a Mirrors Edge-et PhysX-el és anélkül? Apró dolgokat rak bele a PhysX, mégis ég és föld a látványban a különbség...
Youri  
2009. szept. 03. 12:09 | válasz | #36
+ Ami kimaradt a PC multifunkcionális. Mikor fogtok Xboxon vagy PS-en chatelni, telefonálni, böngészni, szöveget szerkeszteni, programokat írni?

Én gépem is tavaly lett véve 250e Ft volt kompletten. Csak a régi monitorom maradt, de én azért vettem ennyiért gépet, mert grafikázok is amihez elég nagy teljesítmény kell. Crysisban pl olyan dolgokat jelenít meg a videokártyám ami konzolosok álmában sem merülhet fel.. :D

Konzolosok előnyére vagyis xbox előnyére legyen a Natal. De lehet ahhoz is kiadnak egy új xboxot és akkor cumi van.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 03. 12:08 | válasz | #35
Gyenge kezdés után durva beerősödés, EA várakozásait felülmúlta.

Egy olyan játéknál, amit évekre előre terveznek, nemigen számít a kezdőhónap.

"A Crysis iskola példája annak, hogyan kell optimalizáció nélkül még 4 vga kártyát betenni a gépbe, hogy maxon tudjon futni."

Leírjam megint? Úgysem fog sikerülni felfognod most sem, ha az előbb sem sikerült... Na mindegy, még egyszer:
A Crysis kibaszott jól skálázható, úgyhogy az optimalizáltság hiánya egyszerűen hazugság. SZÁNDÉKOSAN pár évvel későbbi hardverekhez lett igazítva a MAXIMUM grafika, hogy ne egy olyan engine-t gyártsanak, ami már megjelenésekor elavult. Egyrészt villantottak vele egy kurvanagyot, másrészt évekig nem kell nekik új motort fejleszteni. Egyébként meg közepes grafikai beállításokon is szarrá alázott mindent, ami 2007ben jelent meg.
Ahhoz, hogy te meg voltál sértődve, hogy nem megy a drága gépeden max grafikán, ahhoz nem tudok mit hozzáfűzni, legfeljebb hogy megérdemled.
Youri  
2009. szept. 03. 12:04 | válasz | #34
Ezért nagyon egyszerű, úgy ahogy a L4D 2-t is. Simán nem veszi meg senki.
A spore-ba is belebuktak. Amúgy már több warez csoport is dolgozik azon hogy konzol játékok fussanak PC-n és nem kis sikerekkel. Annyi az egész hogy kell venni egy joystickot a gépre max 4e ft ért és a konzolok megint le lesznek verve.
Ruley  
2009. szept. 03. 11:59 | válasz | #33
"Azért tegyünk különbséget, hogy megelégszik vele, vagy hogy _nincs más választása_! Szerinted, ha holnaptól kapható lenne az XBOX720, akkor nem venné meg senki, mert "áh, nekem megfelel ez a grafika"?
Mert szerintem meg egymást ölnék, hogy hozzájussanak. Ahogy az lenni szokott."

Ja, mint ahogy egymást ölik a PS3-ért is miközben átgázolnak néhány szánalmasan sikertelen és eladhatatlan Wii törmelékei között is?
Na várjunk csak...
Igenis volt választásuk a vásárlóknak, és úgy döntöttek hogy az a konzol amire a leginkább vágynak, az a Wii, a második az xbox 360, a harmadik a PS3, és a negyedik a gamer PC (utóbbit az újabb PC-s játékok eladásai alapján tenném ide). Ezek bizony tények. Választhatnak négyféle erősségű hardver közül, és pont az ellenkezőjét választják mint amit szerinted kéne ha érdekelné őket a grafika.

Ez a jelenlegi generáció a napnál is világosabban bebizonyítja hogy a grafika fejlettsége nem tényező többé.

Az emberek azért vesznek ötévente új konzolt, mert új játékélményre vágynak, valamire ami több mint az addigi játékok színvonalának más pályákkal és sztorival való újrahasznosítása. Eddíg ezt elég könnyű volt a hardver fejlesztésével megadni: Amikor a SNES generációt felváltotta PS generáció, még mindenki értette hogy hirtelen 3D-sek lettek a játékok, és ez jó. Amikor jött a PS2, a legtöbben örültek annak hogy végre van az egyes karaktereknek is mimikája, van normális látótávolság, árnyékok, stb. És ez megújította a játékélményt.
De az emberek grafikai igényessége véges.

Nem csak azt állítom hogy egy xbox 720-ért nem ölnék egymást, hanem azt hogy már a mostani HD platformokért sem ölik egymást úgy mint ahogy arra az ipar számított négy éve. Egy újabb, még drágább konzol, ami csak azt tudná felmutatni hogy még ennél is szebb a grafikája, az csak megsorkszorozná ezt az effektust, és emiatt üzleti öngyilkosság lenne.