Lemondott a smartbookról az Asus
2009. augusztus 30. 14:18, vasárnap
Nagyon úgy tűnik, hogy a Computex alatt bemutatott smartbook készülékek nem jelennek majd meg a vállalat kínálatában, az Asus ugyanis nem látja a piacot, ahol ezek a megoldások elterjedhetnének.

Hirdetés

A tajvani Computex alatt több cég, így például az Asus is lerántotta leplet saját mini laptopjairól, amelyek még a netbook készülékeknél is kisebb mérettel, azoknál olcsóbban jelentek volna meg a piacon. A cég azonban most jelezte, hogy piac hiányában egyelőre nem indítja el ezen fejlesztéseinek gyártását, inkább maradnak a jól bevált netbook sorozatoknál.

A smartbook készülékek nem x86 chipek köré épülnek, többnyire a mobiltelefonoknál is használt ARM processzorokra támaszkodnak. Ez lehetővé teszi a fizikai méretek további csökkentését, a fogyasztás visszafogását, ezzel párhuzamosan pedig az élettartam és a működési idő növelését, a hordozhatóság és a kényelem jegyében. Az árak szintén csökkennének, hiszen elérhetővé válna a 200 dolláros szint, miközben a legolcsóbb netbook megoldások is 300-400 dollárt kóstálnak az Egyesült Államokban.

Az Asus vezérigazgatója azonban most jelezte, hogy nem látja azt a piaci szegmenst, ahol ezek a készülékek sikeressé válhatnának, így egyelőre nem dobják piacra saját fejlesztésüket. Ezen egyébként nem Windows operációs rendszer futott volna (lévén, hogy ARM chipet használnának fel), hanem a Google Android operációs rendszere, amely eredetileg szintén mobiltelefonokra készült, ám egyre inkább kacsintgat a netbook szegmens irányába.

Elemzők szerint előfordulhat, hogy az Asus leányaként működő Pegatron vállalja majd ezen készülékek gyártását, ám erről egyelőre nincs hír.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 31. 17:24 | válasz | #8
PDA _nem_ létezik, csak úgy mondom. Vége.
Akarnék venni ha lenne, de maximum 1-2 féle maradék van... .Van PNA, meg Smartphone, és annyi, PDA mint olyan kb megszűnt :(
2009. aug. 31. 11:05 | galéria | válasz | #7
Nekem egy Mitac Mió DigiWalkerem van gps-el. WM 2003 van rajta.
Gagyi. Kis ram, lassú proci, 2 órás üzemidő, maximum.
Autós navira jó, de azért felesleges volt 95 ezret kidobni 2006-ban is (most használtan 25k).
Elavult az egész. Nincs benne kamera, pld.

Igazából, a mobiltelefonokat kell turbózni, mert azok vannak mindig kéznél. Csökkenteni kellene a súlyt, picit növelni a képernyőméretet és az aksi üzemidőt. Ja, és tisztességes térképeket adni velük.
2009. aug. 31. 08:51 | válasz | #6
nagyobb képernyő, kisebb ár. ez az értelme. PDA-t az üzleti felhasználóknak pozicionálták már a kezdetektől, ár tehát jóval 100k fölött. gagyik 100k alatt valamivel. mondom én.
pixx  
2009. aug. 31. 06:34 | válasz | #5
Most komolyan létezik ilyen kategória PDA-nak hívják...ennek most mi értelme?
2009. aug. 31. 00:06 | galéria | válasz | #4
Szomorú vagyok.
2009. aug. 30. 19:19 | válasz | #3
már előre látom, hogy "fel fogják találni" a kinyitható handheld pc-t (2000 körül már egyszer divat volt olyan gépet venni)
barii  
2009. aug. 30. 16:09 | válasz | #2
vagy a Microsoftnak?
barii  
2009. aug. 30. 16:09 | válasz | #1
ebben mennyi befolyása lehet az intelnek?