Filmet készíttet magáról az Opus Dei
2009. augusztus 27. 17:29, csütörtök
A meglehetősen ellentmondásos, ultrakonzervatív katolikus csoportosulás, az Opus Dei sokszor nehezményezte, hogy negatív színben tüntetik fel őket bizonyos filmekben. Épp ezért úgy döntöttek, hogy saját mozifilmmel rukkolnak elő.

A Hollywood Reporter szerint Roland Joffé rendező, aki annak idején a Gyilkos mezőkkel és a Misszióval indított, de legutóbb a botrányosan gyenge horrort, a Captivity-t rendezte, jelenleg There Be Dragons című filmjének előkészületeivel foglalkozik, mely alkotás az Opus Dei megalapításáról szólna.

A szervezet maga is beszállt, hogy finanszírozza azt a filmet, mely az alapító, Jose Maria Escriva de Balaguer életrajzi filmjeként is felfogható. A főbb szereplők között ott lesz Charlie Cox és Olga Kurylenko és Joffe szerint nem propagandafilmre kell számítani, hiszen bőven kapott kreatív mozgásteret. A film jó része Argentínában fog készülni, egy ottani kisváros fogja a 30-as évek Madridját "megszemélyesíteni".
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 28. 21:25 | válasz | #8
Pont ezzel csinálták neki az ingyen reklámot. Értsd: saját költségükön.
brueni  
2009. aug. 28. 14:41 | válasz | #7
messziről jött ember azt mond, amit akar.
akiben előítélet van, azt úgyse győzik meg.
ha látnál egy filmet, ahol hitler aranyos kiskutyákat simogat és mesét olvas, akkor sem változna ról a képed...
2009. aug. 28. 14:12 | válasz | #6
Ahhoz képest rendesen ugattak ellene, és nem is hiszem, hogy tetszett volna nekik amit ott láttak.
Tetsuo  
2009. aug. 28. 02:25 | válasz | #5
:) na ja, filmekben nem soxor lathattuk, de nehany konyvben mar irtak rola..
2009. aug. 27. 23:14 | válasz | #4
hm, Opus Dei... lehet hogy ők igazi katolikusok... de jobb igazi Kereszténynek lenni. akkor pedig már inkább a pünkösdiek
2009. aug. 27. 18:30 | válasz | #3
"bizonyos filmekben" - Az az egy Da-Vinci kód, amit a nagybecsű katolikus egyház volt szíves a saját költségén népszerűsíteni.
2009. aug. 27. 18:09 | válasz | #2
Hmm, ez érdekesen hangzik. Magam szinte semmit nem tudok az Opus Deiről, és megbízható forrást még nem sikerült találnom róla, kalandregényíróknak meg hitelt csak a történetben adok, nem a valóságban :) Persze ez a film sem bizonyul feltétlenül annak, majd meglátjuk.
2009. aug. 27. 17:55 | válasz | #1
Nem propaganda... peeeeerszeeeee