Egymással is küzd a Microsoft és a Yahoo keresője
2009. augusztus 26. 15:33, szerda
A két cég által megkötött megállapodás nem befolyásolja keresőik egymással szembeni viszonyát, a Yahoo továbbra is önállóan versenyezne - a cég nem szeretne a Bing egy kisebb változatává válni.

Hirdetés

A Yahoo hétfőn jelentette be a Messenger és a Mail új verzióját, a közleményben pedig magától értetődő módon az ezek által kínált újdonságokra koncentráltak. A fejlesztésekkel kapcsolatban azonban néhány érdekes kijelentés is elhangzott, mégpedig a vállalat főhadiszállásán, az egyik alelnök szájából, aki leszögezte, hogy nem lesznek a Bing kihelyezett részlege, továbbra is megőrzik önállóságukat.

A nemrég létrejött együttműködési megállapodás eredményeként a háttérben dolgozó technológiákat cserélik ki a felek, így a Bing a Yahoo keresőjének egyes elemeire építhet majd a jövőben, a Yahoo pedig a Microsoft által használt, az online hirdetéseket kezelő AdCenter platformot használja majd fel saját Panama motorjában. A tíz évre szóló megállapodás a két cég reményei szerint jövő év elején léphet majd életbe, amihez természetesen a szabályozó hatóságok beleegyezésére lesz szükség, e nélkül ugyanis lefújhatják azt - ahogy erre a Google és a Yahoo esetében volt példa tavaly.

A Yahoo oldalain a keresési találatok mellett új dobozok jelennek majd meg, amelyek a cég szerint a felhasználók dolgát könnyíthetik meg, hiszen így több úton-módon hasznosíthatják az eredményeket - a Yelp például az éttermek és szállodák esetében a visszajelzéseket és véleményeket jelenítené meg. A videókat a keresési lap elhagyása nélkül is megtekinthetjük, a károsnak ítélt találatokat a McAfee szoftvere szűri majd meg, az online hirdetéseknél pedig egy bonyolult algoritmus dönt majd arról, hogy a Yahoo, avagy a Microsoft által kínált változatokat látják-e majd a felhasználók.

A változásokat egyelőre házon belül tesztelik, ezek még az év vége előtt léphetnek életbe.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás