Munkásfelvétel a Facebooknál
2009. augusztus 24. 23:25, hétfő - Forrás: Napi Online
Szembemegy a piaccal a világ legnagyobb közösségi portálja, a Facebook: mint a vállalkozást alapító vezérigazgató, Mark Zuckerberg a Bloombergnek adott interjúban elmondta, az idén 50 százalékkal bővítik dolgozóik jelenleg valamivel több mint 900 főt számláló állományát.

Hirdetés

Riválisa, a News Corp tulajdonában levő MySpace az idén júniusban jelentette be, hogy 30 százalékkal csökkenti dolgozói létszámát az Egyesült Államokban, szerte a világon pedig munkatársai kétharmadától megválik. A később piacra lépett Facebook az idén májusban előzte meg a MySpace-t az egyedi látogatók számában.

A tulajdonosai között kockázati befektetőket, a Microsoftot, illetve az orosz Digital Sky Technologiest felsoroló Facebook több mint 250 millió regisztrált felhasználót mondhat magáénak, és az idén 500 millió dollár árbevétellel számol - ez 70 százalékkal lenne magasabb a tavalyinál. Mindazonáltal a létszámbővítésre vonatkozó tervei visszafogott várakozásokról tanúskodnak, hiszen a 2005-ben indult vállalkozás eddig minden évben lényegében megduplázta a létszámát.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás