Folyamatosan bővül az Élet Enciklopédiája
2009. augusztus 25. 12:12, kedd
Az Encyclopedia of Life szerkesztőinek célja, hogy az internetes gyűjteményben a Földön élő vagy korábban élt összes növény és állat leírása, valamint fotója vagy grafikája megtalálható legyen.

Hirdetés

A www.eol.org címen található, bárki által ingyen hozzáférhető fajlista olyan kérdésekben is eligazítást nyújthat, mint az emberi öregedés, a klímaváltozás vagy az egyes rovarkártevők terjeszkedése. A 2007-ben indult, várhatóan 100 millió dollárba kerülő program keretében 10 év alatt kívánják feltérképezi a földkerekségen ma ismert mintegy 1,8 millió növény- illetve állatfajt. Az első évben még csak 30 ezer faj került fel a világhálóra, az utóbbi időben azonban felgyorsult a szakértők által lektorált enciklopédia fejlődése - mondta James Edwards, a projekt ügyvezetője.

Az Encyclopedia of Life rövid időn belül rendkívül népszerű lett, folyamatosan bővül az EOL honlapjára felkerülő anyagok száma. Eddig a kutatók és a felhasználók 150 000 oldalnyi szöveget és több mint 30 000 fotót küldtek el az EOL szerkesztőinek. A képek a Flickr honlapján keresztül tölthetők fel. Az Élet Enciklopédiájának szervezői azt szeretnék elérni, hogy a kész adatbázis 1,8 millió oldalt tartalmazzon.

"Azt már most tudjuk, hogy az 1,8 milliónál jóval több fajta élőlény is lehetett a bolygónkon. Az általunk elérhetővé tett új eszközök jelentősen megkönnyítik a fotók feltöltését. Míg a mostani expedíciókban felfedezett új fajok automatikusan bekerülnek az adatbázisba. Emellett létrehoztunk regionális oldalakat, amelyek különböző nyelveken, például spanyolul vagy németül érhetők el" - mondta Jim Edwards, a washingtoni Smithsonian Intézet EOL-igazgatója.


A felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy az internetnek köszönhetően folyamatosan bővítsék az ismereteiket például Európa növény- és állatvilágáról. Ebben azonban nem csak az EOL segíthet, hanem az Európai Unió által támogatott Biodiversity Heritage Library for Europe program is. "A tervünk, hogy az EOL jóval több legyen egy egyszerű rideg enciklopédiánál. Az ott fellelhető információk úgynevezett invazív fajokkal vagy a különböző organizmusok élettartamával is foglalkoznak" - tette hozzá Jim Edwards.

"Az EOL összeköttetésben áll a bioegészségügyi tudományos közösségekkel. Meg akarjuk tudni, hogy egyes állat- és növényfajok miért élnek olyan hosszú ideig. Ráadásul számos állat- és növényfaj kutatása fontos a humángyógyászat számára is" - hangsúlyozta James Hanken, a Harvard Természettudományi Múzeumhoz tartozó Összehasonlító Zoológiai Múzeum igazgatója, aki egyben az EOL Kormányzó Bizottságának elnöke is. A szakember szerint az Élet Enciklopédiája egyike a valaha volt legambíciózusabb projekteknek. Azáltal, hogy a tudósok egymással kommunikálhatnak és információkat cserélhetnek, a lexikon hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek megérthessék a földi élet alapjait és lényegét.

David Lees kurátor egy példát említett az EOL hasznosságára. 1984-ben Macedóniában fedezték fel a gesztenyefáknak hatalmas károkat okozó vadgesztenye-aknamolyt (Cameraria ohridella). Öt évvel később azonban már Bécsben bukkant fel, megkárosította a budapesti fákat is, majd gyakorlatilag természetes ellenség hiányában végigpusztított Európán. Az új lexikonnak köszönhetően jobban nyomon követhető a moly terjedése és útvonala. Elkészítettek egy elterjedtségi térképet, valamint a szakemberek új védekezési módszereket is kidolgozhatnak ellene.


Az emberi öregedéssel foglalkozó tudósoknak segítség lehet egy dél-amerikai denevérfaj, a brazil szelindekdenevér (Tadarida brasiliensis), amely sokkal hosszabb életet él, mint egér rokonai, s ez azért lehetséges, mert a testében olyan mechanizmus működik, amely korlátozza a sejtjeiben lévő fehérjék károsodását. Hasonló felépítésű lepkefajok közül viszont azok élnek tovább, amelyek gyümölcsökkel táplálkoznak. Az eddig ismert fajokon túl évente mintegy 20 ezer új élőlényről számol be a tudományos élet, a földön létező összes, még ismeretlen faj számát pedig 100 millióra becsülik.

A tervek között szerepel az is, hogy az adatbázist kibővítik a humán betegségekre és azok terjedésére vonatkozó információkkal. Az EOL programban a Magyar Természettudományi Múzeum mellett német, brit, cseh, lengyel, dán, holland, belga, finn, francia, spanyol, osztrák és afrikai múzeumok, egyetemek, kutatótársaságok vesznek részt, valamint támogatja az European Digital Library Foundation és Felső-Ausztria tartomány is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 26. 12:39 | válasz | #24
olvasni tényleg tudni kellene, én úgy tanultam hogy a gomba se nem állat se nem növény
2009. aug. 26. 09:42 | galéria | válasz | #23
Én azt hittem, minden egyes EMBER fent lesz egy nagy encíklópédiábann
Kornan  
2009. aug. 26. 08:24 | válasz | #22
Ja és a wikipediával még az a gond,hogy a különböző nyelveken más és más szócikkek vannak, minden nyelvterület csinálja a magáét. Ez minden csak nem rendezett. Ha nagy számban van is átfordítás, nem rendszeres, későbbi változásokat nem fordítják át sokszor és persze vannak olyanok, amik 100 év múlva sem lesznek átfordítva. Egy publikus projekttől nem is várok többet, már ez is szép teljesítmény amit összehoztak, ahhoz képest ,hogy ingyen írogatnak oda sokan és támogatásokból van fenntartva.

De az általam elképzelt közel tökéletestől messze van. Továbbmegyek, lehetnének benne interaktív részek, feladatok, hogy teszteld a tudásod vagy tanulj, akár szórakozva valamilyen játék formájában. Lehetőség kérdések feltételére és a korábbi kérdések és válaszaik megtekintésére. Különböző szintű tananyagok a kapcsolódó témakörökhöz,tanulásra kihegyezve, ugyanakkor lenne teljes leírás is ami mindent tartalmazna. Szal tényleg, ha lenne megfelelő támogatás, akkor szinte csak a képzelet szabna határt, hogy mi van benne.
brueni  
2009. aug. 26. 08:22 | válasz | #21
"...a Földön élő vagy korábban élt összes növény és állat leírása..."

csak olvasni kellene tudni. én ezen nevettem:

"...Azt már most tudjuk, hogy az 1,8 milliónál jóval több élőlény is lehetett a bolygónkon..."

talán fajt szerettek volna írni. így a cikk fordítása eléggé félrement.
ehhez már csak genom-térképet kellene hozzárendelni és kész a TITAN-tervezet...
Kornan  
2009. aug. 26. 07:51 | válasz | #20
"Azért kavarod te a dolgokat rendesen."

Nem kell ,hogy 100% egy helyről elérhető legyen valami, mondjuk én ilyesmire gondoltam.Elég a nagyobb területekre szétosztani:földrajzi tudásbázis,biológiai -II-,... Ez már csak részletkérdés, a lényegen nem változtat.Meg ha külön külön is létrehozunk tudásbázisokat ugyanazon szabvány szerint, akkor később össze lehet integrálni.
Kornan  
2009. aug. 26. 07:42 | válasz | #19
Mint "keret" alkalmasnak alkalmas lenne, de el tudok képzelni egy ilyen projekthez jobban passzolót is. Arányaiban nem lenne nagy ügy csinálni egy újat, habár, ha így is lenne, egyes részeit vétek lenne nem felhasználni.

Jelenleg az a baj vele, hogy általánosan nem illenek rá a következő tulajdonságok:
minőségi,logikusan felépített tudásanyag,teljes, anyagi gondok nélküli...

Nem mondom ,hogy teljesen rossz, mert vannak jó cikkek , amiket felhasználtam,de többnyire mindig több forrással együtt voltam kénytelen. Vagy ha csak gyorsan utánanéztem valaminek akkor teljesen elég volt amit ott találtam.
Tetsuo  
2009. aug. 25. 23:51 | válasz | #18
"ki tudtad mondani?" :DD nem mindenki olvas hangosan. ;)
Hegi90  
2009. aug. 25. 22:32 | galéria | válasz | #17
Ne nézzetek hülyének. Csak kicsit naiv voltam. A cím alapján arra gondoltam, hogy legalább indítanak valami kutatást a még fel nem fedezett vidékekre, vagy hasonló.
Tetsuo  
2009. aug. 25. 22:15 | válasz | #16
szerintem a wikipedia alkalmas erre, nem is ertem h minek annyi enciklopedia, miert nem csinalnak 1et, ill annak kulonbozo targycsoportjait kulonbozo tudomanyos teamek kapjak meg fejlesztesre.
Pl a wikin ugye barki irhat, de nem gondolom h vmi politikai v egyeb erdekbol rossz infokat adnak meg allatfajokrol :) elegge korrektnek tunik nekem, s lehetne 1 melyebb ismeretu szakemberek altal irt resze.. bar igy is rengeteg szakember dolgozik a wikinek.
2009. aug. 25. 22:15 | válasz | #15
nem fog.
2009. aug. 25. 22:10 | válasz | #14
és a szegény gombák??
2009. aug. 25. 21:54 | galéria | válasz | #13
Azért kavarod te a dolgokat rendesen.

"Szinte minden tudományterületen létre kéne hozni ilyen online adatbázisokat"
kontra:
"Jelenleg az a baj ,hogy nagyon decentralizált az emberiség tudásanyaga."

Na, ja, ha minden területen külön adatbázis van, lesz, akkor decentralizálva marad örökre.

Az egész kezdeményezést gagyinak tartom.
Megint valami hülye bürokraták kitaláltak valamit, és erőltetik pár évet, elcseszik az adófizetők pénzét, aztán nem lesz semmi értelme.
Akkor már miért nem adtak támogatást a Wikipédiának? Tévedés ne essék, a Wikipédia nem tökéletes, pláne a magyar, ahová úgy beette magát a pro-Izrael lobby, mint a szú, de az angolban már több, mint 1 millió szócikk van, talán közelít a 2 millához, rengeteg könyvmoly közreműködött, akkor minek indítani egy másikat?

A Wikipédiában pedig épp az interdiszciplinaritás (ki tudtad mondani?) a PLÁNE.

Mert, teszem azt oda van írva a "búbos püncüke" szócikkben, hogy a hím egyedeknél párzás után kálciumhiány alakul ki. Ha rákattintotk a kálcium hivatkozásra, mindjárt bejön Mengyelejev, és elmagyarázza, hogy mi a frász az a Ca. És így tovább.

Namármost, ha valaki csak élőlényekre hegyez ki egy enciklopédiát, abból kizárja a nem élőlényeket. Ha én ilyen intelligens nem élőlény lennék, meg is haragudnék ezért.

Az ilyen projektekből nem lesz soha a büdös életben Akasa Könyvtár.
Kornan  
2009. aug. 25. 18:16 | válasz | #12
Ha létezne ilyen, ahogy én elképzelem ,akkor gyakorlatilag átalakulna(kéne) a főiskolák/egyetemek szerepe és talán a középiskoláké is. Elég lenne csak a vizsgára/zh-ra bemenni + a gyakorlati(ténylegesen) foglalkozásokra, hasonlóan a levelezőhöz, de nem az iskola adná a tananyagot, mert az az egész világon ugyanaz lenne. Mondjuk sok helyen most sem járnak be az emberek, ha nem kötelező, mert valaki tavalyról feltett egy használható jegyzetet a netre, vagy mert ha bemennek az ugyanaz mintha ott sem lennének... Nekik annyi változna, hogy kevesebb energiabefektetéssel is el tudnák sajátítani a dolgokat és biztosan azt amit kell. Az egész hatékonyabb és ésszerűbb lenne. Aztán lehetne a számonkérést is valamilyen szinten egységessé tenni...

Szóval rendesen megkavarná a dolgokat, sok vonzata lenne amely nem biztos ,hogy +, de szerintem hosszú távon megérné a befektetés.
Kornan  
2009. aug. 25. 17:35 | válasz | #11
Lehetne több ilyen és ehhez hasonló kezdeményezés is.Szinte minden tudományterületen létre kéne hozni ilyen online adatbázisokat, amely az összes lényeges információt tartalmazza és lefordítani a legtöbb nyelvre.

Pl: Online kémiai adatbázis tartalmazná az összes kémiai reakciót,elemeket,képeket,videókat a kísérletekről, szal mindent, úgy ,hogy az utolsó egész életében a rizsföldön dolgozó,de egyébként értelmes és elszánt ember is képes legyen gyorsan és hatékonyan elsajátítani pl a kémiát, ha leszedi az internetről. És a világ legképzettebb emberei állítanák össze a lehető legérthetőbben és folyamatosan módosulna a felhasználók és más szerkesztők visszajelzései alapján.

Jelenleg az a baj ,hogy nagyon decentralizált az emberiség tudásanyaga. Sokszor tapasztaltam,ha meg akarok tanulni valamit, akkor több anyagból kell tanulnom,nem lehet megérteni mindent első olvasásra, mert hiányoznak információk, nem időhatékony.Sok időt és energiát meg lehetne spórolni egy ilyen összetett,minőségi online adatbázissal.

Mindezt közösen finanszírozva a világ legtöbb országa által.Persze egy ilyen eléggé megkavarná a jelenlegi helyzetet, a szerzők nem nagyon örülnének neki, de úgy vélem az emberiségnek jó lenne, ha összeszednénk és rendeznénk amit tudunk.

2009. aug. 25. 15:53 | galéria | válasz | #10
Arról a cikkíró nem tehet, hogy néhányan csőlátással rendelkeznek és képtelenek tágabban értelmezni a szavakat. Érdekes, számomra egyértelmű volt, hogy a "minden" alatt az összes felfedezett fajt kell érteni.
Ilyen erővel soha és sehol nem írhatnánk le, hogy "minden", hiszen soha nem tudhatjuk 100%-osan, hogy tényleg minden fajt felfedeztünk-e.
Mellesleg nem egy cím alapján kéne okos kérdéseket gyártani, hanem el is kéne olvasni a cikket, hiszen benne van feketén-fehéren:

"Azt már most tudjuk, hogy az 1,8 milliónál jóval több élőlény is lehetett a bolygónkon. Az általunk elérhetővé tett új eszközök jelentősen megkönnyítik a fotók feltöltését. Míg a mostani expedíciókban felfedezett új fajok automatikusan bekerülnek az adatbázisba..."

Ennek tudatában pláne marhaság volt az egész felvetés.
Tetsuo  
2009. aug. 25. 15:50 | válasz | #9
rossz a cim, ez megszokott a netes sajtoban ill az sg-n, Hegi gondolhatja h a felfedezok nem a lexikonbol fogjak kikeresni, mit kell meg felfedezni.. :)
amugy valoszinuleg az ezernel nagysagrendekkel tobb faj nincs meg besorolva..
2009. aug. 25. 15:17 | válasz | #8
Azért, mert a főoldalon így szerepel a cím: Minden élőlényt tartalmazni fog az Élet Enciklopédiája.

Igaza van Hegi90-nek, a rossz a cím.
2009. aug. 25. 14:42 | válasz | #7
Nagyon jó ötlet! Wikipedia stílusban de hozzáértők által összerakott egységes adatbázis
2009. aug. 25. 14:08 | galéria | válasz | #6
Istenem, nagyon értelmes kérdés...
Most ez, hogy jön ide egyáltalán? Egy lexikon az eddigi ismereteinket foglalja össze, és senki nem mondta ez a "MINDEN".
2009. aug. 25. 13:07 | válasz | #5
Szegény Nessie...
csgery  
2009. aug. 25. 13:05 | galéria | válasz | #4
Nem a felfedezés a céljuk, hanem a leírások összegyüjtése. Kettő nemugyanaz.
Meg egyszer majd csak felfedezik valakik azokat is akik lenn vannak a tenger mélyén. Akkor majd frissül az adatbázis:)
Wizek  
2009. aug. 25. 12:53 | válasz | #3
Amiről nem is tudunk, arról nem fáj ha nincs képünk. :D
Hegi90  
2009. aug. 25. 12:37 | galéria | válasz | #2
Még most is több ezer élőlény van a földön, amit nem ismernek. Pl a tenger mélyén. Azokkal micsinálnak??
msstz  
2009. aug. 25. 12:24 | válasz | #1
Opera 10.10 b1729-el nem tudok képeket váltani. :/