Újabb reboot: Spawn, az ivadék
2009. augusztus 25. 18:21, kedd
Vannak olyan képregény-film, melyek nem mondhatók bukásnak, azonban mégsem folytatták őket, többek között azért, mert nem a reklámokkal könnyen megvezethető tiniket célozzák meg, hanem az idősebb korosztályt.

Hirdetés

Ebbe a kategóriába tartozott annak idején 1997-ben a Spawn, az ivadék (87 milliós bevétel világszerte), vagy 2005-ben a Constantine, a démonvadász (230 millió világszerte). Úgy tűnik azonban, hogy pár év pihentetés után mégis csak feléleszthető akármilyen franchise.


A Spawn-képregények készítője, Todd McFarlane a Coming Soon-nak elmondta, hogy hivatalosan is nekilátott egy új film forgatókönyvének, melynek főszereplője Spawn lesz. A képregény-író elmondta, hogy a történetet már 7-8 éve kitalálta, s az új film nem feldolgozás, nem visszatekintés és nem is folytatás lesz, hanem egy teljesen új, önálló történet, mely természetesen R-korhatárral fog bírni, ami nem is csoda, ismerve az itthon is elérhető képregény-sorozatot.

MacFarlane interjújában azt is elmondta, hogy az új Spawn jóval idősebb, érettebb közönségnek fog szólni, nagyjából annak a korosztálynak, aminek a Scorsese-féle Tégla is készült.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 27. 03:29 | galéria | válasz | #12
Jesszus, ilyeneket néztetek óvodában? Érdekes dolgokon szocializálódtatok. Az én koromban még a Kisvakond volt a menő. Nekem a Spawn kb. 20 éves fejjel is durvának tűnt.
Gvik  
2009. aug. 26. 14:41 | válasz | #11
Nekem speciel a kedvenc képregényem, habár az a néhány szám, ami megvan, még 4-7 éves koromból való, emlékszem, az egyiket még az óvodába is bevittem magammal. Olvasni ugyan nem tudtunk, de a rajzok tök jók voltak benne, azokat nézegettük a társaimmal.

Később amikor már el is olvastam a szöveget, a története is nagyon megtetszett, de főleg a karakter. Azt szeretem benne hogy ilyen magányos-farkas típus, aki folyamatosan kommentálja és kielemzi az eseményeket magában ( talán Rozsomák ilyen még az X-men-ből), és a saját íze szerint oldja meg a dolgokat, ami nem feltétlenül etikus. Ha fejbe kell lőni valakit két centiről, hogy véresen loccsanjon szét a feje, akkor megteszi, és nem olyan mint a legtöbb képregény hős, hogy az ellenfél lehetőleg csak megsérüljön, és nehogy véletlenül a harc hevében megölje. Ha véletlen mégis kinyírnak valakit akkor jön a "jaj, a harc mámora eluralkodott rajtam, most sajnálom magam és depressziósan visszavonulok, mert a világnak nincs szüksége gyilkos hősökre" szitu.

Spawn megy, teszi a dolgát, az etikai vitákat meg lerendezi magában. Sokkal szimpatikusabb, mert szerintem érződik rajta hogy ő is ember (-volt), és nem egy idealizált csodatévő.
2009. aug. 26. 07:36 | válasz | #10
Ha az első próbálkozásnál sötétebb, gótikusabb, elborultabb lesz, sok durvasággal és mocskos párbeszédekkel, akkor jó lesz. Na meg találjanak egy rendes színészt akit nem játszik le a vászonról a Bohóc figurája. Elsőnek a látványvilága nagyjából jó volt, na persze akkori CGI sokszor gagyi volt. A forgatókönyv volt szerintem gyenge akkoriban. De a Spawn-jelmez nagyon ütött.
winnie  
2009. aug. 25. 23:00 | válasz | #9
kérdeztél, válaszoltam. felesleges pukkancskodni.

amit megrendelsz, az nem itthon férhető hozzá. (de ez nem nagy felismerés, ilyen alapon minden hozzáférhető mindenhol. ráadásul az a pár szám minden, csak nem "itthon elérhető".)

azóta, hogy vannak magyarországon olyan képregényboltok (nem túl régen és nem sok, sajnos), amelyek kínálatában ott vannak a legfrissebb kinti megjelenések, amelyek polcairól leemelhetőek az amerikai füzetek, amelyek segítségével a netről rendelő (nagyon) kisebbségen kívül az átlagember is minden további nélkül hozzáférhet a képregényekhez, azóta jóval népszerűbbek a külföldi kiadások. (ráadásul sokszor olcsóbb is a bolttal behozatni valamit, mintha egyénileg rendelne az ember.)
Erdő  
2009. aug. 25. 22:22 | válasz | #8
Hú bazmeg, de okosat mondtál. Akkor minden hozzáférhető itthonról, ami megjelenik valahol, mert megrendelem vagy letöltöm. Gratulálok.
winnie  
2009. aug. 25. 21:03 | válasz | #7
itthon is meg lehet venni a havonta megjelenő amerikai számokat
2009. aug. 25. 20:27 | válasz | #6
A sajat ereje volt veges,a kopenye ereje kimerithetetlen volt (ha jol emlekszem),illetve elohalottkent eleg keves dolog okozott kart benne (persze joparszor elkentek a szajat a kepregenyben..:D)
2009. aug. 25. 19:13 | válasz | #5
google a barátod, wiki a barátnőd :P egyébként véges volt az ereje/hatalma, ha sokat használta a spéci dolgait akkor kimerült. de amúgysem volt olyan durván ellenálló mint mondjuk Superman (hogy tartsam magam a metaforához)
2009. aug. 25. 19:10 | válasz | #4
Ebbe a sok reboot-ba mar kezdtem bele unni...de erre kivancsi leszek.Anno sokat neztem a roman Hbo-n.
Erdő  
2009. aug. 25. 19:06 | válasz | #3
Itthon is elérhető sorozat? Én nem nevezném így azt a néhány darab kiadott tesztszámot.
GG  
2009. aug. 25. 19:01 | válasz | #2
Igy visszanézve elégé gagyi volt az a Spawn. De akkoriba kezdtem olvasni a képregény nagyon megfogott a grafika részletesége.
2009. aug. 25. 19:00 | válasz | #1
Jól hangzik...
Spawnnak volt valami "kriptonitja" vagy valami gyengéje mert a filmben eléggé erős volt...