Pazar The Saboteur jelenetek
2009. augusztus 24. 15:32, hétfő
Újabb trailer érkezett a már korábban is hangulatosnak ígérkező The Saboteur című akciójátékból, melyben színtiszta gameplay jelenetek tárulnak a szemünk elé.

Hirdetés

Korábban már szinte temettük a Pandemic berkeiben készülgető, ám iszonyatosan sokat késő akciójátékot, mely a The Saboteur címet viseli. A legtöbb oldalon már lemondtak a játékról, főleg azután, hogy az Electronic Arts a Command & Conquer világában játszódó második FPS-t is leállítatta, ám szerencsére a Mercenaries 2 sikere új lendületet adott a fejlesztőknek. Korábban már láthattuk a debütáló trailert, melyben akadt pár gameplay jelenet is, ám a mostani GamesComon leadott filmecske olyan hangulatos, hogy ezt egyszerűen nem lehet kihagyni.


A The Saboteur története szerint egy ír fiatalt alakítunk a nácik által megszállt Párizsban, akinek - egy félreértés miatt - kivégzik barátait. Ezt természetesen nem hagyhatjuk megtorlatlanul és az ellenállás legaktívabb figurái leszünk. A játék érdekessége, hogy a nácik által megszállt és birtokolt területek fekete-fehérben van ábrázolva, míg ugyanez a városrész a felszabadítása után teljes színében pompázik.

A videó szerintem magáért beszél, a játék hangulata és az alatta szóló ír zene egyszerűen magával ragadja az embert. A The Saboteur december 8-án jelenik meg Európában PC-n, PS3-on és X360-on.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 28. 08:48 | galéria | válasz | #5
De ez az én szerény véleményem.
2009. aug. 28. 08:47 | galéria | válasz | #4
Már megint egy "kiírtották a nácik a családját, vagy a haverjait, aztán elindulunk nácikat gyilkolászni" tipusú játék. Még mindig lehet 100 000-ik bőrt lehúzni egy ilyen lapos sztoriról? (mondjuk most talán azért is, mert lesz ez a becstelen brigantyk film, ami szintén bőrlehúzás de mind1, és annak a mintájára kiadnak egy ilyen szutykot)
Off
Biztos lesz becstelen brigantyk játék is, hogy a viharba ne lenne? csináljunk játékot minden jó vagy szar filmről tökmind1 csak vegyék. Ááá
ON
Szóval szerintem lehetne mostmár hanyagolni az ilyen témát, vagy esetleg más oldalról bemutatni. Mondjuk a tengelyhatalmak oldaláról is egy kicsit a vh-t. Olyan miért nincsen sohasem? mennyi mindent lehetne művelni, használhatnánk a németek technológiáját. Lehetnénk németekkel, japánokkal, még akár magyarokkal is, és úgy lejátszani a vh-t. Mekkora jó lenne már.
2009. aug. 27. 22:02 | válasz | #3
Tisztára, mintha Indiana Jones-t akarná utánozni. (nekem legalábbis ez az érzésem, sajnos nem túl eredeti)
2009. aug. 26. 12:51 | válasz | #2
Jópofa
Koge  
2009. aug. 25. 12:46 | válasz | #1
flogging molly, ir akcentusu fohos, nepirtas mi kell meg?:D