Megállapodott a Time Warner és a YouTube
2009. augusztus 22. 11:55, szombat
Újabb nagy névvel bővült a napokban a népszerű videómegosztó portál partnereinek listája, ezúttal a Time Warner írt alá megállapodást a rövidebb tartalmak és promóciós anyagok közléséről.

Hirdetés

A Time Warner közleményében arról olvashatunk, hogy a megállapodás eredményeként hamarosan felbukkannak majd a cég által kezelt tartalmak, pontosabban azok előzetesei, valamint rövidebb részletei a YouTube oldalán, illetve a beágyazott lejátszókon keresztül a Google bármely egyéb portálján.

A cég már jó ideje együttműködik a Google leányával, hiszen az HBO is a Time Warner birodalom részeként működik, a prémium csatorna pedig már jó ideje közli saját anyagait az erre elkülönített lapokon. Példaként említik az olyan alkotásokat, mint a True Blood és az Entourage, a mostani megállapodás kapcsán pedig televíziós és mozis tartalmak széles tárházával bővülhet a portál, a CNN által készített beszámolóktól kezdve a Cartoon Network és az Adult Swim, valamint a TNT csatorna jeles produktumain át a Warner Bros. gyűjteményében megtalálható filmekig. Itt eleinte nem a teljes tartalmakat teszik majd elérhetővé, hanem azok előzeteseit, valamint az erre alkalmasnak tartott rövidebb bejátszásokat.

A partneri kapcsolat természetesen a reklámopciók tisztázását is jelenti, hiszen a bevétel növelése mindkét fél célja. Az egyes tartalmak előtt és azok lejátszása közben sugárzott hirdetések kivétel nélkül a Warner Bros. Entertainment és a Turner Broadcasting System tárházából kerülnek majd ki, ám a bevételeken osztoznak majd az újdonsült szövetségesek. A YouTube oldalain ezen felül megjelenhetnek a Time Warner által készített és támogatott promóciós anyagok és reklámkampányok, amelyek szintén a cég által kezelt tartalmakat hivatottak népszerűsíteni.

A YouTube egymás után cserkészi be a szórakoztatóipari óriásokat, a Time Warner olyan nevekhez csatlakozik most, mint a Sony, az MGM, illetve a Walt Disney érdekeltségébe tartozó ABC csatorna - meglátjuk, mire mennek a kibővült kínálattal.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 24. 08:50 | válasz | #9
Hmm, én azt hittem ez a VPN szolgáltatók lobbijának eredménye :).
2009. aug. 22. 21:00 | válasz | #8
addig volt jó amíg a google fel nem vásárolta
Cat 02  
2009. aug. 22. 19:35 | galéria | válasz | #7
Mert USA-nak reklámoznak, felesleges ránk pazarolni a sávszél.t :)
2009. aug. 22. 18:16 | válasz | #6
A szerzői jogokra fogják, azért nem nézheted máshol.
nedudu  
2009. aug. 22. 18:05 | válasz | #5
Csak terroristák kezébe ne kerüljön!
2009. aug. 22. 14:57 | válasz | #4
Egyébként miért jó az, ha USÁ-n kívül nem lehet nézni? Ezt sose értettem.
2009. aug. 22. 13:50 | válasz | #3
tor projekt :D
2009. aug. 22. 13:12 | galéria | válasz | #2
tuti csak usa
2009. aug. 22. 12:48 | válasz | #1
Vajon Mo-n is nézhető lesz ?