Készül az Átok játék
2009. augusztus 21. 12:19, péntek
A Nintendo Wii konzoljára eddig többnyire - természetesen a brutális MadWorld-öt leszámítva - családbarát játékok készültek. Ám a Ju-On: The Grudge valódi horror lesz.

Hirdetés

A Sega épp a napokban nyilatkozta le, hogy Wii-re is szükség van igazi véres, kizárólag felnőtteknek szóló programokra és a MadWorld nem túl kirobbanó sikere ellenére sem hagynak fel az ilyen irányú terveikkel. És a jelek szerint mások is így gondolják, hiszen épp tegnap debütált a már korábban bejelentett Az átok játékváltozata, mely nem épp a gyerekeknek készült.


A fenti videón is jól látszik, hogy a Ju-On: The Grudge egy belsőnézetes horror lesz, melyben bizony akad majd igazi becsokizós jelenet - nem is egy. Az még nem tiszta, hogy a három amerikai vagy a hét ázsiai mozifilm történetét dolgozza-e fel. Mindenesetre a játék szerencsére Európában is megjelenik méghozzá idén októberben.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 24. 07:12 | válasz | #5
Slim
2009. aug. 24. 07:12 | válasz | #4
Nem tom, én majd beszartam a filmen. A játék nagyon komoly lesz. Keresnem kell egy Wii-s havert mert mindenki a Dlim PS3-ra gyűjt..höhö
ffxi  
2009. aug. 24. 06:08 | galéria | válasz | #3
Nagy sikert jósolok neki.
2009. aug. 21. 18:33 | galéria | válasz | #2
hát a film ritka gyönge volt (a japán is). A nyávogó macska fiú, a telefonba böfögő ember...
Meg se akartam volna nézni a játék trailerjét. De wii-vel biztosan kipróbálnám. Szeretem a horror játékokat, és bár nincs ilyen wii-m. Akármilyen horror próbálkozás jöhet rá, szerintem marha nagy hangulata lehet.

Majd felkutatok egy havert akinek van és meglesz neki a játék :D
2009. aug. 21. 15:56 | válasz | #1
sötét szobába qrva hangulatos a remote-al hadonászni ...kiprobálnám