130 millió hitelkártyát lopott három férfi
2009. augusztus 18. 20:35, kedd
Egy 28 éves floridai férfi és két bűntársa ellen emelnek vádat az eddigi legnagyobb egyesült államokbeli adatlopási ügyben.

Hirdetés

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint Albert Gonzalez 28 éves miami lakost és két meg nem nevezett orosz segítőjét azzal vádolják, hogy 2006 októbere és 2008 eleje között összesen 130 millió hitelkártya-adatcsomagot loptak el. A The New York Times szerint az eset azért különösen kínos az amerikai hatóságok számára, mert a férfi a 2003-as első letartóztatása után a szövetségi hatóságok, többek között a titkosszolgálatok informátoraként is dolgozott.

Gonzalez és két cinkosa a hitelkártyaszámokat és azok tulajdonosainak neveit többek között a Heartland Payment Systems, a 7 Eleven szupermarketlánc, a Maine állambeli Hannaford Brothers Co., valamint számos országos és regionális kiskereskedés számítógépes rendszereiből szerezték meg. A hackerek a virtuális rablássorozatuk során a vállalatok által alkalmazott SQL-adatbázisok biztonsági hiányosságait használták ki. Emellett kifinomult technikákat alkalmaztak az akcióik elrejtésére és annak megakadályozására, hogy a tevékenységüket felfedezzék a biztonsági szoftverek. A megszerzett adatcsomagokat az általuk korábban üzembe állított két amerikai (egy kaliforniai és egy illinois-i), egy lettországi, egy holland és egy ukrán szerverre továbbították.

Az eset nem csak a 130 millió hitelkártya ellopása miatt váltott ki óriási pánikot, hanem azért is, mert az elkövetők az áldozataikat a Fortune 500-as listáján szereplő leggazdagabb cégek közül választották ki. A 28 éves Gonzalezt a rendőrség egyébként jól ismeri, hiszen tavaly májusban már letartóztatták egy étteremlánc ellen elkövetett adatlopások miatt. Az ügy miatt szeptemberben bíróság elé kell állnia New Yorkban. Emellett egy másik eljárás is folyamatban van ellene Massachusetts államban.

Amennyiben Gonzalezt bűnösnek találják összeesküvésben és adatcsalással kapcsolatos összeesküvésben, úgy a 130 millió hitelkártya-csomag ellopásáért akár 25 év letöltendő börtönt és 500 000 dollárig terjedő pénzbüntetést is kaphat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 20. 17:00 | galéria | válasz | #13
Szerintem a bank és a POI-hely üzemeltetője közötti szerződés szabályozza ezt. Mert nálam a Mastercardnál meg kell adni a PIN-t.
2009. aug. 20. 16:08 | válasz | #12
Igen, ezt tudtam, ezért lepődtem meg, amikor a dombornyomott Mastercardról is PIN-kód nélkül leemelték a pénzt. Mostmár nem csak a bank- és a kártya típusa a döntő, hanem a cég, ahol használod. És ez utóbbi eléggé elgondolkodtató, miért is jó, ha PIN-kód nélkül megy.
2009. aug. 20. 02:52 | galéria | válasz | #11
De ez bankról bankra változhat.
2009. aug. 20. 02:52 | galéria | válasz | #10
Van olyan kártya, amelyik kér pinkódot (Mastercard), és olyan, amelyik nem kér (Visa), de cserébe alá kell írni. Plusz, ha a kereskedő úgy gondolja, fényképes igazolványt is kérhet.
2009. aug. 19. 22:57 | válasz | #9
Én úgy veszem észre, hogy PIN-kód nélkül egyre több helyen lehet vásárolni. Először pl. a Voda márkaboltban lepődtem meg, hogy egyáltalán nem kértek kódot, egyből levonták a kártyáról. Aztán pl. a Tescoban egyszer elrontottam a kódot és másodjára csak a zöld gombot nyomtam kód nélkül, itt is levonódott, kaptam az sms-t. Meg más bevásárlóközpontban is megy kód nélkül. Nem tudom, mi ennek a célja, ha elveszti az ember a kártyát, tudják használni?!
2009. aug. 19. 19:10 | galéria | válasz | #8
A disznóság az egészben az, hogy ha a dombornyomott bankkártyának tudod az adatait, pin-kód nélkül vásárolhatsz vele a neten.
Az adatokat nem nehéz megszerezni, mert a tulaj önszántából adja meg, amikor vásárol a neten.
Az on-lány bolt eltárolja őket ez adatbázisban, majd jön az okos hekker, és kikaparja, mint medve a méhek odújából a mézet. Utána vagy vásárol vele, de lebukhat, vagy a feketepiacon eladja az adatokat egy bűnbandának, amely hamis bankszámlát nyit, és a meghekkelt bankkártyákról át kezdi utalgatni oda a pénzeket. Egy okos bűnbanda nem vesz le sok pénzt egy bankkártyáról, hogy ne tűnjön fel a tulajnak. Mindenestre, ha a 130 millió bankkártya 1%-ról sikerül leemelni egyenként 1000 ft-ot, akkor az összesen - bingó, nyertél! - 1 300 000 000 ft. Ebből egy 3 tagú banda, plusz a csajok, el tud menni a Kanári szigetekre ... kanárizni. :-)
acdc  
2009. aug. 19. 17:56 | válasz | #7
Na ja!

Felvilagositana valaki,hogy mit kezdenek amugy vele? Tenleg komolyan kerdem.Biztos nem veletlenul lopjak en azt alairom de pin nelkul ,hogy vasarolnak,ha csinalnak egy kartyat,vagy ha neten rendelnek es akinek volt esze ott a visa vertifed vagy masdercard secure akinek meg nem ,hogy neten rendelj valamilyen lakcimre kuldig a rendelest ott meg ugye idovel bukta.
2009. aug. 19. 12:05 | válasz | #6
Nem hitelkártya, hanem hitelkártya szám.

130 milló hitelkártya az olyan 250 tonna anyag lenne :)
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. aug. 19. 07:29 | galéria | válasz | #5
:))

Amúgy az első mondatoddal én is egyetértek.
Tetsuo  
2009. aug. 19. 01:49 | válasz | #4
Ezt benéztem, sry. :) Furának tunik ilyen alakban.. Azért még legyetek résen, figyelek ám! :)
2009. aug. 19. 00:44 | válasz | #3
A toldalékok kapcsolása

215. Az idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez általában ugyanúgy közvetlenül (tehát kötőjel nélkül) tapasztjuk hozzá a toldalékokat, mint a magyar szavakhoz és tulajdonnevekhez: businessből, cowboynak, fairül, schillingért, signorét, Amundsenről, Stockholmnál, Janus Pannoniustól; stewardessek, Habsburgok; barrelnyi, shoppingol, horatiusi, verdis, greenwichi, wrocławi, toulouse-lautreci, karl-marx-stadti; stb. (Vö. 163–165., 174–184.)

Az i-re végződő idegen helységnevek -i képzős származékának végén (a magyar i végű helységnevekhez hasonlóan) csak egy i-t írunk: (a) helsinki (olimpia), (a) pompeji (ásatások) stb. [Vö. 175. b)]

Ha az i képző egyelemű, y-ra végződő idegen helységnévhez járul, az -i-t a névhez közvetlenül kapcsoljuk: coventryi, vichyi stb.

http://hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyes%C3%ADr%C3%A1s_szab%C3%A1lyai/Az_idegen_k%C3%B6zszavak_%C3%A9s_tulajdonnevek_%C3%ADr%C3%A1sa
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. aug. 18. 22:52 | galéria | válasz | #2
Jelen esetben melléknév. Vagy szerinted minek kéne ott lennie? "Miamii"?:D Ilyenkor a második i lemarad és a kezdőbetű kisbetűvé változik.
Tetsuo  
2009. aug. 18. 21:52 | válasz | #1
nem hiszem h 3 ember kitalalja, h akkor most lopjunk 130 millio bankkarit. :) mr gonzales valszeg csak elviszi a balhet..
A Miami az nem melleknev..