Játszható Diablo III és StarCraft II a Gamescomon
2009. augusztus 18. 21:49, kedd
A Blizzard eddig nem igazán adott pozitív hírt a két készülő klasszikusának legújabb részéről. A StarCraft II három részben jelenik meg, nem lesz benne LAN és a Wings of Liberty átcsúszott jövő évre. Ennek hatására a Diablo III is elképzelhető, hogy csúszik.

Hirdetés

Mindenesetre a mai napon a fejlesztők hajlandók voltak kicsit részletesebben is nyilatkozni a két programról. Az első és legfontosabb hír, hogy mind a StarCraft II mind pedig a Diablo III kint lesz a szerdán kezdődő Gamescomon, ráadásul mindkettő játszható, kipróbálható állapotban. Vagyis hamarosan gameplay-videók ezrei lepik el a netet, melyből mi, itthon maradók lelkesen csemegézhetünk majd.


A kezdő képsorok

Természetesen szóba került a LAN-melletti petíció, melyet mostanra több, mint 100 ezren írtak alá. Ennek ellenére a Blizzard hajthatatlan és a helyi hálózatra már csak úgy gondolnak, mint a történelem egy darabkájára. Vagyis kizárt dolog, hogy a megjelenő Blizzard programok bármelyikében elérhető legyen ez a fajta multiplayer. Emellett megcáfolták a korábbi pletykát, miszerint a StarCraft folytatásában lenne co-op kampány. A Diablo harmadik részével kapcsolatban pedig úgy hírlik, hogy a Gamescomon újabb választható karakterosztály kerül bemutatásra.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
keeppy  
2009. szept. 09. 14:11 | válasz | #24
Még valami a legtöbb embernek a lan nem amiatt kéne szerintem, hogy neten kikerüljék a battle netet-(ez abszurdum) hanem, mert igazán jót starcraft-al lan partikon lehetett tolni. sc-ban egyszer sem mentem fel BN. és a II-részében sem mennék, minek?! hogy a nagyon jó játékosok elalázzanak kössz nem :-D, márpedig ha felmennék biztos összefutnék ilyen profi gyerekekkel, ha 1-1 barátom nem ér rá vagy fordítva..., én élvezni szeretem a játékot hozzám hasonló béna barátaimmal egy helységben ahol szentségelhetünk egymással dögivel :-D.
keeppy  
2009. szept. 09. 08:54 | válasz | #23
NoxImpera: voltál már lan partin?
és loverman: támadnak...
válaszolnék, ezek szerint te még nem voltál lanpartin :-D, nem vagy tisztába milyen egy hangulat ha 3 centire vannak tőled a barátok és úgy leüvöltöd amikor végre egyszer elkalapálod, aztán betolod a pizzád a söröd. Kicsit más a feelingje, mint annak, hogy a szobádban egyedül kuporogsz és akkor onnan beszélgetsz az ismikkel ventrin- vagy valamin... hát picit asszem ROHADTUL UTÁLNI FOGJUK EZÉRT NAGYON SOK SOK LAN TÁRSASÁG A NYOMI BLIZZÁRDOT!!!!!!!!!!!!!!!
Am nagyvárosban ahol lakom és mégis 1mb netem van mee többre nem futtja.
Megint a gazdag pénzt szóró fiatal faszoknak kedveznek, apuci majd kifizeti...
Pretorian   2001. 05. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 05. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. aug. 22. 10:32 | galéria | válasz | #22
Ezt miért olyan nehéz elképzelni...? Nem értelek...
Egyébként meg, tegyük fel, hogy minden gamernek van netelérése...és akkor mi van?
Ha nincs lan opció, és a játéknak tegyük fel szar a netkódja, meg vagy lőve.
2009. aug. 22. 02:45 | válasz | #21
Nekem is. Főleg az első néhány rész. A többiben már egyre fogyatkoztak a lehetőségek.
xizor  
2009. aug. 22. 01:19 | válasz | #20
nincs lan = nincs esport. szerintem aki már komolyabban tolt akármilyen gamet tudja, hogy mekkora a különbség ha 50ms a ping vagy ha 0ms.
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. aug. 21. 20:32 | galéria | válasz | #19
Megjegyzem az ország nagy részében még mindig örülnek ha 1Megás netet kapnak. Nem csak nagyvárosokból áll a világ.
Rotcsa  
2009. aug. 21. 17:05 | válasz | #18
Jó lenne, ha folytatnák azt a sorozatot! :(
Nem fejezték be. Kedvenc játékom volt!
2009. aug. 20. 20:12 | válasz | #17
Persze ettől még nem rossz a video, sőt, nekem egyből a Soul Reaver jutott eszembe róla.
Rotcsa  
2009. aug. 20. 14:04 | válasz | #16
Ja a kezéből az a sugár meg a ruhája olyan mint Raizelen az a posztó.
Amúgy az alakja nem olyan meg a feje is sokkal rusnyább.
2009. aug. 19. 23:22 | válasz | #15
Ajanlom figyelmedbe a hivatalos wow forumokat,mennyire az en hibam....talan ha 1,5 eve vannak gondok a login serverrel,de oda se neki...millioan sirtak mar,1000x be lett bizonyitva hogy a ping a telia halozataban elakad es nem eri el a servert,de ugy tunik pont olyan majom vagy mint a supportosok:kerjuk installalja a legujabb alaplap,halokartya,videokartya,hangkartya drivereket,ha router mogul jatszik kerjuk ellenorizze a beallitasokat,stb..az hogy 1 napja meg vigan ment, valahogy mindig lepergett roluk,az hogy 3 ora alatt 12 oldalasra nott a topichozzaszolasok szama nem izgatott senkit.....csak ezt tudtak szajkozni...(ez olyan 6+ honapig bezarolag,akkor hagytam fel a blizz tamogatasaval a wowon keresztul.)

Illetve:"(van hálókártyád LANhoz de nincs interneted? ugyanmár)" ez miota fugg ossze? A halokartya alap tartozek alaplapokon vagy 10 eve (ha nem tobb) es nem fogod elhinni,de nekem is van halokartyam,de ha elkoltozom akkor netem nem lesz..hoppa...
2009. aug. 19. 21:07 | válasz | #14
A fickó úgy néz ki mint Raziel a Soul Reaver-ből.
2009. aug. 19. 19:50 | válasz | #13
Lol támadnak a disznók. Nem a kőkorszakban vagyunk hanem a 21. században épp ezért valszeg már szinte minden gamer-nél van net (van hálókártyád LANhoz de nincs interneted? ugyanmár), és ugyanezért a Battle.net sem kőkorszaki. Ha eddig is lagos,bugos stb. lett volna akkor senki sem használta volna a Diablo 1 és Warcraft 2 óta, de mégis használták és szerették, tehát jó, tehát nem szar. A WoW szervereit sokan fikázzák de nekem sosem volt semmi problémám úgyhogy valószínűleg "a hiba az ön készülékében keresendő".
uff
2009. aug. 19. 15:28 | válasz | #12
Tudod te mi az hogy lanparty? mert nem ugy latom... Kőkorszaki nettel eleg keves az eselye hogy BNen kb. 5en el tudjatok partizni. Na meg ahol nincs net?
Narxis  
2009. aug. 19. 15:11 | válasz | #11
Látszik, hogy még életedben nem voltál lan party-n vagy ha igen fingod nincs a működéséről arról meg főleg nincs, hogy lanozni nem csak azok szoktak akik warezolnak. Egy technológia nem akkor lesz elavult amikor a Blizzard kijelenti hanem amikor már senki sem használja.
2009. aug. 19. 14:18 | válasz | #10
valamelyik hozzáértő rajongó úgyis csinál hozzá LAN-os multit előbb-utóbb; szerintem ezt is inkább azok szopják be, akik megveszik az eredetit.. :/
2009. aug. 19. 13:37 | válasz | #9
Már 1000x ki lett tárgyalva...nekem csak 1 gondom van ezzel:ha a serverek olyanok lesznek mint a wowos szerverek,akkor ott online játék nem nagyon lesz...állandó lag gondok,server restartok,leállások,nem elérhető a login server,stb..nincs server - nincs multi..ha elmegy a net-nincs multi...túlságosan erős kötödést akar a Blizz...(és ide a rozsdás bökőt,beetetés után a sima Bnet2.0 is fizetős lesz,nem csak a speciális részek..)

2009. aug. 19. 13:27 | válasz | #8
most ha valaki szeret multizni a haverjaival akkor olyan nagy katasztrófa lesz regelni battle.net-en (kb hány oldalon regeltetek eddig? gondolom nem kevésen), nyitni egy szobát és ott játszani? naugye. ha valaki ezért fikázza az valszeg úgysem vette volna meg és most azért bosszankodik mert a torrentről leszedett progival nem tud majd multizni. hát így jártak :D
2009. aug. 19. 11:59 | válasz | #7
Van benne valami igazság a feltételezésedben, ha igaz akkor a Blizzardnak nem így kellet volna közölni, hogy B.NET 2.0 olyan jó lesz, hogy nincs szükség LAN-a, no meg nem lesznek laggok (ezt erősen kétlem).
kids  
2009. aug. 19. 08:28 | válasz | #6
A LAN-t azért hagyják ki mindkét játékból, hogy a letöltött kalóz serialos verziókkal való netes játék hamachis kiskapuját kiküszöböljék. Mondjuk ez csak feltevés.
2009. aug. 19. 08:26 | galéria | válasz | #5
Valahogy úgy...
nohea  
2009. aug. 19. 06:50 | válasz | #4
"újabb választható karakterosztály" - by that they mean hogy megmutatnak egy újabb átrajzolt és átnevezett D2 kasztot...?
2009. aug. 19. 01:43 | válasz | #3
Lan néklül továbbra is csicska
2009. aug. 19. 00:06 | válasz | #2
OMG
Hegi90  
2009. aug. 18. 21:51 | galéria | válasz | #1
jeeeee