Szeptemberben jönnek a DirectX 11 grafikus kártyák
2009. augusztus 17. 21:20, hétfő
Az AMD mutatja be elsőként az újgenerációs technológiát támogató megoldásokat, amelynek eredményeként komoly előnyre tehetnek szert a rivális nVidiával szemben - néhány részletet már ismerünk.
Hirdetés
A napokban egy érdekes invitáló kártya képe bukkant fel az interneten, amelynek szövege arra utal, hogy a jeles eseményre szeptember 10-én kerül majd sor. Ekkor mutatják be az egyelőre Evergreen kódnéven ismert következő generációs sorozatot, amelynek két legfőbb előnye az új gyártástechnológia alkalmazása, valamint a DirectX 11 hardveres támogatása.
A készülő kártyákról eddig sajnos nem sok részlet szivárgott ki, biztosan csak annyit tudunk, hogy ezúttal 40 nanométeres csíkszélességgel dolgoznak a gyártás során, valamint hogy az AMD nagy reményeket fűz a közvetlenül a Windows 7 előtt piacra kerülő változatoktól. Korábban ugyan megjelentek olyan hírek, miszerint öt különböző példány megjelenésére számíthatunk, ezt azonban azóta sem erősítették meg - mindenesetre az valószínű, hogy ezzel az öt példánnyal a teljes piacot lefednék, a csúcskategóriától a mainstream vonalon át a belépő szintig minden szegmenst. Ugyanígy kérdés, hogy az nVidia mivel készül saját konferenciájára, amelyet szeptember második felében rendeznek meg.
Az biztos, hogy az AMD komoly előny megszerzésére számít az új kártyák révén. A mostani generáció, a Radeon HD 4000 család több tagja olyannyira jól sikerült, hogy a riválisnak komolyan össze kellett szednie magát, és sebtiben raktak össze néhány további példányt, hogy tartsák a lépést. Most abban reménykednek, hogy egy nagyobb lépéssel a konkurens gyártó elé kerülhetnek, hosszabb időszakra megszerezve a vezető pozíciót, ami mindenképpen jót tenne az Intel által kissé megtépázott, bár a grafikus kártyák piacán még mindig jobban álló hírnévnek.
Addig is az AMD további asztali, üzleti felhasználásra szánt központi processzorokat dob piacra, amelyek között új Phenom II X4, X3 és X2, valamint Athlon II X2 példányokat is megtalálunk. Ezek szintén a harmadik negyedévben látnak majd a napvilágot, míg a grafikus kártyák megjelenésére szeptemberben, illetve októberben számíthatunk.
És mennyibe kerül a tv amin már van is értelme a BR filmnek? Ezt ált szeretik elfelejteni a konzolosok. Hiába tud a ps3 HD-t, ha egy 55cm-es katódsugáscsövesen nézed.
Na igen csak azon a 45k boxon nincs is olyan változatosság a játékokban, na meg csak 1 dologra jó ;) nem véletlenül nem vettem én se boxot, valószínűleg inkább csak porosodna.
Régi PC-s játékosként muszáj, hogy közbeszóljak, mert ez a vita már régen lement két másik topicban is. A PC-sek igenis vesznek eredeti játékokat (nekem több tucat van), és a konzolosok is warezolnak (elég körülnézni a Mininovan). Ennek tehát semmi köze a gépek teljesítőképességéhez.
Belerokkannál hogy ha azt mondanám hogy a tavaly májusban 80kért vett gépemen a legújabb játékok is maxon futnak? Mert ez van. A bd szerintem senkit sem érdekel, ez látszik is a terjedési mutatóin. Az optikai formátumok az utolsókat rúgják, minden tekintetben.
Belőled is látszik, ahogy a sony és az általa gerjesztett fanboyság milyen jól vonzza a pszichopatákat, vagy az olyan gyerekeket akiket gyerekkorukban valami trauma ért.
"akkor dumálhatsz addig kuss legyen PCMÓKUS!" Attól félek hogy egy elmebeteg állatra hallgatnék legutoljára, úgyhogy kár a gőzért kis barátom :)
Ez mindig is vita lessz a selejt emberek körébe. Mert satuk és nincs más amin vitázhatnak! Én ennyit tudok ehez hozzáfűzni! Az össze ilyen felbújtót BANOLNI kellene!
Már megint megy az okoskodás pc vs konzol? Én aztán nem vagyok PS3 fan,se Xbox 360,se Wii de basszus...1 PS3 1 játékkal és 1 BD filmmel 260 font ugyan mutassatok már 260 fontért pc-t ami BD lemezt is lejátszik ÉS high end közeli gaming gép..(elárulom az entry level gépek vannak olyan 300 font környékén..és hol vagyunk még a gaming szinttől...)
minden uj konzolmegjelenesnel az van, hogy az majd hulyere veri a pc-t grafikailag meg minden. aztan ugyanazt a szintet hozza az elso 1-2-3 evben, utana pedig szep lassan kezd lemaradni. mindezt ugy, hogy a jatekok folyamatosan 25-50% -al tobbe kerulnek ra, es aki informatika manias az meg szamitogepet is tart mellette.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Ez félrement nem? A vasat nem mi csináltuk! A PC-sek nek meg már 10 éve habzik a szájuk, a 300,000k-s gépen szebb lenne mint xy konzolon kijelentésekkel.LOL Majd ha feldobsz ide nekem egy általad vett eredeti játék borítóját (WOW-kivételével) akkor dumálhatsz addig kuss legyen PCMÓKUS!
Mindenesetre a linkeken jó volt látni hogy még ma is habzik a szájuk a ps vérfanboyoknak, hogy ők bizony milyen jó vásárt csináltak, és hogy milyen kvajó a gépük, 3 év sikertelenség után :D
mekkora baromsag ez is, pont a Blizzard-ot mondod, akinek kulon Cinema csapata volt az introkhoz (ami a storynak csak egy resze). Mondj egy sikeres/jo jatekot szar story-val...egy ket arcade max
nv1 az ráadásul egy hangkártya is volt egyben. Tudott hajlított felületekre (quadratic texture mapping) is textúrát rakni stb. Szóval valóban érdekes, hogy egy sokkal "primitívebb" eszközzel indult meg a karrier.
nem kell osszeeskuves ehhez, ilyen a penzrendszer meg a vallalkozasok mukodese. profit remenye nelkul nem fejleszt senki csak a gamerek szep szemeert.. :) ma "all about the money", ez van.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
A vicc az, hogy ilyen elvet hasznalo jatekok mar 2000-ben is voltak, csak akkor meg 100%-ban szoftveresen oldottak meg ezeket a feladatokat. A legjobb pelda erre egy 10 eves mmo-fps-rpg, ahol a level of detail dinamikusan volt allithato, mind az adott objektum tavolsaga, mind a gep erejenek fuggvenyeben. Igy lehetoseg volt arra, hogy olyan minosegu grafikat adjanak ki, amig csak 8 evvel kesobb volt maximalis felbontasra allithato, igy a jatek folyamatosan szebb lett, ahogy erosebb processzorok jottek ki. A fizika duplikaltan szerver es kliens oldalon is ment a grafikai adatok fizkai modellkenti felhasznalasasaval, kliens oldali predikcioval, tehat minel erosebb gepe es alacsonyabb ping-je volt valakinek, annal kisebb lett a fizikai rendszer predikcios hibaja es annal szebb lett a jatek grafikaja. Mindezt hardvergyorsitas nelkul, tehat a videokartya csak a poligonok kirajzolasat vegezte, meg a geometriai transzformaciokat is a cpu szamolta. Erre szukseg volt, mert a dinamikus lod es a fizkai rendszerbol visszacsatolt grafikai modellek miatt ezt fizkai es geometriai shader tamogatas nelkul nem lehetett volna maskent megoldani. DX11 alatt vegre lehet ilyen szoftvereket irni, meghozza hardvergyorsitassal es nem ugy, hogy majd jo 10 ev mulva lesz hozza gep, hanem hasznalhato modon.
Igy talan elmulnak azok a buta mmo motorok, ahol a falakon es a butorokon at lehet nyulni vagy a sziklan atloni, pl. amilyen jelenleg a wow is, amiben semmilyen fizika sincs, csak a kliens vegez egy minimalis bejarhatosagi es celozhatosagi vizsgalatot, de ezt ugyebar a jatekos gepen ki lehet kapcsolni. A szerver ezzel szemben semmit sem ellenoriz mivel semmilyen fizikat sem szamol. Pedig a grafikai modellek alapjan lehetne 3d-s fizikai modellt is futtatni, de akkor a jelenlegi motor meghagyasaval a gepigenye 2-3 nagysagrenddel none es a point and click hack and slash stiluson nem javitana a nagyobb elethuseg. Ezzel szemben egy rendes mmo fps-ben ez kritikus, foleg ha tobb ezer jatekos akar fps-ezni egy nagy meretu, de jol lathato teruleten, elethu fizika mellett.
ps: Egyebkent az nvidia nv1-es es nv2-es kartyai mar tudtak tesselation-t, csak nem programozhato modon. Ennek ellenere vegul az nv3-as nvidia riva reven futott be a ceg, ami csak egy sima triangle blitter kartya volt 1997 korul.
kokszalámik... a dx11 legjobb újításai megint csak az ésszerűsítés, mint 10-től kezdve. Szóval nem kell feltétlenül szebbnek lenni a játékoknak, lehetnek gyorsabbak is, mivel ésszerűbben fogja kihasználni a gép teljesítményét(pl 11-től válnak többszálúvá a direcx folyamatok). Vagy lehet másban fejleszteni, pl fizikában ami már szintén 1 apiban lehet a grafikával, a compute shader használatával.
Kis hülye grafikabuzi vérpistikéknek nem tetszik, mert nem olyan mint a 10 előtti dx-ek hogy a kocka 1szobás játékokban 765675675675675675675675675 milliárd poligonos omgwtf szörnyek vannak, hanem arra gyúr hogy nyílt terepen legyenek jelenlegi normál poligonszámú valamik és azokból többezer darab, amelyekre élethű fizika hat.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
csak voltak olyan alapvető faszságok a truformmal, hogy kedvük se volt vele foglalkozni, ezért kérdeztem, hogy mit újítottak azóta vajh az eljáráson, mert körülményes volt az az egész.
Mellesleg amelyik pcn úgy fut a gta4, a far cry2, az Assassin's creed... Mint a másfél éve 45kért vett x360 aracadeomon, az még mindíg jó pcnek számít a magyar viszonyokhoz képest, nekem meg nem kell félnem a crisis2, vagy az egyszerre 7000 ellenfelet megjeleníteni képes dead rising 2, meg a 4 magos pct igénylő alan wake (ha egyáltalán átportolják valaha) gépigényétől sem...
Igen, a Tessalation = TruForm, és az én Radeon 8500-asom is tudta, de! Az csak (sajnos) egy ATI extra funkció volt, itt a DX11-ben pedig már alapvető DX funkció! Mi a külömbség? Az, hogy annó nem sok játékfejlesztő foglalkozott a TruForm-al, isten tudja milyen indokból, de most majd minden DX11-t tudó gém alapból tudni fogja!
Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P
http://hosted.filefront.com/PLaci | GTA4Gametag: PLaci1982
ki nem szrja, vagy hgyozza le, hogy pixeles, amikor 4 méterre nézed a lapostévén? úgy sem látszik onnan. ez nem monitor, hogy ott gebedsz előtte 10 centire.
Dehát istenem, a tessalation az ugyanaz, mint a truform volt 2002(!)-ben, nem? Bár ez hardveres lesz. Egyáltalán túltették magukat azokon a dolgokon, ami azzal volt gond? Egyrészt direkt úgy kellett a modelleket modellezni, hogy aztán a truformal szépen nézzen ki + a csontvázas modellekre egyáltalán nem volt alkalmazható.
Amit írsz az az az eset, amikor az 5 milliós autóban 3Ft-ot spórolnak azon, hogy egy alátétet műanyagból csináljanak fém helyett. De ha megnézzük hány alátét van, meg hány hasonló spórolás, rögtön rájössz hogy az autó enélkül 10 mila lenne, ami meg nem versenyképes ár. Én speciel nagy ívben lesz.rom a storylinet minden játéknál. Ahogy a grafikát is. Ami engem érdekel az a kihívás, az hogy a zöld pixelhalmaz amibe nekem bele kell irányítanom a pirosat ork-e vagy alien az k.rvára nem érdekel, csak az hogy folyamatosan nehezedjen, és lekössön. Szóval szerintem pont a storyra fordított idő kidobott pénz, és a storykat írók, és ezért fizetést kapók ingyenélő léhűtők. Helyettük inkább a játékok nehézségét kellene belőni normálisan, a la Blizzard.
20 éve biztos voltál vagy 5 éves, ezért gondolhattad azt, hogy a valóságnál részletgazdagabb lehet a valóság 1 része (monitorod). Közben felnőttél, rájöttél hogy ez paradoxon, de ezért nem a video kártya gyártók a felelősek. Abban teljesen igazad van, hogy a technika annyira fejlődik, ahogy a profitérdek engedi. De nem úgy ahogy te leírod. A valóság az, hogy ha volna vevő arra, hogy 3 havonta lefosd a bokádat, hogy mekkorát fejlődött a technika, akkor 25-25 millió kínaiból csinálna az nvidia meg az ati hardwaremérnököt, és ott lenne az irtózatos fejlődést. Csakhogy te nem tudsz kifizetni 3 milliárd USD-t 1 videokártyáért, így kicsit lassabbra vették a tempót. Ez van, a nagy tömegek 20 ezerért vesznek videozsugát, akármilyen legyen is az. Azért meg tök fölösleges fejleszteni, hogy 3 havonta 5x olyan jó kártyát kaphassanak 20 ezerért.
Android fan: nyííít (sose volt, max a felh. segge), gyóóós (jah, csak nincs olyan droidos cucc, amin ne szaggatna az OS), biztonságóós (ja, ellenőrzést most vezetik be, a kártevők melegágya az OS).
Android fan: nyííít (sose volt, max a felh. segge), gyóóós (jah, csak nincs olyan droidos cucc, amin ne szaggatna az OS), biztonságóós (ja, ellenőrzést most vezetik be, a kártevők melegágya az OS).
"De, ma szep grafikanak nevezni 1 PS2-es jatek grafjat.. az durva."
Miért lenne durva? Rengeteget játszok, és bizony nekem is van olyan játékom, amit 2003-ban csináltak, és azt mondom, hűha. Mert abban az időben hűha volt, és emlékszem, hogyan hatott.
A fejlesztőknek ezek után is el kell készíteni ugyanazokat a modelleket, mert attól még, hogy ráengedsz egy ilyen tesszelációt, látványra jobb lesz a modell, de lényegében nem lesz részletesebb, ezzel nem adsz hozzá újabb részleteket, csak max "elsimítja" a csúnya éleket. Ezt akár eddig is, pár kattintással meg lehetett tenni a modellezőknek, nincs ebben semmi új a látvány szempontjából. Persze, hogy ezt hardverből tudja majd a cucc, az jó dolog és hatékonyabb.
Tudjátok melyik a leghangulatosabb, leg magával ragadóbb atmoszférájú játék amivel mostanában találkoztam: a Dragon Quest 9 DSen, lassan már én is kezdtem azt hinni, hogy egy igazán szép művészi játék megalkotásához a DSénél azért több kakó kell, de úgylátszik tévedtem.
Csak msot teszik bele a hardveres tesszelációt? Elég fura, hiszen úgy tudom a 2005-ös xbox-ban is már volt ilyen. Sebaj, viszont ez egy nagyon jó dolog. Mert úgy látom, meg lehet húzni a fejlesztőknek, hogy kevésbé részletes modelleket készítenek, a maradék feladatot pedig a GPU-nak hagyják. A Dx10 még mindig rohadtul nem terjedt el, és tiszta nevetség az egész. Egy kezemen meg tudom számolni mi használja lényegesen is a Dx10-et. Talán a jó kis win7-nek köszönhetően a 11 jobban fog szárnyalni mint elődje.
Xbox360 gamertag: Alwares, Nintendo Wii
Lenovo Thinkpad T400
+1 Mar regesreg az ilyesfajta megjelenitesnek kellene mennie (pontosabban az ebbol kiindult,fejlettebb rendszereknek..),nem holmi tv meg monitor megoldasoknak...de ez igy van majd minden teruleten (igen-igen,osszeeskuves elmelet....:P)
"gyonyorut nem mondhatsz ra, hiszen alapveto hianyossagai vannak"
Az alapvető hiányosságok mit jelentenek, azt hogy nem valósághű? Miért ne lehetne gyönyörű valami, ami nem valósághű? Az én véleményem meg az, hogy néhány kivételével minden nextgen játék gyönyörű (az u3 engines játékokat tartom kivételnek általában), és nagyon sok szép játék van korábbról is.
Én nem mondom rossznak, hogy eljutottunk eddig, de én már nem látom értelmét további grafikai fejlesztésnek őszintén szólva. Sokkal inkább örülnék, ha végre nem 4-5 gombal irányítható, full árkád lövöldözős játékokat adnának ki. Rengeteg jó példa van, amikből vehetnének ötletet, és összerakhatnának akár hetekig élvezhető FPS-t (főleg ha COOPot, és jó játékmódokkal telített, taktikusabb multit raknak bele). Ráadásul egy küldetés és pályaszerkesztő is eléggé megtudja nyújtani egy játék hosszát, és végképp nem értem miért hagyják ki mindenből (persze valószínűleg tudom, konzolok). Én legalábbis FPS/(taktikai)TPS szemszögből nézem a dolgot, mert engem ezek érintenek. ArmA II -ben volt a reményem (első részével már több hónapja játszunk), természetesen AI tök hülye legtöbb helyen (első részben addonnal már nagyon jó), rengeteg bug, és annyira optimalizálatlan, hogy egyik küldetés 35 fps-el megy, a másik 15 -el (mondjuk Windows 7-en már a 15-ből 25 lett, csak megakadásokkal). Fizika sem került bele különösebben, sciptelt rombolásoktól eltekintve. Ha az 1-et veszik alapul, és az AI -t tökéletesítik, fizikát növelik, és 2 magra optimalizálják (egy kicsi graf tuningal max) talán 20x annyi vevője lett volna. Persze még 10 patch, meg mikor már lesz sok jó letölthető küldetés és lesz mindenkinek gépe ami viszi (2-3 év múlva) akkor lehet beindul...
[mycom: Core2duo E4300,GeForce GT 240 (1GB),2GB DDR2,Sharp 26"(hdtv),Genius SW-HF5.1 5000]
"Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint a nem áram alatt lévő, csak épp a fogása más."
LOL Szerintem a szep vizualitas nem egyenlo a jatekelmennyel es sajna manapsag sok olyan jatek van amit csak a latvannyal es effektekkel probalnak eladni mint ubergame, pedig csak 1 fuckin technikai demo. Sokkal tobbre tartok 1 komoly sztorira epitett, mélyen kidolgozott rpg-t mint 1 linearis, 5 ora alatt vegigtolhato FPS-t.
De, ma szep grafikanak nevezni 1 PS2-es jatek grafjat.. az durva.
Azt szeretnem, hogy a jatekelmeny ne csak a poligonszamoktol fuggjon, hanem a cegek legalabb annyi penzt adjanak 1 ironak, mint a 3D-huszaroknak.. igazi krimibe csoppenjunk, v 1 sci-fi vilagba ami az utolso reszletekig ki van dolgozva, stb. Viszont azt is szeretnem, hogy az epikus atmoszfera mellett uberfaszan meg is legyen jelenitve. 20 eve azt hittuk, h MA a valosagnal reszletesebb latvanyban lesz reszunk igazi 3D-ben gigapixeles VR-szemuvekkel es realtime konvolucios terszimulatorokkal. De ennek kozeleben sem vagyunk. A "nextgen" konzolok megjelenitese vkinek tetszik vkinek nem, de gyonyorut nem mondhatsz ra, hiszen alapveto hianyossagai vannak. A HD-felbontastol sem esek hasra.. sokan jopar eve 1600x1200ban jatszanak, a lepes nem nagysagrend.
A technika eppen h lassan fejlodik, ugyanis a profiterdek miatt visszatartanak fejleszteseket ill a lepesrol-lepesre fejlesztes elv ervenyesul a piacgazdasagban; mivelhogy a befektetesnek kozvetlenul kell megterulniuk vallalatonkent. Azert tunik gyorsnak a fejlodes, mert naprol-napra uj szabvanyok es uj "technologiacskak" utik fel a fejuket, de ezek nem igazi fejlesztesek csak rókabor, marketing, satobbi. Lenyegi fejlodes alig van. Az nem technologiai fejlodes, ha 1 jatek 2. resze tobb poligonbol epitkezik es nagyobb texturakat hasznal mint az 1. Viszont elvárt. Az erdemi fejlodes az lenne, ha tobb elmenyt nyujtana mondjuk a virtualis valosaggal v meroben uj dolgokkal.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
1. nics driver 2.felinstallom a drivert(tokmindegy hogy az alapot vagy +util), 3 megker h inditsam ujra, ugy is teszek. 4, betonstabil orakat lehet vele jatszani, filmet nezni akarmit csinalhatok (nem melegszik, nem fagy, no prob), 5. ujrainditom a gepet megegyszer tokmindegy milyen okbol., es innetol kezsdve van 5-10 perc arra hogy akarmit csinaljak, ezutan mintha uninstalltad volna adrivert, sajat szavaimmal "ledobja". es olyan szinten meghal hogy a asztalon az ikonokat huzogatva nyomkoveto csikot huznak maguk utan.
es az egeszben alegszebb ha leszedem a drivert es ujrarakom akkor az elso inditaskor megint betosntabil. 2+ ujrainditas es megadja magat. a gep nemszar. Giga lapra van fitelve.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
igyvan igaza van az elottem szolonak, sajnos a manapsag a fejlesztok. sok jatekbol hianyolom a szavatossagot es az igenyes zenet.
nemlennenek rosszak az Ati kartyak ha megtanulnanak drivert is irni hozza. legutobbi tapasztalat, hd4850 szo nelkul ledobja a drivert magarol win XP es Vista alatt. akarmelyik lehet legfirssebb vagy regebbi. win 7 alatt is csak azert mukszik mert annak van annyi esze hogy eszreveszi es ujra behuzza maga ala a drivert 1-2 hibauzenet multaval.
linux kornyezetbe meg inkabb ne is mondjuk ki azt a szokapcsolatot hogy ati radeon driver :S
Ati mellett szoljon a sebesseg, es az hogy a valsag alatt is tisztessegesek maradtak a vasarlokhoz, nemugy mint az nvidia az atcsomagolassal :S. ha jolesz a driver akkor valtok, addig meg sajnos nincs pimp :S
Én nem azt mondom, hogy álljon meg a fejlődés, de ez már túlzás ami itt a PC piacon megy. A játékok mind PS3-on Mint 360-on és PC-n is, gyönyörűségessel, ennél szebb nem kel, és még a régi PS2-met is elő elő veszem és PL:a Dragon Quest 8, Metal Gear Solid 3, God Of War 1-2, mai szemmel nézve is rohadt szép.