![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Lezárulhat a HP kémkedési ügye
2009. augusztus 17. 11:28, hétfő
Hamarosan véget érhet a Hewlett-Packard egykori vezetését is érintő kémkedési per, amelyben a jelek szerint csak a legalacsonyabb szinten tevékenykedő résztvevőt ítélik majd el.
A problémát az jelentette számukra, hogy nem éppen finom megoldásokat választottak. A nyomozó például több embert is lefizetett az érintett telefontársaságoknál, hogy azután meghallgassa a megfigyelt újságírók által folytatott beszélgetéseket. Ahogy egyre több részlet derült ki az ügyről, kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a vállalaton belül egészen a legmagasabb szinten is tudtak a nyomozó lépéseiről, sőt sok esetben ők maguk kezdeményezték azokat. A botrány Patricia Dunn vezérigazgatói székébe került, a per azonban tovább folytatódott a vádemeléssel. A sors iróniája, hogy a jelek szerint egyedül a magánnyomozó lesz kénytelen büntetéssel számolni, hiszen míg ő maga 2007-ben elismerte bűnösségét, a perbe bevont négy cégvezető következetesen tagadta a vádakat, így az ellenük szóló pontokat (összeesküvés, bizalmas adatokkal való visszaélés) végül dobták, vagyis megúszták a komolyabb felelősségre vonást. A nyomozó éppen saját büntetésének csökkentése reményében döntött a vallomástétel mellett - rosszul választott. A kémkedési botrány tehát a legtöbb munkát végző, ám a lehető legkisebb felelősségű résztvevő elítélésével érhet véget. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |