Vita az IE6-ról
2009. augusztus 12. 09:20, szerda
Külön blogbejegyzésben foglalt állást az Internet Explorer fejlesztőcsapata a böngésző 6-os verziójával kapcsolatban.

Hirdetés

A Microsoft munkatársai ezzel a lépéssel a korábban a Digg oldalain megjelent bejegyzésre reagáltak. Ebben Mark Trammell, a Digg fejlesztőcsapatának egyik tagja arról írt, hogy a honlapjukat még mindig egy több mint 8 éves programhoz kell igazítaniuk, mivel sokan a mai napig nem voltak hajlandók újabb böngészőverzióra váltani.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az IE6-hoz hasonló régi technológiák szabályosan pokollá teszik a webes fejlesztők életét, akik két tűz közé kerülnek. Egyrészt az IE6-ost még sok felhasználó használja, ezért ha a portálok nem akarják a látogatóik egy részét elveszíteni, akkor kénytelenek honlapjukat az Internet Explorer 6-os változatára is optimalizálni. Másrészt ez óriási munkát jelent, ami más, hasznosabb tevékenységtől vonja el az idejüket és energiájukat.

A NetApplications tanácsadó cég statisztikai adatai szerint a szinte őskövületnek számító program piaci részesedése júliusban még 27,21 százalékos volt. Ezzel az értékkel a legnépszerűbb böngésző ma. Messze megelőzi az Internet Explorer 7.0-t (23,09 százalék), a Firefox 3.0-t (16,21 százalék) és az IE 8.0-t (12,46 százalék).

Abban mind a Digg, mind a Microsoft munkatársai egyetértettek, hogy a probléma alapvetően a céges adminisztrátoroknak és maguknak a felhasználóknak köszönhető, akik nem akarnak vagy nem tudnak újabb és korszerűbb szoftverre váltani. A Digg látogatóinak körében végzett felmérés rámutatott, hogy a megkérdezettek 69 százaléka azért nem tud újabb programot telepíteni és használni, mert ehhez nincs meg a jogosultsága a céges rendszerben. Az IE csapat ugyanakkor leszögezte, hogy a 6-os verzió támogatásának leállítása valódi opcióként nem jöhet szóba, mivel az alkalmazás a Windows XP szerves részét képezi.

A Microsoft csupán annyit tehet, hogy mindenkinek azt javasolja, mielőbb váltson át a böngésző aktuális változatára. Az viszont, hogy ez megvalósul, végső soron a felhasználók és a cégek döntése. Egy másik megoldás lehet a fejlesztők számára, hogy a honlapjaik a továbbiakban nem támogatják az IE6-ot, ez azonban kockázatos döntés. Más részről is mutatkozik aktivítás, hiszen éppen a napokban indult el az IE6NoMore.com nevű oldal, és a böngésző régi verziójának eltüntetéséért életre hívott mozgalom.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 14. 11:01 | galéria | válasz | #56
Safari-ra is néha optimalizálni kell, de Firefox 2/3-ra is. Én egyáltalán nem vagyok oda a Firefoxtól, túl nagy a hype körülötte.
Yv@n  
2009. aug. 13. 15:23 | válasz | #53
"És amúgy hol van az előírva, hogy egy céges gépen csak 1 böngésző lehet?..."
Ahol ez probléma az a vállalati környezet. Kisgépes hálózaton nem probléma 5-10 gép esetében egy ilyet elkezelgetni, frissítgetni, de nagy háló esetén - ahol teszem azt a gépek nem si feltétlenül egy telephelyen vannak a karbantartó személyzettel - ez nem megoldható. Ezért bukik el iylen helyen IE kivételével az összes böngésző, nem azért mert az IT részlegnek az explorer egyfajta spirituális megvilágosodást okoz.

FF3-ra volt igéret hogy áttérnek a telepítőben msinstaller-re(lehet utálni hogy szar, de out of the box hozza a központi deploy/upgrade lehetőségét, ami ilyen esetekben fontos), iletve kap integrált AD támogatást. Volt ez kb két éve és a mai napig semmi sem valósult meg belőle. Ettől kezdve ilyen környezetben használhatatlan. Többi alternatív böngészőnél még csak meg sem jelent mint célkitűzés a roadmapen...
2009. aug. 13. 07:22 | válasz | #52
ööö... tudod, nem is fog. Az ie6nomore.com csak a hibaüzit biztosítja, a javascriptes böngésző tesztet neked kell alárakni. A mókás egyébként az, hogy ie6-ra azt is optimalizálni kell :)
Webfejlesztőként nálam ez az ie6 probléma naponta felmerül. Minden fél órányi programozásból 10 percet vesz el, hogy az adott effektet/scriptet ellenőrizzem ie6 alatt is, és javítsam/igazítsam, ha nem működik. De így van ez ie7 alá is, sőt a nagyon ajnározott safari4 alá is optimalizálni kell megsúgom. A S4 csak egy pár fokkal jobb mint az ie7, bizonyos dolgokban ugyanolyan fos.
Nem azt mondom, hofy a FF a legjobb böngésző, de webfejlesztére csakis ezt lehet használni igazán. Persze emellett fent van a gépemen az ie6, ie7, ie8, safari4, chrome, opera is. Az átlagusernek én leginkább a chrome-ot tudnám ajánlani. A safari buta mint egy macintosh, az opera bonyolult és elsőre átláthatatlan, a ie sorozatról meg ne is beszéljünk.
2009. aug. 13. 02:36 | válasz | #51
IE8 to rule them all!
2009. aug. 13. 01:19 | galéria | válasz | #50
Bocs de az FF, meg az aktuálisan legjobb, az enyhén túlzás, csak az Opera,a Chrome meg a Safari jobb nála :)
Tetsuo  
2009. aug. 13. 00:06 | válasz | #49
Pont ezert kene kotelezove tenni az aktualis oprendszerekbe beletenni az aktualisan legjobb bongeszot.
Jelenleg a FF-t. :P
2009. aug. 12. 23:58 | válasz | #48
ezek faszok. ha egyszer nem akarnak IE6-ot, akkor ne támogassák. akit komolyan érdekel az oldaluk, az majd muszájból frissít. akit meg nem érdekel, annak teljesen mindegy, hogy mivel nem nyitja meg.
2009. aug. 12. 23:35 | válasz | #47
"ie8-al teljesen meg vagyok elégedve"

egészségedre.
Bith  
2009. aug. 12. 23:24 | válasz | #46
És amúgy hol van az előírva, hogy egy céges gépen csak 1 böngésző lehet? A hulladék (ha csak IE6-tal megy) belső szoftverre legyen ott a hozzá való hulladék IE6, ha csak azon megy. De a rendesen megírt weboldalakra meg legyen egy másik, ami frissül is.
2009. aug. 12. 23:16 | válasz | #45
Az M$-nél védhetik a "mundér" becsületét. Ha már elkövették az a "balf**ságot", hogy az XP SP3-ba az I.E. 7.0 helyett az I.E. 6.0 SP3-at rakták bele . Verhetik a ez van.
2009. aug. 12. 22:40 | galéria | válasz | #44
uhh, azért az ie8-cal megelégedve lenni - hát nem mondom. html5 támogatottság nulla, javascript kb. tizedolangyors mint ie6 alatt, sikeresen elbasztak mindent benne, ami még az ie7-ben egész jó volt.

ff3 nálam is csak firebug miatt van, amúgy opera 10 és safari 4 mindent visz.
Yv@n  
2009. aug. 12. 22:33 | válasz | #43
Miben romlott a 3 a 2 képest?
2009. aug. 12. 22:19 | válasz | #42
A firefox a 2-es verzió után zuhanórepülésbe esett, most ott tart, hogy a leggányabb böngésző. Nálam csak a kedvencek és a firebug+helyesírás ellenőrző tartja még a lécet, de ha így folytatódik a "fejlesztés", akkor megy a kukába.
Ezt mind csak azért írtam le, mert az ie8-al teljesen meg vagyok elégedve.
Illetve nagyon úgy néz ki, hogy a króm is fasza lesz.
2009. aug. 12. 21:39 | galéria | válasz | #41
éljen a fejlődés.
Yv@n  
2009. aug. 12. 20:29 | válasz | #40
Jaja! Használd csak.

Csak aztán ne lepődj meg mikor már az about:blank is letilt azzal, hogy elavult a böngésződ :D
2009. aug. 12. 20:16 | válasz | #39
Márpedig érdeke a fejlesztés, mégha közvetlen haszonnal nem is jár. De csak egyszer törjenek be IE6-on keresztül az adott céghez, lehet majd utána sírni, hogy mennyivel olcsóbb lett volna a fejlesztés...
2009. aug. 12. 20:07 | válasz | #38
2009. aug. 12. 19:15 | galéria | válasz | #37
Persze, továbbfejlesztik, de ha van egy funkció, amelynek az adott szoftver évek óta megfelel maradéktalanul, akkor minek fejlesztés? Az pedig a pénzkidobás teteje, hogy x év múlva csak azért, hogy fusson egy újabb böngészőben, újraírják a rendszert, mert a munkát nem segíti, csak X szoftver helyett Y futtatja.
Lehet, hogy informatikai cégeknél esetleg passzióból, pusztán böngészőkompatibilitás miatt újraírnak rendszereket, de ez azért nem jellemző.
2009. aug. 12. 18:42 | válasz | #36
Na, ennyi idő alatt jött be. Hát, haláli egy dolog. Ha ellene kampányolnak, legalább ezt a weboldalt optimalizálhatnák normálisan, hogy hamar bejöjjön. Mi a szar van ezen, ami miatt ennyi ideig molyolt?
2009. aug. 12. 18:38 | válasz | #35
Már nem azért, de nekem FF alatt az IE6NoMore.com be sem jön! Jól megcsinálták.
Ravkin  
2009. aug. 12. 18:11 | válasz | #34
Hát én is eléggé meglepődnék ha bemennék a munkahelyemre és véletlenül meglátnám az egyik gépen a köcsög firefoxot. Azonnal vágnám kifelé az ablakon.

Részemről az ie6 ra szavazok !
2009. aug. 12. 17:21 | válasz | #33
Cégeknél rengeteg olyan intranetes alkalmazás fut, amit IE6-ra fejlesztettek, és senki nem fogja IE7/8 FF-re átirni.
2009. aug. 12. 17:00 | válasz | #32
nem azért, de az IE6NoMore.com-on levő kód nálam IE6/IE5.5 alatt nem mutat semmilyen hibaüzetetet..
ez a "<!--[if lt IE 7]>" téma nem nagyon akar működni..
2009. aug. 12. 16:55 | válasz | #31
©zola2000:
"Örülj neki, ha mindenki jobb böngészőre vált, akkor kevesebb webfejlesztőre lesz szükség"

Ez a tipikus magyar hozzáállás. Ráadásul nem igaz, mert nem a szocializmusban élünk. Nem a kifogások kellenek, hanem hogy haladj a munkával. Ha fele annyit haladsz a munkával az IE miatt, akkor fele annyi a bevétel. Ha mindenki jobb böngészőre vált, akkor jobb, nagyobb értékű weboldalakat hozhatunk létre ugyanannyi idő alatt, tehát többen és jobb weboldalt akarnak majd, újabb szolgáltatásokkal.
2009. aug. 12. 16:49 | válasz | #30
Naja, webfejlesztőként megútáltam a 6-os számot, főleg ha előtte van IE is.
2009. aug. 12. 15:06 | válasz | #29
nagyon gyorsan el kéne tüntetni ezt a hulladék fost.
2009. aug. 12. 14:49 | válasz | #28
Céges környezetben azért IE a nyerő mert egyrész az ActiveX miatt sok intranetes alkalmazást fejlesztenek rá, másrészt GPO-ból központilag menedszelhető. Ezeket az alternatívák sajna nem nagyon tudják. :( Viszont a fejlesztő-rndszergazda párost is illene megfenyíteni, hohy egy rendszer csak annyira biztonságos, mint a leggyengébb láncszeme, ergo igenis érdekük, hogy fejlesszék az "IE6 only" alkalmazásaikat és frissítsék a rendszert, mert ugyan pénzbe kerül és közvetlenül nem térül meg, de csak egyszer csapjon bele a kaksi a ventillátorba...
opeca  
2009. aug. 12. 14:40 | válasz | #27
Miért lenne kevesebb fejlesztőre szükség, ha mindenki jobb böngészőre váltana? Ugyanannyi kéne, csak adott idő alatt több mindent meg lehetne csinálni, ahelyett, hogy a fejlesztők az iE6 botrányos dolgaival kínlódnak.
2009. aug. 12. 14:28 | válasz | #26
Örülj neki, ha mindenki jobb böngészőre vált, akkor kevesebb webfejlesztőre lesz szükség, szerintem maradjon az ie6, vírusok annyira nem jöhetnek, hiszen az ms még mindíg tömködi be a biztonsági réseit a frissítésekkel ^^
2009. aug. 12. 14:17 | válasz | #25
Nagyon helyes, ez böngészők trabantja. Akinek ez van esküszik rá, de mindenki más röhög rajta. Kivéve minket akik a weboldalakat írjuk, mi inkább sírunk.
2009. aug. 12. 14:03 | válasz | #24
Az atlagusert valoban nem erdekli mindez. O szolgaltatasokat akar elerni a weben. A gyakorlatban a webes fejlesztesekben kb 30+% extra ido ramegy az IE6-hez valo hackelesre. Kovetkezmeny: ugyanakkora raforditasbol kevesebb szolgaltatas valosul meg. Ekkor valik a user erintette.
opeca  
2009. aug. 12. 14:00 | válasz | #23
Hát igen, a normálisabb helyeken tovább szokták fejleszteni a programokat. A visszafele kompatibilitás nagyobb gond, mint az upgrade, úgyhogy hadd ne minősítsem azt a céget, ahol dolgozol.
2009. aug. 12. 13:57 | galéria | válasz | #22
Nem, én egy másik, olyan helyen dolgozom, ahol néhány főbb, MS-alapú rendszer IE6-ra van kihegyezve, innentől kezdve IE 7/8, FF alatt halott. :-)
opeca  
2009. aug. 12. 13:55 | válasz | #21
Mostz őszintén! Ki az a dorkó aki még IE6-ot használ?
2009. aug. 12. 13:36 | válasz | #20
"De még itt sem egyértelműen hülye a rendszergazda, mert ha van egy egyedi, belső fejlesztésű rendszerük, ami vígan elvan IE6-tal, az IE7/8-ban meg már szétesik az oldal, "

Veletlenul nem budan, a margit hid kornyeken dolgozol? :) Nalunk tegnap volt pont egy ilyen eset :)
2009. aug. 12. 13:35 | válasz | #19
Hiaba akarod az atlagusert hibaztatni... azt kell megerteni, hogy a bongeszo egy eszkoz, nem pedig a cel.
A user internetezni akar, hireket olvasni, forumozni. Eleri a celjat az osdi bongeszojevel kulonosebb problemak nelkul? El bizony. Akkor miert keresne mas megoldast?

A vilagban az emberek akkor neznek uj dolgok utan, ha elegedetlenek az eppen aktualissal VAGY valaki kezzel foghatoan megmutatja nekik hogy az uj az mennyivel jobb (igenyek felkeltese - ez utobbi mondjuk sokszor eleg oncelu, errol szol a reklamipar).
2009. aug. 12. 13:33 | galéria | válasz | #18
Emberek! Az egyszeri júzer ekézése helyett ugyan olvassuk már el figyelmesen a cikket:

A Digg látogatóinak körében végzett felmérés rámutatott, hogy a megkérdezettek 69 százaléka azért nem tud újabb programot telepíteni és használni, mert ehhez nincs meg a jogosultsága a céges rendszerben.

A probléma nem feltétlenül az otthoni júzerekkel van, hanem a munkahelyi rendszerekkel. De még itt sem egyértelműen hülye a rendszergazda, mert ha van egy egyedi, belső fejlesztésű rendszerük, ami vígan elvan IE6-tal, az IE7/8-ban meg már szétesik az oldal, akkor finoman szólva nem elégséges indok a váltásra az, hogy jajjdeaDiggszarul működik: tesztelés új IE-vel, ha nem működik, akkor szoftverfejlesztés, ami végső soron költség, igazából teljesen haszontalanul, mert attól nem fog nőni a bevétel és/vagy a hatékonyság, mert az a rendszer végre fut IE 7/8 alatt is. (Persze lehet azon vitatkozni, hogy miért úgy kell lefejleszteni egy rendszert, hogy egyetlen böngészőhöz kötik a használatát, de valljuk be, cégen belül halál felesleges X fajta böngészőhöz optimalizálni: ki kell választani egyet, max. kettőt, sozt csókolom.)
A másik pedig hogy a webfejlesztők nagyon is sarasak a kérdésben: a nagyobb oldalak felelőssége lenne az, hogy az IE6 támogatását folyamatosan csökkentsék, végül megszüntessék. Ha több millió ember azzal találkozik a legnagyobb oldalakon, hogy hahó, szar a böngésződ, akkor legalább szembesülnek a váltás szükségességével; indirekt módon pedig az üzemeltetőkre is nyomás nehezedik majd, hogy a későbbi fejlesztések során az IE6-ot hagyják figyelmen kívül és az újabb verziókban gondolkodjanak.
2009. aug. 12. 13:10 | válasz | #17
de nem is akar róla tudni mivel nem érdekli, tehát szarik rá.
2009. aug. 12. 12:58 | válasz | #16
Amúgy a Microsoft ne beszéljen itt váltogatásról, míg meghúzták annak idején azt a lépést, hogy Ie7 már csak xp-re jött. Kevés szoftvert utálok jobban mint az Ie-t, de sok helyen kénytelenek ezt használni mert pl vállalati gép. Én most a munkahelyemen ülök ahol még speciel win2000 van (és teljesen megfelelő) de az ie7-et már nem lehet feltenni. A firefoxnak is egyetlen szerencséje, hogy admin jog nélkül is betelepíthető a dokumentumok közé. Pedig ezen a gépen szerencsésebb lenne ie-t használni, de ez van... :S
2009. aug. 12. 12:55 | válasz | #15
Naív vagy. Főleg ha téged bármiről meg lehet győzni egy felkijáltójeles ablakban olvasottakkal. Példa: "Veszély! Veszély! Veszély! Nagy-nagy veszélynek van és lesz is kitéve, amennyiben nem adja meg folyószámlájának elektronikus kezeléséhez szükséges belépési adatait! Ne akarja megtudni, mi történhet! Eddig 892-en nem adták meg, őket azóta is a legszörnyűbb kínok gyötrik! Ismétlem: Veszély!!!".

Muhaha

Egyetlen épeszű felhasználó sincs a világon akit bármiről is meggyőzni az, amit írtál. Illetve de: arról győzné meg őket, úgy 3-4-ik alkalommal, hogy az életbe többet ne látogassák azt az oldalt. Ez ugyanis egyszerűbben megoldható, mint egy frissítés vagy telepítés.

Magyarországon az IE6-os hiszti hangsúlytalan (magyar piacon). A felhasználók zöme ugyanis itthon FF-et használ, az IE6 részesedése pedig a béka segge alatt van. És ugyan a 7-es is egy trágyadomb volt, de legalább néhány alapvető hibát és a PNG kezelést sikerült normálisan megoldani benne - ezzel együtt kisebb megváltás volt a webfejlesztők életében.

A cikkben leírják, hogy a legtöbb gondot az okozza, hogy a rendszergazdák a munkahelyükön nem frissítik a böngészőt. (Csak halkan jegyzem meg, hogy az ilyen rendszergazda lapátra való szvsz.) Namost: akit munkaközben zavar, hogy IE6-tal szétesik egy weboldal, az tehet valamit... lássuk csak: például dolgozhatna is netezés helyett. Ahol az adott széteső weboldal munkaeszköz, ott a rendszergazda úgyis kötelezve van a frissítésre. Nincs ebben semmi para. El kell felejteni minden különösebb kommentár nélkül az IE6-ot. Legfeljebb egy böngésző specifikus apró figyelmeztetést érdemes elhelyezni az oldalon. Nem kell litánia, meg hülyeségekkel való riogatás, a kutyát se érdeklik az adatai - ha érdekelné ezeket az embereket ez a probléma, akkor eleve nem IE6-ot használnának nem?!
2009. aug. 12. 12:55 | galéria | válasz | #14
Blasta-val egyetértek
tntmax  
2009. aug. 12. 12:36 | válasz | #13
Nézzétek a jó oldalát, amíg létezik ez a szar, addig sok éhes sitebuildernek lesz munkája. :)
Blasta  
2009. aug. 12. 12:22 | galéria | válasz | #12


Ha valamiről nem tud, akkor nem szarhat rá
Ha tud valamiről és nem érdekli, akkor szarik rá.
Szvsz
gemihu  
2009. aug. 12. 12:17 | válasz | #11
Jaja, elég lenne a 3 legnépszerűbb kereső ezt tenné:)
2009. aug. 12. 12:13 | válasz | #10
biztos naiv vagyok, de az átlagfelhasználó is megértené, ha az arcába tolná minden második látogatott weboldal, hogy "az ön böngészője ósdi, elavult, az alábbi -linkre- kattintva frissítheti böngészőjét, illetve, ha nem érdekli gépe és adatai fenyegetettsége, akkor -klikk- a kívánt oldal megjelenítéséhez."
mindez egy kedves kis nagy felkiáltójeles keretben. és ha már naponta 4-5 ilyenbe is beleütközik a user, akkor talán már elkezdi rúgdalni a rendszergazdát vagy rákattint a linkre.
úgyhogy az, hogy az ie6 még él nem csak a userek felelőssége, hanem a fejlesztőké is. szerintem.
Power  
2009. aug. 12. 12:09 | válasz | #9
Hülye diggesek, nem értem a sírást.
Nem az ms a bűnös és a userek sem.
Ezt nekik maguknak kell eldönteni, hogy mi éri meg nekik jobban.
Egyébként, ha a webfejlesztők nem dobják az IE6 optimalizálást, akkor a user mégis miért váltana? Ha észrevenné, hogy a kedvenc oldalán ott lenne egy szöveg, hogy IE6-tal nem muxik rendesen és látványban is egyből látná, akkor rájönne, hogy mi a bibi. Ott pedig segítséget kapna, hogy mit tehet.
kb. ez lenne a korrekt magatartás.
Persze, jobb mindig másban keresni a bajt.
gemihu  
2009. aug. 12. 11:59 | válasz | #8
Az MS ezzel ismerte be a legjobban,hogy miért is nem jó,ha a böngésző a rendszer részét képezi:)
2009. aug. 12. 11:55 | válasz | #7
most tök jól megfogalmaztad, hogy a felhasználók mégiscsak szarnak rá...
2009. aug. 12. 11:50 | válasz | #6
Hat speciel nem nagyon szeretem az adblockereket, amikkel anno jatszadoztam elegge szetnyomtak az oldalt (vagy megjelent a helye az adnak, kiirva hogy blocked - zavarobb volt mintha az ad ott lett volna :) ).

Alapvetoen egy popup blocker nekem boven eleg (a felugralo ezer ablakot utalom), amugy szeretem latni ugy a weboldalakat ahogy a keszitojuk kitalalta. Egy ket villogo reklamtol nem leszek roszul, neha meg hasznos is (az uj melohelyem is egy ilyenen keresztul talaltam meg :) )
2009. aug. 12. 11:46 | válasz | #5
adalek, melohelyen alapbol IE6 van, otthon az asztalin IE7, laptopon meg FF3. Mindegyiken tok jol el vagyok, de egyik se volt annyira kiraly, hogy vegyem a faradtsagot es mondjuk mindenhova felrakjam az FF3-at, mert hu de jo...
JeD  
2009. aug. 12. 11:44 | válasz | #4
Hátazért... akármelyik IE-t bármelyik másik böngésző toronymagasan veri szolgáltatásokban. Ha már FF-et is nézel: pluginek (ezzel egyedül ő mondjuk mindenkit :)), awesome bar? Oké, lehet, hogy neked nem erre van szükséged (bár sosem értettem azokat, akik adblock és noscript nélkül élni tudnak :)), de objektíven nézve az IE sehol sincs.

Amúgy meg az IE nem kiforrott, csak régi. :) A többi böngészőnél sem cserélik le a codebase-t minden új verziónál, és akkor már azok is vannak legalább olyan idősek, mint az IE 6...

Cikkhez: "Az IE csapat ugyanakkor leszögezte, hogy a 6-os verzió támogatásának leállítása valódi opcióként nem jöhet szóba, mivel az alkalmazás a Windows XP szerves részét képezi."
Miért, az XP-t még támogatják?
Blasta  
2009. aug. 12. 11:38 | galéria | válasz | #3
"az a baj a felhasználók nagyrésze szarik rá nem tudja hogyan miért kell jó váltani "mert neki jó ez is" "

A felhasználók nagy része NEM SZARIK RÁ, hanem egyszerűen FOGALMA SINCS arról, hogy mi az az Internet Explorer. Nemhogy arról, hogy ennek 6-os verzióját használja. Arról meg aztán pláne nincs fingjuk sem, hogy ez nem jó és frissíteni kéne, ami ingyenes és ő maga is megtudná csinálni.

Nekem sok ismerősöm csak rányom arra a kék E-re és "akkor lesz internet". Ennyit tudnak. Más nem érdekli őket, mert ők nem a fejlesztőket szeretnék segíteni, hanem egyszerűen megakarják tudni a friss híreket, vagy máv menetrendet csekkolni, esetleg freemail-t megnyitni.

Ezért csak ne őket okoljuk már...
2009. aug. 12. 11:34 | válasz | #2
Figyu - atlaguser azt hasznalja, amit ele tesznek. Ha IE6 van a gepen, akkor azt, ha FF4 akkor azt, ha IE8 akkor azt.
Ameddig lehet vele bongeszni (indexezni, forumozni stb), addig a feje tetejere allhat a webfejlesztocsapat, akkor sem fognak atallni ra. Nincs ra igeny.

Pont ugy van ez, mint az oprendszernel. Amig az XP frankon mukodik a user szamara, nem fog atallni.

Adalek: speciel website projekteken tesztelokent dolgozom, IE6/7 es FF2/3 platformokat szoktam hasznalni. Oszinten szolva, egyik bongeszo sem emelkedik annyival a masik fole (sebesseg/szolgaltatasok), hogy az otthoni gepre mindenkeppen fel akarjam rakni. Atlaguser szempontbol a tabbed browsing az egyetlen amivel pl az IE7 jobb mint az IE6.

Biztonsag - lyukak mindegyikben vannak (szoftver mind :) ) Az ujabb bongeszok "en mindentol megvedlek meg akkor is ha nem akarod" hozzaallasat meg kimondottan ruhellem.
Egyebkent szoftverfejlesztesi tapasztalatbol hajlamos vagyok ugy gondolkodni, hogy egy uj szoftverben tobb hiba/res van mint egy erettebb rendszerben.

2009. aug. 12. 11:24 | galéria | válasz | #1
így van végre szüntessék már meg ! az a baj a felhasználók nagyrésze szarik rá nem tudja hogyan miért kell jó váltani "mert neki jó ez is" igaz több vírust kap meg egyéb hasonló dolgok...