Erdélyi diákok a Neumann-táborban
2009. augusztus 10. 08:14, hétfő - Forrás: MTI
Erdély valamennyi régiójából több mint félszáz diák vett részt a hatodik alkalommal Tusnádfürdőn megrendezett Neumann-táborban.

Hirdetés

A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium kezdeményezésére Erdélyben is meghonosodott tábort az idén a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Hargita Megyei Diáktanács szervezte. "Amikor 2004-ben Magyarországról Erdélybe költözött a Neumann-tábor, a fiatalság körében még nem volt hétköznapi tevékenység szövegszerkesztő program és a világháló használata" - mondta Vetési Imola, a MAKOSZ vezetője, aki szerint ma már nem kell megtanítani ezekre a fiatalokat, hiszen rendelkeznek alapvető számítógép-kezelési ismeretekkel.

A szervezőknek emiatt át kellett értékelniük a tábor szakmai kínálatát, így az idén a táborozók megismerkedhettek a weboldalépítés, a filmszerkesztés és a hangvágás rejtelmeivel, de kreativitásfejlesztő játékokat is szerveztek számukra. A tábor minden napján más-más témáról rendeztek vitákat, így szó esett a kultúrák közötti kommunikációról, a gyorséttermek előnyeiről és hátrányairól, valamint a keleti és nyugati gyógyászatról - olvasható a szervezők közleményében.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2009. aug. 12. 00:10 | válasz | #1
Hajrá! :)