Street Fighter IV
2009. augusztus 8. 18:51, szombat


Kiadó: Capcom
Fejlesztő: Capcom
Honlap

Platformok: PC, Xbox360, PS3, PS2, Wii
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium4 2.0GHz, 1GB RAM, Nvidia GeForce 6600 / ATI Radeon X1600, 10 GB HDD, Windows XP / Windows Vista, DirectX 9.0c
Ajánlott: Intel Core2Duo 2.0GHz, 2GB RAM, Nvidia GeForce 8600 / ATI Radeon X 1900, 10 GB HDD, Windows XP / Windows Vista, DirectX 9.0c
Hasonló játékok: Street Fighter-sorozat, Mortal Kombat-sorozat
Kategória: arcade verekedős

Hirdetés

A 20-as, 30-as éveiket tipró játékosok nyilván emlékeznek azokra az időkre, amikor még a játéktermek nem voltak olyan ritkák, mint a fehér holló, és nem kellett áhítozva nyugtáznunk egy-egy klasszikus értelemben vett játéktermi játék meglétét, hiszen a kor velejáróinak számítottak. Otthonainkban már akkor is akadtak konzolok, számítógépek, amiknek hála ingyen is szórakozhattunk egy-egy kiváló játékkal, de az a hangulat, az a sok-sok csillogás és a felejthetetlen élmények megkívánták, hogy nehezen összekuporgatott zsebpénzünket szinte mind ezekbe a masinákba szórjuk bele. Sajnos ma már a klasszikus játéktermek teljesen eltűntek, vagy csak horribilis összegekért játszhatunk egy-egy régi klasszikussal, de szerencsére még mindig akad alternatív lehetőség arra, hogy otthonunk biztonságában előkapjunk néhány klasszikust, és nosztalgiázzunk egy kicsit.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Egyértelmű, hogy az a hangulat, amit az akkori játékgépek teremtettek (még közösségi élményük is volt), soha nem térhet vissza, és ebbe talán ma már illene beletörődnünk, de akadnak fejlesztőcsapatok, akik ezt nem igazán akarják hagyni. Például a Capcom nagyon jó példa erre, hiszen amikor már kezdtünk volna belenyugodni abba, hogy PC-n életünk végéig a Street Fighter II-t kell nyúznunk, akkor elhozzák nekünk a játék negyedik részét, és az arcade verekedős játékok szerelmesei hirtelen gond nélkül maradnak.

A nagy kérdés természetesen az, hogy a félresikerült harmadik epizód után, vajon mit tudtak még kihozni az illetékesek a Street Fighter-sorozatból? Nagy szerencsénkre nem a félresikerült harmadik részben megkezdett utat folytatták, hanem visszanyúltak a gyökerekig. Tehát akár még azt is mondhatnánk, hogy a Street Fighter IV alapjait a második epizódban kell keresnünk, csak más a körítés, és természetesen a végeredmény is.

Egy arcade verekedős játék esetében (főleg egy ilyen nagy név esetén), nagyon fontos, hogy a jellegzetes hangulat megmaradjon. Sajnos játékteremmé így sem tudjuk alakítani szobánkat, de ha csak nyomokban is megtapasztaljuk azt a jellegzetes élményt, akkor már alapjaiban egy nagyon jó alkotással nézünk farkasszemet. A Street Fighter IV nagy szerencsénkre semmi olyan szokatlan tényezőt nem hozott a játékmenetbe, amely alapján egy percre is elgondolkodnánk azon, ez miért így, az pedig miért úgy lett megvalósítva.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Maradt az oldalnézetes verekedés, a hatalmas kombók, a még nagyobb ütések/rúgások, az elragadó grafikai megvalósítás, a szemkápráztató effektek, és a csontig hatoló fájdalmat érzékeltető hanghatások. A kinézet sokkal színesebb, mint eddig bármikor, a felturbózott grafika nem tette tönkre a játék hangulatát, a háromdimenziós hatást pedig még mindig egy kis csalással oldották meg a programozók.

Az alkotás betöltése után egy hangulatos kis menü fogad minket (csak a fontos opciókkal), ahol már lerí az, hogy az illetékesek mennyire szerették volna megtartani a klasszikus hangulatot. Egy nagyon erős férfihang szinte rögtön az arcunkba ordítja, hogy ez itt a Street Fighter negyedik része, és bizony ha beljebb merészkedünk, akkor fel kell kötnünk a nadrágunkat. Ha másképpen nem is, virtuálisan mindenki erős, a főmenü pedig számos lehetőséget kínál arra, hogy ezt be is bizonyítsuk.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 24. 22:25 | válasz | #35
Sziasztok!

Én láttam a neten egy készüléket, amit USB-re rá lehet kötni a gépre és egy kar áll k ibelőle meg azt hiszem 4 gombb...olyan mint régen a játéktermekben volt a Street Fighter masináknak. Nem tudjátok ,hogy mi a neve a készülékeknek? És hogym ennyire hasznáhlatók?
2009. aug. 18. 22:51 | válasz | #34
Analóg karos gamepad-dal, jobban lehet játszani a játékot?
2009. aug. 15. 12:27 | válasz | #33
mikor felcsendült a menü zenéje (hallgathatatlan japán pop), négy csillagos értékelést is könnyen ki lehetett volna osztani ide
jaj, ilyenkor kicsit sírok. XD

Itt egy kis általánosítást vélek felfedezni a szövegben. Értem én, hogy annyira pontosan nem fejted ki, mert itt nem ez a lényeg. El tudom képzelni, hogy nem akartál általánosítani és hogy tényleg béna zene megy a játékban, de lehet ezt máshogy is érteni. Ami hát nyilvánvalóan logikátlanság, mert a japán pop színtér is sokféle vonalból építkezik.
2009. aug. 15. 11:57 | válasz | #32
Itt a helyes link (A Játék rovatnál már jól működik)
2009. aug. 15. 11:48 | válasz | #31
Föoldalon:
Hétvégi ajánló: Ghostbusters: The Video Game
És ide vezet a link. :)
Gratulálok, ugy mint az értékeléshez is, nem sok az 5* ennek? 2 dimenzios elavult régi játék remake-je. Semmi új nincs benne egy minimális grafikai ujitáson kivül, ami igy is ocsmány a saját kategoriájában 2009-ben.
Ferrer  
2009. aug. 15. 11:45 | válasz | #30
Tényleg nincsenek már játéktermek? Régen a Balatonnál annyi volt, mint a fene.
2009. aug. 15. 02:28 | válasz | #29
Az enyém vajon mi?
2009. aug. 13. 19:41 | válasz | #28
Nem tudjátok miért nem tudunk versusban játszani?
Hiába nyomkodjuk a gombokat a gamepadon, nem történik semmi.
Kizsde  
2009. aug. 13. 12:26 | válasz | #27
Akkor szerintem aki még tolja, az dobja be itt a közösbe a Live ID-t és keressük egymást játékon belül.

Az enyém: Rashool

Üdv.
2009. aug. 13. 10:42 | válasz | #26
De, én. Már amennyi időm van mostanában játszani...
Kizsde  
2009. aug. 12. 10:30 | válasz | #25
Hali!
Van aki Games for Windows Live-on tolja? Nem igazán találtam magyarokat, csak érdeklődök, hogy valaki más is játszik-e vele online.

Üdv.
Kizsde
2009. aug. 10. 20:33 | válasz | #24
Pedig warez-on is Lehet!!!
2009. aug. 10. 18:01 | válasz | #23
Nem lehet offlineba menteni? De tré.
2009. aug. 10. 11:08 | válasz | #22
heh! valóban. :)
Jay23  
2009. aug. 10. 08:29 | válasz | #21
Remélem a King of Fighters XII-ről is lesz egy cikk, sajnos nem lesz módom kipróbálni, mert csak konzolokra fog kijönni.
Tiboy  
2009. aug. 10. 04:47 | válasz | #20
Bith  
2009. aug. 10. 03:26 | válasz | #19
Klasszikus szóismétlésnek lehetünk tanúi a klasszikus első bekezdésben is, klasszikus hiba ez, bár a klasszikus irodalomban nem igazán találunk ilyet...
2009. aug. 09. 18:24 | válasz | #18
2009. aug. 09. 18:02 | válasz | #17
"Egyértelmű, hogy az a hangulat, amit az akkori játékgépek teremtettek (még közösségi élményük is volt), soha nem térhet vissza, és ebbe talán ma már illene beletörődnünk"

Hehe soha nem törődünk bele. Én már meg is építettem a saját játékgépemet, amin mellesleg az sf4-et is toltam

Az ominózus mondat a videón a felvevőre vonatkozik nem a játékgépre

http://www.youtube.com/watch?v=GtTdRt6awFg
2009. aug. 09. 17:07 | válasz | #16
Nem, de wiire kijött a Tatsunoko vs Capcom, ami nagyon jó lett, és lesz sf4 wiire
Zomil   2005. 07. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 07. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 07. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. aug. 09. 17:06 | galéria | válasz | #15
én elöször medium-on eljutottam az utolso ellenfélig, majd kb. lehetetlennek tartottam megölni, ezek után legkönyebb fokozatra állitottam és a játék felénél nem tudtam továbbjutni...wtf? :DDD

amugy pár óra után számomra nagyon unalmas és egysiku volt
Nos  
2009. aug. 09. 16:05 | válasz | #14
Olyan embernek, aki nem rajongó, tényleg max. három csillagot ér ez a játék. Aki pedig először találkozik vele, annak szerintem annyit sem. Ami fel tudja turbózni, az a nosztalgia és a régiekkel való összehasonlítás. Tehát rajongóknak tényleg öt. De azért egy kis objektivitást egy rajongó is kereshet valahol.
sith7  
2009. aug. 09. 15:15 | válasz | #13
"Hiába választhatunk számos nehézségi fokozat közül szinte mindegyik játékmódban, a fejlesztőknek sikerült néhány ellenfelet olyan nehézre alkotniuk, hogy legyőzésük szinte egyenlő a lehetetlennel. Éppen ezért nehéz lesz minden játszható karaktert feloldani, de azért a feladat nem reménytelen"

Ez nem igaz, legkönnyebb fokozaton egy szombat délután megszerezhető az összes karakter, cheat nélkül
Fbn Lx  
2009. aug. 09. 15:08 | galéria | válasz | #12
5 csillag erre?
hármat talán adtam volna, de az sem biztos.
végtelenül buta, gagyi, egysíhú, semmi változatosság. Annak idején ezzel a szinttel még nem volt baj, a régieket szerettem de ez... 2 óra játékot bírt nálam.

Amiga  
2009. aug. 09. 14:52 | galéria | válasz | #11
Azért nem ment neked, mert akkora gyökér vagy, kedvesem. Nem tudtál menteni, mert warezverzióval nyomtad, menteni pedig csak a Windows Live rendszeren lehet. De különben is, ha annyi nincs benned, hogy fizess érte, legalább ne fikáznád.
Blasta  
2009. aug. 09. 09:21 | galéria | válasz | #10
MK:Armageddon is jöhetne PC-re, valami fasza online móddal, ahol mindenki a saját maga által kreált karakterével nyomhatná a neten mindenféle arénában, bajnokságon.

VÁÁÁÁÁÁ, ez kizárt, hogy csak nekem jutott eszembe.
2009. aug. 09. 09:09 | válasz | #9
leszedtem, kipróbáltam, borzalmasan unalmas és qrva nehéz.. a gyakorlófeladatok között a könnyő 4est meg sem tudtam csinálni pedig béna azért nem vagyok..

sztem a mozgások és az új karakterek gagyik, Zangief videójában egy olyan mutáns kisfiú szerepel hogy ajjaj.. vagy csak a rajzolók nem tudták egy magasságba rajzolni a két szemét :D

és amiért 4 óra után töröltem: ami nekem volt meg, abban nem lehetett menteni.. plusz szétidegeltem magam a gyakorlómód irdatlan baromságán.. gyakorolj de támogatást nem sokat ad.. szal nálam 5/10
Narxis  
2009. aug. 09. 00:41 | válasz | #8
Szerintem meg billentyűzettel rossz ezt játszani. :S
Weis  
2009. aug. 08. 21:47 | válasz | #7
Teljesen egyetértek a cikk írójával. Remek szórákozás és igazán jól sikerült játék PC-re is. Tényleg jó a hangulata, a zene baromi jó és a graf eszméletlen hangulatos lett! A régi motorosoknak egyenesen kötelező! Az olyan öreg játéktermi buzik mint én ki ne hagyják ! :)
PS:
Én PS2 joyra próbáltam belőni, de sztem billentyűzettel sokkal könnyebb játszani!
2009. aug. 08. 21:08 | válasz | #6
ez se ps2-re se wii-re nem jott ki... fasza az informacio .
2009. aug. 08. 20:45 | galéria | válasz | #5
Guilty Gear jobban bejön :\ ez a SF nekem csalódás volt... pedig nagy múltja van, meg hatalmas volt a hype körülötte...

Guilty Gear AC+t vagy BlazBluet csinálnák meg PCre >.< mindkettőt megvenném ^^
2009. aug. 08. 20:10 | válasz | #4
Lol, már 1 hónapja kint van a játék és PC-re is. Képben vagyok...
Hegi90  
2009. aug. 08. 19:42 | galéria | válasz | #3
Egy két meccsre talán nem lenne unalmas, de annyiért letölteni sem érdemes szvsz. Akkor már az 50 megás Tekken 3 :D
2009. aug. 08. 19:42 | válasz | #2
Húúú lesz PC-re!! Végre. Egy jó kis verekedős, ami nem véres, nem brutális. És PC-re. Álmodom? Remélem nem! Pár napot biztos elszórakozom vele.

Sajnos ilyen jó kis verekedősek nincsenek PC-re:( DoA is kéne nekem. Boxot meg nem szeretnék miatta beszerezni, mivel ritkán játszom.
2009. aug. 08. 19:19 | galéria | válasz | #1
Gondolkodás nélkül 5/5 nálam is :) Egyébként a zene nem japán pop :) Sok SF2-es zene is van a játékban felújítva.