Fizetőssé tennék a híroldalakat
2009. augusztus 7. 21:29, péntek
A hagyományos napilapok és az internetes híroldalak csatája újabb érdekes lépéssel folytatódhat: a nagyok között induló News Corp. vezére fizetőssé tenné összes online szolgáltatásukat, megszűnne az ingyenesség.

Hirdetés

A cég negyedéves üzleti eredményeinek ismertetése közben Rupert Murdoch vezérigazgató kitért az internetes újságírás jövőjére is, illetve a cégen belül tervezett lépésekre. Kiemelte, hogy az általánosan kedvezőtlen helyzetben nagyot zuhantak a reklámbevételek, amely sem a hagyományos televíziózást, a napilapokat, sem pedig az online szférát nem kerülte el. Valószínűleg ezt is pótolnák a tervezett előfizetéses modellel.

Murdoch ugyanis jelezte, hogy összes online platformjuk esetében tervezik a fizetőssé válást, vagyis megszűnnének az ingyenes hozzáférések. Indoklása szerint a világháló megkönnyíti az információ terjedését és annak elérését, ám nem varázsolja ingyenessé azt. Éppen ezért nagy választás előtt állnak, amely vagy rendkívül jövedelmező lesz és megújulást jelent majd számukra és az iparág egészére nézve, vagy együtt mennek a halál völgyébe, ami nyilván az újságírás történetének egy újabb (számukra kedvezőtlen) fordulópontját jelentené.

A beszámoló szerint a vezető nem tervezi politikai támogatás gyűjtését, a szerzői jogi szabályozás módosítását, ami arra utal, hogy kellőképpen erősnek gondolja hazai bázisát. Meg is jegyezte, hogy a Wall Street Journal felvásárlása fontos pont volt a cég életében, hiszen ezzel tovább erősítették pozíciójukat a hagyományos nyomtatott sajtóban, valamint az interneten egyaránt. Szerinte egyedül ez a lap tudott mindkét szférában növekedést felmutatni a válság idején, ami nem lebecsülendő teljesítmény. Tervei között szerepel e-olvasó készülékek piacra dobása, amelyek a mobiltelefonoknál megszokott módon előfizetéseken keresztül nyújtanának hozzáférést az online tartalmakhoz.

A nagy kérdés most az, hogy a felhasználók mennyiben lesznek hajlandók megbarátkozni az előfizetésekkel, ennek elmaradása esetén ugyanis nyilván átvándorolnak majd a rivális platformokra.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 13. 21:35 | galéria | válasz | #39
most sincs ilyen
a net meg itthon kibaszott dára volt, emlékszem 98-99-ben volt hogy kifizettem havi 20k-kat is telefonszámlára, és akkor még 33-as modemmel nyomtam

nyugodtan offolj, a téma már lecsengett, senki nem ír már ide

azt irtad: 3
30 évvel ezelött
10 évvel ezelött

a bankkártyáról meg csak annyit, hogy az MHB-nál dolgoztam, elsők között volt bankkártyám Mo-n, és igen, nekem ingyenes volt, de az átlegnak nem
2009. aug. 12. 22:42 | válasz | #38
Azért mert kb. nemrég nőttél ki a dedóból, nem kell ekkora arccal ide kiállni.
Jó, fogadd naaagy elismerésem, mert angol nyelvű ovodába jártál, és már el tudtad olvasni a külföldi sajtót.

Amiket pontokba szedtem, azok nem teljesen egyidejű dolgok. Nem kívántam mindegyiket pontos dátummal ellátni.
Csak pár apróság: az internet fizetős volt, de ha a díjat kifizetted, akkor az EGYES WEBLAPOKAT már kedvedre nézhetted. Nem volt ez a "minden kattintás pénzbe kerüljön" törekvés.
Az ilyen Reuters -t meg hasomlókat nagyon kevesen olvasták, de azok, akik a hazai helyzetet felénk közvetítették, olvasták. Ez volt a munkájuk. Hogy ebből mennyit hoztak le felénk, az más kérdés. Aki csak népszabóságot olvasott, annak úgy kell.
A többi pontról nem akarok offtopic vitát nyitni.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. aug. 11. 09:24 | válasz | #37
Persze, tiz ember létezik a világon összesen, a többiek csak a mátrix által kivetitett hologramok...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 10. 13:24 | galéria | válasz | #36
Már megint magaddal beszélsz?
2009. aug. 10. 12:10 | galéria | válasz | #35
Ez mondjuk elkerülte a figyelmemet, igazad van. De az internetes hírportáloknál nem megszokott, hogy fizetni kell ha megszeretnél tudni valamit a nagyvilágból.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. aug. 10. 11:00 | válasz | #34
Egy kis háttérinfó : hottoldnak igaza van!

...Rupert Murdoch, akinek az anyja volt zsidó származású (Green Elisabeth) már észrevenni is tilos a zsidókat úgy látszik!

2009. aug. 10. 09:39 | galéria | válasz | #33
régen is volt fizetős híszolgáltatás, max nem neked, magánszemélynek, illetve te is előfizethettél rá, ha futotta rá
egyet mondok csak: REUTERS
96-ban azon követtem az eseményeket
lényeges több információval rendelkeztél, mint amit a magyar sajtó leadott
2009. aug. 10. 09:36 | galéria | válasz | #32
inkább nem minősítelek minek nevezném amit csinálsz, lényeg: buta vagy

- volt egy autópálya
- de volt
- most is ingyen van, fel is veheted magnókazettára
- leszartuk a szerzői jogot, mindenki azt lopott amit akart
lopott külföldi tv csatornák, tv előfizetési dij akkor is volt
- mikor volt ingyenes a net? :o
- nem volt bankszámlavezetési dij? :o még készpénzfelvételi dij is volt
- egy nagy lófaszt

nem tudom honnét szedted ezeket, de egetverő baromságok
atis78  
2009. aug. 10. 08:16 | válasz | #31
Nekem erről az jut az eszembe ami régen a tv-vel volt, kb az van most az informatikában, majd elmúlik
2009. aug. 10. 06:19 | galéria | válasz | #30
A híradóról meg az a véleményem, hogy az is eggy nagy reklám. Most 20 milliárd vagy 100 milliárd volt eggy park felépítése, de arról nincsen benne szó, hogy más ember ezt mennyiből oldaná meg(tehát vagy nekiállnak az emberek maguktól megcsinálni vagy rákényszerül az állam megcsinálni, amire nem várt). Ha én ithonra bútorlapokat vennék a szekrényemhez sokkal tovább kéne rá gyűjtögetnem, mintha bemennék a gyárba és a faforgácsot meg a többit beöntöm a gépbe és start gomb. Senki nem foglalkozi senkivel. Ez sem a fejlődésről szól. Újra járhatunk templomba, hogy okosodjunk, mint amikor a kaja előtti imát elmondom, hogy ne hánjam el magam az adalékokból meg a fertőtlenítő szerekből készült kajáktól. Ja meg az unalmas olcsó, de hízlaló mócsingtól.
Kb ezt a színvonalat fogja nyújtani ez az új ötlet is. Tartja a távolságot a rétegek között. Hiába vagyok az utlsó előtti helyen, akkor is azt mondom, hogy ez jó.
2009. aug. 10. 01:44 | galéria | válasz | #29
Nagyobb lesz a reklámok bevétele, mit pánikol a birodalom. Csak a emberekben csökken a benyomás a reklám termékekre, ami talán még jó is a többieknek, de nekik nem, mint a gazdaságnak. Növekedne a válság? Pont, hogy nem.
Ez jó!
Ezen az oldalon még ha akarnék is fizetni sem tudnék, mert nem tudok VIP lenni, ha nincsen mobil telefonszámom, hiába mennék el a póstára csekken befizetni, de ahoz is mobil telefonszám kell. Nekem meg akkor sem kéne mobil, ha hozzámvágnák, mert én is arra használom, hogy dobáljam. Tökre pénzkidobás és amúgy is idegesítenek a testékszerek. Kivéve a tetoválás.
Laci73  
2009. aug. 09. 21:42 | galéria | válasz | #28
Nyílvánvaló hogy Murdoch ideges, hiszen vagyonának jelentős része média-birodalmában fekszik. Az internet pedig eleve egy mindenki által elérető, ingyenes információforrásnak indult, és az is marad. Nem félek attól hogy előfizetőssé válik minden híroldal: hiszen a politikai kötődésű híroldalak, amelyek egy párt népszerűsítését vagy egy eszme terjesztését (erjesztését :)) szolgálják nem lesznek - nem lehetnek - előfizetősek. De lentebb is írták: a kereskedelmi televízióknak, rádióknak szintén elemi érdeke az ingyen elérhetőség a minél nagyobb néző/hallgatószám biztosítása végett. Murdoch egyszerűen pánikol.
2009. aug. 09. 20:49 | válasz | #27
Egyetlen megoldás van: BOJKOTTÁLNI A FIZETŐS HÍROLDALAKAT!

Ám ez csak ideiglenes megoldás. Csak lassítja a folyamatot, de nem állítja meg.
Az ezerfejű polip, ha egyik fejét lenyomják, másikat tol fel, máshol.

Egyetlen megoldás van: a polip megdöglesztése, olyan vadul és durván, hogy még 10ezer év múlva is emlékezzen rá az emberiség.
Sajnos, jelenleg nem láthaó az az erő, amey erre képes lenne. De az, hogy nem látjuk. nem jelenti azt, hogy nincs.
Reménykedjünk és készüljünk fel. Lehet, hogy hiábavaló, de az is lehet, hogy a kellő pillanatban ezen múlik a siker. A felkészült, a változásokat nagyon váró és igénylő sok emberen.
2009. aug. 09. 20:45 | válasz | #26
Ez a világ lassú, fokozatos fizetővé válásának egy újabb állomása. A "válság"-hoz szerintem semmi köze, az maximum ürügyként szolgál.
30 évvel korábban a gazdasági teljesítmény kisebb volt, mint a mai (most csak a reálgazdaságot tekintve, a pénzügyi papírtologatásos, érték helyett csak sz**t "termelő" műveleteket NEM idevéve)
Ráadásul, abból a kisebb reálgazdasági teljesítményből többet vittek el a hidegháborús versennyel kapcsolatos költségek.

Mindezek ellenére:
-- nem voltak fizetősek az autópályák,
-- nem volt fizetőparkolás,
-- a rádióműsor ingyen hallgatható volt, akinek volt magnója, az felvette, és senki se matricázta az üres megnószalagokat és kazettákat,
-- a tévé előfizetési díj alacsony volt, és senki sem ellenőrizte,
stb.
10 évvel ezelőtt a reálgazdaság teljesítménye kb. a mai szinten állt.
-- Az internet ingyenes volt (a pornóoldalak kivételével)
-- A bankszámla vezetési díj isemretlen volt (amikortájt mindenkit megfenyegettek, hogy nyisson bankszámlát, mert erre utalják majd a fizetését),
-- a bankkártya kezdetben ingyenes volt, a tranzakciók szintén,

Mindenki tudná sorolni.
Emlékezzetek. Az emlékező embertömeget nehezebb becsapni
2009. aug. 09. 18:55 | galéria | válasz | #25
Ha esetleg indítanának újságot és eladják (persze) elérhető áron, akkor továbbra is ingyenesíthetnék a neten lévő tartalmat amely reklám bevételekből tartja fenn magát(talán kicsit több reklámmal)
2009. aug. 09. 16:51 | válasz | #24
Megnéztem az adatlapját. Van rajta egy link, ami azonnal megpróbált egy exet letölteni a gépemre. Valószínűleg egy trójai, vagy vírus. Mindenesetre támadó weblapként jelentettem, tegyétek meg ti is. Hátha kitolhatunk vele egy kicsit. Mellesleg moderátorok, nem tilos az ilyesmi itt?
2009. aug. 08. 19:29 | válasz | #23
Hagyd rá! Hülye. Elgurult a gyógyszere már jó ideje és még azóta sem találta meg. Ez még viszonylag finom megnyilvánulása volt.
2009. aug. 08. 12:48 | galéria | válasz | #22
az ilyen jellegü megnyilvánulások itt nem kívánatosak
2009. aug. 08. 12:39 | válasz | #21
osztjak ingyen az ujsagot ez meg a weben akar penz kerni muhahahaha
2009. aug. 08. 12:37 | válasz | #20
bocsikaaaaaa- nem a hir a lenyeg hanem az elemzesek, nem jo keverni!!! a hirt meg a nagyanyam radioja is bemondja!!! aze nem fizetek. szegeny trilliardosok almodoznak
2009. aug. 08. 12:32 | válasz | #19
jaj gyerekek, ezt a bulváros címet.. >.<

Remélem senki sem gondolja azt, hogy ha minden hírforrás fizetőssé válna, akkor az internetes közösség nem szervezné át magát. Már most is volt rá példa, hogy pl a twitteren gyorsabban terjedtek a hírek, mint a hivatalos csatornákon. Persze sosem lesz olyan, hogy mindenhol fizetni kell majd a hírekért, ez egyszerűen elképzelhetetlen az interneten. Mondhatni bullshit.

A News Corp meg azt csinál amit akar. Ilyen hozzáállással nem sokáig lesznek a piacon. Az interneten minden ingyen van. Akinek ez nem tetszik, kérem kapcsolja ki. (és várja a világvégét természetesen)
2009. aug. 08. 12:01 | galéria | válasz | #17
vagya rádió
ott is ingyenessen mondanak híreket

"kérem vegyék fel dekodoló fejhallgatójukat, kódolt adás következik" vicces lenne
2009. aug. 08. 11:59 | galéria | válasz | #16
régen is fizettél hírekért
úgy hívják nyomtatott napilap
most is el tudok képzelni olyat, hogy mondjuk a HVG online is előfizethető, olcsóbban mint a nyomtatott verzió
de hogy egy eddigi hírportál fizetős legyen, pl. a BBC News az elképzelhetetlen
2009. aug. 08. 11:56 | galéria | válasz | #15
tegyék
én azonban biztos nem fizetnék ezért, és szerintem sokan vannak még így ezzel

ma is vannak fizetősök
pl. Reuters - de az nem magánszemélyeknek szolgáltat
2009. aug. 08. 04:33 | válasz | #14
már valamelyik próbált ilyet, de a kutya se nézte utána, szóval fel is adták
2009. aug. 08. 04:22 | válasz | #13
Meg a nagy f@szom nem kéne?! Ezek teljesen el vannak szállva. Igaz, hogy nem költünk annyit papír alapú újságra, mint 20 évvel ezelőtt, de költünk informatikai vonatkozásban legalább annyit, mint azelőtt újságra. Sőt, többet. Majd ha az internetért nem kell előfizetési díjat fizetni, ingyen lesz a hardver, ami folyamatosan kopik és időről-időre cserére szorul, valamint ingyen lesznek az adattároló eszközök, pendrive-ok, DVD lemezek, HDD-k, na majd akkor lehet tartani a markukat, hogy fizessünk. Mert úgy egyébként fizetünk, nem is keveset. Csak éppen nem nekik, és ez fáj nagyon.

Érdekes módon a japánok nem verték ki a huppot, amikor a kvarcóra kiment a divatból, és nem akarták mindenáron jogszabályokkal kikényszeríteni az emberekből, hogy márpedig mindenki vegyen és viseljen kvarcórát. Fenéket. Lépést tartottak a korral, látták, hogy ennek vége, mást kell kínálni. Ugyanúgy, ahogy senkinek sem fájt a szíve a tamagocsik miatt, amikor kimentek a divatból. Most ugyanúgy nem fog nekünk fájni, ha a papír alapú újság kimegy. Tessék mást kínálni!
Tetsuo  
2009. aug. 08. 01:43 | válasz | #12
Ha hireket akarok, megkerdezem a barataimat, h "mi ujsag?", kesobb lehet h ok is benyujtjak a szamlat..
Simaji  
2009. aug. 08. 00:37 | válasz | #11
Szerintetek sok olyan ember lesz aki fizetni fog a hírekért? Ott a TV ha annyira akarsz híreket hallani vagy max a rádió. Arról nem is beszélve, hogy chat, youtube, fórumok...
Csak, hogy pár példát mondjak.

De azért kicsit kezd engem aggasztani ez a net korlátozgatás...
2009. aug. 07. 23:58 | válasz | #10
Pont az a baj, hogy a jelenlegi reklám/hirdetési piacból egyre kevesebb bevétel származik.

Azt pedig nem hiszem, hogy ha megszoktál egy színvonalas/szavahihető lapot/oldalt, akkor arról csak azért lemondasz, mert a másik ingyenes és elfogadod a színvonalesést.
2009. aug. 07. 22:46 | válasz | #9
Ha más nem, ott lesz az ingyenes közszolgálati hírműsorok/híroldalak.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. aug. 07. 22:40 | galéria | válasz | #8
Sosem lesz olyan. Ha mindegyik fizetős lesz, majd nyílnak oldalak, amíg nem és kihasználják a reklámpiacot úgy, ahogy most működnek az oldalak.
2009. aug. 07. 22:05 | galéria | válasz | #7
Ha már minden egyes hírforrás fizetős lesz, hidd el fognak. :)
2009. aug. 07. 21:52 | válasz | #6
Ezért még meg fogsz fizetni.
2009. aug. 07. 21:47 | galéria | válasz | #5
Ferrer  
2009. aug. 07. 21:43 | válasz | #4
Hát srácok, én fizetni fogok.
2009. aug. 07. 21:42 | galéria | válasz | #3
Nohát hová fejlődik ... akarom mondani omlik össze a világ. Fizetni hírér? Ki lesz olyan bolond aki fizetni fog csak, hogy híreket olvasson? Egyértelmű, hogy senki. Másik érdekesség ez a mobil telefonon híreket olvasni. Híreket olvasni amikor az embereknek még kenyérre sem lesz már lassan pénzük, nem, hogy e-olvasót venni.
Vissza fog térni a jó öreg pletyka. :)

jeti00  
2009. aug. 07. 21:39 | válasz | #2
ez de hülye :D majd fizetek nem? minek amég van olyan ami ingyenes ...
pixx  
2009. aug. 07. 21:35 | válasz | #1
Ha hozzá lehet jutni valamiért inygen és legálisan, majd hülye lennék fizetni érte...még nagyobb veszteség lesz a cégnél...