A kínai hatóságok vizsgálják az internetfüggő halálát
2009. augusztus 6. 13:39, csütörtök
A kínai hivatalok is kíváncsiak arra, hogy mi okozhatta a 15 éves Tenget (Deng) Senshan halálát. Az eset nagy visszhangot váltott ki és most megszólaltak az első szakértők is.

Hirdetés

A Xinhua kínai állami hírügynökség tudósításal szerint a helyi hatóságok hétfő óta vizsgálják az ügyet. Mint ismeretes, felmerült annak a gyanúja, hogy a tinédzsert gondozói verték halálra a Kuanghszi Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület közigazgatási központjában, Nanningban található rehabilitációs intézetben. Ugyan a diák halálának a körülményei egyelőre még tisztázatlanok, a helyi rendőrség néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy a gyanúsítottakat már letartóztatták.

A Xinhua cikkében kiemelte, hogy az intézet egyike az internetfüggőség kezelésével foglalkozó központoknak és ott jelenleg összesen száz fiatalt látnak el. Egy kezelés költsége 1000 amerikai dollárt tesz ki. A szülők azt mondták, hogy a fiúknak soha sem volt dolga a rendőrséggel és az internetfüggőségen kívül nem is volt más problémája. A hírügynökség megszólaltatott néhány elismert szakembert. Jiang Piu, a New Taste Family Education Institute pekingi igazgatója például közölte, hogy Kínában az internetfüggőséggel kapcsolatban nincsenek kidolgozva a megfelelő diagnosztikai és terapeutikus szabványok. Xia Lingxiang, a chongqingi Southwest University pszichológiai professzora pedig úgy vélte, hogy a kínai államnak jóval több pénzt és energiát kellene fordítania az internetfüggőség fiziológiai és pszichológiai mechanizmusainak kutatására, majd a hatékony diagnosztikai szabványok kidolgozásába.

Jelenleg az ázsiai államban több mint 200 szervezet kínál internetfüggőség elleni terápiákat. Ezek a "kezelések" azonban gyakran félkatonai gyakorlatokból állnak és korábban teljesen elfogadott eljárásnak számított a páciensek elektrosokk-terápiával való "gyógyítása". Ezt azonban idén júliusban a helyi egészségügyi minisztérium betiltotta, miután ismertté vált, hogy egy pszichiáter saját elmondása szerint közel 3000 tizenévest elektromos árammal próbált meg leszoktatni az internetről.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
citkar  
2009. aug. 07. 12:03 | válasz | #11
amihez nem értesz arról ne nyialtkozz, az elektrosokk nagyon jó bizonyos esetekben, van h a páciens kéri, mert jobb bármiféle gyógyszeres kezelésnél

van ahol visszahozták, mert leghatásosabb bizonyos betegségeknél, szóval nem elitélni
citkar  
2009. aug. 07. 12:02 | válasz | #10
komolyan nem tudod mit beszélsz...nem biztos h blizzardhoz bármi kötötte
és lehet semmi köze a netfüggőséghez a halála
2009. aug. 06. 19:14 | válasz | #9
Más civilizált helyeken rég betiltották már, mert szétesik tőle a paciens személyisége.
2009. aug. 06. 18:14 | válasz | #8
Elektrosokkal bármi ellen? Te szent ég! agybaj télleg, hogy ma még ilyen dolgokat alkalmaznak :O
zyppy  
2009. aug. 06. 17:16 | galéria | válasz | #7
░░░░░░░░░░░
░░░█░░░█░░░
░█░░░░░░░█░
░░███████░░
░░░░░░░░░░░
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 06. 15:03 | galéria | válasz | #6
Ja. A pi*a sokkal hatékonyabb :)
2009. aug. 06. 14:59 | válasz | #5
Elektorsokkal a netfüggőség ellen? Te szent ég!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 06. 14:53 | galéria | válasz | #4
Civilizáltságot vársz el tőlük? A lázadások leverésének módszereiről hallottál már?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 06. 14:51 | galéria | válasz | #3
Nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy talán terroristák kezébe került a gyerek... vagy TOR kalapácsa sújtott le rá, akit a kampósorrú cionisták küldtek...
2009. aug. 06. 14:51 | galéria | válasz | #2
primitívség rulz. nem értem, hogy a mai világban, hogy történhetnek még ilyenek meg. kína a világ leggyorsabban fejlődő országa, így azért azt elvártam volna tőle, hogy ezekben a kérdésekben már civilizáltabb.
2009. aug. 06. 14:26 | válasz | #1
hát a gyerek jobban járt volna egy drogdillerrel mint a blizzardal , és ezt halálosan komolyan mondom