![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A kínaiak 92 százaléka látogat közösségi oldalakat
2009. augusztus 7. 08:55, péntek
A kínai állampolgárok számára a cenzúra már annyira természetessé vált, mint másnak a ivás vagy az evés. A Netpop Research amerikai piackutató intézet legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy a kínai kormány által alkalmazott tartalomszűrők és cenzúrapolitika ellenére az internetezés él és virul.
A kínai gazdasági fejlődés dinamizmusát figyelembe véve talán nem is olyan meglepő eredmény persze nem változtat azon a tényen, hogy az ázsiai államban még mindig rendkívül komolyan üldözik például a bloggereket. "Kína szerepel mind a sajtószabadság ellenségei, mind pedig az internet ellenségei nevű listánkon. Jelenleg 50 letartóztatott bloggerrel továbbra is ez az ország a világ legnagyobb internetdisszidens-börtöne. Ugyan az őrizetben tartott bloggerek száma az utóbbi időben némileg csökkent, de semmi sem utal arra, hogy a helyzet a közeljövőben javulhat" - jelentette ki Anja Viohl, a Riporterek Határok Nélkül (ROG) nemzetközi szervezet német részlegének szóvivője. A ROG-hoz rendszeresen érkeznek bejelentések a bezárt oldalakról. "A hagyományos médiákhoz hasonlóan Kínában ezen a területen is vannak a mai napig tabunak számító témák. Ezek közé tartoznak a kommunista párt egyeduralmának megkérdőjelezése, Tibet kérdése, a tajvani konfliktus, a demokratikus csoportok tiltakozóakciói, a Tiananmen téri tüntetésre való megemlékezések vagy éppen az állami alkalmazottak hivatali visszaéléseivel és korrupciójával kapcsolatos tudósítások" - tette hozzá a szakember. Annak ellenére, hogy a kínai kormány igyekszik minden őt érő kritikát csírájában elfojtani, valamint teljes oldalakat blokkolni, a helyi internetes közösség nagyon aktív. Viohl hangsúlyozta, hogy a legtöbb blog és fórum nem foglalkozik szociális vagy politikai témákkal, hanem csak a mindennapi élet kérdéseivel. A rendszert bírálók azonban megtalálják a módját annak, hogy bírálhassák és kijátszhassák a cenzúrát. Gyakran alkalmaznak például szinonima- vagy többjelentésű szavakat, valamint a tartalomszűrők félrevezetésére képes új szoftvereket. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|