Elismerte riválisként a Linuxot a Microsoft
2009. augusztus 6. 14:15, csütörtök
A Windows fejlesztője első alkalommal nevezte meg a különböző Linux disztribúciókat az operációs rendszer közvetlen riválisaként, amelyek versenyt támaszthatnak vele szemben az asztali szférában.

Hirdetés

A Microsoft az amerikai tőzsdefelügyeletnek eljuttatott részletes jelentésében tért ki a Windows piaci helyzetére, ezzel kapcsolatban pedig pikáns részletekre bukkanhatunk a dokumentumban. Első alkalommal került be ugyanis a közvetlen riválisok közé a Linux, amely eddig következetesen hiányzott azon versenytársak felsorolásából, akiknek bármilyen esélyük lenne kikezdeni a Windows uralmát.

A szoftvercég egészen pontosan a Red Hat és a Canonical céget nevezte meg, így tehát a Red Hat (Fedora) és az Ubuntu disztribúciók további terjeszkedését tartják valószínűnek. Ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy a Linuxnak eredetileg esélye sem volt az asztali szférában, ám az olcsó netbook megoldások terjedésével megkapaszkodott az alternatív platform, ez az erősödés pedig a hagyományos asztali és mobil számítógépek szegmensében folytatódhat. A Microsoft a maga részéről a netbook fejlesztések helyett a könnyebb laptopokat részesítené előnyben, amelyeken nyugodtan használhatnánk a teljes Windows-változatokat, a sebességtől való félelmek nélkül.

A Microsoft korábban egyedül a szerverek szegmensében nevezte meg a Linuxot riválisként, akkor is egyedül a Red Hat disztribúciót tartották elég fontosnak ehhez. Most megjegyzik, hogy még saját OEM-partnereik, többek között a HP és az Intel is, támogatást nyújtanak a riválisnak, amire korábban nem volt példa. Sok minden függ tehát attól, hogy a netbookpiac hogyan folytatja életét, illetve hogy a Windows itt mennyire tudja tartani az XP-vel kiépített állásait. A stafétabotot a Windows 7 veszi majd át még az év vége előtt, amelyet kellően könnyűnek tartanak a sikeres használathoz.

A riválisok között természetesen ott szerepel az Apple is, amely szintén a Unix-alapú rendszerek családjában kapott helyet a Mac OS X révén.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 11. 20:52 | válasz | #259
Bocsánat, hogy bele szólok a vitába, de ezt már nem bírom szó nélkül.
Életemben csak Windows-t használtam(95,98,XP,W7). Idén tettem fel az Ubuntu 9.04-et próbára és mondanom se kell nagyon megy. A W7 persze, hogy kézre áll, nekem is kézre állt miután minden rendszere ugyan olyan kicsit felturbózva. Még az ikonok is. 2hét meló utáni olvasgatás és már nevetségesnek találom a Windows-t.
Ha valakit nem érdekel akkor nem is tanulja meg az Ubuntut. De ne szóld le. Szerintem a Windows használata sem egy napodba került. A W7 valóban felhasználóbarát. Csak az a fránya pénz, feltört OS-el meg ne vagánykodgyunk, ugye?
2009. aug. 11. 20:09 | válasz | #258
Jó kis viták kerekedtek itt ki már megint a témában. :)
Azért fura, hogy a MS Windows verziók külalakja, mindig a linuxból már ismert külsőkhöz passzol, érdekes. Kíváncsi lennék, mi történne ha a játékok és egyéb windows-os alkalmazások mindegyike menne WINE alatt, elgondolkodtató.
Bár jól csinálja az MS. Levesz egy zsák pénzel, kilesi a jó megoldásokat az ingyenes OS-ből, függővé tesz. Persze ez már természetes, szomorú...
2009. aug. 11. 16:08 | galéria | válasz | #257
Nem beszélve arról, hogy pld. valaki bérel egy lakást mondjuk fél évre. Mégsem fúrkálhat szét minden falat. Stb.
2009. aug. 11. 16:07 | galéria | válasz | #256
Persze, hogy a pincér a kábelben botoljon meg, és vágja a vendég arcába a tálca tartalmát.
Gondolkodni nem tilos!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 11. 11:25 | galéria | válasz | #255
arra hogy ahol más lehetőség nincs, ott lehessen hálózatozni. Netkávézóban simán lehetne utp aljzat, sőt sok helyen így is van. Otthon is. Képzeld nekem 3 szobába megy a lankábel a tv kábelek csatornáiban. 2 helyen fúrva is van. Jobb ez mint fostos lassú wifivel szarakodni.
2009. aug. 10. 16:03 | galéria | válasz | #254
Ne irkáld már a hülyeségeidet.
Netkávézóban vezeték?
Otthon vezeték? Vinni a vezetéket a lkaáson kerezstül-kasul, áttörni a falakt stb.?
szerinted minek találták fel a wifi routereket?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 10. 09:57 | galéria | válasz | #253
Egyébként alap, hogy csak akkor használsz wirelesst ha vezetéket lehetetlen. Ugyanis állandó szopás a wireless (vindózon is szoptam vele nem keveset), lassú, laptopnál pl sokkal többet fogyaszt mintha vezetékről menne.
2009. aug. 09. 20:22 | válasz | #252
Újabb Windows vs. Linux csata ez úgy látom örök mint az Nvidia vs. ATI vagy Intel vs. AMD. De az ember már csak ilyen hajlamos isteníteni azt a dolgot ami neki jobban tetszik és a másik értelemszerűen már nem is jó. A Windows és a Linux jól megfér egymás mellet szerintem a Linux nem egy ingyenes Windows helyettes, hanem egy önálló operációs rendszer aminek megvannak a korlátai és előnyei is. Persze a Windows érdemeit se alacsonyítsuk le hisz tetszik vagy sem vezető operáció rendszer a felhasználók körébe ez nem véletlen hisz nem kell mindenkinek informatikusnak tanulni aki csak használni szeretné a számítógépét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Linux a szuper kockáknak készült sőt mostanra némelyik disztribúció olyannyira felhasználóbarát lett, hogy átlagos dolgokhoz a felhasználónak sose kell találkoznia a konzollal. De azt megjegyezném itt, hogy a hardver-ek nagy része Windows alá van ajánlva miért mert a gyártó adja a driver-t. Persze a Linux kernel is fejlődik és vannak Linux driver-ek is szép számmal de speciális esetekbe és újabb hardver-eknél azért akadhatnak gondok. Szóval mindenki próbálja és használja a neki megfelelőt én mindkettőt használom miért ,mert mindkét rendszernek van előnye és pont ez használom ki. Viszont sok év alatt megtanultam ,hogy mindenki azt használ amit akar és ezt tartsam tiszteletbe és ha lehet ezt kérném mindenkitől.
Ami a support dolgot illeti igaz a Linux fő ereje a Internet és a rengeteg fórum és ember aki segít , de azért van Windows-os fórum is szép számmal és ott is lehet segítséget kérni. Mondjuk a Microsoft nézőpontját én sem támogatom igazán megtehetné, hogy ennyi pénzért kicsit jobban támogassa felhasználókat. Szerintem jelen helyzetbe ez még előny is lenne neki. Abba pedig biztos vagyok, hogy nem rokkanna bele anyagilag.
2009. aug. 09. 17:15 | galéria | válasz | #251
Ez a "segítettek online" nagyon megható, majdnem meg is könnyeztem, de ha nincs net, akkor nincs segítség.

No, mondom a híreket: közben a blackPanthert is kipróbáltam, annak van egy varázslója, azzal picit tovább jutottam, de drivert kért (bcmwl5.sys), és az meg nem volt. Így kiléptem, visszajöttem. Apropó: ez a Vista kezesbáránynak tűnik, ilyen viszontagságok után! :-))

Ennek a fájlnévnek persze utánagulgiztam a neten, és mindjárt bejött az Ubuntu fóruma (angol), ahol leírják, hogy ezek a Broadcom wifi kártyák nagyon mocskok, mások is megszenvedtek vele. Egyelőre a vasárnapom el lett cseszve.
Legközelebb, ha lesz kedvem, majd még belevágok. Mindenestre, a Linuxot sikerült elindítanom, kettőt is, de mivel internetezni nem tudtam vele, fabatkát sem ért. Grafikát tudok nézegetni máshol is.
2009. aug. 09. 13:40 | válasz | #250
Megy a wpa ha jól tudom csak pár eszköz lehet nincs supportálva, vagy kellenének az új frissítések a netről, vagy + telepítés. Mint mondtam és ha megnézed a youtubeon, vagy neten akkor sokan használják. De egy linux-ot net nélkül nehéz telepíteni. Vagy letöltesz minden frissítést külön és azt pakolod át. WPA nem kell bankhoz ha pl vezetékes hálózatod van. Aki nem ismeri a linux-ot még nagyon annak wpa-val rendesen meggyűlhet a gondja. Ezért jobb alapoktól kezdeni. nincs titkosítás, és felrak mindent majd kipróbálni hogy kell titkosítással használni. Linux nem win tehát vagy belejön az ember hogy kell csinálni vagy kér segítséget.

"There are a number of Internet Relay Chat (IRC) channels on the Freenode network (irc.freenode.net) used for support or development of Ubuntu. The best place to start for general help with Ubuntu or just to meet other Ubuntu users is #ubuntu or one of the many local language channels. "

Ez még segíthet mivel nekem sabayon alatt chat-en kérdezve nagyon sokan segítettek online. Rákérdeztem valamire és szinte mindig azonnal válaszolt valaki. Csak copy paste kellett és ment minden. Ubuntun nem volt gondom de én kábelen neteztem nem wireless.
2009. aug. 09. 12:13 | galéria | válasz | #249
amúgy nem adtam fel!

Itt ülök most 2 gép előtt.
Egyiken megy a kubuntu, a másikon az xp.
Azért, hogy egymás mellett legyenek, a notebookot át kellett hoznom a nappaliba egy nagyobb asztalra.
AAmikor kihúztam a hálózati csatlakozót, azonnal jelezte, hogy 10 mp múlva hibernálja magát.
Ezt sem értem. Akkor a kubuntu telepről nem működik?
Ha ezt Windows alatt csinálom, simán érzékeli, hogy nincs hálózati áram, és megy tovább a telepről a noti.
2009. aug. 09. 11:54 | válasz | #248
Előrebocsájtom, hogy nem próbáltam mostanában az ubuntut, wireless cuccal pláne nem, úgyhogy lehet, hogy lámaság, amit most kérdezni fogok (nem flame, csak kíváncsiság).
Ha ezekszerint nem megy WPA2-vel az ubuntu, akkor hogy a mákba intézzem a netes bankügyeimet? Nem arról van szó, hogy az én gépemet feltörnék, hanem hogy belehallgatnak a forgalomba, azt meg nagyon nem szeretném.
2009. aug. 09. 01:27 | válasz | #247
vagy még találtam 9.04-re külön WPA install how-to oldalt.

Titkosítás beállítása nem egyszerű de ha egyszer valaki végigmegy rajta másodjára már jóval egyszerűbb. Amíg rájöttem én is dolgokra addigra megtanultam mit hogy kell, mire való.

WPA crack ubuntu 9.04 alatt:
wpa crack

tehát valsz működik, de wpa gondja sok embernek van. Nekem nincs wireless cuccom.
2009. aug. 09. 01:18 | válasz | #246
Igen valsz a titkosítással lesz a gond. wpa ubuntu pl itt írnak róla de nem egyszerű. Egyébként linux alatt nem nagyon kel félned hogy kapásból feltörnek. egyébként vagy egy szűz vinyón kezd, vagy usb-re install és ott próbáld meg. A router beállításait úgyis valsz el tudod menteni. később ha kell visszatöltöd ami kell.
2009. aug. 09. 01:12 | válasz | #245
Javaslom hogy alap beállítások mellett használd a routert és alapból ki tudsz menni. Aztán ha belejöttél, illetve felismerte alapból a routert lépj tovább. Ha még nem csináltál ijesmit alapoktól kezd. És valsz titkosításnál, stb még kell majd telepítened valamit bár nem csináltam még ilyet.
2009. aug. 08. 23:43 | galéria | válasz | #244
Lehet, hogy a routerem VxWorks oprendszere nem tetszik neki, vagy nem jó a wpa2 personal titkosítás, csak sima wpa kellene, vagy nem jó, ha rejtett a router (pedig ha megadom a nevét, még az okostelefonom is megtalálja) stb. stb.
Szóval, kezdhetem a próbálgatásokat, a kísérletezgetéseket, amíg fokhagymaszaga lesz. Na, ez az, amihez én már öreg vagyok. Ami egy-másfél órán belül nem indul el, azt vágom is ki a francba. Na, mindegy, keserű csalódás. Kb. 3 éve is emiatt adtam fel a Linuxot. Pedig kár, milyen nagy kár...
2009. aug. 08. 23:26 | válasz | #243
Hát az tényleg gáz. Nekem router mögött még nem volt gondom. Igaz nem is nagyon állítgattam el. Automatikusan észrevette és már telepítés közben frissített a netről.

Pendrive linux még nagyon király kis oldal. Innen csináltam már pár féle rendszert kipróbálni. Ugyanaz mint a Live cd csak usb kulcsról.

Ubuntu NetBook Remix meg nagyon király notebookokhoz.
2009. aug. 08. 22:15 | galéria | válasz | #242
Talán jó lenne egy kis varázsló, amely segít a hálózat beállításában.

Egyébként ezt magyaráztam a blackPantheres kollégának is: az alapvető, leglényegesebb az, hogy a rendszer elinduljon, és könnyen lehessen csatlakozni az internetre. Ugyanis, egyéb problémákra a fórumokon vagy a keresőkkel lehet megoldást találni, de ha a net nem megy, akkor minden meg van halva.
2009. aug. 08. 22:12 | galéria | válasz | #241
Újabb fél óra próbálkozás után fel kellett adnom, mert nem megy.

Az tény, hogy a routerem rejtett, és konfiguráltam rajta azoknak az eszközökenek a MAC címét, amelyek tudnak csatlakozni, de Windows alól, miután megadom a vezetéknélküli hálózat nevét és a jelszót, tudok csatlakozni a netre.
Gabo  
2009. aug. 08. 21:44 | galéria | válasz | #240
A Linux Mint se rossz, én azt választottam. Az Ubuntura épül, csak alapból telepítve vannak a kódekkek és még akad néhány okos kiegészítő progi benne.
Nálam elsőre ment a net. Csak egy szimpla ADSL elérésem van, így ehhez kellett egy kapcsolatot beállítani. Felhasználónév, jelszó és már ment is.
Egyébként van Ubuntu topik a Felhasználói programok fórumán.
2009. aug. 08. 21:33 | galéria | válasz | #239
Nos, elindult a Kubuntu, bár LiveCD módban egy kicsit lassú, de azért elindult. A felülete szép, meg minden, csak egy hubája van: nem tudtam csatlakozni at internetre. A Network részt megtaláltam, megadtam a vezeték nélküli hálózatom nevét, jelszavát, de nem csatlakozik. Szerintem meg kell adni a PC-m BSSID-jét és a router MAC címét is. Fél óra próbálkozás után kiléptem, most az említett adatokat kajtatom.
2009. aug. 08. 21:10 | válasz | #238
Érdekes az ikonoknál jóval többet (hajjaj, de mennyire) ismerek Win alatt, mégis pokolra kívántam mikor használtam.
Apám meg mindenfélét feltelepít, mert az milyen jó. Ubuntun csak néztem, hogy ez meg már minek. A Kubunton meg már csak nevetni tudtam (azóta is énekeljük anyámmal: A kubuntu rostos OS, tele vitaminnal)

De abszolút nem értem, hogy egyesek miért nem tudják elfogadni azt, hogy egy hét teszt elég volt belőle. Windows nálam eddig tökéletesen futott, a Win7-be bele vagyok esve, mint öreg ló a gödörbe, miért váltanék?
2009. aug. 08. 21:02 | válasz | #237
2009. aug. 08. 20:50 | galéria | válasz | #236
Apropó: Most írtam ki a Kubuntu 9.04-et egy CD-re, és újra fogom indítani a gépem, kipróbálom Live módban. Szorítsatok nekem!
:-)
2009. aug. 08. 20:47 | galéria | válasz | #235
Kaptam egy levelet az (egyik bp.-i ker.) önkormányzat gépjárműadó osztályától a tegnap.
Azt írják nekem az idióták, hogy "Egyenleg 2009.07.20.-én"

Az az idióta programozó arra nem képes, hogy a dátumból kivegye a napot, és ha az értéke a {2,3,6,8,13,16,18,20,23,26,28,30} tömb egyik eleme, akkor -án ragot tegyen a dátum mögé, ellenkező esetben pedig -én ragot.

Ezért Szlovákiában 5000 euróra büntetnék őket nyelvrontásért.
2009. aug. 08. 19:40 | válasz | #234
Nem tom milyen linux van apádnál, van amelyiket hegeszteni kell hogy működjön, de pl egy ubuntut nem. Ha meg apád ért hozzá akkor pillanatok alatt megmutatja és 1-2 alkalom után egy informatikával foglalkozónak meg kéne csinálnia magától is. Ezek alapvető dolgok.

Programozásnál, vagy nem tom mit végzel gépen nem kell angolul olvasnod??? Elég érdekes mert az IT alap nyelve. Ja van magyarul is pár dolog már de töredéke mint angolul ha valamit keresel.

Mint mondtam win-t használok legtöbbször, de most veszek laptopot, és azon valsz dualboot, vagy linux lesz. Linux olyan mint a legó. Azt raksz össze amit akarsz belőle. Ha érdekel az IT akkor alap beállításoknak nem kéne gondot okoznia. Az olyanoknak okozhat gondot akik win alatt is csak pár ikont ismernek.

2. winyó a gépemben 13 gigás régi fos amin ubuntu megy. Fura de nekem játékon kívül mindent sikerült szinte rajta használni. Azon msn-eztem mert utálom és win-en tiltva nálam alapból. Aki csak azt ismeri azzal inkább nem beszélek gépen.

Bár már olyat is láttam aki 4.5 átlagot elért diplomás IT szakember és tőlem kérdezgetett dolgokat mi mire való, hogy kell megcsinálni. Hihetetlen mi megy itthon, és milyen embereket alkalmaznak informatikusként néha.
2009. aug. 08. 19:22 | válasz | #233
Persze, persze...
Ezt kb. úgy mondod, mint ha én felsoroltam volna az összes programot amit feltettem (vissza olvashatnál, mert én csak arról írtam, hogy az anyám mit használt, én nem soroltam fel, mit használtam).

Másodsorban pedig próbálgattam, hátha... de hát nálam úgy elhasalt, mint az ól ajtó. Ha nem valami, szóltam apámnak, és nem győztem csodálkozni, hogy na ez a Windows-on egy kattintás, itt meg mennyit kell vele szöszmötölni.

Persze, ha valakinek nem jön be (már elsőre se, de másodjára se, de sokadjára se), akkor ő a hülye, mert nem ért hozzá, mert nem olvas utána, mert a Linux maga az Isten. Persze, jah...

Érdekes módon az XP után a Vistára és a Win7-re is ráállt a kezem. Az utóbbi pedig engem is meglepett, hisz eredeti, angol nyelvű verzió volt a gépemen, s sok mindent nem értettem, mi mire való. Érdekes módon egy idegen nyelvű operációs rendszeren jobban boldogultam, mint a magyar nyelvűn. Érdekes.

Abban meg biztos lehetsz, hogy nem fogok utána olvasni (sőt, még telepíteni se)Linuxot, amikor ott van a Windows, ahol nem kell utána olvasni, hogy kell egy programot telepíteni.
2009. aug. 08. 19:00 | válasz | #232
Ebben is egyetértünk, bár azzal vitatkoznék, hogy a kereskedő ad supportot, mert nem. Az adott gép márkaszervíze köteles segíteni probléma esetén, nem pedig a forgalmazó/kereskedő.
2009. aug. 08. 18:51 | válasz | #231
Nem érted mit írtunk? Azok amiket mondtál kb 2-3 kattintás megcsinálni. Te azt mondod napi 5-6 órát dolgoztál rajta és ezeket nem tudtad belőni. Mondjuk így kíváncsi lennék milyen lehetett a munkád ha 2 firefox addont, és 1-2 progit amihez nem kell parancssor nem tudsz felrakni.

Mint írtam linux-ot néha használok, de win-en játszok nincs kedvem szarakodni. De amiket írtál egy 11 évesnek sem esne nehezére felrakni.

Pl MSN alternatíva install
kérlek mond hányszor nyitotta meg a konzolt.

Mindazt amit mondtál, felsoroltál mi nem ment kb 5 perc installálni. És utánna nem szoptál volna. De úgy szólod le a linux-ot hogy fingod sincs ezekről mert nem mondanád hogy nem működik. Azt mondod csak FF ment fel mikor az alapból települ.....

Értem hogy a falba vered a fejed és így próbálsz tudáshoz jutni de előbb próbálj meg utánaolvasni, kérdezni és talán akkor nem fáj a fejed nagyon és nem lesz gondod olyasmivel hogy 4-5 alkalommal kattintani kell egy telepítéshez.
2009. aug. 08. 18:46 | galéria | válasz | #230
Tehát mindenféleképpen be kell szerezni hozzá valami újat, ha régebbi rendszer volt a pc-n., ezért nem tökéletes, tényleg lehetne olcsóbb, márcsak eggy szervízköltséggel is, ami eggy elitebb helyen 10k huf.
Na?
2009. aug. 08. 18:42 | galéria | válasz | #229
2009. aug. 08. 18:41 | galéria | válasz | #228
Akkor jártam volna jól az eredeti vista-al, amikor a gta 4 közben lefüstölte az enermax tápomat.
Amúgy most tettem fel a win 7-et és tényleg gyorsabb.
Aki meg nem akar fejlődni ne vegye meg, mert komplikltabb(több az opcio, komplexebb) a rendszer. Én tuti megveszem kb fél év múlva, ha folyamatosan erre gyűjtök. Magyarul nem kell ennyiért. Márpedig dobozos kell, hogy ha megint megöli a gta 4 a gépemet akkor írhassam az emaileket, talán fölöslegesen.
Az viszont még mindig nagyon nem tetszik benne, hogy a régi(másik) NTFS partíciót nem látja, pedig azon vannak az adataim. Ezért vegyél mégeggy winyót, ha xp-d volt? Vagy old meg, mintha oem-es lenne a rendszer. Keresek valami netes servert ahova elmenthetek 350gb-ot. Remélem ingyen lesz, mert ha nem akkor szétcsapom a win7-et is!
2009. aug. 08. 18:16 | galéria | válasz | #227
Én meg azt próbáltal elmondani, hogy a Windows-os termékekhez - elvileg - a Microsoft suport ért a legjobban, nem n+1 kereskedő. Egyébként elképzelhető, hogy egy hibajelenségre 3 kereskedő mást (pld. mind hülyeséget) mond. Ez a Microsoft imidzsét rontja. Neki lenne érdeke kézben tartani a dolgokat.
2009. aug. 08. 18:15 | válasz | #226
Te aztán nagyon tudod, hogy én mire használom...
Persze, ha veszel egy fűnyírót, és nem nyír rendesen, akkor nem a fűnyíró a rossz, hanem te vagy hülye... Ezt a felfogást...

Egyébként meg van véleményem, sajnálom, ha ennyire szerelmes vagy a Linuxba, hogy nem bírod a kritikát (ez ugyanúgy szól Gabo kollégának is).

Kipróbáltam, véleményem van, és le is fogom írni. Nem tetszik? Nem érdekel.
2009. aug. 08. 18:12 | válasz | #225
Így már más a dörgés. Hogy túl van árazva, azzal teljes mértékben egyetértek, főleg a dobozos verzió. Viszont a supporttal kapcsolatban ha megengeded, továbbra is vitatkoznék. Ha OEM Windows-zal veszed a géped, az ugyanúgy a gép részévé válik, mint a benne lévő ODD, HDD, proci, RAM, stb. Ha elromlik a gép, a "hova vigyem javítani" kérdéskör igencsak komplexszé (így kell ezt írni?) válna, hiszen - az én gépemet példának hozva - a HDD Fujitsu, az ODD Optiarc, a kijelző LG-Philips, a VGA Ati, az OS Windows Vista Home Premium... Sőt, tulajdonképp a gép egy Uniwill laptop. Akkor már nem egyszerűbb a Fujitsuval elintézni mindent, mivel Fujitsu-Siemens termékről van szó? Értem én a logikádat, szakember lévén logikus, hogy ha az OS döglik be, akkor irány az MS, de ezt a rendszert gyanítom, hogy az olyanok kedvéért találták ki, akik egyszerűen vesznek egy gépet tokkal-vonóval-Windows-zal, aztán ha gubanc van, viszik a márkaszervízbe. Én ennyit próbáltam-próbálok elmondani, nem többet.
A személyeskedéshez meg még csak annyit, hogy peace! Én azt a vitát szeretem, amikor érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak, és nem a másik szellemi szintjéről kerül felületes véleményformálás.
2009. aug. 08. 18:00 | galéria | válasz | #224
m->d
2009. aug. 08. 17:59 | galéria | válasz | #223
Én meg továbbra is fogok személyeskedni. Na, jó, velem nem.
El vetted a kedvem. :-))

Azért bazi nagy különbség van ott árban! Már a 40k ft is sok, bár én 2 éve még 30k-ért kaptam.
Ha eladnak x millió oem-et, mondjuk 1000 kereskedőn keresztül, akkor a szuport tutira nem lesz egységes, nem garantált a színvonal. Minőségbiztosításról e téren ne is beszéljünk.
Nem egyszerűbb saját hatáskörben intézni, egy bazi nagy központon keresztül?

Én egyébként, megsúgom, olyan támogatást alakítanék ki, mely az általad említett súgó mellett, teljesen net alapú. Ha nincs net, na onnan kezdődik a telefonos támogatás. De mindegy, nem ez a téma, a mondanivalóm lényege, hogy túl van árazva az MS Windows, meg a többi szutyok is.
Én világ életemben Win felhasználó voltam, de eljött az ideje a váltásnak. Most már hiába dobják utánam a dobozos (!) kicsi Officet 16k-ért, nem köll!
Elmuzsikál a 2003-as még, ameddig szükség van rá, és jönnek a linuxos cuccok.
Egyébként, visszaemlékszem egy 1993-as beszélgetésemre egy pasassal. Épp munkát kerestem, és mesélte, hogy náluk csak unixos cuccok mennek, én meg húztam a vállam, hogy inkább olyan céghez mennék, ahol az alap Windows. Biggyesztette a száját, nagyon gyermetegnek tartotta a Windowst. 3.1-es volt akkor. Végül nem jött össze a dolog, és nekem is másfelé ment a pályám. Igazából, most, amikor kezdett feljönni ez a szutyok Win, jöttem rá, hogy már akkor azon a vonalon kellett volna elindulni. Na, mindegy, legalább van tapasztalatom ezzel is.


2009. aug. 08. 17:46 | válasz | #222
A személyeskedő részre nem reagálok.
Árösszehasonlítás: OEM Vista Home Premium 39500 (akció nélkül), dobozos változat 102900, ez esetben jár a hivatalos MS-felől jövő support. Akkor miről beszélünk?
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a súgó, ami online frissíti magát, mindkettőben benne van, csak ritkán használják, pedig nem véletlenül van benne, sőt.)
2009. aug. 08. 17:30 | galéria | válasz | #221
Te tényleg ennyire képtelen vagy önálló gondolkodásra?

Olvass el a hsz-eim: szoft kb 115k, ehhez képest egy asztali gép kijön 100k alatt.
2009. aug. 08. 16:50 | válasz | #220
Soha nem állítottam ilyesmit. Többe kerül, mint a vas? Hmmm... milyen vasnál?
2009. aug. 08. 16:39 | válasz | #219
Értem én, csak te nem engem. De akkor lássuk, jól értem-e, amit írtál: az MS nem ad saját supportot OEM Windows-ra és ezt te nehezményezed. Jól értem?
Akkor következzék az, amit meg én szeretnék neked elmagyarázni, csak eddig ezekszerint rosszul tettem. Adva van két tökegyforma gép, az egyik OEM Winnel, a másik dobozossal. Semmi különbség nincs a kettő között használhatóságban, funkcionalitásban, ám jogilag/kereskedelmileg igen: OEM és dobozos Win. A számlán ugyanis az OEM Wines gép egy tételként szerepel, és a gép gyártója vállal érte felelősséget minden tekintetben. A vevőnek is egyszerűbb így, mert egy helyen elintézheti az összes problémáját a gépével kapcsolatban. A dobozos Winnel ellátott konfignál viszont mivel a Windows külön lett véve a géphez, már megoszlik ez a felelősség. Ekkor lép be a Microsoft a képbe, mint supportáló fél. Ez így működik, el kell fogadni. Vitatkozni lehet azon, hogy ez most jó vagy sem, olyan szempontból mndenképp jó, hogy egységsugarú átlaguser nem lesz összezavarva, hogy baj esetén hova kell fordulni, megkeresi a gép gyártóját és kész - egy helyen el van intézve minden.
2009. aug. 08. 13:37 | galéria | válasz | #218
..és ne mondd azt, hogy az oem ingyen van, mert többe került, mint a vas.
2009. aug. 08. 13:33 | galéria | válasz | #217
Még mindig nem érted, ugye?

Az MS hogy engedheti meg magának, hogy a termékkéért másra hárítsa a támogatást?
eladni dobozban olcsóbban, aztán szarni rá.

Akkor már tényleg egészségesebb a Linux-világ elve: tiéd lehet ingyért, de nincs szuport; vagy fizetsz - az MS árainak kb. felét! - és kapsz szuportot. Tiszta sor.
2009. aug. 08. 12:48 | válasz | #216
Figyu. Ha így gondolod akkor ne beszélj a linux-ról. még csak meg sem említsd. Olyanok telepítenek benne akiknek fingjuk sincs a gépekhez. Next-next-next, vagy ubuntu how-to oldalak copy-paste és mennek a cuccok. Nem játékok, nem autocad vagy más durva progik amiket mondtál csak eleve firefox addonok, stb. Ha ezt nem tudod megcsinálni akkor kevesebbet tudsz mint egy 1 bites user.

Ne vedd sértésnek nem annak szántam de ez tény úgylátom. Mikor olyanok feltelepítenek ilyesmiket akik elsőnek látnak linux-ot, és win-en is max levelezés, msn, videónézés, zenehallgatás volt a legtöbb amit csináltak.

Én wint használok játszani, de sokszor kipróbáltam linuxokat. Ha amit leírtál szerinted nehéz akkor ne foglalkozz IT-vel mert semmi érzéked hozzá. Max használni tudod a böngészőt.
Gabo  
2009. aug. 08. 12:09 | galéria | válasz | #215
Akkor, ha nem is vetted a fáradtságot magadnak, hogy utánajárj bárminek is, milyen alapon nyilatkozol a linuxról? És milyen alapon minősíted a rendszert? (Ugyan ezt a kérdést azt hiszem sokaknak fel lehetne még tenni...)
A te gondolkodás módodat követve akkor az összes repülőgép egy rakás ócskavas és aki pilótának készül az mind idióta, mert te nem tudod hogyan kell repülőt vezetni.
2009. aug. 08. 11:44 | válasz | #214
Vágom én: Lefikkantod az MS supportot, mert a HW-hibádnál nem segítettek, illetve csak feketén. A karosszérialakatos meg javítsa meg a subwoofered, a péknél meg adjanak neked fél kiló marhafelsálat, világos. "Te nyuszika, már megint nincs rajtad sapka..."

A számítógéptől elpofátlanodtak egy picit az emberek. Rengetegen nem akarják felfogni (pedig képesek lennének rá), hogy ez egy komplex rendszer és a hibakeresés sem olyan egyszerű. Ha nem fut egy program, az lehet a program hibája, lehet az OS hibája, de akár HW hiba is. Persze szidni mindenért a Microsoftot kell, mert ő a legnagyobb; lásd a RealPlayer mekkora egy ipari hulladék, Vantulok mégis az MS-t hibáztatja érte.
2009. aug. 08. 11:43 | galéria | válasz | #213
Aki verekszik,annak hiányzik eggy kereke és neten biztosan nem tudná végigolvasni a társalgásokat, mert képtelen lenne rá.
A kocsmai verekedések inkább a szórakozási szokások miatt keletkezik. A többi meg mindig az egyén hülyesége.
2009. aug. 08. 10:12 | galéria | válasz | #212
Fejed van? Szerintem nincs, mert nem rabolnád az időm.
Utálok magyarázgatni, azt szeretem, ha az emberek vágják a dolgokat, pláne, ha előtte nekik leírták 1x.
2009. aug. 08. 09:41 | válasz | #211
Sziasztok! Ajánlom mindenkinek, aki kezdő szinten szeretné elsajátítani a Linux otthoni használatát, valamint a profik is tanulhatnak egy-két jó fogást:

Kattints ide!
2009. aug. 08. 04:28 | válasz | #210
Azért, mert egy hétig kénytelen voltam használni, akkor meg is kell tanulnom?? Szó se róla, átböngésztem volna, de ragaszkodom saját programjaimhoz, ahhoz pedig végképp, hogy mindegyik probléma mentesen fusson. A Linux ezt nem tudta nekem biztosítani.
De biztos én vagyok a hülye, hogy ezek után nem akartam még azzal is fecsérelni az időt, hogy tanulgassam, mit, hogyan. Windows-on tökéletesen futnak a programjaim, nem fogok szarakodni a Linux-szal, hogy valami elinduljon rajta.
Másfelől, ha Windows-t akarok használni, mert szeretem, és könnyen kezelhető. Mert, ha te pudingot akarsz enni, akkor megelégszel a szalonnával??

Könyörgöm, hagyjuk már a hülyeséget. Nem én vagyok a hülye, mert a Linux használhatatlan arra, amire én használni szeretném. Virtualbox-ban futó XP meg maga a röhej. Mert biztos nem azért van ez az opció, mert a Linux hű de jó, meg minden megy rajta.
Gabo  
2009. aug. 08. 00:10 | galéria | válasz | #209
Minden kocsmai verekedés azzal kezdődik, hogy a másik fél visszaüt.
És igen is számít a stílus és a szalonképesség. Mert pont, hogy egyesek stílusa az, ami kiprovokálja a másik fél hasonló megnyilvánulásait. Ez az amin többeknek el kellene gondolkodnia.
Lehet érvekkel, ellenérvekkel értelmesen ütköztetni véleményeket. Anélkül, hogy a kocsmatöltelékek szintjére süllyedne bárki is.
Persze tudom, a mai világban nem is kell megadni a minimális tiszteletet egy másik embernek, pláne nem a neten...
2009. aug. 07. 23:32 | galéria | válasz | #208
"Mert hallotta, hogy valaki már találkozott olyannal, aki látott már olyat, és az egész biztos, hogy úgy is van...)"

Ez az én esetemben KONKRÉTAN, HÜLYESÉG.Mert én utánanéztem, tudom, h nincs alternatíva dolgoknak ennyi.Én nem a levegőbe puffogtatok.Ha lenne egyébként, lehet áttérnék, de nem kényszerít senki, és nagyon jól elvagyok, nem az életcélom az OPrencer.Csak egy eszköz.Az én "szalonképességem" nagyjából teljesen mindegy, mert ezt a rencert az emberek 99%ka használja, én senkit nem akarok meggyőzni semmiről, ezzel kapcsolatban..csak, h unalmas a folytonos vita a semmiről.
(ahhoz képest egyébként, h 1% -os a oprencer tábor, sokkal több fos a win fikázást látok mint a 99%-os wintábortól fos a linuxozást.Van fos a linuxozás is, de ált. nem a win oldalról kezdődik.érdekes, másrészt nem reprezentatív, mert nyilván nem járom be az egész netet, csak egy nagyon kicsi töredékét, de akkor is érdekes.na mind1)
Gabo  
2009. aug. 07. 22:52 | galéria | válasz | #207
Miért, szerinted a víz tehet arról, hogy a kacsa nem akart megtanulni úszni?
Mennyi időt fektettél abba, hogy rájöjj hogyan lehet testre szabni a rendszert, ami elé leültél? Mennyi időt fektettél abba, hogy kiderítsd hogy az általad hiányolt alkalmazásoknak milyen alternatívái vannak? De gondolom, amikor leülsz egy játék elé, amelyiknek nem esik kézre a billentyűzet kiosztása, akkor szintén a játék a hülye és nem veled van a gond, hogy meg se próbálod átállítani a te ízlésednek megfelelően.
Tudod ez egy alapvető probléma sok emberrel. Amikor valami nem úgy működik, mint ahogy elvárják, akkor biztos, hogy azzal a dologgal van a probléma és nem velük. Lehet, hogy nem kellene mindent élből hárítani, hanem talán kicsit nyitottabbnak kéne lenni az új dolgok irányába. Persze mit is várunk el egy olyan világban, ahol a használati utasításba bele kell írni, hogy a mikroban nem lehet macskát szárítani, mert megdöglik...
Persze biztosan én látom ismét rosszul a dolgokat. Hiszen biztos a víz a hibás abban, hogy a kacsa nem tudja hogyan kell a lábaival tempózni.
2009. aug. 07. 22:45 | galéria | válasz | #206
Én most fogom még csak feltenni a win7-et, mert agusztus 20. a után nem lesz már.
Gabo  
2009. aug. 07. 22:33 | galéria | válasz | #205
Parttalan vita? Igen. Mert aki nem akar megismerni valami mást, mint amit eddig ismert, az soha nem fog megismerni semmi újat. Ezzel önmagában még nem is lenne baj, ez elvégre csak az ő nyomora. A gond ott van, amikor szűk ismeretei alapján állít hatalmas meggyőződéssel olyan dolgokat, amiről halovány benyomása sincs. (Mert hallotta, hogy valaki már találkozott olyannal, aki látott már olyat, és az egész biztos, hogy úgy is van...)
Mindezzel pedig elbizonytalanít és félrevezet másokat, akikben esetleg még él valami halovány szikrája az érdeklődésnek vagy annak, hogy bővítse ismereteit. És most teljesen mindegy, hogy melyik "oldalon" áll. Mert lehet szó winről, linuxról, gimpről, psről, intelről, amdről, bármiről.

És még valami. A te (és nem csak a te) stílusod sem éppen szalonképes. Szerinted milyen képet lehet így kialakítani arról az "oldalról" amit "képviselsz"? És szerinted ezek után hogyan várhatod el, hogy a "másik oldal" normálisan viselkedjen?
2009. aug. 07. 22:31 | galéria | válasz | #204
ja és persze új élményt nyújtana a házimozis nagy képernyős tengerparti filingnek.
2009. aug. 07. 22:29 | galéria | válasz | #203
A forgó részt meg áthidalja majd az optika. Tuning lenne.
2009. aug. 07. 22:27 | galéria | válasz | #202
Jó sok videó kártya elférne benne.
2009. aug. 07. 22:22 | galéria | válasz | #201
Én régen el sem tudtam volna képzelni, hogy eggy dobozkát cipelek magammal, mert annyira szokatlanak tűnt, mintha eggy állványos ventilátorral közlekednék az utcákon, úgy hogy még forog is folyamatosan. Akkor még gyerek voltam. Most meg már az tetszene, ha a ventilátor lapokra lenne integrálva a pc. A kocsikban jól elbújhatna a levegő forgatóban. A szobában meg a légkondit is helyettesíthetné, olyan nagyon nagy lenne.
2009. aug. 07. 21:35 | válasz | #200
Én nagyon nem vagyok linux guru csak használgattam és nézegettem. Az hogy msn-el tudsz kommunikálni alapból települ ha jól tudom aMSN, vagy más. Levelező progi is van ha már le akarod tölteni.
Gmail notifier Ezeket nekem sikerült igen gyors belőnöm pedig csak ritkán használtam eddig linux-ot. Ubuntu alatt annyira könnyű még parancssorban is installálni, és utánnanézni how-to oldalain hogy kb 1-2 perc volt megcsinálni szinte bármit ha tudod hogy keress.

Download manager meg van sokféle firefoxban is. pl én downloadhelpert használok. És ha nagyon akarod még át is convertálja olyan formátumba amibe szeretnéd.

Ja firefox addon:
Youtube is tele ilyen videókkal mit hogy kell. gmail notifier
2009. aug. 07. 21:33 | válasz | #199
Akkor miért írod le az MS supportot, ha nem is náluk volt a hiba?
2009. aug. 07. 21:31 | galéria | válasz | #198
Amióta notebookozom, nincs szükségem semmire, sem szupportra, sem súgóra. Én profi felhasználó vagyok, az XP-m fagyogatott le a videokártya miatt.
Annak a szépreményű MS-es támogató srácnak el is magyaráztam, hogy videodriver hibája miatt nem szabadna összeomlania a rendszernek. (Akkor még azt hittem, hogy a driver a hunyó, nem maga a kártya.)
És győzködtem, hogy rá kellene venni az MS-t, hogy csináljanak egy alap kernelt, amely akkor is talpon marad, ha minden kötél szakad. Volt foganatja, mert a javaslatom lényegében a Vista 7-ben megvalósult. Volt is erről cikk!

A lefagyásoknak banális oka volt: az AGP kártyám a ventillátor által keltett rezgések és a rugdosások miatt időszakosan kilazult a helyéről, és emiatt lefagyott az egész rendszer ("kék halál").
Aztán odahorganyoztam a kártyát a kerethez. Utána nem volt gond a nyavalyással.

Az egész asztali PC egy elhibázott architektúra. Bumfordi csatlakozók, kártyák, buszok stb.

Pedig azok a kiba... mérnökök tudnának olyan megoldásokat kidolgozni, amikor szépen bekattintasz egy méretre is kisebb eszközt a kisebb, elcsúszás esetén is érintkező, vagy nem elcsúszó aljzatba, és valami kis retesszel rögzíted, hogy akár földrengést is kibírjon az egész. Nem kerülne többe, egyszerűen gányolás, elavult technika az egész asztali PC ipar. A notebookoknál már jobb a helyzet.
2009. aug. 07. 20:52 | válasz | #197
Akkor most elővesszük a jó öreg autós párhuzamot:
Adva van egy Lepo Artsa személygépjármű, garis, márkakereskedőtől véve. Az elektronikai rendszer Schob gyártmányú. Elromlik valami elekrtomos a kocsiban, mit csinálsz vele? Eltolod a legközelebbi márkaszervízbe? Vered az asztalt a Lepo-nál? Vagy mész a Schob-hoz? Vagy megkéred Taki bá'-t a Szomszéd(ok)ból, hogy hegessze már meg? Gyártótól függ, ki milyen supportot ad. Sőt, a márkaszervíz, a márkakereskedő is becsődölhet, míg a gyár nem, akkor mi van?

Emellett használtad már a súgót (tudod, RTFM és társai)? Talán nem véletlen, hogy a Vistában már olnine a súgó, hogy naprakész információi legyenek.
2009. aug. 07. 19:56 | galéria | válasz | #196
Én qvára nem erőlködök, csak probáltam megérteni a linux szektásakat, h minek istenítik és minek tukmálják, ha két különböző cél csoport (és hogy lenne jobb, hogy tudnának több vevőt elérni, ezért példálóztam azzal)...Egy júzer aki csak a powert ismeri meg a nagy "E" betűt, az nem fog linuxal gec*zni (lányok meg végképp).Az össz júzerekből ezek rengeteget kitesznek, a vér júzerek meg használnak vagy linuxot vagy win 7-et.A munkámhoz a winkell, mert különböző pláginek és applikációk az életbe nem lesznek linuxra.
Szóval itt ált. mindig csak két szűk réteg között megy a marakodás és sztem uncsi.A wint is tökéletesen lehet használni, ha nem szemeteli szarrá a rencert, nem látogat minden szart ésatöbbi.Az meg hogy a picipuha kiket figyel meg miket, ez huszadrangú, hiszen ha már behívsz egy böngészőt onnantól figyelve vagy, AKÁR.Szóval ez ilyen meddő és fölösleges vita..gondolom én.Aztán lehet valakiknek fizetnek ezért...mind1 melyik oldalról.
A szoftvereseknek meg úgyis a nagy cégekből jön be a nagyobb lé...
2009. aug. 07. 19:39 | válasz | #195
Netezés nálunk annyit tesz: Firefox, MSN, Gmail Notifier, IDM.
Egyedül a Firefox ment fel hibátlanul. Na anyámnak meg pont ez nem tetszett.
Meg úgy alapból az egész, ahogy kinézett, nem volt vele elégedett. Ennyi!
2009. aug. 07. 19:36 | válasz | #194
Azért, mert nem feküdt kézre, és egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, miért lennék hülye??
2009. aug. 07. 18:52 | válasz | #193
Azért érdekes hogy azt mondod anyád nem tudta használni. firefox ikon és onnantól ugyanaz mint win-en. Vagy nem értem hogy mit nem tud használni. Egérműködés, billentyűkiosztás ugyanaz. Aki csak netezésre használna az ugyanúgy használhatja mint az osx-et, wint. Talán annyi a különbség hogy bejelentkezésnél nevet, jelszót kér. ???
2009. aug. 07. 18:36 | galéria | válasz | #192
1ébként nem mindegy.
Gabo  
2009. aug. 07. 18:19 | galéria | válasz | #191
Attól, hogy a kacsa nem tud úszni, még nem a víz a hülye...
2009. aug. 07. 18:09 | válasz | #190
Ezt a hozzáállást, Istenkém!
Most nem tökmindegy, hogy valaki Windows XP/Vista/7 alól netezik és nem Linux alól? Pl. A Win7 sokkal gyorsabb, mint az XP/Vista. Ez már alapból egy plusz a Win7 javára, hogy érdemes váltani.
Családban apám egyedül ilyen (Vantulok szemlélettel megáldott) elvakult Linux rajongó. Nem kell mondanom, mikor rákezd a mondókájára, hogy A Linux, mert a Linux... bezony mindketten egymásra nézünk, s legszívesebben jobbról, balról megcsapkodnánk.
Mindenki nagyfiú/nagylány, hogy eldöntse, mit akar és mit nem. Anyám pl. csak netezésre használja a gépét, mégis, mikor apám suttyomban feltette a Linuxot, majdnem szívinfarktust kapott, mert egyszerűen nem tudta kezelni. Érdekes módon a Windows 7 rögtön kezére állt...

Mivel nálam a játék & Film & netezés van előtérben, így nálam számításba se jöhet a Linux. Én nem fogok mindenféle programokat levadászni, hogy valami egyáltalán elinduljon.
Májusban volt egy "fekete hét" amikor rá voltam kényszerülve, hogy Linuxot használjak. Az enyémben kifingott a táp, addig apám gépét használtam, persze mi lenne más rajta, mint Linux. De csak Linux. Nem kell mondanom, hogy a programjaim több, mint a fele nem ment (!) amitől legszívesebben falnak mehettem volna.
Ezen felül a teljes operációs rendszer egyáltalán nem feküdt kézre, átláthatatlan, értelmet, komplikált... És ezt úgy mondom, hogy 7 napi napi 5-6 órát "kellett" használnom.
2009. aug. 07. 17:58 | galéria | válasz | #189
Egyébként, egyik alkalommal, egy MS támogató srác segített nekem, de csak suttyomban, feketén, pult alatt. De a jellemző az, hogy akinek OEM-je van, az keressen támogatást a fórumokon. Dettó ugyanaz, mint a Linux.

AKKOR MIRŐL BESZÉLÜNK?
2009. aug. 07. 17:56 | válasz | #188
Mindegy hogy pár kocka mit gondol a linuxról vagy winről. Az eladások, és az átlag 1 bites userek döntik el hogy merre tovább.

Mostanság egyre több notebook, laptop, telefon, media center jön ki linux-al mert veszik. Ha nem vennék nem adna a T-mobile, Asus, stb gyártók linux-os gépeket.

XBMC ez is opensource és osx, win-en is megy.
2009. aug. 07. 17:54 | galéria | válasz | #187
Porhintés a szembe.
A forgalmazó nem érthet annyira a szofthoz, mint a fejlesztő. Ráadásul, felszívódhat, felszámolhatják.
2009. aug. 07. 17:50 | válasz | #186
Idézet a support.microsoft.com oldalról: "A számítógéphez gyárilag mellékelt szoftverekhez elsősorban a számítógépgyártó vagy -értékesítő hivatott támogatást nyújtani. A hivatkozott lapon megtalálhatja a nagyobb gyártók és értékesítők kapcsolatfelvételi adatait."
2009. aug. 07. 17:40 | válasz | #185
Azért csak ésszel. Előtte biztonsági mentés meg ilyenek.
2009. aug. 07. 17:32 | galéria | válasz | #184
(Nem kellett volna felmennem a Scriptum.hu-ra... Most, hogy megtudtam, hogy müxik a szótáruk a Linuxon is, nagyon megjött az önbizalmam. KicsiPuha sucks! )
2009. aug. 07. 17:30 | galéria | válasz | #183
Apropó, létezik Live blackPanther? mert amilyen dühös most vagyok, azonnal ki fogom próbálni.
2009. aug. 07. 17:28 | galéria | válasz | #182
Re: a Windows híres támogatása

Nekem van két legális Windows-om: egy XP és egy Vista.
A gond az velük, hogy mindkettő OEM, nem dobozos, így a műszaki támogatás nem jár velük. A Vista-t egyébként (Home Professional) 30.000 ft-ért vettem, plusz az Office 2003, ami szintén OEM, került kb. 85.000 forintba. Az XP árára nem emlékszem, az is valahol 30.000 ft körül volt.
Tahát, én egy legális Windows felhasználó vagyok, a szoftvereket aktiváltam, a frissítés a netről rendesen működik, DE AZ A KIBASZOTT MŰSZAKI TÁMOGATÁS NEM JÁR NEKEM, és persze a magyarországi otthoni Windows felhasználók többségének sem, mert ritka az, aki dobozos vindózt vásárol. Diszkrimináció a javából! Hát akkor csoda-e, hogy félrekacsintgatok, szeretnék váltani valami másra?

Mert ha van 2 kibaszott szoftver, egyikhez sem jár műszaki támogatás, az egyik ingyért van, a mások súlyos tízezrekért, AKKOR HÜLYE LENNÉK TÁMOGATNI A KIZSÁKMÁNYOLÓKAT? Azért, hogy majd Bill Gates - ahogy ígérte - az összeharácsolt 26 milliár dolláros vagyonának a felét szétossza az afrikai szegények között? Milyen jólelkű az én pénzemből....
Akkor miért nem adta inkább féláron a kiba... szoftvereit, hogy több pénz maradjon nálam, majd én eldöntöttem volna, hogy kinek akarok a megmaradt pénzből jótékonykodni.

Remélem világos voltam!
Cat 02  
2009. aug. 07. 17:23 | galéria | válasz | #181
Tehát ha valaki naponta netezik fél órát mást nem is csinál, annak Windows 7 kell grafikus elemmekkel, nem pedig egy sima Linux ? Hülye kockák -.-
2009. aug. 07. 17:11 | galéria | válasz | #180

Ugye, hogy a Linux a lány?