Sony: olcsó e-könyv olvasók érkezőben
2009. augusztus 6. 10:56, csütörtök
A Sony az eddigi legkedvezőbb áron dobja piacra az Egyesült Államokban új olvasóját, abban a reményben, hogy megtörik az Amazon tekintélyes fölényét. A kedvezőbb ár kompromisszumokkal jár.

Hirdetés

A Reuters számolt be elsőként a hírről, miszerint a Sony egészen pontosan két új készülékkel jelentkezik a tengerentúlon, amelyek előnyei között az alacsony ár és a gazdag funkcionalitás is megtalálható - némi hiányossággal vegyítve a képet. A cég célja a verseny fokozása az Amazon ellenében, amely a Kindle olvasókkal és saját online boltjával eddig vezeti a mezőnyt.

Az első változat a Reader Pocket Edition, avagy PRS-300 névre hallgat, ára mindössze 200 dollár, amivel egészen új szintre emelheti a piacot. Ezt az árat ugyanis eddig egyik nagyobb névnek sem sikerült megközelítenie, így vásárlók tömegei válthatnak a hagyományos könyvekről, hiszen a 200 dolláros kiadást jóval többen tartják ésszerűnek, még a kedvezőtlen gazdasági helyzetben is. A PRS-300 kijelzője mindössze 5 hüvelykes, a maximális felbontás 800 x 600 pixel, a készülék pontos méretei 6.2" x 4.2" x 2", az olvasóhoz pedig egy USB-kábelt és egy egyszerű tartót kapunk. A támogatott formátumok listáján szerepel az EPUB File (Non DRM/ Adobe DRM), a BBeB Book (Non DRM/ PRS DRM), a PDF (Non DRM/ Adobe DRM), a TXT, az RTF, valamint a Word.


A nagyobb változat PRS-700 néven érkezik, ezt a Sony Reader Touch Edition elnevezéssel egészíti ki. Nevének megfelelően a megoldás érintőképernyővel jelenik meg, 300 dolláros áron (amivel 50 dollárral olcsóbb az eredeti PRS-700 változathoz képest), a beépített szótár a kiválasztott szó felett jeleníti meg annak jelentéseit, a jegyzetek készítésében pedig a virtuális billentyűzet segít. Fontos eltérés a Kindle-sorozathoz képest, hogy egyik változat sem kap vezetéknélküli elérést, így a kiválasztott könyveket előbb PC-re, illetve Mac-re kell letöltenünk, onnan másolhatjuk majd át azokat az olvasókra.

A Sony ezzel egy időben 12 dollárról 10 dollárra csökkenti a kínálatában elérhető könyvek jó részének árát, hogy nagyjából egy szinten legyenek az Amazonnal.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 09. 13:28 | válasz | #34
"Megjegyzés : PDF elég macerás rajta, nem jó. Lehet csak jó program kérdése és beállításé , de számomra használhatatlan erre a PSP ."

BookR legutolsó változata tökéletesen kezel mindenféle PDF-et, én ezen olvasok menet közben minden ilyesmit. Mi volt neked a macerás benne?
Tetsuo  
2009. aug. 08. 01:35 | válasz | #33
6800at optimalis korulmenyek kozott.. bizonyos formatumok olvasasa jobban fogyaszt, mint a masik, ill. ha 1xre tobb konyvet olvasol, ide-oda lepegetsz mindig menuben, akkor joval kevesebbet tud, de meg az is eleg :)
ha pc-re dugod, mar 1bol tolt.. 4ora alatt teljes toltest ir ki (valojaban kb 90%, de ez mas teszta).

Nekem nagyon tetszik, nehany hianyossag:
.doc-ot nem olvas csak bizonyos esetben ill ha a sajat programjaval atkonvertalod .rtf-be.
Szepen elrendezett grafikus nagy pdf-ek szetesnek, de a felirat olvashato.
Csak 3 lepesben novelheto az iras merete, soxor a legnagyobb olvashato csak (persze ez fugg az alapanyagtol/ forrastol).
Az ekezetekkel van meg kis problema, neha nehany nem ugy jelenik meg (konvertalastol fugg), bar most nemtom leirni nektek, h melyik nem :DD, viszont megszokhato.

A kijezoje pedig negyed ora utan, olyan mint 1 konyv lapja, a szemet 1altalan nem b*ssza, talan nekem kicsi 1 kicsit, surun kell lapozni..
2009. aug. 07. 23:21 | válasz | #32
Erről van esetleg valakinek tapasztalata ?

http://www.walkbook.net/ma/index.html

310 dódó
2009. aug. 07. 23:20 | válasz | #31
láttam még régen egy olyat, amit belehetett tekerni egy műanyag tokba, elegáns volt.
2009. aug. 07. 23:14 | válasz | #30
Ha csak olvasok PSP-n akkor az aksi ideje kitolódik 10+ órára, most már 3 éves a kütyü de 8-9 órát még mindig bírja x) .
2009. aug. 07. 23:12 | válasz | #29
Én is psp-t használom Ebook olvasónak . Az a tapasztalatom, hogy amikor a psp-n olvasok sokkal jobban koncentrálok az olvasmányra és gyorsabban is haladok vele ( legyen bármi is a téma ) . Hiába van meg könyvben az épp aktuális olvasmány, inkább PSP-n olvasom ezen okokból !

Megjegyzés : PDF elég macerás rajta, nem jó. Lehet csak jó program kérdése és beállításé , de számomra használhatatlan erre a PSP .
2009. aug. 07. 21:33 | galéria | válasz | #28
netbook nem hajlékony. bumm!
2009. aug. 07. 15:15 | válasz | #27
igazán türelmes lehetsz.. mellesleg ilyen kritériumok mellett inkább egy netbookra gyűjts.. abban hamarabb lesz meg az amit te e-readerben szeretnél..
2009. aug. 07. 13:07 | válasz | #26
Renátó1985: pdf-ből a legtöbb olvasó jelenleg azokkal boldogul legjobban, amit eleve ezekre szabtak.
Pl. én pdf-ben pakolom rá többnyire amit olvasok, de eleve úgy, hogy megfeleljen a készüléknek. (Oldalméret, margók, fontok, miegymás.)
Miért pdf? mert akkor úgy is néz ki, ahogy szeretném (megmaradnak a formázásaim).
2009. aug. 07. 13:03 | válasz | #25
waterman:

Ja, az lehet. Nem nagyon tömegközlekedek. Viszont olvasok. Vettem is sony readert. :)
2009. aug. 07. 12:57 | galéria | válasz | #24
azért ne hasonlítsuk az e papírt a psp kijelzőjéhez... jó kütyü ez hetekig is bírja az aksija ráadásul a szemedet sem fárasztja kicsit drága de ez nem olyan dolog amit évente le kell cserélni jobbra...

2009. aug. 07. 11:46 | galéria | válasz | #23
Megvan: karcsú psp kb. 33k ft.
2009. aug. 07. 11:42 | galéria | válasz | #22
Mennyibe kerül egy PSP?

Én egyébként akkor fogok venni e-könyv olvasót, amikor
1. kb. akkora lesz, mint egy normál könyv (A4 fele: B5?),
2. hajlékony (összetekerhető),
3. nem csillog a monitora,
4. van saját világítása,
5. van virtuális billentyűzete,
6. napeleme,
7. beépített titkosítása és
8. lopásgátló rendszere,
9. Bluetooth kapcsolata (azért nem wifi, mert az sok áramot fogyaszt), és...
10. <$100 ára.

Türelmes vagyok.:-)
2009. aug. 07. 11:08 | válasz | #21
Én a PSP-met használom e-olvasónak. Ha olyan helyre megyek akkor egyébként is viszem unaloműzésnek, egyébként meg rá van töltve pár száz pdf és azokat olvasgatom. (mellesleg lehet rajta játszani, videot nézni, mp3at hallgatni, és nem drágább mint a fenti kütyük)
2009. aug. 07. 07:57 | galéria | válasz | #20
szia
a pdf formátumokat szépen megjeleníti? olvastam valahol hogy szöszmötölni kell vele, hogy jó legyen, ez igaz ? amúgy 6800 oldalt lehet lapozni elvileg

köszi
Déta  
2009. aug. 07. 00:45 | válasz | #19
Én már két hete húzom az igát, hogy megvehessem a Kindle DX-t... Meg egy pár nap és ki jön az ára.
2009. aug. 07. 00:32 | válasz | #18
Én például. Van olyan, hogy 3-4 könyvet is olvasok szimultán - ez attól függ, a lakás melyik részében tartózkodom (konyhában vagy vécén :). Egy ideig még a családtagjaim is csodálkoztak, hogy hogy lehet egyszerre 3 regényt olvasni. Hát simán. Pl úgy, ahogyan az iskolában is több tantárgyat tanulunk egyszerre, vagy úgy, mint több sorozatot nézni egyszerre. Az egyik a 3. epizódnál tart, a másik a 93-nál; nem veszítjük el a fonalat.
2009. aug. 07. 00:07 | válasz | #17
szerintem arra gondolt, hogy ha naponta metrózol, hévezel, utazol busszal, vonattal mert bejárós vagy, akkor egy idő után megunod a tájat, egy idő után rájössz, hogy a bochkorék 2 hét után unalmasak, az újságban 1 hónaponként rotálódnak a hírek és minden héten van kiszel tünde. a nagy kihasználatlan időkben rászoksz az olvasásra, (vagy az alvásra). egy 120 grammos kütyü pedig sokkal jobb, mint egy fél kilós háború és béke.
az viszont tényleg igaz, hogy az átlagember nem olvas annyit, mint akár 10 éve. rászoktunk az internetre, vagy a story magazinra és ebben a rohanó életvitelben elfogy a türelmünk, ha egy cikk nem ér véget az olvasás kezdetétől számított 4 perc után. ezek után ki az aki nekiáll egy könyvnek?
2009. aug. 06. 22:03 | válasz | #16
köszi az infókat
2009. aug. 06. 20:56 | válasz | #15
"és ezek általában milyen formátumokat kezelnek, mekkora memóriával, és hány oldal lapozásig bírja az aksi e-ink-es olvasónál?"

A formatumok mindegyiknel le vannak irva a hivatalos oldalon. Tobbezer lapozast birnak, bar altalaban a hivatalos statisztika az tuloz egy kicsit. En akarmilyen intenziven olvastam, 1 hetig mindig birta (Sony PRS-505).

Vasarolni a legjobb a brit ebay (ebay.co.uk). Nincs vam es olcsobb mint Europa tobbi resze.
2009. aug. 06. 20:07 | válasz | #14
Sir Ny:
Körülbelül 5-6 éve. Bécsben.
(Bp-en olyan 10 éve talán?)
De hogy' jön ez ide?
2009. aug. 06. 19:57 | válasz | #13
pl lemerülhet az elem --- ilyesmi 2 hetente egyszer tortenik csak. Ez nem mobil. Az e-ink csak akkor fogyaszt ha lapozol.
Sir Ny  
2009. aug. 06. 19:56 | válasz | #12
mikor jártál utoljára metróval?
2009. aug. 06. 19:19 | válasz | #11
és ezek általában milyen formátumokat kezelnek, mekkora memóriával, és hány oldal lapozásig bírja az aksi e-ink-es olvasónál?
2009. aug. 06. 18:56 | válasz | #10
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ott kezdtek el újra olvasni az emberek :D
2009. aug. 06. 17:28 | válasz | #9
Dehogynem olvasnak. Szerinted például az Amazon Európának adja el azt az irdatlan mennyiségű könyvet? Csak itt nálunk kezd divat lenni, hogy nem olvasnak az emberek.
2009. aug. 06. 16:50 | válasz | #8
Miért pont Amerikában adják ki? Ott nem is olvasnak az emberek. Európában nagyobb lenne a kereslet. Nem jósolok neki nagy jövőt a tengerentúlon.
2009. aug. 06. 16:21 | válasz | #7
Tudjuk jól az előnyeit. Könnyű, kis helyen elfér, és sok-sok könyv elfér benne. Ismerjük a hátrányait is, pl lemerülhet az elem. De nekem ez a 200 dolcsi még mindig húzós kicsit. Talán a feléért már vennék egyet. De szerintem lesz ez még olcsóbb is. Gondoljatok akár a videomagnó, akár a DVD-lejátszó piacon debütáló árairól, és arra, hogy ma mennyiért lehet hozzájutni.

Ha lesz rá kereslet, megéri egy gyártósort ráállítani, és akkor olcsón tudják előállítani.
2009. aug. 06. 15:59 | válasz | #6
A nagyobbik nem PRS-700, hanem PRS-600.

Ez e-ink (elektronikus tinta), 8 szurkearnyalatot tud. Az A4-es vagy letter meretre formazott PDF-eket nem igazan szereti, arra Kindle DX, vagy az iRex valamelyik olvasoja alkalmas.
Az e-ink kepernyon egyebkent sokkal kellemesebb olvasni mint a monitoron vagy barmilyen LCD kijelzon. Teljesen legalisan is tobb tizezer konyv erheto el az interneten, szoval aki szeret olvasni annak megeri - es nem feltetlenul kell megvenni a konyvet. Aztan meg ott van a torrent is. Az egyik hatranya, hogy ez torekenyebb szerkezet mint egy konyv, viszont lehet egyszerre tobbszaz konyv is nalad es joval konyebb mint egy nagy kemenykotesu konyv. A masik hatrany, hogy a magyar konyvek konvertalasa az ekezetek miatt kicsit maceras.

A legalis elektronikus konyvek egyebkent kulhonban kb. annyiba kerulnek mint a pair valtozat, erre tenyleg nem eri meg. Magyarorszagon meg az elektronikus konyvkiadas mint olyan nem letezik (tudtommal).
2009. aug. 06. 15:32 | válasz | #5
200 dollár már kezd baráti lenni, de igazándiból amíg nem menne 25-30ezer huf alá, addig szerintem egy olyan lélektani kategóriában van, ami sok embernek még nem éri meg. mert ugye ezért a pénzért kap az ember egy kütyüt, meg még veheti meg a könyveket.
Ferrer  
2009. aug. 06. 15:06 | válasz | #4
Fasza! Én mindig az ipodomat használom e-könyv olvasónak, de az laggol meg úgy tűnik, a 20 megánál nagyobb fájlok túl nagyok a memóriájának. Ezek a Sony-k jónak tűnnek, de asszem nem színes a kijelzőjük (vagy az?) Egyébként még mindig a "régimódi" könyv a nyerő
Vorpal  
2009. aug. 06. 14:58 | válasz | #3
vinném
2009. aug. 06. 14:55 | válasz | #2
Ahhoz, hogy ezek igazán elterjedjenek, 100 dolláros áron kéne kínálni őket, eszem ágában se lenne ennyi pénzt fizetni egy "pdf" olvasóért...
2009. aug. 06. 14:33 | válasz | #1
300dollár egy digitális jegyzet füzetért nem is rossz.