A megvalósulás határán a lézermeghajtás
2009. augusztus 4. 23:02, kedd
Újabb mérföldkőhöz érkezett a lézermeghajtás, ami a műholdak, majd űrhajók olcsó pályára állítását ígéri. Az úgynevezett "fényhajó forradalom" felválthatná napjaink nagy távolságokat átszelő kereskedelmi repülőgépjáratait.

Hirdetés

A sugárzott energia meghajtás teljesen rutinszerűvé tehetné a Föld körüli pályán történő utazást. Az utasok 10-12 óra helyett kevesebb mint egy óra alatt átsuhanhatnának a bolygó egyik oldaláról a másikra, állítja Leik Myrabo, a New York állambeli Rensselaer Műszaki Egyetem űrrepülési mérnök professzora, az irányított energia alkalmazások, űrrepülési rendszerek és hajtóművek szakértője.

Az elmúlt három évtizedben Myrabo minden idejét a nem kémiai hajtómű koncepciók kidolgozásának szentelte, a cél érdekében saját céget is alapított Lightcraft Technologies Inc. néven. "Általában egy új hajtómű technikának 25 évre van szüksége, hogy beérjen, azaz valójában eljusson arra a pontra, ahol a gyakorlatban is bizonyíthat. Ez az idő most érkezett el" - nyilatkozott Myrabo a SPACE.com-nak. A technikával kapcsolatos legfontosabb hír, hogy a brazíliai San Jose dos Camposban működő Henry T. Nagamatsu Hiperszonikus és Aerodinamikai Laboratóriumban folynak a sugárzott energia meghajtás kísérletei.

A munkálatokat egy nemzetközi együttműködés támogatja, melyben részt vesznek az USA és Brazília légierejének kutatási ügynökségei. A nagy teljesítményű lézereket alkalmazó kutatás kísérleteiben a szakértők a lézerrel hevített légtüskék (airspike) és az impulzuslézer hajtóművek fizikáját vizsgálják. A brazil laboratórium két infravörös impulzuslézerének csúcsteljesítménye eléri a gigawattos tartományt, ezzel a brazíliai az eddig elvégzett legnagyobb teljesítményű lézer meghatási kísérletté lépett elő, magyarázta Myrabo. "A laborban teljes méretű hajtóműrész teszteket folytatunk, melyek forradalmasíthatják a világűr elérését" - hangsúlyozta Myrabo. "Valós eszközökről és valós fizikáról van szó, melyekből valós adatokat nyerünk. Nem elméleti tanulmányokat folytatunk."

A lézermeghajtási kísérletek az 1 és 10 kilogramm között mozgó, úgynevezett nanoműholdak, valamint a nagyobb 10-100 kilogramm közötti mikroműholdak alacsony földkörüli pályára juttatásában is fontos szerepet játszhatnak. Myrabo elképzelése szerint, ha a Földön, majd később a Föld körül kiépülnek a megfelelő lézerekkel felszerelt "űrkikötők", a Lightcraft idővel olyan elterjedtté válhat, mint ma a hagyományos repülőgép. A felbocsátás költsége ezrede lehet a mai űrrepülőgépének.


Folynak a lézeres légtüske kísérletek

Myrabo fénysztrádáinak megalkotása egy módszeres, lépésről lépésre történő vállalkozás. 1996 és 1999 között egy 10 kilowattos, nagy teljesítményű infravörös lézerrel reptette a Lightcraft kicsinyített prototípusait az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti telepen. 2000-ben már a cége által elnyert pályázatnak köszönhetően 71 méterrel új magassági világcsúcsot állított fel a lézerhajtású járművek szabad repülési kategóriájában.

A sugárzott energia meghajtás területén a legmesszebbre eljutott Myrabo szerint a végcél eléréséhez csupán wattonként pár dollárnyi lézerenergiára lenne szükség. "Eljutottunk idáig. A megvalósítás csupán akarat és elhatározás kérdése, ez a technológia jelenleg a kereskedelmi realitás határán áll."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 09. 16:36 | galéria | válasz | #74
Szerintem ez még nagyon messze van a gyakorlati hasznosítástól.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 07. 12:52 | galéria | válasz | #73
Légkörben? lehetetlen.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 07. 12:51 | galéria | válasz | #72
hát amit írtál az tényleg gányolás, ugyanis normál esetben nem visszaszólnak hogy kell egy kis meghajtás, hanem pontosan tudják mikor kell, a központban.
2009. aug. 06. 22:54 | válasz | #71
Szerintem a földkörüli pályára álltásban van a lényeg. A mostani űrhajók hatalmas rakétafokozatai csak is azt a célt szolgálják, hogy földkörüli pályára állítsák az űrsiklott vagy a műholdakat (de gondolom ezzel tisztában vagytok). Na mármost ha kifejlesztenek egy gazdaságosabb meghajtást ami legyőzi a föld gravitációját, akkor szerintem nyert ügyünk van. Ha ezzel a módszerrel kint vagyunk a világűrben akkor sokkal olcsóban lehetne űrállomásokat vagy gyárakat éppitteni és miénk a világ!
2009. aug. 06. 21:11 | galéria | válasz | #70
/bunkó
2009. aug. 06. 20:32 | galéria | válasz | #69
2009. aug. 06. 20:00 | válasz | #68
de a kémiai hajtóanyagok túlságosan költségesek, és a költséghez mérten nem elég hatékonyak bolygóközi utazásra... mivel ez egy új alternatíva lehetne rá, így minden bizonnyal ennek a lehetőségét is vizsgálják! szóval ez most nem jött be!
2009. aug. 06. 19:39 | válasz | #67
Nem volna egyszerűbb egy normális mágneses gyorsítót használni?
2009. aug. 06. 18:05 | válasz | #66
"A sugárzott energia meghajtás teljesen rutinszerűvé tehetné a Föld körüli pályán történő utazást. (...)A lézermeghajtási kísérletek az 1 és 10 kilogramm között mozgó, úgynevezett nanoműholdak, valamint a nagyobb 10-100 kilogramm közötti mikroműholdak alacsony földkörüli pályára juttatásában is fontos szerepet játszhatnak." - A cikkben szó nincs arról, hogy bolygóközi, netán csillagközi utazásra akarják használni.
2009. aug. 06. 16:14 | válasz | #65
nah de miért kérne a mars közelében több póvert, ha megvannak a megfelelő képletek annak kiszámítására, hogy mikor mennyi energia szükséges az út megtételéhez? :)
én inkább arra lennék kíváncsi, hogy a marsról hogy száll fel? xD eljutni még úgy ahogy okés... de vissza? :D hogy lövik az alját a lézerrel, ha felénk kell jönnie?
magyarán ez csak a föld körüli pályára állításra lesz alkalmas véleményem szerint..
2009. aug. 06. 16:00 | galéria | válasz | #64
na, átgondoltam, gagyi ez az egész lézeres űrmeghajtás.
Kis távolságokon esetleg jó valamire, de nagy távokon nulla. gondolj bele, a mars közelében visszaszól a földi központak, hogy kérek egy kis meghajtást, és 40 perc múlva megkapja a löketet - már ha eltalálják.
kínai gagyi gányolás.
2009. aug. 06. 13:01 | válasz | #63
pont ma volt a discovery-n a lézerhajtás :D nem olvasom vissza ki mit írt, de úgy mondták, hogy periodikusan lövik az 'űrhajó' alját, ami egy különlegesen kiképzett kúp forma, és a keletkezett hő hajtja előre. és ez az űrben is működik.
lehet feleslegesen írtam le, de tényleg nincs kedvem visszaolvasni :D
2009. aug. 05. 23:46 | galéria | válasz | #62
OFF
Ne rabold az időm!
2009. aug. 05. 23:26 | válasz | #61
Látod, pont erről beszélek. Ha az első meg az utolsó mondatod kimaradt volna, talán még a többi mondanivalódnak (megmagyarázásnak) is lett volna értelme.

Most egy ilyen flémre mit mondjak? Azt, hogy bunkó, aki mondja, vagy hasonló homokozóba illő megjegyzéseket?
2009. aug. 05. 23:14 | válasz | #60
Igen, meg amikor az Enterprise átlépi a fénysebességet, az is fényrobbanás :D
2009. aug. 05. 23:11 | válasz | #59
A lényeg: a fókuszált nagy teljesítményű lézer felforrósítja a levegőt (vagy a gázt), ami a hirtelen hő hatására hirtelen tágul ki. olyan az egésaz, mint egy robbanás. A dolog impulzusüzenben működik, azaz egy rövid időre megvillantják a fényt, bekövetkezik a tágulás, az meglöki a szerkezetet, ami arrébb mozdul, és ott újra megvillantják, újra robban...

itt pedig láthatóak a kilövések olyan 1:50 körültől.

2009. aug. 05. 23:05 | válasz | #58
Egyébként igen, visznek magukkal gázt ha űrbe mennek, ugyanis valóban a nagy hő hatására hirtelen kitáguló gáz löki meg a szerkezetet.

"In space, a lightcraft would need to provide this gas itself from onboard tanks or from an ablative solid." /Wikipedia/

2009. aug. 05. 22:26 | galéria | válasz | #57
OFF
Ja, és én még mindig hús-vér ember vagyok, nem fórumozó robot. Ha épp jó kedvem van, akkor jókat írok, ha meg rossz kedvem van, akkor bunkózok.
(Senki kedvéért nem fogok megváltozni! Persze, jószántamból folyamatosan fejlődöm. Na. bumm!)
Take it or leave it!
(Magyarul kb.: Alku nélkül!)
Talgi  
2009. aug. 05. 22:22 | válasz | #56
Jó lenne, ha ebben és hasonló cikkekben bővebben írnának a működési elvről, egyéb részletekről, körülményekről, stb. Szerintem sokakat érdekelne.
2009. aug. 05. 22:15 | galéria | válasz | #55
Te egy kis bunkó vagy.
Én ha valamit nem értek, akkor rákérdezek. Ha engem kérdeznek, akkor meg válaszolok. Terminológiai kérdésekben nem szoktam lehülyézni valakit, mert az nálam annyira nem fontos, hanem, amikor erkölcsi aggályaim vannak.
A géprombolást természetesn ismerem, valamikor régen biztos a luddita szó is megvolt, mint ezt leíró idegen szó, de nem emlékeztem rá, ezért megkérdeztem.
Erre jösz a ledorongolással, hogy mivel nem ismerem ezt a szót, egyéb hozzászólásaim is biztosan nem érnek semmit. Ezt most megfejeled azzal, hogy megsimogatod a buksimat, hogy azért annyira nem vagyok buta.
Ráadásul, összekevered a poénkodásaim, a komoly hozzászólásaimmal. Nem is kis bunkó vagy te, az a gyanúm, mert máris elvettél az életemből 3 percnyi magyarázgatást.
2009. aug. 05. 22:06 | válasz | #54
Igen, mert jó néhányszor már megpirítottad magad, pedig nem vagy te buta ember, főleg nem tudatlan, csak éppen beleesel abba a hibába, hogy azt hiszed, az a jó, ha valaki mindenhez ért. Nem kell polihisztornak lenni; ha már jó valaki egy dologban, az már dicséretre méltó. Sok okos hsz-edet olvasom, akkor is, ha nem szólok bele, aztán egy bődületes marhasággal lesztornózod a jó pontjaidat. Mint ez az iménti megjegyzésed is. Egyrészt nem neked szólt, hanem #33 alien47-nek, erre lehurrogod úgy, hogy még ráadásul rosszul is írod le. Ezért voltam egy kicsit epés, de te égetted be saját magadat.
2009. aug. 05. 22:06 | galéria | válasz | #53
majd veszek holnap egy korbácsot, és véresre verem a hátam.
2009. aug. 05. 22:04 | galéria | válasz | #52
nem .nem ez viszi előre a fejlődést, de ha a fejlődés lenne a fontos az embereknek, akkor már rég nem itt járnánk...
2009. aug. 05. 22:02 | galéria | válasz | #51
mivan? hülye vagy és nem tudod elismerni? :D lol
2009. aug. 05. 21:47 | galéria | válasz | #50
Hű, a mindenit. Oz, a nagy varázsló leégett, ugye? Sikerült találnod rajtam egy kis fogást, és máris megvan a káröröm.
Caro  
2009. aug. 05. 20:55 | válasz | #49
Ez sokkal megvalósíthatóbbnak is tűnik, mint az űrlift.
2009. aug. 05. 20:52 | galéria | válasz | #48
ez most kb teljesen fölösleges komment volt, pont annyira semmitmondó mint amennyire tudálékos :|
2009. aug. 05. 20:16 | válasz | #47
Lehet, hogy csak meg kéne tanulnod helyesen írni! 2 db "D" és 1 db "T". Luddita, luddisták - kislexikon - Ahhoz képest, hogy ezt nem ismered, elég bátran osztod az észt minden topicban. Nem feltétlen kéne.
2009. aug. 05. 19:26 | galéria | válasz | #46
Ja, így értem. :-)
NEXUS6  
2009. aug. 05. 18:40 | galéria | válasz | #45
Pedig tényleg van "fényrobbanás" ami olyan mint a hangrobbanás. Amikor egy tárgy úgy lép be egy közegbe , hogy a sebessége nagyobb mint a helyi fénysebesség, akkor egy kúpban fénysugárzás keletkezik ez a Cserenkov sugárzás.
:DDD
2009. aug. 05. 18:06 | galéria | válasz | #44
luditta?

Ez nekem nincs benne a szószedetemben...
2009. aug. 05. 17:29 | válasz | #43
"Sirály. Igaz ha ezt megépítik bezárhat az összes nagy repülőgép gyár+alkatrész ellátó üzem stb." - Szeressük a luddita hozzáállást! Az viszi előre a fejlődést, ugyi?
2009. aug. 05. 17:02 | galéria | válasz | #42
Fényrobbanás. Az. Csókolom. Meg egy púp a hátadon.

A lényeg nem ezen van, okos törpök, hanem az energián. Cuccokat ide-oda mozgatni energiával lehet. Pünkt.

Megteheted, hogy felpakolsz a hátadra egy benzintartályt, és a benzin elégetésével teszed odébb azt a lusta seggedet, meg a még lustább kobakodat, de megteheted azt, hogy az energiaelőállító rendszert otthon hagyod, és mindig csak annyi energiát küldesz magad után, amennyire szükséged van. Ez olyan, mint a bakkártya! Nem kell buksza, csak egy bankkártya, és ATM, és mehetsz világgá. Na, most már leesett, ugye?

A lézer kibaszottul jó energiaátvivő - ezt már meg sem említeném. Ne próbálj otthon a kis szar lézeres mutató fényébe belenézni, oksi?!

Ha energiád van, minden van!
Az, hogy az energiát a repcsidben vagy az űrcsidben hogyan hasznosítod, az már a te dolgod, nem fogom elmagyarázni ezt is neked. Na, jónapot!
2009. aug. 05. 16:53 | válasz | #41
Csak WARPjátok ki a végét.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 05. 16:30 | galéria | válasz | #40
csillagkirobbanás fényáradás
2009. aug. 05. 16:26 | válasz | #39
Berobbannak a fotonok? :D Ez érdekes, mesélj még erről.
mcsaba  
2009. aug. 05. 16:16 | válasz | #38
Szerintem te nem jól tudod hogy is müködik ez a dolog, nem mintha én olyan jártas volnék benne de láttam egy dokumentumfilmet amiben mást mondtak. A dokfilmben úgy magyarázták hogy egy nagyon erős és nagy átmérőjű lézer sugarat irányítanak az ürhajó aljára és az ürhajó alján lévő tükrök úgy fókuszálnak hogy a vastag lézersugár egy nagyon kicsi pár mikrométer nagyságú pontba fókuszálódik, amitől egy "fényrobbanás" jön létre. A "fényyrobbanás" a fényben lévő fotonok (vagy mik neem emlékszem pontosan) robbannak be a nagyok kishelyre besürített nagyon nagy energia miatt és semmi köze nincs a robbanásnak a levegőhöz, vagyis az ürben is müködik. Ha meleg levegő játszaná a szerepet nem lenne több mint egy szimpla hőlégballon csak ballon nélkül. És ha ténleg úgy müködik a dolog ahogy irtam (én nem értek hozzá csak azt irtam le amit egy dokfilmben láttam) akkor szerintem megoldható lenne egy olyan ürhajó aminek a hátán lenne egy parabola féleség ami körül lenne egy csomó lézerágyú amik egy apró pontba sugároznának és az igy keletkezett "fényrobbanás" hajtaná az ürhajót, a lézerek meg egy atomerőmüről müködnének. Szerintem megvalósítható lenne csak pénz kell hozzá meg akarat, de sajnos most eggyik sincs, mert inkbb a háborúznak.
2009. aug. 05. 16:07 | válasz | #37
http://www.youtube.com/watch?v=LAdj6vpYppA
2009. aug. 05. 15:59 | válasz | #36
És mit csinál a világürben?
Ott nincs levegő. Azt is visznek magukkal?

Ebben az esetben nem sokban különbözik a kémiai anyagokat használó hajtóművektől.(itt is kell üzemanyagot cipelni)

Elszakadhatnának ettől a gondolkodás módtól. Ideje lenne valami Star Trek féle irányba elindulniuk. Messze még a fénysebesség 10 x -e :))))


brueni  
2009. aug. 05. 15:04 | válasz | #35
pontosabban olyan formájú a cucc alja, hogy egy pontba fókuszálva, ott felrobbantja a levegőt maga alatt és ez a lökés dobja egyre feljebb a cuccost. az egész pulzálva halad fölfelé, kb 10 lövés per mperccel. legalább is a 99-es makettnél így volt...
2009. aug. 05. 14:55 | válasz | #34
Sok ismertető nincs benne. Laharapta saját lábát a hűtőbe reked fiú. A cikkek itt is kezdik megütni a bulvár sajtó szinvonalát.

......
2009. aug. 05. 14:52 | válasz | #33
Sirály. Igaz ha ezt megépítik bezárhat az összes nagy repülőgép gyár+alkatrész ellátó üzem stb. Nem kell fele ennyi alkalmazott a repterekre. Nincs nagy gazdasági kihatása a dolognak. Jó példa South Park egyik része, Mr Garison kifejlesztette AZT hahahahaha
2009. aug. 05. 14:28 | válasz | #32
Nem lesz ebből semmi.
2009. aug. 05. 14:27 | galéria | válasz | #31
Nodehátkérem a légköri páratartalmánál jobban nem sok minden nyeli szívesebben el a lájzer energiáját (tán az élő szövet, mert az is nyeli)!!! Ezé nem jó fegyó légkörben a lézerpityu!
2009. aug. 05. 14:23 | válasz | #29
Értem, kíváncsi lennék a nap energiáját miért nem hasznosítják amolyan pluszként,
valahogy úgy ahogy a naperőműveknél.
2009. aug. 05. 14:17 | válasz | #28
és erről ők nem tudnak és olyan hülyék, hogy evvel akarnak műholdat fellőni...
2009. aug. 05. 14:16 | válasz | #27
Csak egy eröseb lézer kel meg egy anyag ami a höt elbirja!
2009. aug. 05. 14:14 | válasz | #26
Tulajdonképpen mi a para tárgya?
Nem elég erős a zseblámpájuk hogy csak 70 méterre futja?
kvp  
2009. aug. 05. 14:01 | válasz | #25
A meghajtas lenye az, hogy a lezerrel meglovik a jarmu aljat. Ettol az nagyon meleg lesz, ami felmelegiti az alatta talalhato levegot. A forro levego nagyobb nyomasu, mint a hideg, ezert felfele loki a jarmuvet. Ez egeszen addig mukodik, amig van legkor alatta. Nem veletlen, hogy a jelenlegi felelmetes 70 meteres teljesitmeny. Ennel meg egy kozepkori agyu vagy okori katapult is magasabbra visz...
2009. aug. 05. 13:09 | válasz | #24
De jó lenne ha ilyenek lennének a közép iskoláink. :o))
http://www.rpi.edu
2009. aug. 05. 12:59 | válasz | #23
Bizony én is látam a rola forgatot filmet egész életre valonak tünt!És nagyon drukolok nekik!
Stray  
2009. aug. 05. 12:37 | válasz | #22
Nem úgy működik, ha ez az a technológia, amit korábban hallottam/ láttam dokumentum filmben. Ott valami olyanról volt szó, hogy a földi indítóállomásról lézerrel "lőtték" a makett alját, ami ionizálta a levegőt, vagy mi és ez lökte felfelé a repülő egységet. Bár azt nem értettem, hogy, ha elhagyná a légkört, akkor mit ionizálna, de maga a dolog egész látványos volt és működött. Igaz az a modell kb. 20 centi átmérőjű, ha volt.
2009. aug. 05. 12:27 | válasz | #21
az a gond, hogy maga a forrás is hasonlóan informatív. egy kép alatti leírás alapján ->talán<- arról van szó, hogy maga elé lő egy csészealj egy lézersugarat és ettől valami hullámok keletkeznek körülötte és uzsgyi repül.
2009. aug. 05. 12:15 | galéria | válasz | #20
Ha egyetértesz ezzel, írd alá te is:
ingyenes parkolást a villanyautóknak Budapesten!
2009. aug. 05. 11:10 | galéria | válasz | #19
Ugyanmá. Gyün a lájzer ottan hátul és beng! :D
gere1  
2009. aug. 05. 10:44 | válasz | #18
azert jo hogy egy budos szo sem esik arrol, h tulkeppen mi is ez es hogy mukodik. szuperinformativ cikk...
05lampard   1 db büntetőpont 
2009. aug. 05. 10:27 | válasz | #17
"Rensselaer Műszaki Egyetem" - hát ha ez valami állami intézmény (soha nem hallottam róla), akkor a technológiára keresztet vethetünk, mert az ilyen helyeken tanitó tanárok a mi szakközepeink neves oktatóihoz hasonlíthatók. (Bocs a tanítónéniktól/bácsiktól)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 05. 10:16 | galéria | válasz | #16
Igen, de remélhetőleg csaknem kerül terroristák kezébe, vagy esetleg pedofilok, hackerek, fájlcserélők, turisták, vagy túróstáskák kezébe.
endrev  
2009. aug. 05. 09:45 | válasz | #15
Még mindig homokoznak... :S Csak ez már finomabb szemcsézetű homok...
2009. aug. 05. 09:40 | válasz | #14
Az útra rá kell lépni különben nem érjük el a célunk! Lehet, hogy nem ez hozza el a jövő űrutazását, de ha nem próbálják meg nem is fogják tudni, hogy jó úton járnak. Az emberiségnek ki kell lépnie a világűrbe, mert az lesz a következő fejlődési szakasza és a túlélésünk záloga!
Nos  
2009. aug. 05. 09:17 | válasz | #13
na de a terroristáknak ezek a dolgok nem problémák, tehát ha ők építik meg a centrifugát . . . .
2009. aug. 05. 09:05 | válasz | #12
ez jó volt. :DD
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 05. 09:05 | galéria | válasz | #11
1,21 század gigawatt??? Magasságos!

Amúgyezzel a centrifugás témával az a probléma, hogy
1. ember nem bírná ki
2. minden elégne amit így megpróbálnak kilőni :)
brueni  
2009. aug. 05. 08:21 | válasz | #10
biztos kiszámolták az okosok, de van egy csomó kérdés
magaslégköri szelek eltérítő hatása, vagy követi a lézer azt is...
nanoműhold, mikroműhold. szerintem meg űrszemét. az lesz mint a wall-e ban...
2000-szer magasabbra kellene menni, az pedig nem kis szám
van hozzá anyag ami kibírja ezt a hőhatást?
mekkora lesz egy pályára állítás villanyszámlája

ez kb az űrlift kategória. ilyeneket én is ki tudok találni. pl építeni kell egy nagy centrifugát amit egyre gyorsabban pörgetünk, aztán a megfelelő pillanatban elengedjük róla a kabint, ami irányítottan repül marha messzire és ott ejtőernyővel leszáll. ha pedig függőlegesen tesszük ezt, már mehetnek is fölfele a műholdak...
2009. aug. 05. 08:16 | válasz | #9
olyanok lesznek a járművek, mint a Jetson családban :D ott is így mentek az impulzus-akármik a kocsi kilógó kis gömbje mögött :D

Viccet félretéve, én örülök, ha sikerül kidolgozni az alkalmazható technológiát. Főleg, ha az előállítása meg olcsó lenne, é kihívójává válna a kémiai meghajtásnak.
Ahoy  
2009. aug. 05. 03:20 | válasz | #8
deröhögök :DD
2009. aug. 05. 00:57 | válasz | #7
kezdetleges vonósugár:

2009. aug. 05. 00:43 | galéria | válasz | #6
Köszi a hírt Ricsi, ez érdekes volt.
Ez így elsőre olyan, mint a Star Trek vonósugara.

u.i.
Ebbe a szövegbe tedd be a hiányzó J-t:
"az eddig elvégzett legnagyobb teljesítményű lézer meghaJtási kísérletté lépett elő"
bigjoe  
2009. aug. 05. 00:41 | válasz | #5
Sztem működni fog....
2009. aug. 05. 00:05 | válasz | #4
Ebből sem lesz semmi, csak a "mérföldkövek".
2009. aug. 04. 23:38 | válasz | #3
Csak nehogy a terroristák kezébe kerüljön!!!
2009. aug. 04. 23:36 | válasz | #2
Lérer ledes tűzhely s konyhába pár év múlva.
2009. aug. 04. 23:35 | válasz | #1
Remélem ez a technológia leválthatja a régen elavult kémiai meghajtást!