Öt DirectX 11 grafikus kártyával indít az AMD
2009. július 31. 21:45, péntek
Az AMD/ATI legújabb sorozata ősszel jelenik meg, erről pedig egy több részletet tudunk meg a kiszivárogtatók jóvoltából. Az nVidia főmérnöke igazi monstrumokra számít néhány éven belül.

Hirdetés

Szinte egyszerre futott be két hír az AMD, illetve az nVidia háza tájáról, az elsőben a gyártó következő sorozatáról derülnek ki újabb részletek, a másodikban pedig a fejlesztésekért felelős vezető nyilatkozott a szegmens várható útirányáról, az elkövetkező években elkészíthető fejlesztésekről. Lássuk elsőként, hogy az AMD/ATI mivel kápráztatná el a felhasználókat idén ősszel.

A kínai forrásból származó hír szerint a minden bizonnyal Radeon HD 5000 néven megjelenő következő generáció öt eltérő példányt sorakoztat majd fel, ami némileg meglepő, hiszen a cég általában három különböző chipre építve alakítja ki teljes kínálatát. A Cypress kódnéven készülő példány a csúcskategóriát fedi majd le, kétchipes felállással, ennek megfelelően X2 jelzéssel, a chipek típusa pedig RV870. A Juniper egyetlen ilyen RV870 vezérlőt foglal majd magába, míg a mainstream vonalra szánt Redwood egy RV830 chipre támaszkodhat. A Cedar a belépő szintre készülő, egyetlen RV810 vezérlőre alapozó fejlesztés lesz, míg a Hemlock kódnevű példányok célja és felépítése egyelőre ismeretlen.

A Hemlock esetében egyfajta speciális kiegészítést, különlegesen olcsó, avagy drága és erős változatot tartanak valószínűnek, de az is lehet, hogy az ezt követő generáció egyik fontos képviselője lesz majd ez a változat, amely azonban a most elkészülő architektúrára épülne. Egyelőre nem tudni, és mivel a hír maga is nemhivatalos forrásból származik, érdemes ezt kellő óvatossággal kezelni.

Az nVidia részéről a cég főmérnöke nyilatkozott a napokban, ismertetve főbb várakozásait. Véleménye szerint 2015-re már akár 5000 stream processzort tartalmazó monstrumokkal dolgozhatunk majd, amelyek 20 teraflops teljesítményt is nyújtanának - ez mindenképpen hatalmas ugrás lenne napjaink grafikus kártyáihoz képest, ennek elérésében pedig az úgynevezett electronic design automation (EDA) eszközök nyújthatnak majd segítséget a tervezőknek.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. aug. 11. 04:29 | válasz | #91
A DX10 is alig terjedt el, most mit várnak ettől a DX11 -től? Valami nagyobb áttörésnek kell lennie különben nem sokan fognak áttérni. Az biztos, hogy brutálabb kártyák fognak kijönn DX11 -re, de meg fogja érni nekünk ez az újabb cécó? (Mondjuk azoknak biztos akik nem fognak váltani DX11 -re mert a bika DX10.1 -es karik ára tuti le fog menni)
Egy a lényeg: Valami nagy úttürőt kell bemutatniuk különben megint parasztvakítás az egész.
2009. aug. 04. 20:27 | válasz | #90
Bocsi, a te szavaidat hasznaltam, de meg nem olvastam az egesz hozaszolast ( elkurvult jatekpiac)

Azert orulok hogy masok is igy gondolkodnak :)

#36.
2009. aug. 04. 20:06 | válasz | #89
Ezt erdemes megneznie mindenkinek aki nem ismeri meg:

Debris - scene.org -

A fr-041_debris.zip -re kattintva letolti majd kicsomagolva egy 180kilobajtos demot kaptok. Nem jatek csak nezni kell. De ha belegondoltok mit is hoznak ki egy PCbol a sracok akkor elgondolkoztok egy picit miert is kell sokszor 2x8.5giga adatmennyiseg egy egy jateknak.
Mert nincs optimizalas a legtobb jatekban, mert arra mar nem jut ido es penz. El vagyunk kurvasodva jatekfejlesztes teren, de hat ilyen a piac, es mi abbol elunk.

Eleg jo gep kell hoza hogy fusson rendesen, ;)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 04. 08:57 | galéria | válasz | #88
Nem arról az oblivionról beszélünk, ami egy rendes gépen szépen ment, ellenben a user error itt is fennálhat. Na meg sli... hát annál meg minden error.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 04. 08:55 | galéria | válasz | #87
mit beszéljek meg? Szerinted nem volt 2003-ban radeon 9600? Bár ez nem lep meg.
2009. aug. 03. 19:29 | válasz | #86
Nem rossz, de ez nekem túl ösvényes
2009. aug. 03. 19:12 | válasz | #85
Konvertálásra most is lehet használni, van Avivo Video Converter ami GPU-n kódol. Nem a legtökéletesebb, kavés beállitással, de megy és idővel még javitanak rajta remélem. Egy időben reklámozták, hogy néhány ismertebb videómanipuláló progiba belerakják a GPU támogatást, nem tudom abból eddig lette valami.
kvp  
2009. aug. 03. 19:00 | válasz | #84
10 eves mmofpsrpg, meg voodoo-ra irtak az elso valtozatot, de van opengl-es es dx6/7/9-es motorja is. Teljesen szoftver alapu geomtery shader-rel mukodik!

(http://1.bp.blogspot.com/__GpeMo77bfU/Sb0a8seXASI/AAAAAAAACFM/sAbDyY8yr68/s1600/neocron2_4.jpg)

Mindezt rendes fiziaki motorral, beleertve a lovedekek ballisztikus palyaszamitasat (gatlingek eseten is) es a kirepulo toltenyhuvelyek korrekt lepattanasat a kornyezet targyairol. Raadasul egy elosztott mmo rendszerben, valos ideju fps-es harccal, ahol pl. egy erkely racsai kozott at lehet loni, de csak koztuk, mivel a fizikai modell a grafikai modell sokszogeit hasznalja. Mindemellett a kornyezet reszben rombolhato. Tehat egy 10 eves jatekrol van szo, amihez kepest annyit azert nem fejlodtunk!
Sir Ny  
2009. aug. 03. 17:50 | válasz | #83
ezt a 2007-es 2003-as 2008-as kártyát kvp-vel beszéld meg.
Ahoy  
2009. aug. 03. 17:07 | válasz | #82
Cryengine legjobb képei

Szerintem a képek magukért beszélnek. Van itt nagyon sok olyan ami nem "ösvényes" és távolra is szép.
2009. aug. 03. 16:43 | válasz | #81
Arról az Oblivionról beszélünk, amit anno a játék után kijövő GF8800ULTRA SLI rendszeren felbontástól függetlenül is lassú volt maximum beállításokkal?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 03. 16:06 | galéria | válasz | #80
Nemkell ahhoz 5000-res sorozat, elég hozzá akár 2000-res is(csak az nem tud annyit). dx11-ben lesz compute shader, amit bármilyen számolásra lehet használni, akár videokonvertálásra is, éppúgy mint az opencl-t... már csak programot kell írni ezekre.
Ahoy  
2009. aug. 03. 14:52 | válasz | #79
Kicsit "OFF"-olom a játék témát...

Hallottatok ilyenről, hogy az 5000 sorozat jobban fogja támogatni a videókonvertálást / renderelést? Ez igaz lehet? Vmi ilyesmi szóbeszédet hallottam, hogy a teljes GPU-t befogja a számításokhoz a CPU mellett. Mert most is van már a 4000-es sorozatban valami chip, bár nincs infóm ez mit jelent. Encode-ra gondolok.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 03. 14:07 | galéria | válasz | #78
Jobban optimalizált? haha a 2007-es crysis egy 2008-as kártyán vált játszhatóvá max grafikán. A 2006-os oblivon egy 2006-os kártyán játszható volt max grafikán, sőt még egy 2003mas kártyával is elég szépen ment medium/high keveréken (bizony, radeon 9600 pron ment így, azzal játszottam végig először).
Az meg milyen hogy a fallout3 (ugyan azt a motort használja mint az oblivion, bár elég feltűnő is), az én 1,5 éve volt középkategóriás gépemen, max grafikán gyönyörűen fut, és hát el lehet látni benne pár km-re és mindazt bejárni, na meg nem is csúnya, és mellesleg azon ritka játékok közé tartozik, (oblivionnal együtt), amelyek rendesen használnak 2 magot nem ilyen 90%-10% terheléssel mint más játékok, és nem is 100%-0%-os terheléssel.

Nem az ösvénnyel van baj, hanem azzal hogy egyesek egy ösvényjátéknál verik magukat a grafikára. Mondom, ha ugyanazt a grafikát megcsinálják soktíz, de inkább sokszáz négyzetkm-es területen akkor mondom hogy szép. De amíg zárt, láthatatlan falakkal körülvett helyeken van, addig az semmi.
az fc1-et azért hagytam abba, mert mint mondtam nem bírtam röhögés nélkül ahogy fogja és mozgatja a fegyvert mozgás közben, és mert egyszerűen unalmas iqlight puffogtatás volt.
Cod az 1-től kezdve nem jön be, agyatlan lövöldözés az egész, 0 realitással vagy változatossággal. Hl2 viszont bejött, mert van rendes története, ötletes (pl "ahová lépek szörny terem" pálya, gravigun, fizikai feladványok, stb.)

És a kiindulás az volt hogy minek dx11 ha a krájsziz úgy néz ki 9-en. Kéremszépen ki nem szarja le hogy úgy néz ki? egyrészt ha a krájszizt rendesen megcsinálnák alapból dx11 alá, jóval kisebb lenne a gépigénye, lehet hogy egy alsókategóriás videokártya elég lenne hozzá, csak tudjon dx11-et.

És ugye az új directx-nél azért sem érdemes említeni a krájzizt, mert tele van olyan képességekkel, amivel iszonyú sok objektumot, iszonyú részletesen, emberi gépigény mellett lehet megjeleníteni, aminek köze nincs a krájzizhoz (mert kis területen, kevés nagyon részletes objektumot használ). Ellenben egy szabadon bejárható területű játékban, ahol többszázezer/millió fát/bokrot/járművet kell megjeleníteni, ott rohadtul hasznos, főleg hogy emellé még részletes fizikát is lehet számoltatni a cpu helyett immár a gpu-val.
2009. aug. 03. 13:28 | válasz | #77
Szerintem sokat elárul egy motorról, az hogy milyen kártyákon hajlandó futni. Ha jól emlékszem eredetileg a motor optimizálatlanságáról volt szó, Cryengine 2 pedig nyilvánvalóan jobban optimizált mint az Oblivionban használt motor. Oblivion soha nem a jól összerakott motráról volt hires, nem értem egy ilyen vitában mi értelme felhozni.

Nem tudom miért kéne minden játék openworld legyen. Vannak olyanok, rendben is vannak, de FPSeknél nem jellemző. Hogyha pedig nem szereted az FPSeket akkor nincs amiért leszarozz egy ilyen játékot. Gondolom ennyi erővel nem jött be HL2, COD4, Bioshock (lehetne sorolni még ezernyi cimet). Crysisban vannak ösvények, de ugyanakkor vannak nyilt terepek is (lehet addig nem jutottál benne). Bugok pedig minden játékban vannak (Oblivionban is dögivel akad) ha te az első bug után végleg abbahagysz egy játékot akkor azt kell mondjam sokat nem játszodhatsz.
Far Cry 2vel kapcsolatban egyetértünk, 10 perc elég belőle bőven.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 03. 09:40 | galéria | válasz | #76
integrált kártyával mit akarsz? Egy olyan vindóz asztalra jó és kész.

Nemhogy screenshotot láttam belőle, még játszottam is a krájszisszal. Szép kis ösvények voltak, ahol nem lehetett akármerre menni, csak előre hátra, meg oldalra 10 métert, mert ugye mindenhova amerre nem kell menned láthatatlan akadályt raktak. Sőt a farcry-al is játszottam, addig ameddig egy táborban észre nem vettem honnan lőnek kitartóan rám (egy sátoron belülről, amin nincs ablak :D és ezt a legutolsó patchel), aztán nem is játszottam vele, amúgy sem hozzott lázba az az ész nélküli puffogtatás, na meg állandóan röhögnöm kellett azon ahogy a fegyvert tartja, és ez a hülye tartás még a fárkrály 2-ben is megvan (azzal a haveromnál játszottam 10 percet és elég is volt).
2009. aug. 02. 23:18 | galéria | válasz | #75
Nyílván nem is kritizálja, a gázelosztó rendszert.Vagy igen?

Az a fikázás ami dolgoknál megy, az pont ugyanolyan hülyeség mint a reakció.
Lehet mondani, kúlturáltan értelmesen, hogy szerinte nem jó-mert-ez-meg-ez.De csuklóból szarozni, nem épp értelmes emberre vall.És ilyenkor nyílván megérdemli, hogy akkor csinálj jobbat, ha ilyen debil vagy.
Nyílván nem tudna jobbat csinálni, de pofa az van.
kvp  
2009. aug. 02. 19:40 | válasz | #74
"Ki is fogom próbálni azt a patchet, kis oblivion-os kaszabolás nem árthat:) Valami Oldblivion-t kaptam, az lenne az?"

Az lesz az, csak vigyazni kell a verziora mert mindegyik hivatalos binaris patch-hez van 1-1 valtozat ebbol is. Olyen lesz a grafika mint amilyen a morrowind volt, de legalabb siman megy es max-ra lehet allitani a view distance-t.
2009. aug. 02. 16:05 | válasz | #73
Ki is fogom próbálni azt a patchet, kis oblivion-os kaszabolás nem árthat:) Valami Oldblivion-t kaptam, az lenne az?
2009. aug. 02. 15:50 | válasz | #72
Te úgylátom direkt értelmezel félre mindent. Ki beszélt HD3850 szintű kártyáról? Nekem X1270 integrált megosztott memóriás SM2.0s van a laptopban, arról beszéltem, egy szóval nem mondtam olyat, hogy HD3-4000en szarul menne.
Ha szerinted Crysis tényleg 5x5 méteren játszódik akkor azt kell mondjam még egy screenshotot se láttál belőle, nem hogy kipróbáld. Futtasd le a beepitett GPU tesztet s azután nyilatkozz. Gondolom még Far Cry-t se láttál soha.
Ezt hasonlitgasd legelőször Oblivionnal s ne pedig Crysis-t mert a kettő nincs egy súlycsoportban (Far Cry pedig két évvel régebbi mint Oblivion)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 02. 14:43 | galéria | válasz | #71
"A dx9 es dx10 kozott nincs akkora kulonbseg, hogy megerje, tovabba a dx10 a vista miatt nem terjedt el. Ezzel szemben a dx11-ben vegre van rendes geometry shader es a win7 miatt terjedni fog."

Már megint miről beszélsz? dx10-ben rendes geometry shader van, dx11-ben sem lesz új. Az nvidia még nem volt képes olyan kártyát csinálni amin rendes sebességgel megy egy geometry shader, de ez az nv hibája, ugyanis az ati-nek sikerült elsőre.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 02. 14:38 | galéria | válasz | #70
Hát nemtudom neked milyen géped van, de nekem egy 4400+-os x2-vel, 6gb rammal, és egy radeon hd3850-el teljesen maxra húzott grafikán ment a oblivion+ driverből bekapcsol 16x-os aniso. Sőt még configból is állítgattam olyanokat amiket nem lehet játékból, pl hogy milyen távolságra rendereljen részletesen, hdr erősség. Ha nem húzom fel túlságosan a részletes táj kirajzolást(tehát sokkal nagyobbra mint amennyire a játékból lehet) akkor simán szépen ment a gépemen. Mellesleg távoli táj kirajzolásnál a jópár km-ről látni mindent. Arról nem is beszélve, hogy krájzisszal azért sem jó összehasonlítani, mert az obilivionban legalább 100x akkora, terület van, változó tájjal (értsd nem egy dzsungel az egész). Na meg az akkori megjelenéskori felsőkategóriás gépeken simán ment maxon, a crysis meg csak a megjelenés után 1 évvel későbbieken (valamennyire).
2009. aug. 02. 14:02 | galéria | válasz | #69
Mármin tényleg nekik volt? Én csak poénkodtam.
kvp  
2009. aug. 02. 11:45 | válasz | #68
"Oblivion csak úgy megy elfogadhatóan (tehát 20 FPS legalább) hogy a View Distance-t nagyon leveszem (értsd úgy, hogy 5 méternél nem látok tovább egyáltalán, teljes köd), amivel teljesen élvezhetetlen lesz a játék. Crysisban nincs ilyen korlátozás, minimális graífikával is ellátok benne 5 kmre, nem lesz szép de a játékmenetet nem korlátozza legalább, és élvezhető FPS értéket kapok."

Oblivionhoz van shader patch, azzal egy osregi gf4ti-n is elmegy. Igaz, hogy ronda lesz, de max. view distance-nal is meglesz a 30 fps 1024x768-ban. Egyebkent meglepo, de az oblivion grafikus motorjat tobb fuggetlen ceg irta. Mashonnan van a novenyzet rajzolo kod, mashonnan az embereket kezelo es mashonnan az epuleteket renderelo es megint mashonnan a fizika. A gyarto ceg csak a script rendszert keszitette hozza. (az az egyetlen ami neha bug-s) Egyebkent erdemes ugy jatszani vele, hogy nem inditjuk el a fo szalat, hanem a 4 mellektortenetet visszuk elobb vegig, kulon-kulon. Az 4 kulon jatek, amibol pl. az egyik akar a thief sorozat folyatasa is lehetne... (es ha nem fut a fo szal, akkor a vilag egy bekes demonoktol mentes kornyek)
kvp  
2009. aug. 02. 11:39 | válasz | #67
"1990-ben? Hol? Volt belőle pár az Industrial Light and Magicnek? :)"

Igen, bar meglepo modon valamivel kesobb magyarorszagra is kerul par gep. A diplomamhoz pl. pont ugyanazt a hardvert hasznaltam amit ok. (kepfeldolgozasrol szolt)

"Mi értelme van a DX11-nek? Még full DX10 játék is alig van. A DX9-re sem tudnak sokszor még rendesen programozni..."

A dx9 es dx10 kozott nincs akkora kulonbseg, hogy megerje, tovabba a dx10 a vista miatt nem terjedt el. Ezzel szemben a dx11-ben vegre van rendes geometry shader es a win7 miatt terjedni fog. Egyebkent nem tudom miert tartott ennyi idobe, mar az opengl 1.1-ben is volt feedback buffer, ami egy nagyon primitiv geometry shader technika volt, csak a kommersz pc-s kartyak idaig nem tudtak gyorsitani. (hany eve is jott ki az ogl1.1?)

""egy gf8800 szintu kartyat is lehetett venni mar 1990 kornyeken csak valamivel aranyar folott." :DDDDD
tehát a voodoo1 előtt 5 évvel volt annál kb. 200x gyorsabb kártya. te nem vagy teljesen képben ecsém ..."

Nem hiszem hogy a batyam lennel, de a lenyeg az, hogy _igen_volt_. Nem pc-s hardverhez es tobbe kerult a legkisebb kartya is mint egy nagyobb kaliforniai csaladi haz, de letezett. Egyebkent a 3dlabs elodje keszitette oket es foleg az sgi munkaallomasokba kerultek. A voodoo-k ezeknek voltak az olcso tomegtermekke butitott valtozatai. A masik csapat, akik az sgi-bol valtak ki alkottak kesobb az nvidia-t. Az elso hasznalhato nvidia kartya, a riva128 gyakorlatilag egy sgi kartya egy pipeline-janak a blitter egysege volt. A geforce2-es sorozat egy teljes pipeline-t tartalmazott, mig az elso tenyleges nvidia-s ujitas a gf6-os sorozattol jott. Addig csak masoltak ami mar 10 evvel korabban keszen volt. A szokasos per vege az lett, hogy az nvidia addigra olyan gazdag lett, hogy megvette a korabbi anyavallalattol (sgi) az osszes jogot es szabadalmat.

Amit meg lehetett venni, azt eloszor az sgi gyartotta. 1989-ben mar volt max. 12 pipeline-os, geometry shader-es!!! rendszeruk. 1990-ben kezdtek arulni a nagy teljesitmenyu 3d-s munkaallomasaikat es 1992-tol mar 64 bites rendszereket szallitottak. Ezek voltak kb. egy mai atlag pc szintjen. Csak 15 evvel eloztek meg a korukat, bar arban szinte mindenkinek megfizethetetlenek voltak. (itthon is csak par egyetem, foiskola es kutatointezet tudott venni 1-1 ilyen gepet) Az elso ismertebb film amit ilyen hardveren rendereltek az a jurassic park volt 1993-ban. (kb. akkor kezdtek csinalni a filmet amikor kijott az uj hardver) Az atlag fogyasztoknak gyartott technologia mindig le van maradva par evvel. Kezdetben ez meg 15 volt, mara mar csak 5-6 ev a lemaradas a legjobb es a mar boltban kaphato kozott.

ps: Mielott valaki kijelent valamit, erdemes egy kicsit utannaneznie a dolgoknak...
2009. aug. 02. 11:20 | válasz | #66
Én Gothic3-on még nem játszodtam úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni, Oblivion-t viszont már sokféle vason próbáltam, végig is vittem, tetszett a játék. A grafikája szerintem amikor kijött akkor jó volt, de ha most hasonlitjuk össze más dolgokkal akkor nagyon lemarad.
A természet, hogyha közelről nézzük akkor szép, a távoli dolgok viszont már nem annyira, és az emberi arcok nagyon gyatrán néznek ki benne (a nála 2 évvel régebbi HL2ben jobbak voltak). Ezen kivül pedig nagyon gépigényes, lefele nem skálázódik jól. Mostani laptopomon (nem játékos konfig egyáltalán, ősrégi IGP van benne) Crysis 800x600on sokkal jobban megy mint Oblivion (minimálishoz közeli grafikán) és jobban is néz ki.
Oblivion csak úgy megy elfogadhatóan (tehát 20 FPS legalább) hogy a View Distance-t nagyon leveszem (értsd úgy, hogy 5 méternél nem látok tovább egyáltalán, teljes köd), amivel teljesen élvezhetetlen lesz a játék. Crysisban nincs ilyen korlátozás, minimális graífikával is ellátok benne 5 kmre, nem lesz szép de a játékmenetet nem korlátozza legalább, és élvezhető FPS értéket kapok.

Ettől eltekintve szerintem Oblivion nagyon érdekes játék, aki még nem játszott rajta és szereti az RPGket annak kötelező. Jó története van, nyilt világ (lehet benne bóklászni eleget) és nem 5 órás a játékidő sem.
2009. aug. 02. 11:09 | galéria | válasz | #65
A Two Worlds demóját a régi gépemen kipróbáltam. Úgy ricegett, mint állat. a G3-hoz képest nagyon vérszegény volt.

A Gothic sorozatnak meg a hangulata az igazi. Szép és jó volt a 3. rész, de nekem a 2. az igazi favorit. Mai napig ott cseng a fülemben a zene és az az érzés mikor a Bányavölgyben éjszakat a dombtetőről az erdőből kijövet megláttam a várat, vagy amikor leereszkedtem a völgybe. Mai napig csillagos ötös nálam. A G3 zenével és a környezettel teremtett nagyon. Mikor lett hozzá gépem volt olyan, hogy 1 óráig csak sétálgattam és a legszebb helyeről nézelődtem. Turistáskodtam. :)
2009. aug. 02. 10:54 | válasz | #64
Nekem a Warhead tetszett, ügyesek a magyarok. De az alapjáték nem.

Gothic 3 tényleg szép és bitang hangulatos. Számomra kevés az a játék, melynek a képei hangulatot árasztanak. G3 egyike ezeknek (meg a WoW, LotRO, IWD, BG sorozat, NWN sorozat).

Oblivion tényleg gyönyörű és a bejárható terület nagy. Igaz ha gyengébb géped van, akkor a távolban lévő objektumokat (fákat) csúnyán rajzolja ki. Two Worlds viszont lélegzetelállító. Távolba révedsz, akkor is szépen megrajzolt. Nézd meg Molnibalage!
mad363  
2009. aug. 02. 10:50 | válasz | #63
gyerekes vita ez :D ha a crysis rpg lenne akkor tetszene nem ?
2009. aug. 02. 09:16 | galéria | válasz | #62
Mondjak párat? Gothic 3. Majd 3 éves, és szerintem iszonyat gyönyörű. Az Oblivioról csak képeket láttam, de az is szemet gyönyörködtető.

Nem divatbóé fikázom. Nálam az tucat FPS = gagyi műfaj. A Crysys ebből a szebb grafikával és pár apró újítással tér le. Ez kevés az üdösséghez nálam.
Nos  
2009. aug. 02. 07:13 | válasz | #61
Én a Crysissel nem játszottam, inkább a stratégiákat szeretem. De egy igazán összetett és nagy térképes stratégia még mindig csak olyan játékos/nem túl élethű grafikával és nem túl nagy térképen tud működni, mert a mai vasak még kevesek egy olyan "világszimulációhoz", amire vágynék. Pedig azért messze nem eresztem el a fantáziámat. Szóval lehet, hogy a computer fogja megoldani a téli fűtést, de kell még ide a teljesítmény akkor is, ha nem forradalmian új típusú játékokról, hanem csak a stratégiák felhúzásáról van szó.
ziipp  
2009. aug. 02. 01:29 | válasz | #60
Felfogja, csak nem olyan szembetűnő. Ezt inkább érezni lehet. Tapasztalataim szerinte a legjobb az, ha legalább annyit tud a kártya, mint amekkora a monitor képfrissítése. Egyes játékokban azonban a trickjump miatt is szükség van magasabb FPS-re, mert bizonyos ugrások nem vagy nehezebben kivitelezhetők alacsony FPS-nél.

"Az nVidia főmérnöke igazi monstrumokra számít néhány éven belül."
Némiképp ironikus ez a mondat annak függvényében, hogy lassan a mostani csúcsgépek is kiváltják a cserépkályhákat. :D

Cryisról: fanatikusan szidni vagy rajongani - ugyanaz. Viszont a divatot a divatból utálni - baromság. A Crysisen kívül kevés játékra igaz, hogy két évvel a megjelenése után még mindig a legszebb grafikája van, ami - bárki bármit mond - sokat számít. Másrészt az egyáltalán nem igaz, hogy rosszul van optimalizálva, mert a gyengébb gépeken is jól fut, persze kompromisszumokkal.
Ahoy  
2009. aug. 02. 00:14 | válasz | #59
És a szemed felfogja az 50 és 100 FPS közötti különbséget? Nemhinném... Akkor nemmindegy?
2009. aug. 01. 23:23 | válasz | #58
Rendes 3d hologram alapu megjelenites mar a kb 1986/ban megjelent Buvar evkonzben is benne volt,ahol nagy sebesseggel forgo lezerrel szines allo hologramokta voltak kepesek megjeleniteni..(kb mint a SW 4-ben a sakk a Millenium Falconon,csak nem mozogtak)
erdemes lesasolni:)
Tetsuo  
2009. aug. 01. 22:59 | válasz | #57
Azert itt nem alt meg az informatika.. :)
Vkinek van igenye a max grafikara, nagyobb felbontasra, tobbkepernyore, esetleg a 3D-re, es minden evben tobb es tobb poligonbol allo objektumokra, egyenletesebb mozgasokra, stb.. persze nem ebbol all a jatekelmeny, de sokan nem elegedettek a jelenlegi "maximum" grafikaval, ill a piacgazdasagnak koszonheto marketing is ugyis sulykolja h vedd meg a legujabbat stb..
2009. aug. 01. 18:40 | válasz | #56
Ezt nem tudom, azt hallottam hogy az új Blizzard játékok ATIpártiak lesznek s valószinűleg DX10.1 vagy DX11 ben lesznek irva. Érthető lenne, hogy ha használják az újabb APIkat akkor számoltassák az AI-t is GPUval.
2009. aug. 01. 18:35 | válasz | #55
Nyilvánvalóan GPU limites, mert felbontástól függően nagyon változik az FPS. Ezért nem számit benne sokat, hogy i7et vagy Core 2 Duot használsz. Ez a DX9 határa, ez van. Valószinűleg hacsak nem adnak ki hozza valami DX10.1 vagy DX11es patchet ami teljesen megváltoztatja a Renderpath-ot akkor a következő generációs GPUkon se fog sokkal jobban menni.
2009. aug. 01. 18:31 | válasz | #54
Állítólag a Starcraft 2 Ati-ra lesz optimizálva és pont az AI-t fogja számolni a GPU. Ez még mindig így van?
2009. aug. 01. 18:27 | válasz | #53
PhysX képes használni a GPUt bizonyos fizikai számitásokra, de ezek se képesek csodákra, általában ha be vannak kapcsolva akkor a robbanások kinézetén javitanak kissebb prociterhelés mellett. Majd a Compute Shader hátha áttörést fog hozni.

AMDnek volt még egy techdemoja ami a HD4000es kártyákon tudott AI-t számolni (DX10.1ben ATI Stream SDKn keresztül). Azt hiszem kevés fizikát is számolt, de ez nem biztos.
2009. aug. 01. 17:49 | galéria | válasz | #52
Nem tudom bizotsan. Ma már nagyon kevés játék elvileg képes GPU-t is használni. Valaki nem azt mondta, hogy ez a jövő útja. Én nem értek hozzá.
2009. aug. 01. 17:36 | válasz | #51
Tudtomal a Crysis nem a VGA "limitje" miatt olyan szar very high-on amilyen, hanem a CPU miatt. Pl. dual-core és a quad-core közt crysis alatt fps küllönbség elhanyagolható. De még a legjobb legüberebb i7 alatt sem tudna jobban futtni a játék mint 50-60 fps...
Egyszerűen szarul van megírva...
2009. aug. 01. 17:32 | válasz | #50
Lehet, hogy tévedek, de nem a CPU számolja ki a fizikát? Míg a Grafikus kártya Poligonokat stb.ket. És ezért "erölteti" Intel és legfőgképp AMD-Ati ezt, hogy egy kalap allá tegyék a grafikus magot és a cpu-t hogy szerencsétlen cpu-n segítsenek fizika kiszámításán... :)
2009. aug. 01. 17:26 | válasz | #49
megszokhattuk már volna...

mellesleg mintha a dx 11 nem új effektparádé lesz, hanem a többmagos rendszereket fogja jobban/okosabban kihasználni.. lehet hogy pistikének a régi egymagos 63GHz-s gépén a bvídia32000 videókártyáján nem lesz gyorsabb a crysis 3 de egy 8magos 15GHz-es gépen buta7950x4-en gyorsabban fog hasítani.. pedig azt a buta játékot 1 magra írták, mert lusták voltak a készítők.. és mindezt a dx11-nek köszönheti
tömören és túlzóan ennyi.. szal a dx9-dx10-dx11-eket ne hasonlítgassuk össze..
2009. aug. 01. 16:09 | válasz | #48
Az elárulom nem a motor hibája, hanem a DX9 korlátai (és DX10 is mert az se gyorsabb), egy szint után az erőforrásigény sokkal gyorsabban kezd növekedni mint az észrevehető minőség. Ettől eltekintve ha kicsit játszol a beállitásokkal akkor viszonylag könnyen el lehet érni egy olyan beállitást vele amivel egy manapság elterjedt 9600GTn jól megy és szép.

Az hogy a történettel milyen baja van mindenkinek azt nem tudom teljesen megérteni. Rövid és lineáris mint minden más ami az utóbbi időben kijött. COD4 is az, sőt. Ezek nem olyan dolgok amik csak Crysis problémái, általános FPS gondok. Én személy szerint végigvittem mind a kettőt párszor (Cry és COD4) és tetszettek nagyon. Ezzel szemben Assassins Creed vagy Far Cry 2 majdnem megölt az ismétlődő játékmenettel.
2009. aug. 01. 16:02 | galéria | válasz | #47
Csak éppen a nyílt forráskódú / adatbázisú játék mit is jelent? A fanatikus rajongók befejezhetik és segíthetnek a javításban is! Ez kőkemény $$$ spróolás.

Az FPS nálam a II. Vh-s játékoknál ért véget. Egyetlen olyannal sem játszottam vagy 4 éve...
2009. aug. 01. 16:00 | válasz | #46
Ebben igazad van, de az fps-ek a legnépszerűbbek. Volt időszak, amikor a stratégiák, de már megint az fps-ek.

Én RPG-en, hack&slashban és RTS-ben és TBS-ben nyomultam, na meg 1-1 autóssal. Mára már nem igazán játszom, évi 3-4 játékkal. De annyit látok, ohgy még mindig az fps-ek a népszerűek. Mirror's Edge nagyon tetszett. De az is nagyon rövid.

A játékosok kalandmoduljait én is kedvelem. Anno mennyi pályát szedtem le a CS-hez.:) De már inkább sok, rövid játékot csinálnak.

A cégek pedig partnerek ebben a "kipörgetjük és megy a kukába" szlogenhez vagy ohgy fogalmazzak. Rahedli játék van. Drágán készülnek. Nyilván el kell valahonnét vonni, mivel be is kell fejezni. És mivel a "jó graf, jó játék, szar graf, szar játék" a menő, ezért a grafot tolják.
2009. aug. 01. 15:53 | válasz | #45
Crysis szarul optimizált? Inkább pazarolja az erőforrást. Elindul 800x600-ban egy 6600GT-n is. De hogy skálázod felfele (nyilván nem 6600GT-n:)), annál pazarlóbb. Nincs arányban a látottak és a gépigény.
2009. aug. 01. 15:52 | galéria | válasz | #44
A játékidőre tett megjegyzésed csak egyes játékokra igaz. Stratégiai játékok, repszimek és megfelelően moddolható játékok élettartama gyakorlatilag végtelen.

Az NWN-hez pl. kibaszott jó modulokat csinálnak. A repszimek és startégiai játékokhoz olyan széles spektrumú kiegeket csinálnak, hogy aki nem találja meg ami neki tetszik, az magára vessen. Lásd. RTW, MTW2 és CIV IV modok. stb.

Az FPS-ek pont ezen a téren véreznek el...
2009. aug. 01. 15:49 | válasz | #43
Sanyix-szal értek egyet. Anno a Guruban is a negatívuma a Crysisnek a története volt, de azért 92%. Kitaláljátok mi volt a pozitívuma. Később a Top 50 FPSekbe meg evvel a mondattal került bele: "Hát unalmas volt, meg stb, de kellett még egy fps és belekerült". Bezzeg a Call of Juarez be se került (szaksajtó fikázta, a játékosok égig magasztalták...és bitang jó is volt).

De ezt eljátszották a Assassin Creed-del is. Vahh de jó, csűű de szép. Fél évvel később meg: hát szép volt, de 5 perc után unalmas (figyelem, 10-ből 8-an ezt mondják).

Öcsém játékprogramozó akar lenni. De már meggondolta magát. Csinálnak 2-3 évig egy játékot, a gameplay nem éri el a 10 órát. A játékot végigjátsszák és egy "jaja, fasza volt" mondattal megy a kukába. Megéri? Nem!

Egy alap fapados xbox 360 megy HD-ban is. Szép a teljesítménye. Igen ám, csak 2x2 cm2-en. Ugyanaz a zsitu, amit Sanyix mondott.

Én is tisztelem a fejelsztőket mert nehéz munkájuk van. Számmora biztos, mivel nem vagyok és nem leszek programozó. De szrintem (laikus vélemény) nem éri meg. Nincs megbecsülés. Ha valami nem szép, már szar. Ha valami szép (nyilván a graf miatt valahol el van véve), akkor az rövid ideig váá, utána meg szar. Itt tartunk.
2009. aug. 01. 15:39 | válasz | #42
Ha olvastad volna amit eddig irtam akkor láttad volna, hogy DX10ről eddig egy jó szót nem mondtam. Crysis-t pedig Sanyix hozta fel hogy milyen szarul optimizált, ami egy nevetséges kijelentés, arra reagáltam. A véleményes hsz-em rád is vonatkozik, nem csak te létezel a játékos közösségben, hogy neked nem tetszik valami az a te privát ügyed azért még nem hülyeség, szar, nevetséges, stb.
2009. aug. 01. 15:31 | galéria | válasz | #41
Mert egy félig nevetséges játékkal akarod bizonyítani, hogy ej de fasza fejlődés van és jó valamire is a DX10. Ezek a pontszámok mutatják, hogy hülyékkel van tele a világ.
2009. aug. 01. 15:28 | válasz | #40
Ha leszarod akkor miért szólsz bele nem értem
2009. aug. 01. 15:23 | válasz | #39
Ahogy mondtam, szerinted nem jó, mások imádják. Nekem se tetszik minden, pl ARMA első része s ebből kiindulva lehet hogy a 2est nem fogom soha kipróbálni. Ettől még nem mondom hogy szar, csak nekem nem jön be.

Amig nem tudod elfogadni hogy lehetnek más vélemények is a tiéden kivül addig nehezen tudok adni a te véleményedre.
2009. aug. 01. 15:21 | galéria | válasz | #38
Most mondjam azt, hogy leszarom? Az átlaguser 0 pontosra értékelné a hardcore repszimet, mert még felszállni sem tudna vele. A Crysis semmi újat nem adott nekem a szebb grafikán kívűl.
2009. aug. 01. 15:19 | válasz | #37
Hahó hol láttál te eddig olyanokat? Amúgy a kettő két különböző dolog. A compute shader DX11ben lesz benne. Amikor Crysis kijött ezelőtt 2 évvel akkor szó se volt ilyenről. OpenCL pedig egy különálló API amit egy Khronos nevű cég feljeszt és leginkább CUDA-hoz lesz hasonló csak kihasználja úgy a CPUt mint a GPUt. Természetesen ezt se találod meg még sehol egyelőre.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 15:16 | galéria | válasz | #36
Hát persze ugyanis ezek az elemzések mindig ilyen hülyegyerekeknek készülnek. Bár úgylátszik nem mind, hiszen befigyel pár 80%-os értékelés is. De szomorú hogy ma ekkora pontszámot is megkap egy ilyen játék amire néhány év múlva senki sem fog emlékezni, és sok éves ma is óriási rajongótáborral rendelkező játék nem kapott ilyet. Elkurvult a játék piac is. Ezeknek a grafikai techdemóknak a játékpiacra betörése is kb olyan mint a tvbe a valóságsóknak. Népszerű, de attól még nem jó :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 15:12 | galéria | válasz | #35
úgy hogy nem kétmagos procinak kell a fizikát számolnia.... opencl compute shader hahó.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 15:10 | galéria | válasz | #34
Fogalmad sincs miről beszélsz... ahogy írtam, pont a krájziz szerű 0 dx10 vagy 2db dx10 effektet használó dx9-es játékokból indulsz ki, amik lassúak és szarok, és mellesleg közük nincs a dx10-hez... dx10 is részlegesen kompatibilis a 11-el... persze kevésbé mint a 10.1-es.
Tudod ez úgy ment, hogy dx3 tól dx9-ig ment a fejlesztés. Aztán jött a tökúj dx10, és ennek a leszármazottja a 11.
Persze az nvidia vérfanboyok anno elterjesztették hogy a dx10 és 10.1 szar, mert nedves álmaikban várták a gt300-at ami bizony dx11-es, ergo a dx10, és 10.1 szar semmi süllyesztő, úgy beállítva mintha a dx11 egy teljesen úgy fejlesztés lenne a 10-et és a 11-et eldobva. Ebből a "szar" dx10 maradt meg, mivel azt kihasználó játék nem készült, dx10.1-et viszont igen.

dx10-nél semmi nem volt az aa-val, dx10.1-nél jött olyan eljárás, amivel jóval gyorsabb lett. De dx10-nél se volt lassabb mint 9-nél, és 10-nél legalább minden esetben használható volt. jóval kisebb különbség van a dx10 és 10.1 között mint 9-és 10 között.
2009. aug. 01. 15:09 | válasz | #33
Épp erről van szó. Hogy várhatod el egy játéktól (ami átlagos otthoni gépekre készül) hogy ilyen kidolgozott fizikája legyen és ezt valós időben számolgassa egy kétmagos proci?
2009. aug. 01. 14:58 | válasz | #32
Nézelődj kicsit a 12 éves grafikabuzi gyerekek pontszámai között. Ugyan ilyen pontszámokat találsz az átlagfelhasználói elemzések között is.
2009. aug. 01. 14:57 | galéria | válasz | #31
Ettől a csináj jobbat dumától behalok én is. Akkor a Crysis tervezője meg tervezzen jobb gázelosztó rendszert. Ő nem ért ahhoz, én meg a programozáshoz.
2009. aug. 01. 14:56 | galéria | válasz | #30
Egy jó játék nálam nem a grafikánál keződik. Ha FPS lenne, akkor legyen normális fizikai motorja. Ez nincs. Egy repszimnél minél részletesebb modellezés. RPGnél jó történet. Stb. A Crysist fél óra után meguntam.
2009. aug. 01. 14:55 | válasz | #29
A DX10 ugyanolyan elfuserált dolog mint az eredeti Vista. Úgy ahogy Vistat is csak SP1el együtt szabadott volna kiadni úgy a DX10et se lett volna szabad eredeti formájában, meg kellett volna várni a a 10.1et.

A DX10 lassú és rengeteg AA és AF gondja van, pont mint DX9nek. Magyarán szólva a DX10 sokkal kissebb előrelépés volt DX9hez képest mint a DX10.1 a DX10hez képest, ez ilyen egyszerű. Arról ne is beszéljünk, hogy a DX10.1es kártyák részlegesen DX11 kompatibilisek (enyhe minőségromlással lehet számolni, de a teljesitmény ugyanaz lesz) amig a szimpla DX10esek mehetnek a kukába.
2009. aug. 01. 14:54 | galéria | válasz | #28
Erről van szó. A mostani egyszerű sokpoligonos tömör testek mozgatásánál is elfogy az erőfforrás. Akkor képzeljük el, hogy mi kellhet ahhoz, hogy az számolják ki, hogy pl. egy bomba szétrobbant egy épületet. Ahogy terjed a nyomás, ha a falakra, a fal szétszakad, a nyomás terjed tovább, a darabok egymással ütköznek. Stb. Ma ezt numerikus szimlálcióban még durva hálóval is egy gép csak fél napig számolná. Grafikus megjelenítésről még szó sem volt. Ez csak fizika.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 14:46 | galéria | válasz | #27
Hát nem igazán ezt láttam hogy mindenki imádja :D nagyon nem. A 12 éves grafikabuzi kisgyerekek imádják az tény. Története és játékmenete miatt nehezen nevezhető techedmonak? Ja igen mert van neki. Bár egyszerű mint a faék "mennyé végig a dzsungelben és mindenkit lőjjé le".
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 14:42 | galéria | válasz | #26
dx10 nem szar. Csak a sok hülyegyerek az ilyen kamudx10 szintű hülyeségek miatt (pl krájziz) szétfikázta, hogy mer "alig fejlődik", hát persze egy dx9-es játék amire ráírják hogy dx10 tényleg alig fejlődik, mert nem dx10-es. a 10.1 a fejlesztése a 10-nek. A jónál jobb!

Minden vason elment a krájzisz? Ja minden 1 évvel később csúcskártyán :D HAHA
A krájziznak maga egy divatjelenség! Hiszen a játék egy nagy 0. Nézzük csak, 10 ből kilenc ember mondja hogy a krájziz über. Miért? "ááá mer olyan grafikaaa". Na ez a divat.
2009. aug. 01. 14:40 | válasz | #25
Szerintem pedig ez a techdemózás idiótaság, a Stormrise egy techdemó másra nem jó, de amig Crysis-t minden kritikus imádta (felhasználókkal együtt) a története és játékmenete miatt addig nehezen nevezhető techdemónak. Persze mindig akadnak ilyen fikázók akik jönnek a müanyag fákkal (ezen jól szórakoztam mellesleg) vagy hogy hűdegyenge a történet. Neked nem jött be a játék, szinte mindenki másnak igen, ez van.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 14:36 | galéria | válasz | #24
Bár a krájziz még techdemonak se jó hiszen elavult technológiát használt.
2009. aug. 01. 14:33 | válasz | #23
Egyetértek, Crysis fikázása is egy divatjelenség, nem sok alapja van.
Sanyix-nak annyiban van igaza, hogy mindezt DX9ben csinálták meg, a DX10 mód kamu. Ezen persze nincs mit csodálkozni, mert az eredeti DX10 egy nagy szar, nem is csoda hogy nem sokan feljesztettek rá. DX10.1 már más tészta, de sajnos azt már annyira lehúzta NV hogy arra se fejlesztettek eddig. A másik, hogy amig mindenki ragaszkodik az XPhez addig nincs amit nagyon kezdeni ezekkel az új APIkkal. Mostmár szerencsére sokan kezdenek rájönni, hogy az XP nem húzza már sokáig (ehez a 7 eddigi sikere is hozzájárul) igy megkezdődhet a Vista és Win7 hóditása, s ezzel együtt a DX10.1-DX11-re való fejlesztés is.

Az hogy a Crytek emberei DX9ben ezt a grafikát ki tudták hozni úgy hogy kompromisszumokkal szinte minden vason elmenjen az szerintem csak őket dicséri.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 14:32 | galéria | válasz | #22
Tudnék. pl Arma2. Ja nem annyira részletesek a fák, meg akármi? Hát igen(de legalább nem műanyag). Csak hogy nem egy focipályányi területet látni mint a krájziszben, hanem többszáz négyzetkm-et.

Tudod lehet 3d motort írni ami egy 5x5 méteres kockában 2 fát fotórealisztikusan jelenít meg, annak aztán kurvaszép a grafikája... de techdemon kívül másra nemjó.

Mércét felállított. Részletes, bár műanyag grafika(ha szerinted az ahogy kinéz ott a táj az reális, akkor nézz ki az ablakon), kis területen ilyen "ösvényjáték szerűen", 0 fizikával (tény), és inkább fájdalmas mint élvezetes játékélménnyel :D.

"Aki ezt képes pár szóval lefikázni, az aztmondom írjon jobbat." Én meg azt mondom ez lejárt szöveg, és mellesleg fájdalmasan idiótaság. Nem az én dolgom írni, mert én nem ezért kapom a pénzt. Az övéké viszont, nekik ez a munkájuk.
De erre az analógiára monthatom: nem tetszik magyarország? CSINÁLJ JOBBAT! Nem tetszik a bkv vagy a máv, CSINÁLJ jobbat! :D ennyi.

Én amióta programozást tanulok, és 3d modellezést, egyre kevésbé tudom tisztelni az ilyen techdemo készítőket...
arty  
2009. aug. 01. 14:09 | galéria | válasz | #21
"egy gf8800 szintu kartyat is lehetett venni mar 1990 kornyeken csak valamivel aranyar folott."

:DDDDD

tehát a voodoo1 előtt 5 évvel volt annál kb. 200x gyorsabb kártya.

te nem vagy teljesen képben ecsém ...
Ahoy  
2009. aug. 01. 14:05 | válasz | #20
Mivel felállított egy olyan mércét, amit igencsak nem nagyon képesek überelni a mai játékok...
Ahoy  
2009. aug. 01. 14:03 | válasz | #19
Azért a Crysist leszólni, elég nagyképűség...Te tudnál szebb grafikájú játékot mondani? Csak úgy érdekelne...

Amióta programozást meg 3d grafikát tanulok, még a legutolsó gagyi játék készítőit is mélységesen tisztelem. Mert egy karaktergrafikás java számlázó programot is kbaszott bonyolult megírni, debuggolni, tesztelni... stb

Ehhez képest, akik egy ilyen Crysis féle összetett és realtime 3d világot képesek megírni és lemodellezni, azok a legprofibbak közé tartoznak. Aki ezt képes pár szóval lefikázni, az aztmondom írjon jobbat.

"A Crysis szóra sem érdemes. Egy optimalizálatlan fos, 0 fizikával..." - Na erről ennyit
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 14:00 | galéria | válasz | #18
meg azzal hogy nincs rá megfelelő teljesítmény... most az opencl-el, és compute shaderrel már lehet hogy lesz.
2009. aug. 01. 13:51 | galéria | válasz | #17
Ha írsz egy jó fizikai motort, akkor ott az objektumokat kell paraméterezni. Vicc, hogy még mindig nincs olyan igazi háborús játék ahol a különböző kézifegyvereknek külnöböző átütőereje lenne. Egy 20 milis gépágyú lövedéketől is megóv egy üres hordó...
2009. aug. 01. 13:45 | galéria | válasz | #16
Ez programozástechikai és erőforrásbeli kérdés. Olyan motort kell írni ami tudja értelmezni azt, hog erő hat a falra és töri. Számítási teljesítményt meg adni kell hozzá. A motor összeraktásával kezdődnek a bajok...
2009. aug. 01. 13:44 | galéria | válasz | #15
1990-ben? Hol? Volt belőle pár az Industrial Light and Magicnek? :)

Mi értelme van a DX11-nek? Még full DX10 játék is alig van. A DX9-re sem tudnak sokszor még rendesen programozni...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. aug. 01. 13:19 | galéria | válasz | #14
crysis szóra sem érdemes. Egy optimalizálatlan fos, 0 fizikával (az ilyen szétlőjük a fát kispisztollyal ne vegyük már fizikának, mert inkább vicc), és a legszebb benne, hogy FULL directx9-es, a 10-része csak kamu, egyszerűen lekérdezi hogy van-e 10, és engedélyez pár 9-es effektet. Nem véletlenül tudták meghackelni hogy 10 nélkül is úgy nézzen ki mint az "állítólagos 10".

Az meg külön vicc hogy megelégednek egyesek a grafikával, merthogy azon a 10x10 méteres kockában jól nézett ki. 1000x1000 km-es kockában nézzen ki jól! És erre való a dx10+, na meg rendes fizikára.
kvp  
2009. aug. 01. 13:10 | válasz | #13
"Lehet hogy voltak már '83 környékén is ilyen kijelzők, csak nem hallottál róla."

Eppen az zavar, hogy lattam a kiserleti valtozatokat es meg mindig nem hasznaljuk oket, mert tul dragak, bonyolultak vagy nagyok. A sima assisted reality alapu 3d-s kijelzok pedig mar nagyon regiek, jopar katonai rendszerben hasznaljak is oket, csak a civil felhasznalasuk nem terjedt el. Peldaul az elso sztereokepeket meg az elso vilaghaboru elott csinaltak, sot par muveltebb katona vitt is magaval a loveszarkokba ilyen fenykepezogepeket. (foleg amerikaiak es franciak hasznaltak) Es valamiert meg mindig nem terjedt el. Pedig a 70-es evekben amerikaban egy ideig lehett kapni, a csaladnak is van par 3d-s viewmaster tarcsaja, de lattam ilyen gepet itthon az iskolai fotoszakkoron is, jo 30 eve. (akkora volt mint egy ongyujto, ugy is nezett ki es szines mikrofilmre keszitett 3d-s kepeket) Evekkel kesobb a diplomamhoz egy sgi gepet hasznaltam, ami kb. ott jart technologiaban es eroben mint egy mai 64 bites gep, csak jobb volt a real time alrendszere. Az elso mai ertelemben vett programot pedig meg Ada Lovelace irta 1842-ben (az elso modern programozo tehat no volt). Az elso modosithato programu robotokat pedig meg a gorogok irtak le, foleg szinhazi felhasznalasra. (gyakorlatilag tarolt programu mechanikus robotok voltak) Az elso gozgepet gorogok keszitettek es ennek az elso felhasznalasa egy nagy templomi ajto automatikus nyitasa volt. De hogy modern peldat is emlitsek a legnagyobb magszamu gep amit eddig programoztam 65536 magot tartalmazott es egy kiserleti cnna chiprol volt szo. (foleg kepfeldolgozasra hasznaltuk, de jo volt kodtoresre is) A technologia tehat joreszt megvan, csak tobbnyire a mindennapokban nem hasznaljuk. Szepen lassan azert terjed, pl. a nasa par eve kezdett foglalkozni a stirling hoerogepekkel (foleg urszondakhoz), pedig a talamany kb. 200 eves es a tortenelem soran mar hajot is hajtottak vele. Midemelett pedig sokkal hatekonyabb mint a gozgepek vagy a belso egesu motorok, tovabba elmegy barmilyen hoforrassal.

"El kéne dönteni, hogy hülyeségeket írok, vagy keveset."

Nyugodtan dontsd el, en inkabb ertelmes dolgokat irok, bar neha tenyleg tul boven. :-)
runny  
2009. aug. 01. 09:24 | válasz | #12
"1983-ban mar volt shader-es videokartya es pl. egy gf8800 szintu kartyat is lehetett venni"
"Es meg egy rendes hologram alapu kijelzo sincs, csak laboratoriumi probalkozasok"

Lehet hogy voltak már '83 környékén is ilyen kijelzők, csak nem hallottál róla.
Attól hogy ma léteznek ilyen dolgok, ne higgyük hogy már az ókori görögök is ilyennel nyomultak. El kéne dönteni, hogy hülyeségeket írok, vagy keveset.