Emberi Aliens vs. Predator trailer
2009. július 29. 23:30, szerda
Korábban már mutattunk pár videót és képet a Sega által finanszírozott és a Rebellion által fejlesztett Aliens vs. Predatorból, ám eddig mindig a Ragadozót emelték ki a trióból.

Ma azonban végre megérkezett a tengerészgyalogos oldalt bemutató rövid jelenetsor is, ami megdöbbentően hangulatosra sikeredett. A jelek szerint a fejlesztők a harmadik részre összeszedték magukat és egy nagyon jó kis FPS-sel gazdagodhatunk a 2010-es megjelenés után.


A játékmenet szerint a történet folyamán mindhárom fajt, oldalt irányíthatjuk, ám először az emberekkel/tengerészgyalogosokkal kell megküzdenünk a csapatokban támadó Idegenekkel és az egymagában is túlerőben lévő Ragadozóval. Utána csorgó nyálú Alienek leszünk (az ő videójuk várható), a játékot pedig Predatorként zárjuk.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Rotcsa  
2009. aug. 02. 03:31 | válasz | #20
Jaja,szerintem is komoly szellemi meló van a készülő játékban és nem csak egy jobb motort tettek a game alá!

Nézd meg a videót amit belinkeltem:
Pár dolog:
-Oda ugrasz, ahová akarsz.. így sokkal jobb a vadászás!
-látod milyen fegyver van az ellenfélnél( azaz kockázatcsökkentés, ami szintén egy ragadozó jellemző)
-mindkét kézen baromi nagy filézők na erre csak azt lehet mondani, hogy
-Célpontkövető lézer-nyaláb....
-letépi az ember fejét, hogy a retinát használva bejuthasson az épületbe! Élvezetes és találékony!
-Kitépi az alien szájából a csápot és pofán bassza vele! na hát ez nagyon finom!

Remélem az emberről meg az alienről is mutatnak majd egy pár perces ingame videót!
2009. aug. 01. 10:05 | galéria | válasz | #19
hmmmm, de jónak tűnik.
2009. júl. 31. 23:39 | válasz | #18
már csak azt nem értem, miért nem lehetett az AvP filmekt is megcsinálni ilyen keményre...
iambg  
2009. júl. 31. 09:48 | válasz | #17
na ez komoly lesz
2009. júl. 31. 09:05 | galéria | válasz | #16
Nagyon jó... és tényleg ilyesmi a "feeling" :)
Rotcsa  
2009. júl. 31. 00:51 | válasz | #15
Plitty, plitty, jelez a radar.... úr Isten, hol lehetnek?
Vajon mi lehet? Ragadozó, alien?

Már csak 10 m... nem látom áááá!
Kétségbeesve Még mindíg nem látom!

A fanrc, már csak 5m....
Ácsi!!
Ez nem is velem van egy síkban! Akna nincs, akkor csak fölöttem lehet...!
Felnézek és akkor már elkapott a
Rotcsa  
2009. júl. 31. 00:32 | válasz | #14
A frafikára szerintem panasz nem lesz, lsd előző hsz :)
Rotcsa  
2009. júl. 31. 00:25 | válasz | #13
Egy kis Hunt! :)
Rotcsa  
2009. júl. 31. 00:16 | válasz | #12
ÁÁÁÁÁ!
De jó!!!

Vért akarok!
Már az én nyálam is csorog!!
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2009. júl. 30. 23:19 | galéria | válasz | #11
ha az élien vér mindent szétmar akkor ez egy fasság
2009. júl. 30. 22:45 | válasz | #10
Ez egy tuti játék lesz. Simán az év játéka.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 30. 16:50 | galéria | válasz | #9
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. júl. 30. 14:18 | galéria | válasz | #8
NA VÉGRE!!
Mondjuk engem csak a tengerészgyalogosok érdekelnek, esetleg még az Alien. A predatorok totál hidegen hagynak. Annak idején nem is játszottam velük csak az Alienekig (viszont az emberekkel többször is).
Ennek már az elődei is jó játékok voltak nem úgy mint a AvP filmeké.
2009. júl. 30. 11:15 | galéria | válasz | #7
Rettenetesen várom!
Király a videó, komoly ötletek vannak benne!
2009. júl. 30. 08:41 | válasz | #6
Nekem kicsit sovány a videó. A régi sikerekre épít, de ha játékban ez a grafika,akkor fasza. De bemutató videónak...hááát...
2009. júl. 30. 08:26 | válasz | #5
felülmúlhatatlan játék és film univerzumok (kár hogy sikerült az avp filmeket orbitálisan úgy elszabni, hogy ahhoz már tehetség kell, hogy ilyen anyagokból ennyire kritikán aluli mozik szülessenek. bár az avp1 még úgy ahogy elmegy...csukott szemmel nézve...).

az előző részekben kb. úgy fostam, ahogy ripley foshatott a nostromon szinte már rossz emlékek a játékok
wolruf  
2009. júl. 30. 07:31 | válasz | #4
Naggggggyon csinos :)
2009. júl. 30. 06:44 | válasz | #3
a csapat összeszedte magát??? minek? az első két rész is parádésra sikeredett..
5i  
2009. júl. 30. 02:45 | válasz | #2
A fegyverek hangja, a pittyegés... istenem, de várom.
2009. júl. 30. 02:13 | galéria | válasz | #1
nagyon év játéka gyanús :-D