Bár a Blu-ray megnyerte a nagy felbontású digitális formátumok párbaját, a Kínában kifejlesztett rivális meglehetősen jól teljesít hazájában, megelőzve a hivatalos nyertes eddigi eredményét.
Hirdetés
Az X-bit Labs japán forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a China Blue High-Definition Disc (CBHD) névre keresztelt platform igencsak jól teljesít hazájában. Ez a technológia a vesztes HD DVD alapjaira épít, nemzetközi támogatásra pedig még csak nem is számíthat, a jelek szerint azonban mindez nem sokat jelent Kínában, ahol tekintélyes méretű részesedést szerzett a piacon.
A jelentés szerint ugyanis a CBHD jelenleg a kínai piac 3 százalékát uralja, amellyel méretes előnyt szerzett a Blu-ray kiadványokkal és lejátszókkal szemben. A formátumot kizárólag helyi kínai vállalatok támogatják (ilyen például a Shinco, a TCL és a Tsinghua Tongfang), a gyártás megkezdéséről még a tajvani cégek sem hajlandók tárgyalni, a világ legnagyobb lakosságát tömörítő országban azonban ez mit sem számít. Pontosan ezért lehet a fenti adat komoly figyelmeztető jel a nagy kiadók és filmstúdiók számára, hiszen ha a méreteit tekintve első számú piacot nem sikerül meghódítani, komoly ellenállásba ütközhetnek később.
Dacára a helyi megoldás jelentős mértékű előnyének, a külső szakértők és az ágazatban érdekelt nagyobb gyártók sem vélekednek úgy, hogy egy újabb formátumháború lenne kibontakozóban. Mivel a riválisnak nemzetközi támogatása egyáltalán nincs, a CBHD piaca meglehetősen korlátozott, bármekkora is a helyi táptalaj. Még a tajvani gyártók sem tekintik a megoldást a Blu-ray egyenrangú riválisának, így a CBHD egyfajta helyi vadhajtásként élhet tovább, miközben a hivatalos nyertes meghódítja a világot.
Az elkövetkező hónapokban meglátjuk, mennyire igazolódik be a gyártók és szakértők várakozása.
mennyien vannak? 1.3 -1.4milliárdan.... USA + EU együtt nincsnek ennyien. Ennek a formátumnak poteciálisan nagyobb a piaca mint a BR-nek. És ugye a Kínaiak meg támogatják a hazai ipart. BR-nek sztem sanyi lesz Kínában. Mert tmajd lesznek konvertáló progik amik a BR-ről CBHD-t csinálnak.
Sokkal inkább valószínű az, hogy a BR lejátszók támogatni fogják ezt a formátumot. LEhet, hogy csak Kínában lehet majd ezeket kapni, de nem hinném, hogy a BR gyártók veszni hagynak egy milliárdos piacot.
oly világosan mutattál meg mindent, hogy ha nem állna ezzel szemben Aristoteles szövege, mely világosan azt mondja, hogy az idegek kiindulópontja a szív, kénytelen lennék elismerni, hogy igazad van
Engem aztán hidegen hagy , hogy be jön Európába (legalább leverné az árakat )vagy nem.Azt is tudod , hogy Blu-ray lejátszót se fogok venni, nem csak az ára miatt, egyszerűen nem láttok benne fantáziát....
Az egész lopott: Szabadalom alatt álló technikák sorait használja. Lehet Kína engedélyezi, hogy bármit el lehet lopni a NYtól, de Kínán kívül ez nem áll meg.
Ráadásul, ha jól emléxem, akkor Kínában készül a legtöbb film, bár a legtöbben azt hiszik, hogy Hollywoodban, mivel csak azokat ismerik.
This message has been ROT-13 encrypted twice for higher security.
A bus station is where a bus stops, a train station is where a train stops. On my desk I have a work station...
Ez a formátum csak hazai pályán játszik. De bőven termel nyereséget a befektetőinek. Azt, hogy miert utkozik a tovabbiakban a vilaggal. Azt nem ertem, max amikor olcsok lesznek a BR lejatszok, akkor megveszik ez melle. Gondolom ez a "sajatos formatumuk" meg mindig olcsobb mint a BR.