![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Nem lesz Halo mozifilm Peter Jackson számára
2009. július 28. 21:53, kedd
Peter Jackson hivatalosan is véget vetett a reményeknek! A rendező bejelentette, hogy a Universal és a Fox addig-addig vitatkoztak, míg a Halo jogai lejártak, így ő már biztosan nem készíti el Master Chief mozis bevetését.
Azért a múlt idő, mert a direktor bejelentette, hogy a Halo mozifilm hivatalosan is törölve lett. Az ok nem a pénz hiánya vagy a Microsoft akadékoskodása, hanem a két gyártó stúdió, a Universal és a Fox csatározása. A két nagyágyú ugyanis összefogott, hogy egy valóban nagy költségvetésű filmet készítsenek el, ám az elmúlt három év alatt egyikük sem tett érdemi lépést az ügyben. ![]() A jogok megvásárlása és Jackson leszerződtetése után megállt az élet a projekt körül és senki nem adott zöld utat az előkészítői feladatok elkezdéséhez. Az idő meg közben csak telt, a két stúdió pedig nem tudott megegyezni bizonyos részletekben és elvesztették a Halo-univerzum jogait is. Jackson ezzel megelégelte a dolgot és a jogokkal együtt ő is kiszállt a képből. Vagyis elképzelhető, hogy egyszer valóban felbukkan Master Chief a mozikban, de abban Peter Jackson keze nem lesz benne és valószínű pár évet még várnunk kell rá. Persze ha akad, aki a cseppet sem olcsó jogdíjakat kifizeti. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|