A Canon bejelentette újfajta, hibrid rendszerű képstabilizáló rendszerének megjelenését. A világ első hibrid megoldása egyszerre két különféle mozgást érzékel és kompenzál.
Hirdetés
A cég az 1980-as évek óta kutatja a fényképezőgépek használat közbeni mozgásait, illetve ezek káros optikai hatásainak kompenzálási lehetőségeit. Ennek első eredménye az 1995-ben megjelent EF 75-300mm f/4-5.6 IS USM, mely a világ első képstabiliátorral felszerelt optikája. Azóta a képstabilizálás különféle technikái nagyon elterjedtek, és ma már a legolcsóbb gépekben is megtalálható valamely válfajuk. A Canon úgy érezte, hogy további fejlesztést igényel ez a technika, ezt testesíti meg a "Hybrid IS technology".
Ennek lényege, hogy a fényképezőgép mozgását két fő kategóriába sorolja, és ennek megfelelően két különálló kompenzálási metódust alkalmaz. Ennek egyik része az optika mozgása, tehát a gép billegését küszöböli ki (ez van a mostani optikákban), a másik az egész gép mozgása. Mindkét elmozdulást különálló szenzor érzékeli. A két érzékelő által detektált mozgásokat egy speciálisan erre a célra kifejlesztett algoritmus veti össze, majd a rendszer ez alapján állapítja meg a megfelelő lencsetag elmozdulásának paramétereit.
A kiadott közlemény szerint az új rendszer drámaian megnöveli a képstabilizálás hatásfokát, mivel a korábbiakhoz képest a különféle szituációkban (tele, makró stb.) képes a sokféle típusú mozgást a lencsetag megfelelő mozgatásával kompenzálni. A Hybrid IS technology-val először ez év végén, Canon SLR objektíveken fogunk találkozni.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
áh, már tegnap is akartam kommentelni emiatt, de aztán csak legyintettem, megint egy ügyetlen fordítás. azt akarta mondani a Canon, hogy külön érzékelő van az eltolásos bemozdulásra (jobb oldali ábra) és az elfordulásos bemozdulásra. az elsőre mondja a cikk hogy "az egész gép bemozdulása". én már bele se kötöttem volna, volt már rosszabb fogalmazás is... :)
Szerintem pont az az újítás most, hogy már csavarodás ellen is van stabilizálás. Gondolom így értették a két különböző mozgást is... (különböző típusú) meg nekem az illusztrációk is ezt sugallják :)
ugy nem nagyon szokott remegni.. es minden iranyu elmozdulasra stabilizal, csak a fentiekre optimalis. ez az elso stabi, amelyik 2 reszre bontja az elmozdulast, majd kesobb gondolom 3 ill 4 reszre is lesz.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Szép és jó, de a képeket nézve felmerül a kérdés bennem: "csavarodás" ellen miért nincs stabilizáló? Nem mintha számottevő romlást okozna, sőt legtöbb esetben szinte kimutathatatlan a minőség romlás de nem hinném, hogy olyan nagy kihívás... gondolom én kis mezitlábas halandó
286/20Mhz; 1Mb; WD Paradise 512Kb; 40Mb; Mono VGA; ...Wolfeinsten 3D priman fut rajta 1.2 rendszerfloppyrol :>
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Azt hittem eddig is az elmozdulást küszöbölték ki, mert hát ha remeg a kezem, akkor nem billeg a gép, hanem lötyög, de ezek szerint nem ér sima stabilizálás olyan sokat.
Windows 7 & openSUSE 11.4 @ 64-bites kenyérpirító.