Módosította PC-reklámjait a Microsoft
2009. július 27. 23:42, hétfő
Bár a szoftvercég vezetői nemrég még jókedvűen mesélték, hogy az Apple panaszkodott reklámjaik tartalma miatt, a jelek szerint máris megkezdték a hirdetések felülvizsgálatát, hogy kövessék a rivális árcsökkentését.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban gőzerővel zajlik a "PC-vagyok, és rátaláltam arra, amit kerestem"-reklámkampány, amelyet a Microsoft indított annak kihangsúlyozására, hogy az Apple termékei bizony jóval drágábbak a hagyományos személyi számítógépeknél és nem is érik meg árukat. Az Apple nemrég telefonhívásban panaszolta el kifogásait a szoftvercégnek, amelyről Kevin Turner igazgató is nevetve számolt be a WPC harmadik napján, nagyon úgy tűnik azonban, hogy a viccelődést konkrét lépések követték.

Több lap is beszámolt arról a napokban, hogy az alant látható videót egyértelműen módosították az illetékesek, az eredeti felvételben ugyanis még szerepeltek a részletes kívánságok, többek között az, hogy egy 1700 dollár alatt Mac-készüléket kellett volna találnia a reklámban szereplő párosnak. Ez persze nem sikerült nekik, mindössze egy 2000 dolláros változatot találtak, amely viszont nem hozta a kívánt teljesítményt, így maradtak végül egy PC vásárlásánál. Az Apple azonban nemrég több terméke árát is csökkentette, így módosítani kellett az eredeti forgatókönyvet.


Az új változatban már nem hallunk pontos árat, egyedül azt említik meg, hogy az Apple fejlesztése jóval drágább a hagyományos laptopokhoz képest. Innentől kezdve mindent a néző fantáziájára bíznak, a jelek szerint ugyanis a Microsoft ezzel szeretné elkerülni, hogy a rivális cég konkrét lépéseket tegyen a reklámok visszahívása ellen. A telefonhívás tehát megtette hatását, bármennyire is igyekeztek ezen gúnyolódni a konferencián a redmondi vezetők.

Az Apple még nem reagált a hírre, de minden bizonnyal elégedettek lesznek a módosítással, igaz ez továbbra sem tünteti fel őket túl jó színben.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2009. júl. 30. 10:10 | válasz | #190
miért, aki arcon köp téged, az nem köcsög? aki 300 dolcsival csökkent árat, az nem csökkent árat?
Sir Ny  
2009. júl. 30. 10:06 | válasz | #189
"Tenyleg azt irtam?" igen, pontosan ezt írtad.
2009. júl. 30. 01:04 | válasz | #188
„Elképzelni sem tudjuk, hogy hogyan lehet egy 500 dollárnál olcsóbb számítógépet úgy megépíteni, hogy az ne egy rakás szemét legyen."
Ezt allitolag Steve Jobs nyilatkozta es ez sok mindent megmagyaraz....(es elegge szomoru...500 dollarbol mar tisztesseges desktop gepet lehet osszerakni..de meg talan laptopot is..)
Masreszt 1 trivialis ervet latok abban,hogy az Apple draga:ha a minoseg jo, akkor csak az ar lehet ami visszatartja a nepeket a vasarlastol..mit ad isten,az arcsokkentes utan szepen megugrottak az eladasok...ezt a veletlent...
2009. júl. 30. 00:48 | válasz | #187
Tenyleg azt irtam? Vagy azt,hogy 300 dollaros arcsokkentes arconkopese a vasarloknak?( mivel nem hinnem hogy egyik naprol a masikra valt volna olcsova az eloallitas,vagyis MINIMUM ekkora profit volt a termeken ES valoszinuleg meg mindig van rajta valamennyi)
Remelem nem te vagy az agy a csaladodban.....(en se vagyok piskota,de lenyugoz ha valaki nalam is hulyebb..)
2009. júl. 29. 21:35 | válasz | #186
Privát véleményem hogy az apple cuccok igen vastagon túlárazottak, bár az is igaz, hogy a márkás pc gyártók termékei is azok, de tegyük azt is hozzá, hogy nem a balkáni jövedelmekhez árazták ezeknek az eszközöknek az árszinvonalát.
Sir Ny  
2009. júl. 29. 21:15 | válasz | #185
"Nem az árcsökkentéssel van baj. A körülményeket is nézd (illetve a cikket). Kvp azt kérdezte, hogy miért csak most csökkentett árakat? És miért ennyivel? Az árcsökkentés mértékén és az időzítésen (negatív reklám) van a hangsúly. "
felesleges volt kéredznie, a témában a legelső hszm erre ment ki. miért most, és miért ennyivel? mert az ms időt és pénzt beleölt a reklámba, és az Apple egy tollvonással értelmetlenné teszi az egész kampányt. kapízs?
Ulkesh  
2009. júl. 29. 20:58 | válasz | #184
"Amúgy meg igen sok ökörséget összetudtok írni a hitvita közben, pedig egyszerű, ezek hw-ek és sw-ek amiket egy adott FELADATRA kell használni, és nem hittéríteni kell velük."

Erről a kérdésről pont, hogy nem vitatkozott itt senki.
A vita arról szólt, hogy az Apple termékei tényleg drágábbak-e mint a konkurens gyártók azonos kategóriájú termékei.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 20:56 | válasz | #183
Már jó ideje nincs.
2009. júl. 29. 20:47 | válasz | #182
Ott a pont, gyakorlatilag mindkét cégnek megéri ez a reklám hadjárat, mert így, vagy úgy, de róluk beszél e-miatt a média és az átlag user is, mint az itteni hozzászólásokból is látszik.
Amúgy meg igen sok ökörséget összetudtok írni a hitvita közben, pedig egyszerű, ezek hw-ek és sw-ek amiket egy adott FELADATRA kell használni, és nem hittéríteni kell velük.
Bocs a kirohanásomért csak idegesítő amikor úgy mondanak véleményt valamiről pro és kontra hogy nem is használták azt, vagy csak minimális tapasztalata van az adott témában a hozzászólást írónak.
Én a magam részéről mindkét rendszert üzemeltetem lassan több mint 10 éve és a feladat válogatja hogy melyik rendszert mikor ajánlom az ügyfeleimnek, nem pedig az hogy melyik design-osabb, vagy melyik elterjedtebb, stb...
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 29. 20:12 | galéria | válasz | #181
Annyira azért nem, miután MS-nek 10% tulajdonrésze van az Almából (övé a harapás:)).
Ulkesh  
2009. júl. 29. 13:17 | válasz | #180
"Megéri az Apple-nak? Biztos meg."

Az utolsó pénzügyi negyed eredménye alapján nagyon is :D

A MS-nak meg van miért húzni a száját :D
2009. júl. 29. 13:13 | válasz | #179
Lehetne. Várjuk meg, hátha elindul egy ellen reklám folyamat. :) Mindenki fikázza a másikat.

De abban igazad van ,hogy előbb is voltak árcsökkentések. Csak nem ilyen mértékben. Ráadásul ezt a nagy árcsökkentést a viszonteladókkal kell rendeznie, akik leeht nem építették be a költségvetésükbe. Megéri az Apple-nak? Biztos meg.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 29. 12:52 | galéria | válasz | #178
Ez az apple esetén is meg lehet tenni, a pofátlanu drága pc-ik miatt :D
Ulkesh  
2009. júl. 29. 12:29 | válasz | #177
De egyébként felhívhatná valaki a MS-t is, hogy pofátlanul drága a Windows, ugyan már ideje lenne árat csökkenteniük.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 12:27 | válasz | #176
"vp azt kérdezte, hogy miért csak most csökkentett árakat?"

Nem csak most csökkentett. Tavaly ősszel és idén tavasszal is voltak árcsökkentések. Főként amikor új modell kerül ki.
A mostani árcsökkentésnek is ahhoz van köze, hogy lecserélték a teljes notebook palettát és nem egy idióta MS főnök pletykájához.
Aki komolyan elhiszi, hogy úgy mennek a dolgok, hogy valaki a jogi osztályról csak úgy felhív valakit az MS-től, hogy hé, hagyjátok abba a reklámokat, mert árat csökkentettünk, azt csak sajnálni tudom.
2009. júl. 29. 12:04 | válasz | #175
Nem az árcsökkentéssel van baj. A körülményeket is nézd (illetve a cikket). Kvp azt kérdezte, hogy miért csak most csökkentett árakat? És miért ennyivel? Az árcsökkentés mértékén és az időzítésen (negatív reklám) van a hangsúly.
Sir Ny  
2009. júl. 29. 11:40 | válasz | #174
"Bocsi, de neki adok igazat. Eddig is csökkenhetett volna az ár, annak fényében is, hogy a gyártósor ugyanaz (amit kvp is írt). "
nem, ő nem ezt írta, hanem azt, hogy köcsög az apple, mert árat mert csökkenteni. nehogy már az árcsökkentés negatívum legyen, mert nem tudom micsinálok.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 11:33 | válasz | #173
"Jaj öreg kértelek olvad elé a fórumot is, ott vannak kereskedők, akik igazolják, hogy nem egy esetben jött elő probléma, és nem szétesett a kép, a fórumban leírja srác, hogy beégett az alaplapba, és tönkretette at"

12 hozzászólás van a linkelt fórumtopicban, de egyetlen egy sem szól saját tapasztaltokról.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 11:30 | válasz | #172
Tesztelheted, ha nem mindegyik egység rosz, hanem csak pár darab raklaponként.
Nem lehet órákig terhelni és tesztelni minden egyes gépet amit legyártanak.

"Ez olyan, mint anno a Sony akkuhibái. Nem is kellett extra körülmény, ohgy előjöjjön a hiba. Egyik esetben sem."

A GPU hiba több órás használat és erős terhelés után jelentkezett és legtöbbször csak a vásárlás után hónapokkal.
pixx  
2009. júl. 29. 11:05 | válasz | #171
Jaj öreg kértelek olvad elé a fórumot is, ott vannak kereskedők, akik igazolják, hogy nem egy esetben jött elő probléma, és nem szétesett a kép, a fórumban leírja srác, hogy beégett az alaplapba, és tönkretette at, így a diagnosztikát se tudták lefuttani. Azért széteső képnél többről van szó.
És persze, mindezt Macbook pron játszották el, ami nem az 1000 dolláros kategória...
2009. júl. 29. 10:51 | válasz | #170
És ez mit mutat meg? Csak nem a tesztelés hiányosságát? Kétszer fordult elő rossz GPU sorozat és mindkettő az NV miatt. De az Apple is hibás (meg a Dell és HP), ugyanis nekik is tesztelni kell.

Ez olyan, mint anno a Sony akkuhibái. Nem is kellett extra körülmény, ohgy előjöjjön a hiba. Egyik esetben sem.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 10:10 | válasz | #169
Nem odasült te okostojás, hanem hibás volt és ráadásul nem is az Apple-t érintette elsősorban, mert ők már csak 1 szállítmányt kaptak ebből, a Dell és HP viszont komplett sorozatokat vonhatott vissza.
2009. júl. 29. 10:08 | válasz | #168
Tessék? Odasül az integrált VGA, az nem lesülés? Persze jobb esetben csak szétesett a kép meg szemetesedett (melegedés), de ha odaég, akkor annak annyi.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 10:08 | válasz | #167
"Egy pelda a nekem szimpatikus design-ra:"

A Lenovo jó példa és egyébként nekem is tetszik (bár a pöcökegér abszolút nem jön be).
Az más kérdés, hogy azonos hardver esetén semmivel sem olcsóbb.

"Szerintem formatervezesben es hasznalhatosagban meg ez is veri a mac-eket, pedig ez egy _olcso_ laptop."

Hülyeségeket persze nem kéne írnod.
Ennyire nem kéne a blődségekben elszállnod, hogy egy netbook-ot egy mobil grafikus munkaállomáshoz hasonlíts, de végülis ez is azt bizonyítja, hogy abszolút nem sokat értesz a dologhoz.

"Egyebkent ez a parszaz dollaros laptop kategoria egyik induloja, szoval ugy nez ki annyival nem jobb egy mac, mint amennyivel dragabb."

Büntetésből kiszabnám, hogy dolgozz ezzel egy hónapig, persze olyan munkákat, amikre egy Macbook Pro-t használnak, aztán hó végén kifizettetném veled az okozott kárt és az elmaradt munkát.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 10:01 | válasz | #166
"15,4"-on 1680x1050 figyel :)"

Nagyítót mellékeltek hozzá?
Ulkesh  
2009. júl. 29. 10:00 | válasz | #165
"Tévedsz. A hír igaz. Tavaly is és idén is égett le komplett Apple sorozat."

Egyetlen gép sem égett le, hülyeségeket nem kéne írni.
Az nVidia chip hibája miatt szemetelhetett a kép, vagy szélsőséges esetben fekete maradt a kijelző. Gariban cserélték, ennyi.
2009. júl. 29. 09:53 | válasz | #164
Bocsi, de neki adok igazat. Eddig is csökkenhetett volna az ár, annak fényében is, hogy a gyártósor ugyanaz (amit kvp is írt).
Sir Ny  
2009. júl. 29. 09:39 | válasz | #163
ez is brutálnagy bbkódban
Sir Ny  
2009. júl. 29. 09:39 | válasz | #162
elgurult a gyógyszer? ha csak kicsit csökkentenek árat, akkor is mi lesz szegényekkel akik tegnap vettek gépet? de rohadt köcsög vagy, hogy így kibasznál velük! miért akarod, hogy szegényeknek fájjon a szívük? soha többé árcsökkentést!
kvp  
2009. júl. 29. 09:33 | válasz | #161
Egy pelda a nekem szimpatikus design-ra:



Normal korulmenyek kozott elmegy akar 8 orat is es eleg eros hardver van alatta. Touchpad helyett trackpoint-os, amivel tenyleg boldogul az ember eger nelkul is, sot gepeles kozben is hasznalhato. (az apple elve az, hogy az ember vagy gepel vagy egereszik, ezert eleve igy tervezik a gui-jukat) A billentyuzet teljes meretu es nem olyan rovid a billentyuk utja mint a mac-eken. Van belole tablet-es es touchpad-es valtozat is, kinek mi tetszik. (ezt hivjak valaszteknak)

De, hogy legyen valami tenyleg olcso es gagyi is:



Szerintem formatervezesben es hasznalhatosagban meg ez is veri a mac-eket, pedig ez egy _olcso_ laptop. (hasznalhato akar kulteren is, baratnonek vagy gyereknek tokeletes gep) Egyebkent ez a parszaz dollaros laptop kategoria egyik induloja, szoval ugy nez ki annyival nem jobb egy mac, mint amennyivel dragabb.
2009. júl. 29. 09:32 | válasz | #160
Nem. Az Apple-nek voltak olyan mp3 és mp4 lejátszói, amik a sony akkuk miatt szétégtek. Ez 2-3 éves történet. (Amúgy a Dellnek is meggyűlt a baja a Sony miatt a notiknál, szintén akku bajok.)
2009. júl. 29. 09:29 | válasz | #159
Tévedsz. A hír igaz. Tavaly is és idén is égett le komplett Apple sorozat. NV dolgozott a hibán, az Apple ennek ellenére szerződést akart bontani (amit szerintem már meg is tett).
Yv@n  
2009. júl. 29. 09:20 | válasz | #158
"Nemtom mi a probléma a 13"-es kijelzőkkel, ugyanakkora a felbontásuk (1280*800), mint a legtöbb 15"-es kijelzősnek."

15,4"-on 1680x1050 figyel :)
Ulkesh  
2009. júl. 29. 07:28 | válasz | #157
"Most hogy te rosszabbul latod..adjal ra fenyerot (ja hogy akkor mar nem jo 9 oraig?"

A lényeget nem érted. Matt kijelző esetén maximális fényerőnél sem látsz semmit szabadtéren, ha süt a nap, glossy-nál igen. Csak annyi a különbség, hogy tudod használni a készüléket, vagy nem.
2009. júl. 29. 01:49 | galéria | válasz | #156
csak mivel apple, ezért kell róla cikket írni
például régebben volt sonyericsson t68-hoz való mp3 lejátszóm, rádugtam és kb 2 óra után ráolvadt a csatlakozó, nem lehetett leszedni róla a lejátszót, szerencsére gariba cserélték:)
2009. júl. 29. 01:42 | galéria | válasz | #155
ilyen jelentés szinte mindenről van, legyen az kínai mp3, vagy sony mp4...
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:43 | válasz | #154
A cikk végét is elolvastad?

"Nem meglepő, hogy a pletykát egyik vállalat sem kommentálta."

Magyarul, pletykáról volt szó, semmi tény, semmi valóság. Illetve annyi valóság volt, amit én is leírtam.
Sorry, hogy a lelkedbe gázolok, de ez sajna nem jött be :D
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:41 | válasz | #153
"Te a dizájnt fizeted, én a tudást"

Nos lássuk mit tud a MacBook Pro

- 2.53, 2.66, 2.8, 3.06 GHz-es Core 2 Duo proci
- 1066 MHz-es FSB
- 4 GB DDR3-as RAM, 1066 MHz, 8 GB-ig bővíthető
- gigabites hálókártya
- FW800
- digitális videó kimenet (displayport)
- analóg/digitális audió kimenet (analog/optikai)
- N-es Wifi
- Hybrid videóalrendszer nVidia 9400/9600, OSX Snow Leopard megjelenése után a két rendszer együtt is tud működni
- 7 órányi akkumulátor idő
- megvilágított billentyűzet
- üveg felületű, kapacitív érzékelésű, nagy méretű, multi touch érintőpanel
- S-IPS panelű kijelző
- webkamera, DVD-író stb.

Tényleg igazad van, aki ezt megveszi, az nem tudást vesz, csak divatot.
Mondja, maga normális???? :D
pixx  
2009. júl. 29. 00:40 | válasz | #152
Még minid azért alu az új Ibook, mert a régin szart volt a műanyag és sárgult. Nem kell ez a fröccsentett duma. Na mentem aludni, eddig vicces voltál, mostmár uncsi, csak ugyanazt tudod szajkózni...
pixx  
2009. júl. 29. 00:37 | válasz | #151
Apple és Nvidia

Na itt a cikked, a hibás grafikus procik miatt, amik túlmelegednek, és tönkreteszik a gépedet is. Kommenteket is olvasd el, ott is vannak érdekesek.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:33 | válasz | #150
Ez a gép tipikus PC notebook.

Megvan az összes kritérium:
- olcsó fröcsöntött műanyag burkolat
- még olcsóbb gagyi billentyűzet, az nem baj, ha gépeléskor fél centiket mozog minden irányba és hullámzik mint a Balaton, mert ezt úgysem veszi meg senki aki a gépelést picit is komolyan gondolja
- agyonzsúfolt billentyűzetkiosztás, külön plusz pont jár, ha magyar billentyűzet esetén az í lekerül a szóköz mellé, vagy egyéb egzotikus helyre
- csillogó ledsor, lehetőleg vakító kék színben és olyan elhelyezésben, hogy tükröződjön a kijelzőn és ha a billentyűzetre néznél, akkor el is vakítson
- matricák, a PC-s noteszeket valószínű azok tartják össze, különben minek lenne rajtuk 4-5 darab, de az is lehet, hogy folyamatosan tudatni kell a tulajdonossal, hogy Vista compatibilis Intel processzoros, nVidia chipset-es, hyper-gigaturbo überlaptopot használ (e-nélkül lehet, hogy rájönne, hogy valójában egy kétpálcás vásári bóvlit nyert el a pénzéért)
pixx  
2009. júl. 29. 00:27 | válasz | #149
Te a dizájnt fizeted, én a tudást, te divat buzivagy, engem az érdekel mit tud, a faszt se érdekli, hogy néz ki. Megfelel a munkára, amire kell vagy sem. Fehér, feket, zöld vagy piros, a kutyát nem érdekli. Ez csak téged mozgat, meg azt, aki a McDonaldsban akar villogni 200 ft sajtburgere mellett a szomszéd asztal társaságnak...
2009. júl. 29. 00:26 | válasz | #148
azert mert te utalod azert vegyek ki?:) En meg utalom a webkamerat, vegyek ki azt is:))
A designerek 99%-a biztos hogy matt-ot vett! Most hogy te rosszabbul latod..adjal ra fenyerot (ja hogy akkor mar nem jo 9 oraig?:))
pixx  
2009. júl. 29. 00:25 | válasz | #147
Amíg megtalálom a cikkedet, addig itt van néhány lángra kapó ipod :
http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/get_problma/
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:25 | válasz | #146
No igen, te használd ezt a kis vackot, bár semmire nem jó, ezért pár perc után már egeret fogsz rádugni. Olyanról mint multitouch, többujjas gesztusok meg hírből se hallott ez a vacak, de persze neked ez pont jó lesz.

Ha a két képet megnézi az ember, akkor az egyikről egy letisztult forma, egységes kinézet jön le, a másik egy túlzsúfolt matricázott vásári bóvli. Innentől meg akármi lehetne a gépház alatt, a diszkófényes csili-vili ledes multimédia panel borzalom után akkor sem fogadnám el, ha ingyen odaadnák.
pixx  
2009. júl. 29. 00:19 | válasz | #145
Öreg szóértelmezés nulla, mondom "Közel", a tenyér ujjak nélkül értendő, mondom, én, hogy az Apple beteg embereknek gyárt gépet, hombár kezű, kicsi agyú...
szánalmas
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:14 | válasz | #144
Ezt meg pics@nyi vacaknak:

Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:12 | válasz | #143
Ezt hívják tenyérnyi méretnek:
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:10 | válasz | #142
"Nem tudom az Apple buziknak mekkora touchpad kell, de a videón látható közel tenyérnyi nagyságú elég szerintem..."

Buzi maximum te lehetsz, főleg ha a tenyered kb. 8x6 centi, mint a videón látott gép touchpad-je.
Ulkesh  
2009. júl. 29. 00:08 | válasz | #141
Belinkelhetnéd ezt a cikket.
Kár, hogy nem igaz, de azért szívesen elolvasnám :D
pixx  
2009. júl. 29. 00:05 | válasz | #140
Miután leégett a videókarid, és kicserélték a 3000 dollárost Macbook prodat, adnak 3 év garit, de szerintem így nem kell senkinek se az 3 év. De ez is benne volt a cikkben.
pixx  
2009. júl. 29. 00:03 | válasz | #139
Keress rá itt az SG, most nem keresem ki a cikket, hogy az Apple fel akarja bontani az Nvidávala szerződést..."leégett" gépek miatt.
Nem tudom az Apple buziknak mekkora touchpad kell, de a videón látható közel tenyérnyi nagyságú elég szerintem...talán ezért nem vagyok Applés, mert nincsenek hombár kezeim
Ulkesh  
2009. júl. 28. 23:59 | válasz | #138
"felfoghatatlan hogy miert vettek ki a matt-ot."

Azért amiért én utálom a matt kijelzőt.
A glossy ugyan tükröződik, de ennek ellenére szabad téren még napfény mellett is lehet vele dolgozni, míg a matt kijelzőn semmi nem látszik. Egy notebook meg nem arra van kitalálva, hogy egy félhomályos szobában használják.

Félre ne értsd, engem is zavarna hogy tükröződik, de sokkal jobban zavar, ha semmit sem látok és emiatt gyakorlatilag hiába van nálam a gép, mert semmire nem tudom használni.
Ulkesh  
2009. júl. 28. 23:56 | válasz | #137
"Macbook 13" meg a dell összehaonlítása kissé vicces, külföldi oldalon ugyanannyi az ára, de a Macbook Airrel van egy súlycsoportba, mivel ddr3-as memórát használ. "

Ha figyeltél volna, akkor láttad volna, hogy odaírtam az Air-t is az összehasonlításhoz.

"Mintha mostanában elég sok Apple gép fog tűzet, és ég le, mert szar a nvidia kártya hőelvezetése, és kényszerből ad 3 év garanciát az Apple, mert pártolnak el a vásárlók. "

Hogy mik nincsenek? :D
Kár, hogy egyetlen ilyen gépről sem tudni. Olyanról tudni, hogy a 17"-os gépnek hibásan volt programozva a ventilátorvezérlése és túlmelegedhetett a GPU, ezért szemetelet a kép. 15"-os gépeknél ez nem fordult elő és a 17"-osoknál is javították már. Tüzet fogó gépekről meg abszolút nem volt szó :D

"Picsány tochpad? itt a videó:"

Ezzel mit akartál demonstrálni? Hogy nekem van igazam? :D
Ez egy pics@nyi touchpad, a jóval kisebb 15"-os MBP-ben több mint kétszer ekkora nem pár nap alatt fényesre kopó olcsó vacak van.
Ezért nem értik a PC userek, hogy egy Macbook felhasználó hogy tud meglenni egér nélkül, míg a PC-s noteszhez kötelező jelleggel meg kell venni azt.
2009. júl. 28. 23:51 | válasz | #136
nekem foleg nem a szinhelyeseggel van bajom, hanem hogy jo volna a pixeleket latni a mogottem levo szoba helyett:) Lattam most uj unibody macbook-ot, glossy screennel es nagyon irritaloan tukroz. felfoghatatlan hogy miert vettek ki a matt-ot.
Ulkesh  
2009. júl. 28. 23:46 | válasz | #135
"azert vettek/vesznek designerek mert szinhelyesek. Ujabb tesztek szerint mar ez sem igaz"

Tekintve, hogy S-IPS panel van bennük, míg a PC-s notebook-okban TN-film, sajna ez továbbra is igaz.

" es az hogy a matt-ot kivettek az uj macbook pro-bol (aka Glarebook pro) nem javit a helyzeten."

Az üveg előlap megváltoztatja a színeket valóban, csak az a bibi, hogy ha előlappal együtt kalibrálsz (márpedig nélküle nem tudsz), akkor bizony helyes eredményt kapsz (egyszerűen a műszer azt látja, amit te, ha a színteret be tudja állítani, márpedig be tudja, akkor az a kijelző színhelyes).

"PS-hez sok ram kell, nem hiszem hogy a videokartyat nagyon nyustolne."

Kb. 40-50% sebességcsökkenést jelent jó néhány filter esetén, a fokozatmentes zoom, meg jó pár teljesítménynövelő funkció elvesztését jelenti a GPU támogatottság hiánya. (CS4-es PS esetén persze, CS3-nál is használja már, de nem annyira észrevehető a jelenléte).
2009. júl. 28. 23:39 | válasz | #134
gyengebb minosegu? mit nem tud? Mindent kinaban gyartanak, pontosan ugyanazokbol az alkatreszekbol all egy mac ma mar mint egy pc, semmi kulonbseg nincs, csak hogy feher, meg az alma logo. Ezt nem kene tulmisztifikalni. Az OS az mas.
Ulkesh  
2009. júl. 28. 23:38 | válasz | #133
"Na ne zsongits...a te geped 899 font..ez tenyleg kevesebb mint a 600....."

Na lassan úgy érzem a különböző árazások miatt magam, mint vasorrú bába a mikróban :D

Appelstore

Ez testvérek között is 605 font átszámolva.
2009. júl. 28. 23:37 | válasz | #132
tenyleg 3 ev garit ad?
2009. júl. 28. 23:36 | válasz | #131
macbook pro-t azert vettek/vesznek designerek mert szinhelyesek. Ujabb tesztek szerint mar ez sem igaz, es az hogy a matt-ot kivettek az uj macbook pro-bol (aka Glarebook pro) nem javit a helyzeten. PS-hez sok ram kell, nem hiszem hogy a videokartyat nagyon nyustolne. Oszinten szolva en nem hallottam meg a laptopomon hogy erosebbre kapcsolna a venti, csak ha jatekot inditottam.
2009. júl. 28. 23:17 | válasz | #130
Masreszt lenyugoz az arroganciad..hogy az arakat benezted (te is:D) az 1 dolog...de hogy a specifikaciokat nem nezed meg,az egyenerteku a "elvakult fan vagyok,szarok minden ervre es mindenkire aki mast mond mint amit en"
Ez is nezopont,csak hat...
2009. júl. 28. 23:12 | válasz | #129
Ehh fail..szoval 750 font,a pro a 899...sorry:D
2009. júl. 28. 23:08 | válasz | #128
Na ne zsongits...a te geped 899 font..ez tenyleg kevesebb mint a 600.....
Applestore
pixx  
2009. júl. 28. 22:55 | válasz | #127
Macbook 13" meg a dell összehaonlítása kissé vicces, külföldi oldalon ugyanannyi az ára, de a Macbook Airrel van egy súlycsoportba, mivel ddr3-as memórát használ.
Itt a két oldal: http://www.apple.com/macbookair/specs.html
http://www.dealcomet.com/deals/Deal.aspx?dealId=282701

Azért aluminium a Macbook, mert szar a műanyag volt alapból, sárgul, és tört a "biliműanyag"...ez volt Macbook, ezért lett aluminium...

Mintha mostanában elég sok Apple gép fog tűzet, és ég le, mert szar a nvidia kártya hőelvezetése, és kényszerből ad 3 év garanciát az Apple, mert pártolnak el a vásárlók.

Picsány tochpad? itt a videó:
http://tv.gamestar.hu/video/acer-aspire-8930g-megalomanias-moziguru


Ulkesh  
2009. júl. 28. 22:51 | válasz | #126
"ha nem jatszol akkor mire fel ez a nagy double gpu mania?:) Nyilvanvalo, hogy az emberek 90%a jatek miatt vesz gepet. "

Macbook Pro-t általában fotósok, grafikus, webdesigner-ek vesznek. Az általuk használt szoftverek pedig kihasználják a GPU által nyújtott többlet teljesítményt. Windows alatt pl. ilyen alkalmazás a Photoshop CS4, többről ott nem is tudok, de OSX alatt rengeteg alkalmazás profitál a Core Image előnyeiből.
Ulkesh  
2009. júl. 28. 22:48 | válasz | #125
"A belinkelt thinkpad a google shopping szerint ujonnan 639 dollar es kozel azonos teljesitmenyu, csak valamivel nagyobb a merevlemeze. "

HP és Samsung gép volt belinkelve azonos és magasabb áron (angol fontban).

Az elsőnek belinkelt Thinkpad meg még véletlenül sem azonos teljesítményű.
Gyengébb proci, gyengébb videóalrendszer, lassabb memória és rendszerbusz.
A Macbookban lévő proci önmagában 316 dolcsi http://ark.intel.com/Product.aspx?id=37262&processor=SL9600&spec-codes=SLGEQ

"Az apple-nek meg tenyleg az a baja, hogy se az also, se a kozep, se a felso kategoriaban nincs igazan termeke. "

Tévedés.
Középkategóriában ott vannak az iMac-ek, és a Macbook. Felső kategóriában meg a Mac Pro és Macbook Pro.
Az alsó kategóriát egymagában képviseli a Mini, de ez valóban kevéske.

"ps: Az alu hazon nem kellene ennyire lovagolni. "

Senki sem lovagol.
A készülék alu borítású, az ilyen gépek ennyibe kerülnek (más gyártónál még többe), lehet, hogy neked nem kell, de attól még ez az ára.
Ujjnyi vastag aranyláncot sem veszek, mert idiótaságnak tartom, de attól még az nem lesz olcsóbb, mert nekem nem kell.

"Az alu haz az apple-nek a design mellett azert kellett, mert sok regebbi gepen annyira forro volt az alaplap, hogy egy ido utan megbarnult tole a muanyag boritas."

Kár, hogy nem igaz, de jól hangzik :D
Valóban elszíneződött némelyik régi műanyag Macbook burkolata, de ennek semmi köze nem volt a hőhöz, tekintve, hogy a műanyagban lévő festék lépet reakcióba az ember kezének kémhatásával és elszínezte a kéztámaszt (ott spec mindig hideg a készülék). Gagyi dolog, de semmi köze a meleghez.

"ha mar rendes billentyuzetet nem tudnak csinalni. (az uj lapos apple billentyuzet egy remalom, amikor legutobb egy lehalt gepet kellett rendbehoznom nem sokaig birtam rajta gepelni, a thinkpad-eketol nagyon messze van, az apple fele intel efi impementaciorol nem is beszelve, siman veri a hp felet benasagban)"

Én spec desktop billentyűzetnek is ilyet használok és rendkívül elégedett vagyok vele.
(Pedig DTP-zek és elég sok szöveget írok rajta.)
Thinkpad billentyűkről nem nyilatkozom, mert csak egyszer használtam, de akkor is mindig beragadt a szóköz :D

Egyébként meg lehet, hogy neked kényelmetlen, de a többség nagyon kényelmesnek tartja ezt a fajta billentyűzetet. Nem véletlen, hogy más gyártók is használni kezdték. (Sőt nem az Apple volt az első aki ilyet használt, hanem a Sony.)

Az EFI-vel mi a problémád egyébként?

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 28. 22:37 | galéria | válasz | #124
az m$ semmit sem támogat ami open, max valami vicc szerű bóhóckodást csinál vele. De attól még menni megy kíndózon.
2009. júl. 28. 22:23 | galéria | válasz | #123
Az eggyel régebbi szériának is magnézium keretje volt az alu házban. Meg rendes bill :D Nem is bántam meg mikor megláttam az újat :D Talán amiért az új széria kéne az az akku lenne.
kvp  
2009. júl. 28. 22:18 | válasz | #122
""3d gyorsított asztalra gondoltam."
Vista 3D gyorsított asztala tessék.""

3D gyorsitott asztal mar a winnt4.0-ban is volt ha nvidia kartyat hasznalt az ember. Meg a bitmap-es ikonok atmeretezeset is trilinear filtering-gel kezelte. De ugyanugy mukodott a 3d gyorsitott video dekodolas es capture is, a 3d-s egyseg live texture-ebe dolgozott a video digitalizalo chip es az mpeg dekoder. Ja es ezt 1997-ben egy 12 ezer forintos kartya tudta, szoval akkor sem volt tul draga a dolog. Az elso ilyen megoldas pedig meg az sgi irix rendszerekrol jon, ott hivtak a grapics library-t roviden gl-nek, kesobb nyilt szabvannya valt opengl neven. (al: audio library, vl: video library) Azota valahogy feledekennye valtak az emberek...

"De ha külföldi árat akarsz, akkor az ominózus Macbook 999 dolcsi, amihez képest egyik linkelt gép sem olcsóbb, a konfigjukat már meg sem néztem :D"

A belinkelt thinkpad a google shopping szerint ujonnan 639 dollar es kozel azonos teljesitmenyu, csak valamivel nagyobb a merevlemeze. Ja es a lenovo direkt azert hozta ki, hogy olcsobb legyen a dell-nel es a hp-nal, de jobb minoseggel es azonos teljesitmennyel. Az apple-nek meg tenyleg az a baja, hogy se az also, se a kozep, se a felso kategoriaban nincs igazan termeke. Csak a premium kategoriaban gyartnak, viszont oda meg nem kellene kozepkategorias minosegu termekeket rakni, premium aron.

ps: Az alu hazon nem kellene ennyire lovagolni. Nekem pl. jo a regi kompozit boritasu thinkpad-em (kibirta a lepcso tetejerol leesest a charles de gaulle-on) bar a vaz alatta az magneziumbol van. (a gep 14 inches, 2.5 centi vastag es masfel kilo, ha extra aksi van benne akkor 2) Az alu haz az apple-nek a design mellett azert kellett, mert sok regebbi gepen annyira forro volt az alaplap, hogy egy ido utan megbarnult tole a muanyag boritas. Most legalabb van rendes hutesuk, ha mar rendes billentyuzetet nem tudnak csinalni. (az uj lapos apple billentyuzet egy remalom, amikor legutobb egy lehalt gepet kellett rendbehoznom nem sokaig birtam rajta gepelni, a thinkpad-eketol nagyon messze van, az apple fele intel efi impementaciorol nem is beszelve, siman veri a hp felet benasagban)
2009. júl. 28. 22:14 | galéria | válasz | #121
Persze hogy jók! Az olcsóság az elsődleges szempont a válság miatt. Hiába gyengébb minőségű vagy ezt azt nem tud ha olcsóbb azt veszik mert mindenki be van fosatva a média által. Aki kicsit is rálát a dolgokra, az kiröhögi ezeket a reklámokat.
2009. júl. 28. 22:12 | galéria | válasz | #120
Semmivel se költenek többet mint más pc-s szereplő. Sőt! Az meg hogy mindenből ez folyik pont a hype miatt van :D
2009. júl. 28. 22:11 | galéria | válasz | #119
Azért van benne 2 hogy ha kraft kell akkor az erősebbel indítod de ha akkuval spórolnál akkor a gyengébb is elég.
2009. júl. 28. 22:10 | válasz | #118
na de en az apple marketingrol beszelek, ami koztudottan tobbszorose barmely mas gyarto reklamjainak. mindenhonnan az folyik, hiradok, reklamok, hirdetotablak, hypekeltes, ebbe rengeteg penz van. nyilvan mas gyartonak is benne van a marketing az araban csak az sokkal kevesebb
2009. júl. 28. 22:07 | válasz | #117
akkor miert telefonaltak? Erdekli oket nagyon is, mert az uj MS reklamok bizony jok, es veszelyesek az apple-nek
2009. júl. 28. 22:06 | válasz | #116
ha nem jatszol akkor mire fel ez a nagy double gpu mania?:) Nyilvanvalo, hogy az emberek 90%a jatek miatt vesz gepet. Programozashoz egy szovegszerkeszto kell kis tulzassal, design munkahoz (3d, 2d, akarmi) sem kell csucs videokari.
2009. júl. 28. 21:57 | válasz | #115
Ulkesh, ha jól értem, akkor azt szeretnéd bebizonyítani, hogy egy Apple gép nem drágább, mint egy standard PC. Hadd tegyem fel fordítva ezt a kérdést (no flame, csak érdekelne a véleményed): miért nem olcsóbb a Mac, mint a hagyományos PC? Elvégre az Apple ad mindent vele, míg az MS csak az OS-t, a többit meg a többi HW gyártó... Tehát - de lehet, hogy csak nekem - logikusnak tűnik, hogy az almás gépek pont, hogy olcsóbbak kéne, hogy legyenek...

És egy apró megjegyzés ahhoz, ki mekkora notebookot használ: nos, én 17"-osat használok, mert ennek fullHD felbontású a kijelzője, cserébe keveset megy akkuról, valamint kicsit több, mint 4 kg. Cserébe gondtalanul játszatok és multimédiázhatok rajta ahol csak jól esik (és konnektor is van a közelben, de ez nagyon ritkán probléma...)

Ulkesh  
2009. júl. 28. 21:31 | válasz | #114
"Senki sem "kenyszeritette" az Apple-t az arcsokkentesre..siman megtehettek volna szep lassan..mit ad isten az MS lejarto kampanya utan hirtelen kurva surgosse valt a dolog.."

Meg mondjuk az is közrejátszhatott talán, hogy lecserélték a teljes notebook termékpalettát, még a legkisebb műanyag Macbook is csak kívülről azonos a régi gépekkel.
Akár hiszed akár nem az Apple-t piszokul hidegen hagyta a MS reklámja.
Az Apple volt talán az egyetlen PC gyártó amelyik a tavalyi év végén jelentős nyereséget könyvelhetett el a notebook piacon. A többi gyártó a netbook-ok sikere miatt szintén nem volt veszteséges, de éppen hogy nullára jött ki.
De az elmúlt pénzügyi negyedéve is olyan jó lett az Apple-nek mint általában karácsonykor, szóval nagyjából magasról tesznek a MS erőlködésére.
Ulkesh  
2009. júl. 28. 21:27 | válasz | #113
Pedig én direkt a magyar árakkal hasonlítottam.

De ha külföldi árat akarsz, akkor az ominózus Macbook 999 dolcsi, amihez képest egyik linkelt gép sem olcsóbb, a konfigjukat már meg sem néztem :D

2009. júl. 28. 21:12 | válasz | #112
Elgurult a gyogyszer? Tudod altalaban az arcsokkenesek fokozatosan tortennek..nem hirtelen (kiveve ofc ha a viszontelado akciozik)
Senki sem "kenyszeritette" az Apple-t az arcsokkentesre..siman megtehettek volna szep lassan..mit ad isten az MS lejarto kampanya utan hirtelen kurva surgosse valt a dolog...de tuti veletlen lehet,szo sincs arrol,hogy nem volt mivel visszavagniuk (ne adj isten,kivetelesen az MS adatai megfeleltek a tenyeknek..)
2009. júl. 28. 21:05 | válasz | #111
A magyar arakat nem ismerem,de:
HP
Samsung

Kicsit gondban voltam,mert laptopnak kicsi,nettopnak meg nagy...illetve PONT ilyen konfigot valoban nem talaltam..csak olyat,ami valamiben gyengebb,,valamiben erosebb es sokkal olcsobb....
Amugy nem tudom mire a hiszti...ha draga,akkor draga (annak kellett lennie kulonben nem tudtak volna arat csokkenteni...)de ha veszik,akkor ki nem szarja le? Felesleges arra is hisztizni,hogy "de ez minoseg"..akkor support es/vagy helpdesk nincs is hozza? Hisz sosem romlik el...vagy igen?
Emlekszem,jopar eve 1 G3-as volt a kezemben...klasszisokkal volt jobb,mint az akkori atlag gepek,pedig nem volt mar fiatal gep akkor...bele se mertem gondolni,mit tudhat 1 G4-es...de aztan az Apple valtott es mar nem volt annyira kulonleges a szememben...sajna:(