Az első Fűrész VI plakát és teaser
2009. július 25. 00:31, szombat
Elkezdődött az idei Comic-Con fesztivál, melyen kezdésnek rögtön bedobták a Fűrész hatodik részének első előzetesét és az első, hivatalos plakátot, mely meglepően vérmentesre sikeredett.

Hirdetés

Klikk ide!

A Fűrész sorozatról már számtalanszor leírtunk, hogy mekkora siker és hogy az eddigi részek gyártási költségeit még mindig fedezi az első film bevétele. Épp ezért nem meglepő, hogy minden évben újabb és újabb részeket jelent be a forgalmazó, melyek még mindig minimális költségvetéssel készülnek.

A héten kezdődött San Deigóban az idei Comic-Con fesztivál, melyen bizony már évek óta elég sok érdekességgel szolgálnak az ott kiállítók. A mai napon például bemutatták a Fűrész hatodik részének első poszterét, majd utána pár órával már az első mozgóképes anyag is megjelent a neten.


A teaser nem árul el túl sokat, ám a plakát meglepően vérmentes - legalábbis az eddigiekhez hasonlítva. Mindenesetre a Comic-Conon ezzel nem ért véget a Fűrész-híráradat, hiszen hivatalosan is megerősítették a hetedik részt, melyet januárban kezdenek el forgatni. A rendező az ötödik és hatodik részt készítő David Hackl lett, a forgatókönyvet pedig a rutinos Fűrész-író Marcus Dunstan - Patrick Melton páros készíti.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 25. 16:32 | válasz | #10
és ha a ''mozgóképes anyag'' a mozgó posterra értetődik (mert olyan is van), na szóval nem pár órával később, hanem hamarabb jelent meg, de ez már csak részletkérdés :) de nem is ma jelent meg, de ez már csak szőrszálhasogatás :)
2009. júl. 25. 16:30 | válasz | #9
bár már előző hozzászólásban írták, a cikk valóban hibás, nem David Hackl rendezte a hatodik részt, hanem Kevin Greutert. Hackl az ötödiket rendezte, és a hetediket fogja. Egyébként felkerült már a netre egy 2 perces videó a filmből, a ''Körhintás csapda''. Klikk a lenti linkre, és feliratosan megtaláljátok a klipet.

Magyar Fűrész rajongói oldal
brodix  
2009. júl. 25. 15:36 | válasz | #8
áááá de imádom a zenéjét!
szeretettel várom ezt a részt is,szerintem unalmas még ennyi folytatás után sem!
Segal  
2009. júl. 25. 12:59 | válasz | #7
de jó előzetes olyan semmit mondó de mégis izgalmas várjuk ezt is.
Nekem a 4 nem tetszett de az 5 szerintem újra jó kis tunkolós volt
2009. júl. 25. 02:29 | galéria | válasz | #5
"ötöske a hetedik rászt fogja rendezni." Vs "A rendező az ötödik és hatodik részt készítő David Hackl lett..."

Én a cikk alapján írtam, de az imdb-t most utólag megnézve, igazad van.
winnie  
2009. júl. 25. 02:11 | válasz | #4
a rendező végülis a megírt szkriptet viszi vászonra. ő a kreatív úr, de a csavarok nem az ő ötletei. az más kérdés, hogy nem, az 5. és a 6. részt más rendezi. az előzőt az eddigi filmek díszlettervezője, csapdakreátora, ezt pedig az eddigi filmek vágója rendezi. (ötöske a hetedik rászt fogja rendezni.)

mondjuk a forgatókönyvet ugyanaz a duó írja, aki a 4-5-öt is. (ők nyerték meg anno a project greenlight című filmes reality-t és készíthették el spielberg ppénzéből a győztes szkriptet, a the feast címűt.)
2009. júl. 25. 01:59 | galéria | válasz | #3
Számomra az 5. rész minősége irgalmatlan nagyot zuhant az előzőekhez képest. Érthetetlen okokból alapvető Fűrészes elemeket hagytak ki(pl. a "videoklipes" operatőri megoldások), szánalmas sztori és csattanó.
És a 6. részt is ugyanaz rendezi...:(
winnie  
2009. júl. 25. 01:46 | válasz | #2
kifejezetten tökéletes teaser. a zene pedig továbbra is remek. a film..., majd meglátjuk.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 25. 00:46 | galéria | válasz | #1
zsír.