Zajlanak az Aliens: Colonial Marines munkálatai
2009. július 24. 01:04, péntek
"Kinek halálhírét keltik, az sokáig él" - tartja a szólás. Sajnos ez a játék és filmvilágban nem mindig érvényes, ám szerencsére akadnak kivételek.

Hirdetés

Mint ismeretes a Duke Nukem Forever is javában készülget (na persze) és szerencsére a Sega által nemrégiben leállított Gearbox cucc, az Aliens: Colonial Marines munkálatai sem álltak le véglegesen. Pedig nemrégiben a kiadó hivatalos közleményben tudatta, hogy az FPS valamint az Alien RPG fejlesztéseit nem finanszírozzák tovább, ám a jelek szerint a Gearbox ezzel nem nagyon foglalkozott.



Ma ugyanis Randy Pitchford, a Gearbox egyik vezetője egy interjúban elárulta, hogy az Aliens: Colonial Marines munkálatai nem álltak le, jelenleg is dolgoznak rajta. A Sega ugyanis változtatott a hozzáállásán és most már nem törölték a játékot, hanem csak elcsúsztatták az Aliens vs. Predator megjelenése utánra.

Mindenesetre Randy nyilatkozata szerint a fejlesztések már a végső stádiumban tartanak, gőzerővel tesztelgetik a programot, és ugyan szívesen elárulna mindent az FPS-ről, de nem teheti. Azt azonban kikottyantotta, hogy megéri türelmesnek lenni, mert a játék már most nagyon jó. Mondjuk mi mást mondhatna?
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Higany  
2009. júl. 24. 10:23 | galéria | válasz | #1
Várom!