A Holdra is elvisz a Google Earth
2009. július 21. 14:36, kedd
A negyvenedik évforduló alkalmából nemcsak a Nasa, hanem a Google is újdonságokkal kedveskedik a bolygón kívülre tekinthető felhasználóknak - szoftverükkel immár a Holdat is feltérképezhetjük.

Hirdetés

A Google Earth hivatalos oldala a napokban egy beágyazott videóval egészült ki, amelyben az új funkciót ismertetik egykori úrhajósok, csillagászok, illetve a keresőcég illetékesei. Ebből megtudhatjuk, hogy a szoftverben egyetlen kattintással átválhatunk a Holdra, amennyiben meguntuk a földi képek, térképek nézegetését.

Bolygónk kísérőjét egész közelről tekinthetjük meg, és ez természetesen nem minden, hiszen a programot ezúttal is további apróságokkal egészítették ki. Példaként említik az Apolló-egységek leszállóhelyeit, az ott járt űrhajósok által hátrahagyott eszközök, valamint a leszállómodulok háromdimenziós modelljeit, a fontosabb események beágyazott listáit, valamint a Nasa archívumából megkapott eredeti felvételeket, amelyeket szintén néhány kattintással érhetünk el a szoftveren belül.


A fenti anyagot Buzz Aldrin és néhány kollégája által vezetett körutakkal dobták fel, ezekben megismerkedhetünk az egyes küldetések előkészületeivel, további részleteivel, ezúttal is képekkel és videókkal kiegészítve. A térképeknél a Google programozói az asztronauták kiképzésére és gyakorlatozására használt anyagokat is megkapták a Nasatól, így természetesen ezeket is felhasználhatjuk a körültekintés során, az emberi eszközök listáját pedig országokra lebontva találjuk meg a program menürendszerében.

A keresőcég korábban elkészített megoldása Google Moon néven továbbra is elérhető, ám a letölthető szoftverben jóval több eredeti álló- és mozgóképet használhattak fel, ez utóbbi így mindenképpen megér egy próbát.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 25. 17:39 | válasz | #19
A nasa ugyanazért "tartja titokban" ezt az információt, amiért a finnek eltitkolják a Télapó házának a pontos helyét.
Érthető?
2009. júl. 25. 13:23 | válasz | #18
Igen, látom, egy csomó kamu oldal van vele kapcsolatban, de ezek eredeti NASA fotók. Ők miért nem adnak hivatalos magyarázatot rá, azóta biztosan ők is megvizsgálták már többször, és ha igen, miért tartják titokban? Túl szabályos ahhoz, hogy ne mesterséges legyen.
2009. júl. 24. 22:28 | válasz | #17
...Obelix.
Az egy érdekes formájú szikla. Vagy az árnyékok trükkje.
"Biztos mesterséges objektum."-azért erre ne köss nagy összegű fogadást.
Mindenesetre a köré épített vállalkozás az első említésre méltó megmozdulás az egész Moonhoax/UFO-témában. Végre egy olyan munka, ahol -a videókon- nem látszik első pillantásra az átverés. Csak másodikra.
Amilyen profi a megvalósítás, meglepődnék, ha nem valami nagy reklámcég vírusmarketing-kísérlete lenne.
2009. júl. 24. 21:02 | válasz | #16
De 3,5 km hosszú és 500 m magas. Nagyon szabályos alakzat. Biztos mesterséges objektum. Mi lehet az?
Asterix nagyon jó erőben lehetett. :-)
2009. júl. 24. 20:18 | válasz | #15
Az egy földi szikla. Tudom is, hogy ki dobta oda.
2009. júl. 23. 21:37 | válasz | #14
Sziasztok!

A Hold túloldalán található Izsák D kráter melletti henger alakú objektumról mi a véleményetek? Lezuhant UFO?
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 23. 11:46 | galéria | válasz | #13
2009. júl. 22. 22:45 | válasz | #12
Igen, a képek a földről meg a holdkőzet meg faxon jött meg fénypostával a holdlakóktól. Meg a fellőtt rakéták és utasaik is a McDrive-ba mentek. sok hülye konspiráció elméletet halottam, de ez viszi a prímet. Na jó, az talán jobb, hogy a US kormány rendelte el az ikertornyok lerombolását.
7HTH7  
2009. júl. 22. 20:03 | válasz | #11
Mi bajod a hackerekkel?
2009. júl. 22. 19:18 | válasz | #10
Hanem?
Sir Ny  
2009. júl. 22. 17:26 | válasz | #9
egy frászt. a Föld kocka alakú. gondolj csak bele. ott állsz az Alföldön, és olyan büdös vagy, hogy elkezdenek előled elfutni a pacik. nézed a pacikat, nézed, nézed, és egyszer csak azt veszed észre, hogy nem látod őket... miért? már átfutottak a kocka másik oldalára.
2009. júl. 22. 14:51 | válasz | #8
vagy egerekébe
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 22. 10:19 | galéria | válasz | #7
meg a hold is sajtból van... ezért félő hogy terroristák kezébe kerül vagy hackerek kezébe!
2009. júl. 21. 23:12 | válasz | #6
Ja, bocs. Űgy értem a linux-verzióban.
2009. júl. 21. 23:08 | válasz | #5
Ja, volt valami frissítés, akkor nem is néztem. Ami biztos, hogy Júli 10-én még nem volt benne a hold, csak a mars meg az ég. (pedig jól jött volna) Tegnap botlottam bele a youtubon ebbe a videóba, és akkor láttam, hogy már ott van.
Jó lenne, ha bele tolnák az LRO képeit, jóval könnyebben kezelhető lenne. Akár külön layerként.
2009. júl. 21. 22:36 | galéria | válasz | #4
Remek. Most itt is zongorázzuk végig azt amit a másik holdas cikkben?
2009. júl. 21. 21:55 | válasz | #3
Most ebben mi az újdonság?! A május 5-i build, a 5.0.11733.9347 már rég tudja ezeket a funkciókat. Nem akarok szőrszálhasogató lenni, de most meg júli 21 van, tehát igencsak nem aktuális, amiről a cikk ír.
Chocho  
2009. júl. 21. 20:39 | válasz | #2
Ja, sőt, a Föld valójában lapos! Láttam a Story TV-n.
Sir Ny  
2009. júl. 21. 19:50 | válasz | #1
átverés. nem is jártak a holdon.