Blu-ray lejátszót mutat be a Toshiba
2009. július 19. 21:26, vasárnap
Meglehetősen sokáig kitartott saját formátuma mellett a japán gyártó, még tovább tartott elismerni a vereséget, ám ezt követően nagyjából egy évvel végre csatlakoznak a győztes táborhoz, mégpedig egy saját lejátszóval.

Hirdetés

Legalábbis erről számolt be a szigetországban a Yomiuri Shimbun napilap, amelynek internetes oldalán is megjelent az értesülés. Itt arról írnak, hogy a Toshiba végre beadta a derekát és elkezdte fejleszteni saját megoldását, amely legkorábban az év végéig bukkanhat majd fel a piacon. Nem lesz nehéz dolguk, legalábbis ami az átállást illeti.

Külső elemzők rögtön megjegyezték, hogy a Toshiba meglévő HD DVD lejátszói nagyjából ugyanazon funkciókat támogatják, mint amelyek a Blu-ray 2.0 profil esetében elérhetők. Ugyanúgy megtaláljuk a picture-in-picture opciót, az internetelérést, valamint a helyi tárolóegységeket (beépített merevlemezeket), amelyek akár 1 GB kapacitást nyújtanak a készülékek tulajdonosai számára. A Toshiba így viszonylag könnyedén levezényelheti az átállást, "mindössze" az optikai egységet kell kicserélni a meghajtóban, ennek kezelését pedig a firmware frissítésével, illetve annak teljes cseréjével oldhatják meg.

Sajnos a még idén érkező készülékekről eddig semmilyen technikai részlet, paraméter nem szivárgott ki, így még csak azt sem tudjuk, hogy a cég vajon a Blu-ray 2.0 támogatását tervezi-e, avagy megmaradnak az első változatnál. Maga Toshiba pedig mélyen hallgat a témában, így hivatalos információ hiányában egyelőre csak találgathatunk a pontos kínálatot, a készülő lejátszók nevét, valamint a támogatott funkciók listáját illetően.

A forrás a megjelenési időpontot sem tudta közelebbről meghatározni, mindössze annyi biztos, hogy a Toshiba nem szeretne a következő évre csúszni a debütálással.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
neoG  
2009. júl. 21. 22:26 | válasz | #32
Tényleg nem értem, hogy miért akarsz Blu-Ray-t asztali DVD-n lejátszani...
2009. júl. 21. 15:24 | válasz | #31
tudom, nekem 40 gbs fat32es partícióm volt (régen), de amikor dvdt másoltam, akkor darabolta a nero. Egyébként hogyne ismerné a vista a fat32es pendriveokat?
Tetsuo  
2009. júl. 21. 13:44 | válasz | #30
o veletlenul a particio mereterol beszelt, ti meg a 1db fajl max mereterol..
Tetsuo  
2009. júl. 21. 13:43 | válasz | #29
a Te asztalid eleg gyenge, az USB 1.1 az nem alkalmas semmilyen korulmenyek kozott HD minosegu jelatvitelre..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 21. 12:50 | galéria | válasz | #28
véresen komoly, spriccel szanaszét az ütőérből
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 21. 12:48 | galéria | válasz | #27
Az a több terabyte az 4 gbyte...
2009. júl. 21. 12:00 | válasz | #26
valszeg félreértettél, vagy rosszul fogalmaztam. fat16=max 2gb fájl méret, fat32=max 4gb file méret, magyarul fat-es particiónak kell lennie a hdd-nek, hogy lássa az asztali dvd lejátszó, csakhogy se vista, se win7 nem ismeri ezt a fates mókat, tehát max xp, vagy korábbi op
2009. júl. 21. 08:13 | válasz | #25
nem tom, de a fat16 az max 2 gb, a fat32 meg több terabyte...
2009. júl. 20. 23:36 | válasz | #24
már bocs, lehet nem jól tudom, de az én asztali lejátszómon is van usb, de csak fat-es particiót lát, ami annyit tesz, hogy max 4gb, nem beszélve arról, hogy 1.1-es usb, és ha magas a film bitrátája, akkor bizony kurvára beszaggat olykor a film, szal aki azt hiszi, hogy feldugja az 1-2 terrás vinyóját, oszt jól megnéz 6000 filmet róla az kurva nagyot téved...erre találták ki a media playereket
neoG  
2009. júl. 20. 22:35 | válasz | #23
Ez most vicc, vagy komoly kérdés?
2009. júl. 20. 20:02 | válasz | #22
ott a ps3, az jó játszani, netezni, blu-rayezni...
Sir Ny  
2009. júl. 20. 19:56 | válasz | #21
és egy felskálázott DVD filmnek van olyan képe, mint egy leskálázott BD filmnek?
NEXUS6  
2009. júl. 20. 16:22 | galéria | válasz | #20
Hogy tovább hergeljem a hangulatot, a magam részéről amellett, hogy a HD minőségű videózás híve vagyok, azt kell mondanom, hogy marhára nem mindegy, hogy min nézi az ember.

Egyrészt én pl. sima monitoron nézem és nincs olyan nagy különbség a felskálázott DVD-hez képest, mint először vártam. Persze az alaphoz képest igen, de manapság már egy olcsó DVD lejátszó is tudja a felskálázást.

Ha viszont az úk LED-es háttérvilágítású, mindenféle extra technikával felszerelt TV-ket nézem akkor bizony nagyon dúrván néz ki a BD, a DVD sehol sincs hozzá képest felskálázva se.
2009. júl. 20. 15:48 | galéria | válasz | #19
Szerzek egy Blu-Ray lejátszót, és azon nézem a filmeket.
Nektek tökéletesen megfelel a DVD, nekem SZAR! Pontosabban csak a DVD tömörítési minősége nekem SZAR. Egy MKV-s DVD-n lévő film minőségét már jobban szeretem, sokkal jobban.
Blu-ray pedig majd lesz, ha majd olcsó lesz... addig vegyétek Ti gazdagok. (akik megtehetik itt)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 20. 13:29 | galéria | válasz | #18
és mit csinálsz a blu-rayyel egy asztali dvd lejátszóban? Beteszed és nézed hogy "no disc"?
2009. júl. 20. 13:20 | válasz | #17
Ez igen van ám itt kultúra!
Utoljára a pslive-on olvastam e’ fajta hozzá szólásokat..
2009. júl. 20. 12:46 | válasz | #16
ki nem szarja le h toshiba kiadta elso bluray lejatszojat.
Kell a fasznak.
Stream-online szolgaltatase a jovo!
neoG  
2009. júl. 20. 11:53 | válasz | #15
[HUN]FaTaL és gomyron: mielőtt hozzászóltatok volna, inkább végig gondolhattátok volna a folyamatot. Honnan teszitek a penre a filmet? Hát egy BR lemezről...Vagy warezba leszeditek a netről, de oda megint csak BR lemezről került fel.
Mert ugye a kérdés a BR létjogosultságától indult.Arra meg elég ok a BR filmek.
2009. júl. 20. 11:16 | válasz | #14
Na most pendrive-os hozzászólóknak üzenném, hogy kapjanak már a fejükhöz, és gondolkodjanak el azon mennyi egy 32Gb-os pendrive, és mennyi egy BD nyers diszk, utána lehet pampogni hogy miért sokkal jobb egy pendrive, aminek az árából már most is 5-6 bd lemezt veszel, ha meg felfut akkor 20, majd később 30-40 darabot. A pendrive nem erre való! Ébresztő! Lassan ott lesz az üvegszál a háztartásban, le lehet tölteni a filmeket, vagy online nézni egy tékából. A pendrive arra való, hogy egyik helyről a másikra vigyünk olyan adatot amit viszonylag gyakran módosítunk is.
NEXUS6  
2009. júl. 20. 10:57 | galéria | válasz | #13
Pontosan 3 éve van piacon, és az első 2 év gyakorlatilag azzal telt el, hogy a HD-DVD-vel küzdött, ami kb megfelezte a terjedést.

A DVD-nél az első 3-4 év ugyan így gyenge felfutási eredményeket hozott és csak valamikor 2000. környékén a PS2 megjelenésével egy időben kezdtek az eladási számok emelkedni.
2009. júl. 20. 10:41 | válasz | #12
jaja, csak ne lehetne azokat a fránya blu ray filmeked összetömöríteni egy 2-2,5 gigás br-rip-be.
qwas  
2009. júl. 20. 09:48 | válasz | #11
Akkor már legyen 20-30 millió, hogy egy szuper kis ház is benne legyen.
2009. júl. 20. 08:15 | válasz | #10
höhö elmondta, hogy mitől tartja gyengének, ott van a vessző után az indoklás.
Neki nem éri meg. Ennyi. Utalj át neki olyan 2-3 milliót, amiből már szuper kis házimozi rendszert lehet kiépíteni, és akkor szerintem neki is bele fog férni a blu-ray lejátszó. Mert miért ne..

Nem kell feleslegesen kötekedni. :P
2009. júl. 20. 07:50 | válasz | #9
De a blu-ray filmeknek nem akármilyen képminősége van, egy jobbfajta fullhd plazmán, és már van olyan elterjedt a blu-ray mint a dvd volt életciklusának ebben a részuében. (az els bd lejátszók 2006 közepén jöttek, 3 éves, a dvd 2001ben sem volt sokkal elterjedtebb mint most a bd, és 2001ben is jó drágák voltak a dvd lejátszók.
2009. júl. 20. 06:49 | válasz | #8
Márciustól itt ott kapható már 256GB-os pendrive a Kingstontól. Blue-ray tényleg feleslegesnek tűnik, sőt ,a külön egységként működő lejátszóknak is lassan vége, hisz egy beépített lejátszó szoftverel és egy 5.1-es hangkártyával egy ütős LCD-t össze lehet hozni.
2009. júl. 20. 01:56 | válasz | #7
szinte minden asztali dvd -n van usb csatlakozo, szoval nem all semmibol akarmit is radugdosni. de mielott hozzaszolsz nezz korbe a piacon hogy mikvannak es hidd el van aki hasznalja
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 20. 01:28 | galéria | válasz | #6
Bedugom az USB portra és nézem róla a filmeket.
neoG  
2009. júl. 20. 01:24 | válasz | #5
És mit csinálsz a 64es USB peneddel mondjuk egy asztali DVD lejátszóban?
2009. júl. 20. 00:35 | válasz | #4
Mondjuk mert már vannak 64 gigás pendriveok is.
sh0x  
2009. júl. 20. 00:33 | válasz | #3
Mégis mitől gyenge?????? A floppy jobb???? ha a hülyeség fájna.....
Nonix  
2009. júl. 19. 23:20 | válasz | #2
Ez a blueray tényleg elég gyenge, egyszerűen nem éri meg..
2009. júl. 19. 22:42 | válasz | #1
A bluray vagy már lassan 4-5 éve? van a piacon, de még sem eléggé elterjedt, mire elterjedne, addigra felváltja egy fejlettebb tároló egység, ami már lassan készül is a piacra.....