Hatodik próbálkozásra elstartolt az Endeavour
2009. július 16. 13:24, csütörtök
Magyar idő szerint 0 óra 30 perckor sikeres rajtot vett a kedvezőtlen időjárás és hajtóanyag szivárgás miatt egy hónapos késésben levő űrsikló küldetés a Nemzetközi Űrállomásra.

A legénység 11 napot tölt az állomáson, ahol elsődleges feladatuk a japán kutatólabor konstrukciós munkálatainak a befejezése, ugyanakkor frissítik az ISS legénységét is. Ha az űrsiklónak nem sikerült volna legkésőbb a mai nap elindulnia, akkor csak július végén kísérelhették volna meg újra a startot, hamarosan ugyanis egy orosz teherhajó érkezik az állomásra. "Végre az időjárás is együttműködni látszik, itt az idő a repülésre" - közölte az indulás tényét Pete Nickolenko, a kilövés igazgatója az űrsiklóban várakozó legénységgel. "A türelem kifizetődött, jó szerencsét, isten veletek."


"Készen állunk az indulásra" - nyugtázta a bejelentést Mark Polansky, az űrsikló parancsnoka, majd Douglas Hurley pilótával sorban beindították az Endeavour három főhajtóművét, hogy maximális tolóerőt biztosítsanak az űrjárműnek, pár másodperc múlva pedig az űrsikló két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétáját is begyújtották. Az Endeavour kamerái által rögzített képeken tanúsága szerint tekintélyes mennyiségű törmelék, a szigetelő hab darabjai, valamint jég hullott alá a gyorsítórakéták üzemanyagtartályáról, melyek közül több is eltalálta az űrsikló hőpajzsát. Az előzetes elemzések szerint a csempék nem szenvedtek súlyos sérülést, a végső eredményeket azonban csak az űrsikló robotkarjára erősített kamera felvételei adják majd meg.


A törmelékhullás ezúttal sem maradt el

Az Endeavour a szokásos hét fős legénységgel vágott neki az útnak, hat amerikai és Julie Payette személyében egy kanadai űrhajóssal a fedélzetén, utóbbi az űrsikló robotkarját fogja működtetni. Pénteki esti érkezésükkel a kiteljesedő űrállomás eddigi legnagyobb vendégseregét, 13 főt fog befogadni, így most alapos terhelésnek lesznek kitéve az ISS létfenntartó rendszerei, köztük az új víz-újrahasznosító rendszer, a WC-k, az oxigéngenerátorok és a szén-dioxid-szűrők.

Az öt tervezett űrséta közül az elsőn a japán laboratóriumkomplexumot, a Kibót bővítik egy kísérleti platformmal, majd az egyik napelemtömb közel 9 éves akkuit cserélik ki, és több más karbantartási munka elvégzésére is sor kerül. Az űrsétákat három robotkar - kettő az állomásról egy pedig az űrsiklóról - összehangolt munkája segíti.

Tim Kopra személyében új taggal bővül az ISS legénysége. Az amerikai űrhajós japán kollégáját Koichi Wakatát váltja, aki több mint három hónapot töltött az űrben. Az Endeavour legénysége a már említett parancsnok, a másodszor repülő Payette és az újonc Hurley mellett egy másik újoncot, a tengerészgyalogos múltú, afganisztáni harctéri gyakorlattal rendelkező Christopher Cassidyt is a soraiban tudja. Ő az ötszázadik egyén, aki kijutott a világűrbe. Az űrsikló alsó fedélzetén foglal helyet egy orvos, David Wolf, aki negyedszer repül, valamint Thomas Mashburn fizikus és Kopra, a hadsereg egyik helikopter pilótája.


Az STS-127 legénysége útban a Kennedy Űrközpont 39A kilövőállása felé. Elől Mark Polansky parancsnok, mögötte Doug Hurley pilóta, Julie Payette, majd Tom Marshburn és Tim Kopra, a sor végén pedig Dave Wolf és Christopher Cassidy

Az űrállomás több mint egy évtizede épül, költségei elérik a 100 milliárd dollárt, az építésében 16 nemzet működött közre. Az űrsiklóknak ez a 127. repülése, illetve a 29. látogatásuk a Nemzetközi Űrállomáson. Már csak 7 repülés vár rájuk a 2010-es kivonásukig.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 18. 03:25 | válasz | #20
Te meg csak azért jössz be egy topicba, hogy flémelj, meg trollkodj, mert úgy látom saját véleményed nincs. Ilyenkor jobb, ha nem is írsz semmit. Nem kötelező. Tudod, ha hallgattál volna...
kamov  
2009. júl. 17. 15:10 | galéria | válasz | #19
Semelyik jelentős űrhajózási portál sem ír felfüggesztést. Mindenhol vizsgálatot írnak.
A felfüggesztés szó először a Fox News egyik hírében jelent meg (újságírók ugye...), majd ezt vették át magyar portálok.

A teljes tartalom itt hozzáférhető:
http://www.nasaspaceflight.com/2009/07/sts-127-foam-loss-observed-on-et-intertank-images-fd2-inspections/

A Discovery felkészítését jelen pillanatban is a LON készültség határozza meg.
NEXUS6  
2009. júl. 17. 14:17 | galéria | válasz | #18
Pedig mindenhol azt írják, hogy felfüggesztették, amíg ki nem derül, hogy most meg mi a probléma.

Ha az volt a félreértés oka, én sem úgy értettem, hogy végleg állította le.
kamov  
2009. júl. 17. 13:26 | galéria | válasz | #17
A TKSz nem képes elmenni a Holdra. Az üzemanyaga 400m/s gyorsításra elég.
A Hold körüli pályához 4100 m/s gyorsítás kell (3150m/s TLI + 950m/s LOI).

A tervezett 16.5 tonnás PPTS Hold körüli pályára állításához egy 50 tonnás rakétafokozat kell.

A Hold körüli pályára tervezett orosz LOS űrállomás ezért kb.30t körüli tömegre becsülhető.

Amennyiben az USA 2016-ban leáll az ISS-el, akkor az oroszok a jelenlegi javaslatok szerint leválasztják a saját részüket és tovább üzemeltetik.
Crane  
2009. júl. 17. 13:23 | válasz | #16
Először is magamat javítom :) ... délután 6:55-kor lesz a találka az ISS-el. A Discovery pedig valóban jövőhét második felében áll startpadra, részben mentő küldetésre felkészülve, de eredetileg az augusztusi start miatt.

Szigetelőhabról annyit, hogy azért írtam, hogy nem kell szenzációt hajhászni, mert ez nem Brini Sziprsz melle, hanem egy tudományos probléma, és mint ilyen esetében érdemes megvárni az eredményeket. Teljesen észerű óvintézkedés, (és nem világvége) a küldetések felfüggesztése, amíg megkeresik a hiba okát.
Továbbá itt nagyon komoly szerződések, határidők, és anyagi érdekek vannak a háttérben, ezért kívülről nagyon nehéz megítélni, hogy miért hullik még a hab. Nekünk nyilvánvaló, hogy mit kéne tenni, de talán, ha abban a bonyolult érdekrendszerbe találnánk magunkat ami jelenleg a NASA körül van, akkor meg tudnánk valósítani?

Az ISS 15'-16'-os kidobását én óvatosan venném készpénzek. :) Ez nem tudományos, hanem állami döntés. És utóbbiról tudjuk, hogy képes bármikor homlokegyenest mást állítani, vagy másképp dönteni. A közlemény mögött lehet politikai érdek is, miközben gyakorlatilag nem terveznek ilyesmit. Lehet hogy az USA anyagi helyzetét fitogtatja a riválisainak (ápúkóóm' nekünk semmi se drága... 100 millárd dolcsi volt az ISS? Egy délután elfüstöljük, és irány a Hold! :D ) Az is lehet, hogy a gazdasági érdeklődést szernék élénkíteni ezáltal (Most küldjetek fel kísérletet, mert holnap nem lesz!)
Én azt gondolom, hogy az ISS-t nem fogják feladni. Részben mert nemzetközi a vállalkozás, és nem az állambácsiknak kell, és nem presztízsből épült, hanem ipari kísérletek elvégzésére épült. Ez egy mikrógravitációs nemzetközi labor, amit a földfelszínen nem lehet megoldani. Tehát nélkülözhetetlen egy ilyen lehetőség az építtető államok gazdaságának, iparának. Ezért nem gondolom, hogy csak úgy áthúzzák pirossal, és kész. Sok-sok példa van arra, hogy küldetéseket többször is évekkel hosszabbítottak meg (Mars missziók, Hubble távcső, stb.)

Nem képzelhető el az sem, hogy az ISS a hold körül keringjen. Mert fontos, hogy közel legyen, mert a kikíséreli eszközök, és anyagok feljuttatásához több pénz kéne, ha a hold körül keringene. Gazdaságilag nem lenne kifizetődő. A cégek pedig, akik a kísérleteiket ebben a laborban akarják elvégezni nyilván kevesebbet akarnak fizetni, hogy az eredményekből aztán több legyen a haszon.
kamov  
2009. júl. 17. 13:18 | galéria | válasz | #15
Mem állította le.

Délelőtti hír:
"As noted by Shuttle Manager John Shannon, inspections of ET-132 – due to launch with Discovery next month – will take place, although no delay to Monday’s mating has been noted at this time."

13:13-as NASA hír:
While inspections take place to ensure Endeavour’s wing leading edge panels and nosecap are in good shape, imagery experts will continue to assess the overall health of the shuttle’s thermal protection system. The early review indicates only a few minor dings in some tiles is present in video due to some unexpected losses of small foam pieces from the external tank.
NEXUS6  
2009. júl. 17. 12:37 | galéria | válasz | #14
Amúgy ez a vontatás szerintem nem ilyen egyszerű. A TKS 17 t, az ISS meg 300.

Valami bivalyerős űrhajó kéne, hogy az egész ISS-t normális időn belül a Hold-hoz vigye, kb Saturn5 méretű, de az űrben!
2009. júl. 17. 12:24 | galéria | válasz | #13
Az űrkutatás topikban írta valaki, hogy ha kb. megtennék azt, amit javasoltok akkor az STS nem tudna egyetlen 13 tonnás modult sem felvinni.
NEXUS6  
2009. júl. 17. 10:11 | galéria | válasz | #12
Amúgy, aki a hulló habbal kapcsolatban csak valami média kampányt lát, annak nem árt olvasni a híreket. A NASA leállította az űrsiklók további repülését!!!

Mondjuk szerintem inkább az üzemanyag tartályt kéne áttervezni végre. Ahogy írtad az orosz rendszernél a szigetelés belül van, az is megoldás, vagy csak egy strapabíróbb külső réteget kéne már alkalmazni.
kvp  
2009. júl. 17. 09:31 | válasz | #11
"A napokban szenzációs hírként tálalta az index, hogy az űrállomást az évtized közepe felé felszámolják"

Semmi gond, erre mondtak az oroszok azt, hogy akkor ok viszik tovabb, mert nekik kesobb kelleni fog mint hajogyar. Az orosz modulok egyebkent levalaszthatoak es onmagukban is mukodokepesek, tehat az allomas egy resze biztosan marad. Viszont meglepne, ha az europaiak meg a tobbi resztvevo allam nem kerne meg az oroszokat, hogy tartsak meg az o moduljaikat is. A legrosszabb ami tortenhet, hogy a nasa visszakeri a sajat reszeit, de valoszinuleg csak a szenatust akarjak valamennyire megilyeszteni. Ez egy nemzetkozi allomas, amig egy resztvevo fel is hasznalja es fizeti a koltsegeket addig ott fog maradni. (arrol nem beszelve, hogy a hajtomuvek az egyik orosz modulban vannak)

A Hold koruli palyarol annyit, hogy az orosz TKS urhajok kepesek elmenni a Holdig. Az ISS orosz moduljai jelenleg ket TSK-bol vannak atalakitva (FGB neven), tehat elvileg semmi akadalya annak, hogy egy harmadikkal atvontassak az egeszet ahova akarjak. Persze nem eri meg, mert ahhoz, hogy a Hold koruli bazist hasznalni lehessen kell egy nagyobb Fold koruli bazis is, ahol a Holdra meno hajokat osszerakjak es feltankoljak. Az oroszok szerint az ISS erre pont jo lenne, ha mar nem kell a tobbieknek.

ps: A nasa-tol azert mar nemi esz elvarhato lenne. Tudjak, hogy hullik a hab, de kockaztatnak. Eredetileg a tartaly festesenek kellett volna egyben tartania a szigetelest, de mivel az az elso repulesen is hullott (lasd jegyzokonyvek), ezert elhagytak. Pedig feher tartallyal szerintem jobban nezett ki az ursiklo. Az oroszok ezt ugy oldottak meg, hogy a szigeteles az energia-n a burkolat ala kerult (mivel teljes erteku raketa volt), ami miatt viszont tobb retegu es ez altal nehezebb lett az egesz. Cserebe a valamiert nagyobb teljesitmenyu raketaert viszont megszabadultak az ehhez hasonlo problemaktol. A legegyszerubb megoldas az amerikaiak szamara egyebkent az lett volna, hogy csokkentik a hasznos terhet es a siklo kap egy vedopaplant az aljara, amit az urbe erve eldobnak.
2009. júl. 17. 09:09 | válasz | #10
Elsősorban Crane, KVP és a hozzájuk hasonlóan tájékozott kommentelőkhöz szól az alábbi kérdés.

A napokban szenzációs hírként tálalta az index, hogy az űrállomást az évtized közepe felé felszámolják (emlékeim szerint valami ilyesmi határidejű program befejezést emlegettek a Bush féle utitervben is). A kérdésem az lenne, hogy meglátásotok szerint lehetne-e az űrállomást Hold körüli pályán használni, egyfajta bázisállomásaként az emberes leszállásoknak? (Természetesen megfelelő leszállóegységekkel és más szükséges felszereléssel kiegészítve.) Ha nem, akkor ennek mi az oka?

Köszönöm!
Crane  
2009. júl. 17. 08:53 | válasz | #9
Tegnap délutántól (magyar idő szerint) megkezdték a hőpajzs vizsgálatát a robotkarral. Még nem fejezték be, de eddig nem találtak olyan sérülést, mely veszélyeztetné a landolást.
A vizsgálat közben felkészülnek a ISS-hez való csatlakozáshoz, ami ma délután 5:55-kor lesz (1:55 pm EDT - remélem jól számoltam). NASA TV élőben közvetíti.
A Discovery hétfőn kerül a Jármű Összeszerelő Épületben, ahol felszerelik a külső tartályt, és a szilárd hajtóanyagú rakétákat. A startpadot a jövőhét második felében kell elérnie, hogy szükség esetén mentőakciót indíthassanak.
2009. júl. 16. 23:21 | galéria | válasz | #8
és a hányó zacsi is alap felszerelés XD ezt sem felejtsd ki
szombi  
2009. júl. 16. 22:27 | válasz | #7
Te olyan okos vagy, mingyárt hülyét kapok! Persze, majd pont a bulvár fogja megmenteni!

Elárulom, már Columbia előtt is vittek fel a siklók csempéket, aztóta pedig alapflszereltség, ahogy a ragasztó is!
2009. júl. 16. 20:14 | válasz | #6
Azért lovagol rajta a média, hogy nehogy úgy járjon ez is, mint a Columbia. Jobb, ha küldenek utánuk csempét, és ki tudják cserélni az űrben, mintsem hogy egy szemmel nem látható hajszálrepedés legyen rajta és szétessen leszálláskor. Nagyon szomorú lenne.
tompka  
2009. júl. 16. 20:08 | válasz | #5
Eléggé pontatlan.
A gyorsítórakétának mióta van üzemanyag tartálya? Az az űrsikló üzemanyagtartálya.
A hajtóműveket nem a pilóta indítja be. Az régen rossz ha ő indítaná be. Ő csak figyeli. A műveletet a számítógép végzi.
A gyorsítórakétákat meg aszem nem begyújtják, hanem berobbantják. Kis robbanó töltetek vannak benne :)
0:30-kor már régen az űrben volt a szekér, fejjel lefelé :D

Amúgy ma van 40éve, hogy elindult az Apollo 11! Véletlen? Még az időjárás is azt akarta, hogy az évfordulón induljanak. :D
Crane  
2009. júl. 16. 19:12 | válasz | #4
Én néztem élőben a startot, 00:03-kor indult és nem 00:30-kor.
Amúgy majdnem nem jött össze ez a start sem, mert indítás előtt 4 órával nagyon sz*r volt az időjárás, de szerencsére kitisztult az ég.
A leváló szigetelésrabokat meg érdemes higgadtan kezelni. Nincs még bizonyíték sem arra, hogy sérülést okoztak, sem arra, hogy nem. A média lovagol csak rajta, mert így azt hiszik értenek valamihez.
A start menete egyébként teljesen más, mint amit a cikkben összehadovál az író, a "Végre az időjárás is együttműködni látszik" mondat pedig a NASA TV tudósítójától hangzott el (erre jól emlékszek, mert mosolyogtunk itt a kifejezésen).
Szal' gááááz a cikk. :)

További infókat inkább itt olvasattok: http://www.nasa.gov/mission_pages/shuttle/main/index.html
llax  
2009. júl. 16. 18:08 | válasz | #3
Ez a cikk inkább való valamilyen bulvárlapba...

A 00:30 inkább 00:03...

"nyugtázta a bejelentést Mark Polansky, az űrsikló parancsnoka, majd Douglas Hurley pilótával sorban beindították az Endeavour három főhajtóművét"
Mióta tértek át kézivezérlésre???

"a gyorsítórakéták üzemanyagtartályáról"
Valamilyen újabb fejlesztés???
2009. júl. 16. 17:17 | galéria | válasz | #2
azt hitem hogy valami lényeg is lesz a cikkben de tévedtem ez az írás is csak azért van hogy kint legyen valami ..I...
NEXUS6  
2009. júl. 16. 16:00 | galéria | válasz | #1
Húha!

Hát remélem, hogy nem komoly.
Szerintem, ha tényleg veszélyesen megsérült a gép, akkor az egészet hagyni kéne a csába. Amúgy azt sem hiszem el, hogy nem lehet automatikusan lehozni!?