Koszos bűnözők lopják a szinkronos filmek hangjait
2009. július 20. 16:24, hétfő
A gaztevők nagykabátban járják a mozikat, barátaiknak privát vetítéseket szerveznek, melyek keretében ellopják a mozifilmről a hangot! Szerencsére pánikra semmi ok, nem fenyeget minket az sem, hogy némán kell ezentúl nézni a filmet, s szerencsére az ASVA is védi, amit tud: digitális vízjelekkel látják el a mozis hangokat és roadshow keretében oktatják a jegyszedőknek, hogy tegyék ártalmatlanná a kamerázó haramiákat.

Hirdetés

Nemrég újabb fantomot röppentett fel a magasba az ASVA, hiszen nemrég járta meg a sajtó viszonylag kis hányadát a hír, miszerint Magyarországon "lopják a filmhangot", és emiatt már az amerikai filmszövetség, az MPA (Motion Picture Association) is vizsgálódik. Sőt, konkrét számokat is megtudhattunk, miszerint míg tavaly 12 filmhangot csentek el a kalózok, addig ez a 12 már idén júniusig megvolt a gazoknak.

A pontos adatok mindig lenyűgözik az embert, épp ezért rögtönzött számolgatásba kezdtünk, hiszen a tavalyi 12-es szám, ha a hazai warez szcénán megjelent mozis szinkronokat nézzük, akkor nem tűnik magasnak. S, lám, valóban, jóval több, mint 12 szinkront "loptak el" már 2008-ban is, és bizony idén júniusig is több mint egy tucat lopott hang került fel a netre, így szomorúan állapítjuk meg, pontatlan adatokat bocsátottak a hírügynökségek rendelkezésére az illetékes szervek.


Első pillantásra nem nagyon találtunk forrást, hogy mivel is igazolja a fenti (fals) adatokat az MPA, de még egyszer elolvasva a tájékoztatást, kiderült, hogy a szervezet egy adatbázist üzemeltet, amely tartalmazza, a világban mikor milyen mozi-hangot tulajdonítottak el. Nos, az SG is üzemeltet egy adatbázist, melynek internet a neve, rajta egy kitűnő program is fut Google néven, mely segítségével körülbelül 5 perc alatt kideríthető, hogy 2008-ban az alábbi film szinkronjait biztosan "ellopták" a moziból: Indiana Jones 4., Szex és NY, Hulk 2., Amikor megállt a Föld, Ne szórakozz Zohannal, Cincin lovag, Narnia 2., James Bond: A Quantum csendje, A nemzet aranya 2., Esti mesék, Hancock, Hellboy 2., Zsenikém: Az ügynök haláli, Madagaszkár 2.

14-nél abba is hagytuk a számlálást, de még akadt film. Idén pedig olyan alkotások estek biztosan filmhang-tolvajok áldozatává, mint: Másnaposok, Angyalok és démonok, Terminátor: Megváltás, X-Men kezdetek: Farkas, Marley meg én, Szörnyek az űrlények ellen, Valkűr, Éjszaka a múzeumban 2., Nászajánlat, Megint 17, Egy boltkóros naplója, Légy a Holdon, Dragonball: Evolúció, Az igenember. Itt is 14-nél hagytuk abba a számolást, ugyancsak folytathattuk volna. De kár rabolni a helyet a felsorolással, hiszen csak azt kívántuk jelezni, hogy nem túl jó az MPA minden bizonnyal nem olcsó adatbázisa.

Persze ha távol tartjuk magunkat az irónia minden formájától, akkor bizony egy érdekes paradoxonnal találjuk magunkat szembe. A listából is kitűnik, hogy a szinkronos filmek zöme valamilyen verzióban felkerül az internetre. Ez ellen pedig úgy a legkönnyebb védekezni, ha egy film nem szinkronnal kerül mozikba (ld. a nagyobb premierek közül tavaly a Sötét lovag vagy idén a Halálos iram és a Közellenségek). Viszont amit a forgalmazó nyerhetne a réven, azt elveszti ilyenkor a vámon, hiszen mindenki tudja, hogy magyar ember jobbára szinkronos filmeket néz (tavaly a 20 legnézettebb filmből 19 volt magyar hanggal ellátva). Így vagy szinkronnal kerül egy film moziba s utána a netre a több tízezer, kamerás képért rajongó letöltő nagy örömére, miáltal csökken a várható bevétele, vagy pedig felirattal kerül bemutatásra, de akkor az olvasásra kevésbé hajlamosak távolmaradása miatt csökken a bevétel.

A filmhang-lopós hírben a laikusok szerencsére tájékoztatást kapnak arról, hogy a hanglopást nem szó szerint kell érteni; a mozikban megmarad a hang, nem lesznek némák a kópiák, hanem kvázi duplikálás történik: "Az elmúlt két évben több a szinkronhanglopás Magyarországon, egyre több az olyan, más országból származó illegális filmfelvétel, amire a hazai mozikból felvett szinkronhangot illesztenek. Az így magyarított kalózfilm a mozis premierrel gyakorlatilag egy időben már le is tölthető a netről."

A fentiek mellett azonban jó hírünk is van, hiszen a hazai warezellenes tájékoztatás egy bástyája ledőlt azzal, hogy az ASVA végre eloszlatta a ködöt a kamerás mozis felvételek ügyében. Eddig ugyanis úton-útfélen a magyar kamerás gaztevők kontúrjait vázolták fel előttünk, azt sugallva, hogy rosszlelkű hazánk fiainak köszönhető egy-egy csúcsfilm warez-megjelenése. S bár ilyen előfordult már, az átlagember nem kapott tájékoztatást arról, hogy többségében külföldi forrásból érkezik a kép a szinkronos ripekhez. Az ASVA közleménye így fogalmaz: "Jelenleg a friss mozifilmek 90 százaléka a moziban felvett kamerás felvétel révén a premierrel szinte egy időben felkerül a netre. Nálunk sincs ez másképp, a kép legtöbbször már más országból származó illegális felvételeken rendelkezésre áll, itthon pedig már csak a magyar hangot kell hozzátenni."

Az aggasztó adatok kapcsán a jövőben egyrészt a kópiák megjelölését tervezik a szervek, hogy visszakereshető legyen a forrás, valamint az MPA-vizsgálat miatt a jövőben fokozottabb ellenőrzés várható a hazai filmszínházakban, melynek révén a mozik személyzete biztonsági intézkedésekkel megakadályozhatja a film-hang illegális felvételét. Esetleges tettenéréskor rendőrségi bejelentés is történik, az elkövetőt akár őrizetbe is vehetik, és gyorsított eljárásban pénzbírságtól két évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Bár most már tisztázódott, hogy idehaza a tolvajok a mozik filmhangjaira utaznak, az ASVA ennek ellenére nemrég a filmlopás ellen indított egy (valószínűleg nem ingyenes) programot, melynek érdekes részleteit el lehet olvasni a www.kuzdjafilmlopasellen.org oldalon, ahol a tájékoztatók mellett a mozitulajdonosok egy játékos vetélkedőben is részt vehetnek. A honlap segítségével megtudhatjuk, hogy mit kell tennie egy mozis alkalmazottnak, ha filmlopást észlel, és hogy itthon a filmlopó néha nyáron is nagykabátban jár moziba, s camcordert rejt ruhája redői közé, valamint, hogy a kalóz nem átall olykor egy mozitermet egy premierelőadásra kibérelni baráti társaságának úgy, hogy minden jegyet felvásárol. (Tiszteletreméltó az ASVA részéről, hogy a filmlopást szakmának nevezi itt, ahol az alkalmazott eszközök fényképeit lehet megtekinteni.) A honlap anyagait egyébként az ASVA a Palace és a Cinema City-hálózatok kiválasztott mozijaiban road-showszerű tréning keretében is ismertette.

Ha pedig a kalózok, izé, a film- és filmhang-lopók nem rettentek meg a beazonosított kópiáktól és a kiképzett személyzettől, akkor a fentiekhez hozzátennénk, hogy az ASVA 2008. évi közhasznúsági jelentése szerint bírák és bírósági titkárok számára 4 napos IT-jog tanfolyamot szerveztek, illetve teljes szerzői jogi napot tartottak 40 büntetőbírónak. Ezek mellett maga Kálmán András tartott 4 órás fejtágítót a rendőrség speciális csoportjának a Bűnmegelőzési Akadémián, de az ügyészek sem maradtak ki: ők 2x2 napos, összesen 40 főt érintő képzésén vehettek részt, melyeknek tárgya az info-kommunikációs újdonságok és ezek jogi relevanciái voltak.

A filmek mellett a videójátékok sem kerülték el a mindig éber ASVA-figyelmét, hiszen egyrészt a cég ismét részt vett a kecskeméti bűnmegelőzési napon, ahol a 3000 látogatóból 70 fő játszott az ASVA interaktív játékával, és egy VPOP-s továbbképzésen 50 fős előadás keretében a fináncok tájékozódhattak "a Playstation elleni elkövetésekről" [sic!], különös tekintettel a PS3 új generációjára.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
xyl  
2009. szept. 02. 23:21 | válasz | #52
Moziba megyek, mert ha otthon nézem, akkor biztos, hogy valaki valamiért keres, és nem tudok egy filmet sem rendesen megnézni, anélkül, hogy le ne kelljen állítani. A filmelőzeteseket direkt élvezem, a reklámokat persze nem, bár kerül néhány szellemes is. És inkább kifizetem a drága jegyárat, minthogy vegyek egy sokkal drágább házimozi rendszert, amit aztán csak néha használok. Viszont PC-n nézve nem az igazi...


"Nem megyek moziba, mert zavarnak a körülöttem ülők (telefon, terefere, zacskócsörgés), mert nem tudom megállítani a filmet és kimenni sörért, mert nem árulnak Millert, nincs kedvem reklámokat, ajánlókat nézni. Egyre több filmmel vagyok úgy, hogy története okés, ajánlók, kritikák is, mégis 10 perc után leállítom. Moziból ki, majd haza ha nem egyedül vagyok, akkor végig is kell szenvedni. Inkább leugrok egy pubba és megnézem az F1-t!"
2009. júl. 26. 18:08 | válasz | #51
Én azon a sztorin röhögtem ami néhány éve volt. Az egyik moziból elég jó minőségben lopták a filmeket, mindenki kézi kamerása felvételre gyanakodott aztán a végén kiderült hogy a mozigépész közvetlenül a vetítőgépre kötötte rá a kameráját, ezért nem bukott le sokáig:))))
Adamul  
2009. júl. 24. 11:18 | válasz | #50
khm megállítja-e /félregépeltem/
Adamul  
2009. júl. 24. 11:16 | válasz | #49
hehe, a kvíz tetszett, azok a kérdések, h akár erőszak árán is megállítsa-e a bitor filmfelvevőt :D Ehhez azért tudni kell hogy az ottani dolgozók zömében diákok, és én több hónap alatt sem láttam egy olyan esetet sem, amikor vki ilyenre készült volna (ergo észrevehetetlen) de nem is sok értelmét látom, a képet mint írják is, a külföldoi mozikból szerzett forrásból szedik, egy mikrofont meg akárhova el lehet tenni, viszont aki ilyen filmet meg is néz, igényes közönség lehet... az emberek tüsszentenek alatta, orrot fújnak, popcornt zabálnak, jobb filmek esetében nevetnek... Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb moziban félóránként 'minőség ellenőrzést' kell tartani...
ergo: csak a dvds releasek a tutik :)
2009. júl. 21. 19:13 | válasz | #48
Ez a cím is "Koszos bűnözők lopják a szinkronos filmek hangjait" hát behaltam. Ezt akkora bűnnek állitják be mint egy emberölést. Ezek szerint könnyen le lehet buktatni mivel piszkos(koszos) a ruhája az illetönek.
myke7  
2009. júl. 21. 17:40 | válasz | #47
Nem megyek moziba, mert zavarnak a körülöttem ülők (telefon, terefere, zacskócsörgés), mert nem tudom megállítani a filmet és kimenni sörért, mert nem árulnak Millert, nincs kedvem reklámokat, ajánlókat nézni. Egyre több filmmel vagyok úgy, hogy története okés, ajánlók, kritikák is, mégis 10 perc után leállítom. Moziból ki, majd haza ha nem egyedül vagyok, akkor végig is kell szenvedni. Inkább leugrok egy pubba és megnézem az F1-t!
2009. júl. 21. 12:38 | válasz | #46
"A filmforgalmazók által megbízott fordítók meg lopkodják a scene által ingyen készített feliratokat."

A legszebb, hogy láttam olyan gyári DVD filmet, ahol a lopott feliratozásban benne felejtették a parasztok még a készítő e-mail címét is. Na az a lol.
2009. júl. 21. 12:32 | válasz | #45
hát ha matricás dvd-t veszel, meg is érdemled
2009. júl. 21. 11:34 | válasz | #44
Szerintem itt arról van szó, hogy van egy elég erősen elavult forgalmazási forma (mozi), amin forgalmaznak 95% szart, 5% értelmes dolgot, de a csomagolásról előre meg nem mondja senki melyik a szar, melyik az értelmes, plusz túl is van árazva az egész miskulancia. Mi a megoldás? Szólunk a maffiának (ASVA), az lefizeti a törvényhozást, rendőrséget, bíróságot, mindent, így csak el lehet adni az egyébként értéktelen, silány portékájukat. Igaz hogy úgy is meg lehetne oldani a problémát, hogy a "kalózokhoz" képest plusz szolgáltatást nyújtanak, ha már plusz pénzt kell érte fizetni, de ahhoz már dolgozni kéne. Egyszerűbb visszakövetelhetetlen jogdíjat rakni a dvd-től a ceruzáig mindenre.
Apropó: ha én bemutatom, hogy a dvdmen nincs jogsértő anyag, akkor vissza fogom kapni a 100 Ft-ot, amit a matricáért kifizettem a maffiának? Mert jogállamban elvileg létezik ártatlanság vélelme, de ha az nem is, akkor is utólagos jogorvoslatra kéne hogy legyen lehetőség.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 21. 11:18 | galéria | válasz | #43
Pedig igen jó film.
2009. júl. 21. 10:49 | galéria | válasz | #42
Konkrétan? Idén egyszer voltam moziban (Benjamin Button) és az sem volt nagy szám...
ivjoe  
2009. júl. 21. 10:37 | galéria | válasz | #41
"Nos, az SG is üzemeltet egy adatbázist, melynek internet a neve, rajta egy kitűnő program is fut Google néven"

AHAHAHAHAAAA :DDDD
2009. júl. 21. 10:30 | válasz | #40
Tényleg ápolatlanok voltak az elkövetők?
atis78  
2009. júl. 21. 09:55 | válasz | #39
Örülök neki úgy is xarok a magyar szinkronok én nem fizetnék érte egy petákot sem
morden  
2009. júl. 21. 09:46 | válasz | #38
A mozi személyzetét arra is ki lehetne képezni , hogy a bunkó hangosan telefonáló, ordítő dobáló csürhét is megrendszabályozza mert pl én ezért nem járok moziba , amikor 3D-s filme a gyerek keze magasan leng a levegőben mert az idiótája meg akarja fogni a semmit (nem azért fizetek 2x 1,5k HUF-ot hogy ívóbácsit játszak)

Killerbee itt is letetted a névjegyed :D
2009. júl. 21. 09:36 | válasz | #37
Mondok én még durvábbat is, egy nagy rakás film jön ki 3-6 hónapos elönnyel 2-es régió kóddal, magyar szinkronnal DVD-n amikor nálunk még a moziban sem adták le.
winnie  
2009. júl. 21. 09:32 | válasz | #36
"
Én a magam részéről nem vagyok hajlandó megvenni a mozijegyet és a popcorn-t, amíg nem tudom milyen filmet nézek meg! Ruhát sem veszek úgy. hogy előtte nem próbálom fel! "

még egy barom, aki meg akarja ideologizálni a lopást... a hülyéje...

mint írtam, az ilyenek érvei miatt nem lehet komolyan venni az értelmes warezpárti érveket, mert csak az ilyenek baromságait nagyítják fel később a tévék, az ilyenek baromságaira fog hivatkozni később az asva...

(a süsü kollega nem gondol bele, hogy mennyi mindent úgy fogyaszt, kénytelen úgy fogyasztani, hogy előtte "nem próbálja fel")
winnie  
2009. júl. 21. 09:29 | válasz | #35
"Az amerikai filmek 90-95%-a silány, élvezhetetlen CGI halmaz, sztori nélkül, nem is csodálom, hogy a szerencsétlen filmkedvelő letölti: a"

huhh, akkor elég silány ízlésed lehet, hallod-e? mármint, ha a választott amerikai filmjeid 90-95%-a silány. hány filmet láttál az idén hollywoodból? azért, mert ilyen rosszul választasz (transformers 2-t is megnézted? gratulálok.), még nem az amerikai filmkínálat gyenge. remek, kivételes amerikai filmek vannak mozikban is (nem csak dvd-n), de ha te a CGI-csodákra mész el, akkor minek panaszkodsz?

persze arra is kíváncsi lennék (nem vagyok), hogy az idehaza idén bemutatott 79 nem amerikai (európai, ázsiai) filmből hányat néztél meg?
2009. júl. 21. 08:27 | válasz | #34
Ebben az a legszebb, hogy ha nem lennének illegális kópiák (függetlenül attól, hogy mozis vagy sem), valószínű, hogy az utolsó 2 évben egyszer sem mentem volna moziba!

Én a magam részéről nem vagyok hajlandó megvenni a mozijegyet és a popcorn-t, amíg nem tudom milyen filmet nézek meg!

Ruhát sem veszek úgy. hogy előtte nem próbálom fel!
2009. júl. 21. 06:21 | galéria | válasz | #33
Nem értem a probléma gyökerét.

Az amerikai filmek 90-95%-a silány, élvezhetetlen CGI halmaz, sztori nélkül, nem is csodálom, hogy a szerencsétlen filmkedvelő letölti: a trailerekbe belezsúfolják a legjobb részeket, de a film egy rakás sz@r (Lásd: Transformers 2). Nem akar pénzt kiadni mozijegyre, ami nem is olcsó, ha a film egy fos. Ha pedig jó a film, megnézi moziban.

Nem a csomagolást esszük meg, hanem ami benne van. A leggyakrabban azonban keserű csalódás a vége.
Sadist  
2009. júl. 21. 03:57 | galéria | válasz | #32
Váó, már az ezsgéjé az egész zinternet meg a google is, mekkora faszacsávók vagytok :)
(Nem.)
2009. júl. 21. 02:52 | válasz | #31
"két évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. " Persze már... az törvényellenes hogy mikrofonozok? Ha valakit megvernek nem kapnak 2 évet... XD
2009. júl. 21. 00:43 | válasz | #30
és te írtad le a lényeget. talán nem is szándékosan.

mit csodálkoznak azon, hogy lopják a hangot?? van, hogy fél év késéssel jut át egy film az usa-ból európába. van hogy ott már a dvd premier is rég megvolt. esetleg már premier előtt kikerül a képanyag (pl: X-man 4) ezután minek szórakozzanak a mozivászonról való felvétellel, valaki az usaban biztos felteszi a dvd ripet, ahoz már csak hang kell, már csak azt kell felvenni a moziban.
xido  
2009. júl. 20. 23:51 | válasz | #29
Azért ezt így számra pontsan összeadni,mennyi hangot loptak ki..
Nehéz dolog...fel kell lapozni az Exitet,mi megy szinkronnal...meg kell nézni,melyik filmen van rögtön magyar hang első nap a neten,akármilyen rip formátumon és kész..aztán majd átnevezik a feltöltők a filmeket és akkor miből jönnek rá?
2009. júl. 20. 23:02 | válasz | #28
Azért idén ősszel (nálunk talán jövő tavasszal) lesz jó néhány olyan durranás a mozikban amit érdemes megnézni.
A kritikusok úgy is mást mondanak majd, de hát a fizetett fanyalgókat ki nem xarja le...
2009. júl. 20. 22:58 | válasz | #27
Ha a hülyeség fájna, az összes önjelölt és magát hivatásos jogvédőnek tartó személy már régen morfiumon élne.

Szegény gerkőceiket sajnálom, mit dugdosshatják otthon a suliban(vagy otthon) letöltött filmeket, nehogy a fater vagy muter még őt is lecsukassa (na jó szoba fogságra és net megvonásra ítélje)
Opcionálisan:
A derék jogvédő család otthon bőszen nézi a letöltött/lefoglalt filmeket és azzal homályosítják a tudatuk maradékát, hogy ŐK ezt nem azért nézik mert a film érdekli őket hanem csak is és kizárólag szakmai szempontok miatt, hogy vajon a galád kalózok ezt hogy csinálták...
2009. júl. 20. 22:34 | galéria | válasz | #26
kutatás a kalózkodásról

ennyit erről
2009. júl. 20. 22:07 | válasz | #25
ugyvan ahelyett h a KOSZOS CIGÁNYBŰNÖZŐKRÖL IRNÁNAK
2009. júl. 20. 21:25 | galéria | válasz | #24
mi van, mostanában au ARTISJUS-é és az ASVA-é a címszerep?
kit érdekel az ASVA, ARTISJUS majomkodás, hülyeségei?
2009. júl. 20. 21:23 | válasz | #23
egynek

ezt meg csak úgy
2009. júl. 20. 21:13 | válasz | #22
Nahát, nahát, látom van pénze asváéknak, naná hogy van, senki nem szeretné ha a 12 éves gyerekét 50 mp3 meg 10 film miatt börtönbe csuknák, ezért fizet. Jól is jön ez, ha reklámozni kell...

Gunyt férre téve, a cikk elejét vagy jó indulatú humornak szánják, vagy fullosan hülyének nézik a lakosságot, asvaról révén szó tuti csak poén...

A fogalmazásról még annyit, hiányzik még pár megalomán jelző, és szófordulat, hiányolom a köztörvéynes hanglopó és visszaeső moziban dikatfonzó kifejezéséket..

Poént férre téve, az ilyen elmebeteg, adok a szarnak egy pofont kapányok helyett, a pénzt be kellen építeni a mozi jegyek árába, igaz akkor kevsebb Kálmán András lenne, de több moziba járó...
Ginos  
2009. júl. 20. 21:04 | válasz | #21
"én mindig megvárom a DVDPremiert és akkor szedem le, igaz így sem támogatom a filmstúdiókat, de legalább megtisztelem őket azzal, hogy a rendes minőségben nézem a filmjeiket" Te igazán rendes csávó vagy ,azt azért tudod hogy ezek dvd9-ről vannak átkonvertálva,a jó minőség nem itt kezdődik
"megtisztelem őket" ez a nap vicce volt
Carloska   1 db büntetőpont 
2009. júl. 20. 20:26 | válasz | #20
Sajnálom hogy Koszos vagyok!!!

lehet lekéne fürdenem :(



OMGWTFFF ??!!!
2009. júl. 20. 20:19 | válasz | #19
jó filmeket kellene készíteni és mennének az emberek moziba, ennyire egyszerű a megoldás....
winnie  
2009. júl. 20. 20:18 | válasz | #18
"Sosem értettem mi jó a szar kamos felvételben."

szerintem egyértelmű. semmi. de az emberben benne van az, hogy ő is akkor nézheti meg, amikor a fizető nézők és ez egyfajta kompenzáció. elégtétel. plusz valamiért benne van az emberben, hogy ha van valami, akkor arra nem tud várni.

nemcsak filmre, de ott a hasonló kérdés: miért nem tud az ember várni 2 napot/hetet/hónapot egy feliratra? a film nem szalad el. nálam pár éve az egyik legvártabb film volt a deja vu denzel washingtonnal. azóta nem néztem meg. majd eljön annak is az ideje. (sorozatoknál is mióta akarom elkezdeni a dextert vagy a drótot. halasztódnak. van, aki nem tud várni. (és ezzel nem azt mondom, hogy én tudok, mert én is nézek rengeteg kamerás cuccot. de mennyivel jobb úgy újranézni jó filmeket, hogy azok valóban sok pluszt adnak:)
2009. júl. 20. 20:15 | válasz | #17
SG.hu mi lett veled valaki fizet egy kis pénzt és kiraktok egy ilyen cikket hát ez még a múlt heti T-mobile reklámnál is rosszabb.
tmisi  
2009. júl. 20. 20:09 | galéria | válasz | #16
Sosem értettem mi jó a szar kamos felvételben. Nálunk az olyan mozi, ami értelmes és jó minőségben vetít az vagy 60km-re van. Ezért én mindig megvárom a DVDPremiert és akkor szedem le, igaz így sem támogatom a filmstúdiókat, de legalább megtisztelem őket azzal, hogy a rendes minőségben nézem a filmjeiket (házimoziban). Minek dolgoznak az utómunkálatosok, hangmérnökök, ha úgyis ilyen szarrá butítva nézik?
Erről jut eszembe, egyszer ismerősöm mondta, hogy a Kör egy rakás szar, mert nem is félelmetes. Aztán kiderült hogy valami ócska mpeg szarban nézte fél képernyős ablakban a gépen két csipogóval... TV-ben mondták hogy még a zenének is mekkora jelentősége van hát még a mélynyomós ijjesztő effekteknek.
És ezt egy ötven forintos cam-mikrofon nem hozzá át.
A megjelenés előtt leszedett még nem végleges verziókról ne is beszéljünk...
2009. júl. 20. 19:46 | galéria | válasz | #15
na, az biztosan jó és élvezhető lesz
:DDDDD
2009. júl. 20. 19:42 | válasz | #14
Tetszik a cikk nyelvezete. Szekeres Viktor..

Mindenesetre nem lennék ASVA-s, mert lehet, hogy megrugdosnának a sarki fűszereshez menet.

Az viszont tényleg érdekes, hogy ezeknek már jobb dolguk sincs, mint fejtágító előadásokat rendezni a mozisoknak stb. jaj Már az ASVA sem a régi. Persze értem én őket, valamit fel kell mutatni munka gyanánt.

Egyébként ez tényleg ekkora probléma ? Sokan töltik le az ilyen rityi-ratyi minőségű filmeket ? Bár akik meg bírják nézni olyan minőségben, azok úgysem mennének el moziba.. Szóval tökmindegy.
2009. júl. 20. 19:35 | válasz | #13
egyre jobban úgy érzem, hogy te erre élvezel! nálad több vitát még senki se kezdett! jobb tennéd ha inkább az asszonynak szólnál hogy verje ki, ne az átlag fórumozót cseszegesd a baromságaiddal!
duke  
2009. júl. 20. 19:17 | válasz | #12
"laikusok szerencsére tájékoztatást kapnak arról, hogy a hanglopást nem szó szerint kell érteni; a mozikban megmarad a hang, nem lesznek némák a kópiák, hanem kvázi duplikálás történik: "

Tutira azt hittem hogy szo szerint a hancsikot levagjak a film melol,es moziban pedig marad nema film,ezt tenyleg nagy geciseg lenne.Azert ez megnyugtato,hogy nem ennyire pofatlanok a warezosok.
2009. júl. 20. 19:13 | válasz | #11
Hadd ne idezzem az alairasomat. -.-
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 20. 18:29 | galéria | válasz | #10
Akkor lett volna általánosítás, ha azt írtam volna, hogy az összes "hivatalos" fordító a scene-től lopja a feliratokat.

Ergo nem lehet jogtalan általánosítás az, ami nem is általánosítás. :)
winnie  
2009. júl. 20. 18:20 | válasz | #9
az nem ténymegállapítás, ami nem igaz.

egyértelmű a szándék és épp ezért gáz, hogy csúsztatsz. itt mozifilmekről van szó, szinkronosokról, amiknek eleve nincs felirata. dettó feliratos mozifilm felirata sem lopás. mint ahogy filmforgalmazó sem bíz meg fordítót, max szinkroncéget, aki megbíz fordítót.

nyilván a dvdfeliratokra célzol, azonban a dvd-knek kiadóik vannak, s a kiadók által megbízott fordítók olykor valóban a netről szippantott feliratot használják. de ez 1. nem tilos (persze attól még gusztustalan, anno mi voltunk az elsők, akik nekimentek emiatt a cégeknek), 2. a lopott feliratok töredékét jelentik az össz feliratnak.

ergó, amit írtál épp olyan jogtalan általánosítás, amiket az asva szokott állandóan alkalmazni, ergó rossz színben tünteti fel az asva ellen szóló kommenteket, mert ők is általánosíthatnak és azt mondhatják, hogy "ezek a kommentelők valótlanságot állítanak és hangulatot keltenek."
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 20. 18:05 | galéria | válasz | #8
Nem lehet, hogy túl élénk a fantáziád?

Mutasd meg, kérlek, hol érveltem bármi mellett vagy ellen. Egy ténymegállapítást tettem.

Szerintem ez a flame-gyanús és személyeskedő beszólásod csökkenti a mondandód hitelét. De mindig ez van sajnos azokkal, akik egy topicot arra használnak, hogy belekössenek másokba.
NEXUS6  
2009. júl. 20. 17:56 | galéria | válasz | #7
Azon filózok, hogy voltam-e már idén moziban.

Asszem még nem is. Monnyuk amilyen filmeket viszont otthon nézek azok általában jogtiszták, 500-1000 Ft-os filmek. Pl T2 extra 2 lemezes rendezői változat szinkronosan, meg ilyenek.

Nem a kalózok vágján agyon a mozit, hanem pl. az olcsó DVD!
12 filmhangot loptak tavaly! Azistenit neki!:)
És hány új film volt, meg hány jelent meg DVD-n?

Az a gáz, hogy halványlila fogalmuk sincs az ipar jövőjéről. A BD-t gyak szabotálják a magas árakkal, ugyan így a nagyfelbontású zenei formátumokat. Inkább az ótvar Mp3-al a fülét rontó tiniket üldözik lépten nyomon, közbe a profit meg extra, idén is kerül még egy Ferrari a garázsba, válság ide vagy oda.
2009. júl. 20. 17:32 | válasz | #6


Az ASVA élén Kálmán Andrással bekaphatja a f@szt!
winnie  
2009. júl. 20. 17:29 | válasz | #5
és az ilyen érvelési stílus miatt nem ér semmit a warezolók szava... ("ha ők, akkor mi is", ergó beismered, hogy "mi is lopunk".) az ilyen érvek, beszólások épp a normális kommentek hitelét csökkentik, de mindig ez van sajnos.

nem melleseleg szerintem sokkal érdekesebb, hogy az ASVA milliókat köld előadásokra és utazásokra, melyek keretében roadshow-kat tart, hogy kamerázók elfogására oktassa a mozisokat. vajon ezek milyen hatékonyak, hány kamerázó bukott le? és ki az az ostoba, aki kamerázik egy hollywoodi film vetítésétM
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 20. 17:23 | galéria | válasz | #4
A filmforgalmazók által megbízott fordítók meg lopkodják a scene által ingyen készített feliratokat.
2009. júl. 20. 17:11 | válasz | #3
Ha csúnyán akarnék beszélni, olyat írnék, hogy "kedves asva, mpa, menjetek ti a jóbüdös picsába ezzel a szarral!"
De a világért sem szeretnék csúnyán beszélni.
Carloska   1 db büntetőpont 
2009. júl. 20. 17:07 | válasz | #2
de szar berakom telót zsebembe franc se látja hogy pl veszem fel zsebembe meg nem nyulhat be csak ugy ám szvsz ezt sose tudják majd kideriteni ki vette fel hangot mert oylan módszerek léteznek hogy esélyük sincs lol :D


artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 20. 16:55 | galéria | válasz | #1
le a gaz hangtolvajokkal!