Új szer tűnhet fel a hosszú élet kutatásában
2009. július 12. 10:07, vasárnap
Nagy segítség lehet az öregedés elleni küzdelemben egy csendes-óceáni sziget talajában felfedezett hatóanyag, amerikai kutatóknak ugyanis esetenként 38 százalékkal sikerült megnövelniük rapamycinnel kezelt kísérleti egereik várt élettartamát.

Hirdetés

A Nature-ben publikált tanulmány szerint jelentősen javulhatnak az esélyeink az öregedési folyamat lelassítására, ugyanakkor egy brit szakértő arra figyelmeztet, hogy a gyógyszer alkalmazása csökkentheti az immunitásunkat.

A rapamycint eredetileg az 1970-es években fedezték fel a Húsvét-szigeten. Jelenleg a transzplantált szervek kidobódása ellen véd, de a rák egyik lehetséges ellenszereként is számon tartják, bár utóbbi még erősen kísérleti fázisban van. Az amerikai kutatócsoport 20 hónapos, emberi léptékekkel nézve 60 éveseknek megfelelő korú egereknek adták be a gyógyszert, ami a megfigyelések szerint 28-38 százalékkal növelte meg a rágcsálók elvárt életkorát. Ez az életkor növekedés a kutatók szerint nagyobb, mint amit a két fő emberi halálozási ok, a daganatos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyíthatóvá tételével el lehetne érni. "35 éve dolgozom az öregedés kutatásban és számtalan úgynevezett "öregedésgátló" felfedezést láttam, amik soha nem értek el semmilyen sikert" - mondta a kutatócsoport egyik tagja, Dr. Arlan Richardson a Barshop Intézet szakértője. "Sose gondoltam volna, hogy az én életem során rábukkanunk egy emberi öregedésgátló tablettára, azonban a rapamycinnel jó esélyünk van ennek a célnak a tényleges elérésére"

"Meggyőződésünk, hogy ez az első meggyőző bizonyíték arra, hogy egy gyógyszeres terápiával az öregedési folyamat lelassítható és az élettartam megnyújtható már előrehaladott korban is" - tette hozzá Randy Strong, a Texas Egyetem Egészségtudományi Központjának professzora, aki szintén részt vett a kutatásban.

A rapamycinnek látszólag a korlátozott ételbevitelhez hasonló hatása van, ami szintén bizonyítottan növeli a hosszú életet. A gyógyszer az úgy nevezett mTOR sejtek proteinjeit veszi célba, ami több metabolizmussal és stresszreakcióval kapcsolatos folyamatot kontrollál. A kutatók megtalálták a hatóanyag bevitelének egy új módját, így elég stabillá tették, hogy eljusson az egerek beleibe még a lebomlás megindulása előtt.

Az eredeti cél szerint 4 hónapos egereknél próbálták volna ki a rapamycin új formuláját, a fejlesztésben bekövetkezett csúszás miatt azonban a kísérletre szánt állatok már 20 hónaposak voltak mire a szer elkészült. A kutatók úgy vélték, ezek az állatok már túl öregek ahhoz, hogy a szer bármilyen hatást váltson ki náluk, végül mégis megpróbálkoztak a kísérlettel és legnagyobb meglepetésükre a rapamycin az emberi léptékekkel nézve 60 éves egereknél is működött. "Ha a rapamycin, vagy a hozzá hasonló gyógyszerek úgy működnek, ahogy mi elképzeltük, akkor döbbenetes lesz az egészségügyi költségcsökkentési hatása"

Dr. Lynne Cox, az Oxford Egyetem öregedés szakértője "izgalmasnak" nevezte az amerikai tanulmányt. "Különösen az érdekes, hogy a gyógyszer ilyen idős egereknél is hatékony volt, mivel az öregedés lassítását jobb lenne az idősebbek körében elkezdeni, mint már fiatalabb korban egy életen át tartó gyógyszeres kezelést alkalmazni" - mondta, majd figyelmeztetett, hogy senki ne kezdje el használni a gyógyszert saját életének meghosszabbítására, mivel pontosan a transzplantációs területen történő alkalmazása miatt elnyomja az ember természetes immunitását. "A laboratóriumi egerek védettséget élveznek a fertőzésekkel szemben, ez az emberi populációkra nem igaz. A tanulmány rávilágít egy fontos molekuláris útvonalra, amit az új, specifikusabb gyógyszerek követhetnek a jövőben."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 16. 22:12 | válasz | #66
A magyar szó amit keresel: találékony
2009. júl. 14. 13:06 | válasz | #65
2009. júl. 14. 13:05 | válasz | #64
nagy kár hogy ezt a kérdést nem 2006-ban feszegették, a rohadt PC miatt... Köszönjük európa... Gyakorlatilag a PC nyert a maszop...
2009. júl. 14. 12:15 | galéria | válasz | #63
Hát igen..de ugye normál esetben, elég szélsőséges szitukban járna a segíjjke csak...Ugye az átlag embernek melóznia kéne, akár barnafeketezöldhupililafehér mind1.Csak ugye vannak kiváltságosak, akiknek nem kell..Ha valakelyik párt valami ilyesmit meglépne, nem biztos, hogy népszerűtlen lenne...sőt..Én inkább valami olyasmire gondoltam hogy munkavállalói/tatói részről adó, felmutatod a papírt, h dolgozol, fizeted az adót, rgó támogatod az államot, szóval szeretnél dönteni azokról, h ki intézze az "állami" ügyeidet...érdekes.
2009. júl. 14. 10:40 | galéria | válasz | #62
részben igazad van.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 14. 10:31 | galéria | válasz | #61
"nem az én dolgom. Erre való a Btk."

hahahahhaahhaaaaaaaaa amit a kormányok kényük-kedvük szerint változtatnak, pl olyan dolgokkal, hogy nem lehet gyurcsánytakarodjozni, meg úgy értelmezik a meglévő bejegyzéseket ahogy a kormány kívánja?

A btk egy nagy rakás szar, azzal a fos rendszerrel együtt ami "betartatja".
2009. júl. 14. 09:00 | galéria | válasz | #60
Lehet, hogy nekem nincs gyöngyöm, de neked van ám rosszmájad. Vigyázz vele, mert előbb-utóbb panaszokat fog okoznni.
ilf667  
2009. júl. 14. 07:28 | válasz | #59
óó, hát nem értheted, hiszen ő a mester
az akasha könyvtár tudása van beléöntve
és disznók elé nem szór gyöngyöt
főleg mert nincs is neki
de még a látszatát sem bírja jól kelteni
2009. júl. 14. 00:15 | galéria | válasz | #58
Na, siker! A kínai partnerem tájékoztatott, hogy van eladó rapamycin, gramm-ja 0,5USD. Szerintem eladható lenne egy kicsit többért.....
2009. júl. 13. 22:30 | válasz | #57
"Miért pont egy döglöttből?"

Próbálkoztak élővel is, de azok állandóan agyontaposták a tudósokat. Három nemzetközi hírű tudós elvesztése után döntöttek úgy, hogy inkább a döglöttel próbálkoznak.
2009. júl. 13. 22:13 | válasz | #56
- Na, fiam, Boborján, éljél ötvenet!
- És maga él ötvenet?
- Van úgy, hogy csak negyvenkilencet.
2009. júl. 13. 21:33 | galéria | válasz | #55
nincs idő vagy nincs kedv ≠ fellengzőség.
ne légy már ilyen kis buta.
Tsol  
2009. júl. 13. 20:21 | galéria | válasz | #54
"nemrég szedtek elő valami baktériumot egy döglött mamutból"

Miért pont egy döglöttből?
Chocho  
2009. júl. 13. 19:44 | válasz | #53
Nem vágom, mert nincs mit vágni. Kár fellengzősködni. De mindegy, nem koptatom rád a billentyűzetem, van jobb dolgom is.

Ja és még valami: a BTK a büntetésekről szól (benne van a nevében), semmi köze a választójogokhoz. Ahhoz csak az alkotmánynak van. Ha ezt se tudod, nincs miről beszélgetni. (Végeztem.)
2009. júl. 13. 19:41 | galéria | válasz | #52
"Legyen elég annyi, hogy amit most írsz is hülyeség, hisz hogy szűröd ki a "latrokat" egy több millió embert számláló társadalomból? "

nem az én dolgom. Erre való a Btk.
De fogadni mernék, még mindig nem vágod. :-))
Chocho  
2009. júl. 13. 19:37 | válasz | #51
Van 70 éves ismerősöm, aki hülye, mint a segg. Akkor hát... ?
Chocho  
2009. júl. 13. 19:37 | válasz | #50
Kedves Epikurosz! Bármennyire is meglep ez Téged, el kell fogadnod, hogy ezen a fórumon nem csak Te születtél aggyal. Mivel a most leírt gondolatod semmiképp sem volt kihámozható az alant megfogalmazottból, jelezném, hogy Te is követsz el hibákat, de attól, hogy most belátásra bírjam fennhéjázó éned, eltekintek. Legyen elég annyi, hogy amit most írsz is hülyeség, hisz hogy szűröd ki a "latrokat" egy több millió embert számláló társadalomból?
2009. júl. 13. 19:35 | galéria | válasz | #49
és a kort a sors hozza, tehát....stb.
2009. júl. 13. 19:33 | galéria | válasz | #48
Csocsó! Ha bukfenceket hánysz, akkor sem fogom neked most részleteiben elmagyarázni. Erőltesd meg az eszed!
Annyit segítek, hogy vannak rossz emberek, és vannak jó emberek. A jó embereket diszkriminálni nem szabad, mert mondjuk a sors úgy hozta, hogy valami baja van, és akkor segíteni kell neki, de a latrokat igenis meg kell diszkriminálni. Vágod?
Chocho  
2009. júl. 13. 19:29 | válasz | #47
Aha, tehát amit mondasz, az lényegében teljességgel mindegy, hiszen úgyis azzá változtatod a véleményed, ami éppen nagyobb nyomással nehezedik rád. Oké, vettem. :)
2009. júl. 13. 19:28 | galéria | válasz | #46
nem kell mindent szó szerint érteni. légy kreatív!
Chocho  
2009. júl. 13. 19:28 | válasz | #45
"Egyébként én régóta harcolok MINDENFÉLE diszkrimináció ellen. Egy 80 évesnek is legyenek ugyanannyi jogai és lehetőségei, minden téren, mint egy 18 évesnek. Mert ami most van, az nem fair."

Bullshit szagot érzek...
2009. júl. 13. 19:17 | válasz | #44
Azért, ha kérhetem, csak nézz már utána annak amiről beszélsz!

A parlagfű: mint a neve is mondja, a parlagon maradt, előzőleg művelt földeken terjed leginkább. Parlagon maradt terület igen kevés volt az előző rendszerben, de annál több a mostaniban. Ez a gaz nem szereti a sűrű, erős növényzettel borított területeket, mert az itteni növények elnyomják. A hegyekben sem él meg. Észak-Amerikából származik, onnan hurcolták át. Mo. az 1920-as években jelent meg. Szeptember elejéig le kell kaszálni, mert később már termést hoz.

A krumplibogár(kolorádóbogár): Az amerikai Sziklás-hegységből ered, ott eredetileg egy vadkrumplifélén élt. Valahogy átszokott a normál fajta krumplira, és Európába a II. Világháborút követően került át. Magyarországra az ötvenes évek elején terjedt át.(Nem tudom, hogy az egészben nem volt-e könyékig az amik keze?)
A nagymamám mondta, hogy amikor először láttak krumplibogarat, nagyon megbámulták, és jobb híján befőttesüvegbe vizet tettek, és abba szedték össze, hogy megfulladjanak.
2009. júl. 13. 19:13 | galéria | válasz | #43
én sem hiszek a nagy egyenlősdiben.
Chocho  
2009. júl. 13. 19:04 | válasz | #42
Nem tudom, mit akarsz ezzel. Én nem hiszek a nagy egyenlőségben, szerintem ez csak romantikus ábránd. Az emberek a természettől fogva egyenlőtlenek, és a társadalomnak ehhez kéne igazodnia. Már nem a XVIII. században élünk, hogy baromságokat higgyünk.
Chocho  
2009. júl. 13. 19:03 | válasz | #41
Ez így van.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2009. júl. 13. 16:52 | válasz | #40
Parlagfűallergia volt régen is, csak nem volt ennyi parlagfű, mert egyrészt évszázadokra volt szüksége, hogy ennyire elterjedjen Európában, másrészt szerintem a két világháború miatt el is hanyagolták a vidékeket. Jól példa erre egy másik amerikai bevándorló, a krumplibogár esete. A 19.-ik század végén már voltak tervek, és pl. a Német Birodalom területét meg is tisztították tőle. Aztán jöttek a háborúk, utána szétdarabolták a legtöbb európai országot, és az új "földtulajdonosok", meg megszállók nem törődtek semmivel, inkább csak igyekeztek lerabolni amit szereztek. Az 50-es években törődtek ismét a krumplibogarakkal, akkor meg már nagyon elszaporodtak, és a kelet-nyugat között sem volt együttműködés, a bogarak meg nem tudták, hogy hol a vasfüggöny...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2009. júl. 13. 16:45 | válasz | #39
Igy van, néhány példa:
- profitalapon remekül működik: bányászat, nyersanyagok kereskedelme, vendéglátás, gépjárműipar, stb. általában az ipar nagy része ilyen.
- Az egészségügynek, közoktatásnak NEM SZABAD profitalapúnak lennie (mert fogyasztóként nincs lehetőség nemet mondani a szolgáltatásra, vagy alapvető emberi jogról van szó).
- A szoftverfejlesztés, irodalom, zene, képzőművészet profitalapon, és önkéntességi alapon is remekül működik.
- A társadalom bizonyos funkcióiban fel sem merül a profit, mégis remekül működnek, és a résztvevői igen lelkesen teszik a dolgukat (pl. alapítványok, segélyszervezetek).
- A temetkezés pl. kulturális okokból nem szerencsés ha profit alapú.

Szóval esete válogatja, nem szabad egy ideológiát erőltetni, inkább az egyes iparágaknak megfelelő természetes kereteket kell támogatni, különben az adott terület teljesen eltorzul. Ha a gyáriparban a szocializmust erőltetik, az ugyanolyan káros az iparágnak, mint kapitalizmus erőltetése a szabadalmak körül, és a szoftveriparban.
2009. júl. 13. 16:28 | válasz | #38
Az kéne még csak, hogy Szaddam Husszeinek meg a többi kedves diktátor bácsi ne 80 hanem akár 150 évig is élhessen.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 13. 16:24 | galéria | válasz | #37
Párszáz éve már felfedezték amerikát. Jópár éve a parlagfű is jelen van. Mégis mostanában lett belőle nagy hiszti.
Én egyébként nem vagyok rá allergiás, sőt semmire sem vagyok (csak a tömegre :D), lehet hogy mert külvárosban kertes környezetben nőttem fel? Ja hát igen nem mindenki teheti meg, mert a költözzünk egymás seggébe, hogy vízgereblyézéssel hajszoljunk egy valamit (pénz, ami mögött manapság már semmi valós nincsen) dolog terjed.

Igazából a gyakori rákot, érrendszeri betegséget, és az allergiát is szaros modern társadalmunknak köszönhetjük. Az ember az egyetlen olyan állat ami arra van berendezkedve, hogy önmagát szopassa(nem mindenki magát, hanem külön emberek a másik embert).
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2009. júl. 13. 16:02 | válasz | #36
A parlagfű az Újvilágból származik. Azért vagyunk rá sokan allergiásak, mert az emberi evolúció során még nem találkoztunk vele, a légzőrendszerünk nem szokott hozzá a pollenjéhez, és tévesen káros anyagként azonosítja. Szóval ha mindenképpen bűnbakot keresel, erről Kolumbusz tehet.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 13. 16:02 | galéria | válasz | #35
0 helyett 8 órát :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 13. 16:01 | galéria | válasz | #34
0 helyett 8 órát :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 13. 15:59 | galéria | válasz | #33
pl az allergia miatt sem a tamtamot kéne verni hogy parlagfű ejjajjj... hanem inkább mögé nézni, hogy hogy a faszba van az, hogy sokezer évig azt se tudtuk miaz, az utóbbi pár évben meg mindenki allergiás rá?
Talán mert rommmá szennyezzük a levengőnket szart eszünk, miközben steril környezetben élünk?

Ugyan ez igaz a betegségeknél. És valószínű ennek a rohadjál akármilyen melóban napi 0 órát, majd utazz oda/vissza, basztassuk a másikat, mindent tegyünk meg a pénzért, mindent leszarva mentalitás az oka.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 13. 15:53 | galéria | válasz | #32
Szar lehet ha szerinted a világ= kapitalizmus. Mert arra jellemző ez a mindenből profit, amúgy dögöljmeg mentalitás. Remélem hamarosan le is áldozik ennek a szintén szar rendszernek.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 13. 15:45 | galéria | válasz | #31
"Akkor megsúgom neked, hogy a legtöbb fiatal - természetszerűleg - butább, mint az öregek."

Erre te vagy az élő cáfolat. :P
2009. júl. 13. 15:31 | galéria | válasz | #30
Amúgy sok antiaging honlap van, de pénzlenyúlósak.
2009. júl. 13. 15:20 | galéria | válasz | #29
Hiába az élethosszabbítás, mert pl. a családomban szinte senki sem végelgyengülésben halt meg, hanem főleg rákban, néha cukorban/szívben. Szart sem ér az örökélet, ha 40-50 évesen bekampecolsz ebben a szénné szennyezett világban. Röhejesek ezek.
2009. júl. 13. 14:57 | válasz | #28
na még ez hiányzik. mamutinfluenza.
Kornan  
2009. júl. 13. 14:53 | válasz | #27
Nemtom mire célzol. Ha megéri akkor miért ne? Ha jó a közösségnek, akkor állami támogatással mindenkihez eljuthatna. El lehetne kerülni ,hogy egy szűk csoport keresse magát halálra vele, ha nem az övék a szabadalom. Én azt nem értem miért nem ölnek több pénzt az ilyen kutatásokba, akár állami,eu szinten is, azzal el lehetne kerülni a kisajátítást. Szerintem nagy potenciál van az ilyen dolgokban.
2009. júl. 13. 14:15 | válasz | #26
Ha 100 evre nyulna az atlag eletkor, egy 80 eves ember messze nem lenne meg roncs. Kb olyan egeszsegi allapotban lenne, mint most mondjuk egy 55 eves.

Tul sok jovobe latas meg scifi sem kell hozza, eleg osszehasonlitani az atlag skandinav ill. magyar pl 60 eves embert, hogy lasd mikre kepes +10 ev varhato elettartam.
2009. júl. 13. 13:13 | válasz | #25
nem tudom melyik bolygóról jött itt egynémely hozzászóló. Komolyan azt gondoljátok hogy önzetlenül bedobnának ilyesmit a VAKVILÁGBA ?
Kornan  
2009. júl. 13. 13:03 | válasz | #24
Több ilyen is van, pl nemrég szedtek elő valami baktériumot egy döglött mamutból.Pl itt egy cikk róla

Jó lenne ha kombinálva ezeket megszabadulnánk az öregedéstől, annyira kitolnánk, hogy előbb halna meg mindenki valami másban, pl betegségekben. Persze a mainál jóval később. Kicsit talán megdobná a fejlődést,a hasznos emberek tovább maradnának hasznosak, mondjuk vannak negatívumai is.Továbbá a nyugati társadalmakban megoldaná a csökkenő és öregedő népesség problémáját, nem kéne beimportálniuk a túlnépesedett országokból az embereket, akik a kulturális különbségek miatt sokszor gerjesztik a feszültséget.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 13. 11:42 | galéria | válasz | #23
kérdés hogy milyen adózó. Mert ugye mostmá segílybül is kell adózni, amit összevissza adnak, meg visszaigényelgetnek meg fszom tudja (a logika csúcsa az a lényeg...). Mert én is arra gyúrok hogy majd válság lecsengés után egy ingatlan eladásából banki kamatokból megélek :D. Bár úgy is lehúznák a kamatból a 25%-ot, mert van nekünk egy olyan szépségünk hogy kamatadó...

Amúgy egyszerű lenne, de a libsik fellázadnának a nyuggerekkel, és a nem idén barnultakkal karöltve.
ilf667  
2009. júl. 13. 10:49 | válasz | #22
remélem egy 18 vagy egy 80 éves roncs fog megoperálni ha egyszer szükséged lesz rá
2009. júl. 13. 10:01 | galéria | válasz | #21
Nahmá, mit kell ezen csűrni csavarni?Csak az szavazhasson vezetőkről, akik fizetnek adót...Ha a többi is szavazni akar és tenni az országért, akkor nyomás melózni-adózni és lenne szavazati jog.. :)
gosub  
2009. júl. 13. 09:15 | válasz | #20
A 80 éves nénik is kerülhessenek a Playboy cimlapjára! Ha egy 20éves bombázó megmutogatja magát, akkor a következő honapban egy 87 éves dédmama következzen! Hogy ne legyen DISZKRIMINÁCIÓ! És a férfiak is szülhessenek! És 79 évesen is vezethesen repülőgépet 200 utassal!
2009. júl. 13. 08:45 | válasz | #19
a szó amit keresel: tapasztalatlanabb..de hogy butább? De még az élettapasztalat is oly szinten változó egyénenként,hogy kizárt hogy általánositani lehessen:)
2009. júl. 12. 21:14 | galéria | válasz | #18
Akkor megsúgom neked, hogy a legtöbb fiatal - természetszerűleg - butább, mint az öregek. Nem véletlenül van szavazati jog csak 18 évtől felfelé. Ez az egyik. A másik, hogy kinek jár szavazati jog, és kinek nem, az más téma, úgyhogy nem is foglalkozom vele itt.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 12. 18:02 | galéria | válasz | #17
Ne legyenek, legalábbis intelligenciaszinthez kellene kötni a szavazás jogát. Ugyanis a sok nyugger csak embert szivatja meg, amikor arra szavaz aki több nyugdíjat ígér, vagy akire egy ismerőse mondja, vagy mert régen megszokta (pl gyurcsány ultrák).
2009. júl. 12. 17:47 | galéria | válasz | #16
Ugye Csocsó?
2009. júl. 12. 17:47 | galéria | válasz | #15
Egyébként én régóta harcolok MINDENFÉLE diszkrimináció ellen. Egy 80 évesnek is legyenek ugyanannyi jogai és lehetőségei, minden téren, mint egy 18 évesnek. Mert ami most van, az nem fair.
Chocho  
2009. júl. 12. 16:51 | válasz | #14
Nem semmi felfedezés, de kötve hiszem, hogy lesz is belőle valami. Maximum a szupergazdagoknak.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 12. 16:15 | galéria | válasz | #13
gy tovább Pl 80 év lessz a nyugdíjhatár és megszokottak lesznek a 100 éves emberek (akik mondjuk 70 nek fognak kinézni. )

Ez a mai 20 körüli évesek életében is be fog következni, azzal a különbséggel, hogy 80 évesen tényleg 80 évesnek fognak tűnni, de még mindig dolgozniuk kell...
2009. júl. 12. 16:02 | galéria | válasz | #12
Hamarosan spam-ok ezreit fogjuk kapni, hogy olcsón lehet vennünk rapamycin-t.
2009. júl. 12. 15:34 | válasz | #11
ok, lehet elhamarkodottan írtam és kissé cinikusan.. de akkor meg többen leszünk és méginkább túlnépesedünk.. ez sem jobb..:S
2009. júl. 12. 15:16 | válasz | #10
Egész jó kis szer, és lehet hogy idáig nem csak nekem jutott eszembe, de a Rák nem nézi meg hogy mennyi idős vagy, se az infarktus, se az ezekhez hasonló dolgok, egyszóval nem nézik meg hogy mennyire vagy idős, csak megölnek egyszerűen.

Másik gondolat, azzal hogy ezt beadják, azaz ezzel kezelik az embert, csökken az immunrendszerének hatékonysága, mert elnyomja azt, szóval az idős emberek amúgy is könnyebben kapnak el ezt azt, fertőzést, betegséget, azzal hogy beadják nekik hogy több ideig éljenek, könnyen előidézhetik sokkal korábbi halálukat, hogyha elkapnak néhány betegséget, mert az immunrendszerük nem lesz képes védekezni, mondjuk egy influenzával szemben.

Tehát éppen ellenkezőleg fog hatni,nem összeomlasztja a nyugdíj rendszert, hanem éppen tehermentesíti.
2009. júl. 12. 14:59 | galéria | válasz | #9
Save the planet,kill yourself!
2009. júl. 12. 14:01 | galéria | válasz | #8
Én is pont ezt akartam beírni. :) És mi lett volna ha meghalnak az egerek? "Vazze buktuk a projectet! Miost vrhatunk újabb 4 hónapot! "


Hátha mire 50 -esek leszünk fiatalosak persze) már fogyasztható lesz a cucc.

Mellesleg ha a cucc tényleg LASSÍTJA az öregedést tehát nem máshogy húzza az életet akkor nem lessz több öreg mint ma csak nagyobb életkortól számít majd öregnek az ember. Pl. az 50 év az 35-40 éves kondinak felel meg és így tovább Pl 80 év lessz a nyugdíjhatár és megszokottak lesznek a 100 éves emberek (akik mondjuk 70 nek fognak kinézni. )
Cnut  
2009. júl. 12. 13:30 | galéria | válasz | #7
Az eredeti cél szerint 4 hónapos egereknél próbálták volna ki a rapamycin új formuláját, a fejlesztésben bekövetkezett csúszás miatt azonban a kísérletre szánt állatok már 20 hónaposak voltak mire a szer elkészült.

Nagy dolog lett volna újakat venni?

Nonix  
2009. júl. 12. 12:55 | válasz | #6
The Fountain ?
2009. júl. 12. 11:43 | válasz | #5
hát ,nem sokon múlt hogy michael jackson ezt is beszerezze
2009. júl. 12. 11:26 | galéria | válasz | #4
Csak nehogy az új H1N1 kezébe kerüljön!
Tsol  
2009. júl. 12. 11:05 | galéria | válasz | #3
ja
Ronny  
2009. júl. 12. 10:42 | galéria | válasz | #2
bőven elég lesz az a 70-80 év is...
2009. júl. 12. 10:39 | válasz | #1
nah megkezdődik a nyugdíjrendszer totális összeomlása :P az egereknél is csak a yugdíjasokat tartották meg.. vajh mibe került volna szerezni pár 3hónaposat?