Embert szállító űrhajó kifejlesztését fontolgatja az ESA
2009. július 11. 10:22, szombat
Európa megtette első lépését egy saját, emberek szállítására alkalmas űrhajó megépítése felé. Az ESA kedden felkérte az európai ipar szereplőit, dolgozzák ki egy űrjármű kifejlesztésének követelményeit és megvalósításának vélhető költségeit.

Hirdetés

Az ARV-t (Fejlett Visszatérő Jármű) több fázisban fejlesztenék, tudta meg a BBC. Először egy ember nélküli, kizárólag teherszállításra használatos űrhajó készülne el, majd következhet az űrhajósok feljuttatására alkalmas változat. Ezek a tervek, a szakértők azonban figyelmeztetnek, a keddi bejelentés csupán egy rendkívül hosszú folyamat kezdete, és nincs semmilyen garancia, hogy akár a teherszállító ARV is elkészüljön.

Az ESA tagállamok először az ipar szereplőinek jelentését szeretnék látni, mielőtt bármilyen fejlesztési kezdeményezést jóváhagynának, de pozitív döntés esetén is elképzelhető, hogy csak a robot változat valósul meg. Ha minden zökkenőmentesen halad, a teherűrhajó első repülése leghamarabb 2016-ra várható, míg az emberi űrrepülésre alkalmas változat 2025-ben bizonyíthatna.


Az ARV "A fázis" tanulmány kivitelezésére Európa legnagyobb űrcége, az EADS Astrium kapott megbízást 21 millió euró értékben. A szerződést az ESA emberi űrrepülési igazgatója Simonetta Di Pippo, és dr. Michael Menking, az EADS Astrium orbitális rendszerek és űrkutatási részlegének vezetője írta alá.

Az ARV modul alapvetően a már bizonyított ATV teherhajó egy továbbfejlesztett változata lenne. A 20 tonnás ATV Jules Verne tavaly teljesítette első útját a Nemzetközi Űrállomásra. A robotűrhajó a kor legmodernebb és legkifinomultabb automatikus találkozási és dokkolási technológiájával rendelkezik, teljesen önműködően navigálja el magát az űrállomásig, majd a csatlakozást is minden emberi beavatkozás nélkül végzi el. Az egyetlen dolog, amire nem képes, az a légkörbe való nagy sebességű visszatérés, jelenleg egyszerűen csak elég és megsemmisül az atmoszférában.

Az ARV már ezzel a képességgel is rendelkezne, ami nagy fegyvertény lenne annak tudatában, hogy az űrsiklók jövőre nyugállományba vonulnak, így nem marad alternatíva a nagy rakományok feljuttatására az űrállomásra. Az ESA előzetes becslései szerint az ATV ARV-vé alakítása 1,5 milliárd eurót emésztene fel. Az új jármű magába foglalhat egy kúpalakú kapszulát is. Szerkezete sokkal erősebb lenne az ATV jelenlegi rakomány moduljának, valamint ellátnák a légkörbe való visszatéréshez elengedhetetlen hővédelemmel, valamint egy ejtőernyő rendszerrel, ami a landolást segítené.

Bár a kezdeti cél egy teherhajó, a tervezők minden esetben figyelembe veszik az űrhajósok szállításának lehetőségét is, mondta Cristian Bank, az Astrium személyzet szállítási részlegének vezetője. "A járműre nehezedő terhelés nem lépheti túl az emberek szállításánál elfogadható határokat, még ha csak rakomány szállításáról van is szó, ahol meghaladhatnánk ezeket az értékeket" - magyarázta.

Az űrhajósok szállításához szükséges rendszerek beépítése az ARV kapszulába sok százmillió eurós többletköltséget jelentene. Nagy figyelmet kell fordítani a hordozórakéta, az Ariane 5 biztonsági rendszereire is, valamint ki kell alakítani egy földi infrastruktúrát, ami kiszolgálja a jármű repüléseit és kihalássza a visszatérő kapszulát az Atlanti-óceánból.

Az ESA mindenesetre reménykedik , hogy ha sikerül elkészíteniük a teherszállító ARV-t, miközben szem előtt tartják az emberi változatot, a köztes anyagiakat sikerülhet valahonnan előteremteniük a tagállamok segítségével. "Ha egy olyan kiépítettségre törekszünk, ami számításba veszi az embereket szállító változatot is, az jelentősen csökkenti a kapszulák összköltségét" - mondta Di Pippo a BBC News-nak.

Az ESA következő nagy miniszteri tanácskozására 2011-ben kerül sor. A tagállamok addigra megkapják az új tanulmány eredményeit, ami alapján döntésképesek lesznek a további irányvonalat illetően.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 16. 11:58 | galéria | válasz | #32
"Egy családi ház felszerelése napkollektorokkal 130-150 ezer forintba kerül, és erre európai uniós források is vannak - közölte a kormánypárti képviselő Budapesten sajtótájékoztatón. Mint mondta, napenergiával egy lakóház éves energiaszükségletének felét lehetne biztosítani."

Biztos olvasgatja az SG-t, mert amúgy sík hülyék.
2009. júl. 16. 11:54 | galéria | válasz | #31
Na, a maszop benyalt Nekem!
aRoma  
2009. júl. 16. 10:58 | válasz | #30
nem kéne ennyire benyalni magatoknak
aRoma  
2009. júl. 16. 10:55 | válasz | #29
400-600 HUF utcai árusoknál
antikváriumban is max 900
NEXUS6  
2009. júl. 15. 15:29 | galéria | válasz | #28
Jó kis cikk a ISS-ről.

Monnyuk, ha tényleg ez lesz szegény sorsa, akkor marha jó lesz, hogy mire kifejlesztik az ESA űrhajót, addigra nem lesz vele hova közlekedni.;(
2009. júl. 15. 14:14 | galéria | válasz | #27
Vamp17  
2009. júl. 13. 23:47 | galéria | válasz | #26
nalam konyv csak papirban johet szoba :) de azert koszi! Most vettem meg a varos es a csillagokat, ma kezdtem el olvasni, meg kb 30-40 oldal lehet hatra :D:D:D

csak ez a baj, az ember kiad 2400 Ft-ot 1 napi szorakozasert :D
gumikacsa   2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 13. 22:29 | galéria | válasz | #25
huhh, de pénzmosás szag van...:P
2009. júl. 13. 15:00 | válasz | #24
"Az ESA következő nagy miniszteri tanácskozására 2011-ben kerül sor. A tagállamok addigra megkapják az új tanulmány eredményeit, ami alapján döntésképesek lesznek a további irányvonalat illetően. "

ez annyira EUs. Még beszélni is csa két múlva lehet róla, akkor alakulhat egy bizottság hogy mi a fene legyen, annak az első ülése 2014-ben, 2020-ra leadják a javaslatukat, 2030-ra eldől lesz-e valami belőle, ha igen 2040-es határidőre terveznek valamit, ami persze késik 5-10 évet.

hát ezt már nem élem meg.
2009. júl. 13. 07:17 | válasz | #23
Itt csak a vákuum és a normál légnyomás között változik a nyomás, ami max egy atmoszférát jelent. Ha azt hiszed, hogy ettől szétesik az űrruha, akkor valamilyen eszetlen ostoba szcifit néztél.
2009. júl. 13. 07:13 | válasz | #22
Artur Clarke: A gyermekkor vége Valahol megvan papírban is.
2009. júl. 13. 00:14 | galéria | válasz | #21
"a fekete hopalyzsos feher a boeing urrepuloje"

Ja, tényleg. Hópalyzos, aha. :-)
Jó rusnya. Nekem a Szojuzok vagy az Apollók jobban bejönnek.
kvp  
2009. júl. 12. 19:49 | válasz | #20
"Én azt írtam, hogy gyorsan változó nyomáskülönbség. Pl. mikor visszafelé tart a gép, szétrobbanna a fejükön az akvárium :)"

Amikor kinyitjak a zsilipet eva-hoz, akkor mennyi ido alatt megy 1 bar-rol 0-ra a nyomas? (a valasz, hogy kevesebb mint 1 masodperc) Ezek az urruhak azt is kibirjak, ha az urben kiszakad a hajo oldala, egyebkent eredetileg pont ez ellen a baleset ellen talaltak ki oket.

"Nekem ez a kép picit homályos. Van egy repcsi, ugye, azon van 2 valami: egy hordozórakéta és egy űrkapszulaszerűség (visszatérő kabin/modul). Ez eddig 3. Jól látom?"

Nem. A hordozogepnek ket teste van, azok kozze van felfuggesztve a repulogep. (a piros csikos feher a white knight, a fekete hopalyzsos feher a boeing urrepuloje) A hajtomu es az uzemanyagtank a csomagter mogott van, kb. az amerikai zaszlo mogott. A kepen meg az elso kerozin-hirdrazin hajtasu valtozat van, azota probalkoztak alternativ (es kevesbe mergezo) hajtoanyagokkal is.
2009. júl. 12. 17:49 | galéria | válasz | #19
Nekem ez a kép picit homályos. Van egy repcsi, ugye, azon van 2 valami: egy hordozórakéta és egy űrkapszulaszerűség (visszatérő kabin/modul). Ez eddig 3. Jól látom?
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 12. 16:41 | galéria | válasz | #18
Legalábbis kevesen tudják, miről van szó. :)

Igazad van:

"A fiú a bal karján ült, a lány a jobb karján. Mindketten annyira elmerültek Karellen szárnyainak a babrálásában, hogy oda sem figyeltek a bámuló sokaságra."

Azt hiszem, mindent olvastam tőle - ami nem jelent meg magyarul, azt angolul (Rama 2-3-4 - mellesleg messze nem olyan jók, mint az első, a Randevú a Rámával). Ezek mind meg is vannak, igaz, csak elektronikus formában. Szólj, ha érdekelnek.
Vamp17  
2009. júl. 12. 14:52 | galéria | válasz | #17
A karján :)

Sztm kb senkinek gőze nincs róla hogy miről beszélünk :)

ám most vettem meg a "Város és a Csillagok" at, azt olvastad? jó?
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 12. 12:33 | galéria | válasz | #16
Akarom mondani a szárnyán.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 12. 09:51 | galéria | válasz | #15
Ez egész biztos a főkormányzók műve, csak valamiért nem pontosan követik a forgatókönyvvet, ezért nem tudunk még az érkezésükről. De semmi baj, még kb. 50 év és Karellen megjelenik két kisgyerekkel a karján...
2009. júl. 12. 02:20 | válasz | #14
Én azt írtam, hogy gyorsan változó nyomáskülönbség. Pl. mikor visszafelé tart a gép, szétrobbanna a fejükön az akvárium :)
kvp  
2009. júl. 11. 22:58 | válasz | #13
""Az amerikai legiero valtozata amit a scaled composites white knight-javal teszeltek mar sokkal hasznalhatobbnak tunik, ott ossz-vissz egy tucat ember kellett es sorozatgyartasnal az emberes jarmu sem kerul meg 100 millioba sem."
Nekem ez új. Én még ott tartok, hogy egy orbitális ugrót teszteltek,(nem üzemszerű körülmények között, 1 ember+műterheléssel), és építik a következő változatot, ami szintén nem képes még az alacsonyabb körpályára állásra sem."

Nem a spaceship one-rol beszelek, az a ceg sajat civil gepe volt, azota mar muzeumban van. Viszont a boeing altal fejlesztett x37-es gepet is ok vittek fel tesztelni. Ez a gep mar elvileg kepes palyara allni, bar a hasznos teher amit elbir nagyon keves. Viszont ez a prototipus csak egy kicsinyitett valtozata a teljes meretu ssto urrepulonek amit az amerikai legiero szamara fejlesztenek.

2009. júl. 11. 21:44 | galéria | válasz | #12
na igen így igaz ha többen pénz fektetnének bele gyorsabban haladnának a fejlesztések :-/
2009. júl. 11. 18:19 | válasz | #11
Sajnos olyan világban élünk ahol a polotika a gazdagok még inkább meggazdagodása és a szórakozási igényeik, nem pedig a valódi szügség hajtja a fejlődést. Miért van az hogy például Las Vegasban milliárdokat költenek kaszinókra és afrikában naponta ezrével halnak éhen és szomjan az emberek miközbe egyszerü technológiávan lehetne a tengerből vizet szívattyúzni napellemes szivattyúkkal és napellemes sólepárlóval, és azt csővezetékeken afrika bármely száraz pontjára el lehetne szállítani, a nagy költség csak a nagy távolság miatt lenne, de ha olajat tudnak több száz kilóméteren át szivattyúzni vizzel is meglehetne, és ezreket lehetne megmenteni, de ez most senkinek nem éri meg. Az ürhajózással is ugyan ez a helyzet, és nem most először, a második világháborúban kifejlesztett V2-es rakéták 80km magasra is feltudtak menni, ha két ilyen rakétát egymás fölé építenek az egy kétfokozatú rakéta lett volna ami már simán kijut az ürbe, mégse történt semmi 1957-ig, és azért nem mert a hadseregeket inkább a bombázó repülők érdekelte, mikor az oroszok rájöttek hogy mindig gyengébb bombázókat építenek mint az Usa akkor fordultak a rakéták felé, úgy hogy csak néhány féligkész és néhány roncs V2-es rakétájuk volt alapul. Az Usa hiába vitt el több száz V2-est és hiába vitték el a német rakétatudósokat mégis lemaradtak az ürversenyben mert a kormánytól nem kaptak megfelelő támogatást, pedig ha megkapják talán még a negyvenes évekbe embert jutatnak az ürbe, de az akkor senkinek nem érte meg. Most is ez a helyzet, az ürkutatás senkinek nem éri meg, pedig a technológia most is sokmindenre megvan, ez a 2025-ös céldádum pár hónapra csökkenne, ha kialakulna egy kemény ürverseny vagy milliomosok százai állnának sorba egy ürutazás miatt.
2009. júl. 11. 17:57 | válasz | #10
Ha háborús célre lehetne és kéne is fejleszteni, akkor három év múlva már a Halálcsillag keringene a Föld körül
NEXUS6  
2009. júl. 11. 15:09 | galéria | válasz | #9
"Ezek a tervek, a szakértők azonban figyelmeztetnek, a keddi bejelentés csupán egy rendkívül hosszú folyamat kezdete, és nincs semmilyen garancia, hogy akár a teherszállító ARV is elkészüljön."

Húha, ha én valamivel így állnék a főnököm elé, akkor szerintem kirúgna.:(
NEXUS6  
2009. júl. 11. 15:04 | galéria | válasz | #8
1959-es tervek a holdbázis építésére, az akkori technológiákkal!

El vagyunk maradva mint borravaló!
mcsaba  
2009. júl. 11. 14:15 | válasz | #7
Szerinte az egész ürhajóás haldoklik, annak idején az ötvenes hatvanas években még semmit nem tudtak az ürhajózásról mégis egymás után csinálták az ujdonságokat, az ürhajókat is nagyon hamar építették úgy hogy közbe még különböző nemlétező anyagokat is ki kellett fejlesszenek, nem voltak olyan számítógépek amelyek a tervezést és különböző szimulációkat úgy megkönnyítették volna mint a maiak, most minden anyag megvan, rengeteg ürhajó van amiből vehetik az ötleteket, az elektronika iszonyatos fejlődésen ment át. Van anyag van tudás ez mind a tervezési és gyártási időt mind a költségeket nagyságrendekkel kéne csökentse de nem, a költségek ugyan olyanok a várható elkészülési idő meg hihetetlenül nagy. Én szeretném megérni azt mikor a Holdon és a Marson is városok lesznek, de ilyen tempónál azt hiszem azt sem fogom látni hogy újra ember lép a holdra.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 11. 14:06 | galéria | válasz | #6
"Az ESA következő nagy miniszteri tanácskozására 2011-ben kerül sor. A tagállamok addigra megkapják az új tanulmány eredményeit, ami alapján döntésképesek lesznek a további irányvonalat illetően."

Ilyen tempóban talán 150 év múlva elkészül a prototípus.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2009. júl. 11. 13:24 | válasz | #5
2025 a céldátum? Sosem lesz kész, már megint egy pénzlenyúlásról szóló projekt...
2009. júl. 11. 12:56 | válasz | #4
". Az amerikai legiero valtozata amit a scaled composites white knight-javal teszeltek mar sokkal hasznalhatobbnak tunik, ott ossz-vissz egy tucat ember kellett es sorozatgyartasnal az emberes jarmu sem kerul meg 100 millioba sem."

Nekem ez új. Én még ott tartok, hogy egy orbitális ugrót teszteltek,(nem üzemszerű körülmények között, 1 ember+műterheléssel), és építik a következő változatot, ami szintén nem képes még az alacsonyabb körpályára állásra sem.
2009. júl. 11. 12:52 | válasz | #3
Részben tévedsz. Az űrruhák igenis megvédenek a nyomáskülönbségtől. Különben miért használnák a normális személyszállító űrhajókban is?
Ami a teherszállító űrhajót illeti, az természetesen másodrendű, hogy egy adott túlterhelést meddig kell elviselnie a rakománynak. Ha viszont elveszik mondjuk műszaki hiba miatt, akkor csak anyagi a veszteség, kínos, de nem végzetes.
2009. júl. 11. 12:05 | válasz | #2
Azért nem teljesen így van ez. Az űrruhák nem tudják megvédeni az asztronautát a gyorsan változó nyomáskülönbségtől, a termelődő hőtől, vagy a hirtelen fékező erőktől.
Egy teherszállítónál a rakománytól függ, hogy ezekre mennyire kell odafigyelni, de bármilyen szállítmányról legyen szó, nagyobb tűréshatárral rendelkezik, mint az emberi szervezet.
kvp  
2009. júl. 11. 11:19 | válasz | #1
Szerintem a visszateresre alkalmas teherszallito valtozat szemelyszallitova torteno atalakitasa szinte semmibe sem kerul, hiszen az utasok ulhetnek akar urruhaban is a fulkeben. Mondjuk ez a ket feladat kozti elteres jol erzodik a teher valtozat tobb milliardos es az utasszallito par szazmillios koltsegeben is.

Mindezek ellenere jol latszik, hogy egy valodi ssto ursiklo miert jobb. Kevesebb ember kell a felkuldesehez, kevesebb foldi technikai szemelyzetre van szukseg es kepes visszaterni egy sima repterre is. Az amerikai legiero valtozata amit a scaled composites white knight-javal teszeltek mar sokkal hasznalhatobbnak tunik, ott ossz-vissz egy tucat ember kellett es sorozatgyartasnal az emberes jarmu sem kerul meg 100 millioba sem. Felmenni meg ugyanugy felmegy, csak tizedannyi hasznos teherrel, viszont tizszer annyi inditast meg lehet vele csinalni joval kevesebb penzbol.