Feketén került a Ghostbusters Európába
2009. július 9. 09:00, csütörtök
A Sony kemény dollárokat fizetett azért, hogy az egyébként közepesre sikeredett Ghostbusters csak jókora késéssel érkezzen meg (2009. végén) az európai, nem PS3 tulajok gépére, ám a számítását a Media Markt nagyon áthúzta.

Hirdetés

Történt ugyanis, hogy az áruházlánc kínálatában - és ezzel együtt a polcain is - a játék megjelenésének napján megjelentek a Ghostbusters PS3-as verziói - és mellette az X360 és PC-s változatok is. Mint kiderült, az áruház az amerikai kópiákat is átküldte Európába, amivel megsértette a törvényeket.

A szürke importból származó játékokat természetesen elkezdték vásárolni egészen addig, míg a Sony fel nem tűnt a színen és számon nem kérte, hogy mi a fenét keres Európában a Szellemirtók? A Media Markt - miután nyugtázta hibáját - azonnal eltűntette a kínálatáról a Microsoftos változatokat, ám addigra már elég szép mennyiség kelt el a programból (pontos számot senki nem árult el).

A Sony nem hagyja annyiban a dolgot és bejelentette, hogy lépéseket tesz az ügyben.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
akyyy  
2009. aug. 13. 12:28 | galéria | válasz | #6
Mi az hogy nem lehet tudni mennyyit adtak el??? Hol nem adlak számlát akkor?
2009. júl. 10. 19:09 | válasz | #5
Gratulálhatnak maguknak a Sony vezetői ezért a "Dicső" tettükért. Aki megvette volna "kemény euró"-kért az most kénytelen lesz várni fél évet vagy keres "alternativ" terjesztési forrást
2009. júl. 10. 12:54 | galéria | válasz | #4
Sony mostanság nagyon nem nyeri el a tetszésemet, szinte semmiben.
A mobiljuk olyan, amilyen, PSP Go ára miatt nagyon bukott ötlet, PS3 veszteséges (így nem várom el tőlük, csökkentsenek árat, mert így is buknak rajta),
másolásvédelmük pedig atombiztos, vagy trójais. Így várhatják, hogy mikor veszek tőlük akár Blu-Rayt, akár PS3-at.
De ők tudják, ők az okosak...
xido  
2009. júl. 09. 15:57 | válasz | #3
Mit várnak a majmok?..Európa lenyel fél éves késést valamiből,amiből premier napon el lehet érni a terméket?:)
2009. júl. 09. 11:02 | válasz | #2
ja igen, "véletlenül" átküldtek néhány darabot Európába.. höhö

A sony pedig megérdemli, nem kéne trükkösködni.. Egyébként sem szimpatikus nekem ez a cég. :P
nohea  
2009. júl. 09. 09:11 | válasz | #1
Úgy látszik, a Sunyi szereti nevetségessé tenni magát... középszerűnek se mondható mobilokra rásüti a Cyber-shot logót, kidobja PSPGót, nem hajlandó csökkenteni a PS3 árát amire amúgyse éri meg exkluzív címeket fejleszteni... előbb-utóbb vagy észbekapnak, vagy lehúzhatják magukat a WCn.