Túlmelegednek az Apple telefonjai és lejátszói
2009. július 6. 22:30, hétfő
Az Apple arra figyelmezteti készülékeinek tulajdonosait, hogy a zenelejátszók és a telefonok egyaránt igen kényesek az időjárásra, így sem melegben, sem hidegben nem ajánlott azok használata.

Hirdetés

A cég által kiadott közlemény szerint az ideális hőmérséklet a 0 és 35 Celsius fok közötti intervallumot jelenti, ezen kívül pedig számos gondunk akadhat a készülékekkel. Egyes külső szakértők szerint a vállalat ezzel gyakorlatilag beismerte, hogy a legújabb iPhone 3G és 3GS sorozatnak problémái vannak a túlmelegedéssel, a jelek szerint azonban minden fejlesztésük hasonlóképpen viselkedik.

A közleményben ugyanis arra is találunk utalást, hogy a fenti figyelmeztetés nemcsak az említett iPhone készülékekre, hanem az iPod hordozható zenelejátszókra is vonatkozik, vagyis inkább arról lehet szó, hogy a cég soha nem is ajánlotta azok használatát a forró strandokon, vagy szűk ruhák zsebeibe csúsztatva. A cég által közöltek szerint az ideálisnál magasabb, illetve alacsonyabb hőmérsékleteken a készülékek rövid időre megállhatnak, használatuk akadozó lehet, túlmelegedhetnek, illetve rövid, egyértelmű üzenet jelenhet meg a kijelzőn, miszerint le kell hűteni az eszközt a további használat előtt.

A fenti problémákon túl az akkumulátorok üzemideje, élettartama is lecsökkenhet a kelleténél hidegebb, illetve melegebb környezetben, ami nyilván hosszabb távon üthet vissza. Kérdés, hogy a cég miért éppen az iPhone 3GS, illetve az ahhoz megjelenő tartalmak forgalmának megugrása után közölte csak a figyelmeztetést - ezzel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoznak az Apple háza táján. Mivel a vásárlók túlnyomó többsége soha nem olvassa el a készülékekhez mellékelt további információkat, illetve fontos tudnivalókat tartalmazó tájékoztatókat, feltehetőleg igyekeztek minimalizálni a figyelmeztetés hatását.

Néhányan továbbra is arra gyanakodnak, hogy a legutóbbi iPhone sorozatok még az eddiginél is kényesebbek ezen a téren, ám ezzel kapcsolatban nem jelent meg hivatalos információ.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 08. 10:04 | galéria | válasz | #17
Az élettartamot a gyártó általában már "tervezi". Az elektronikai kütyüknél ez főképp tetten érhető, hiszen az üzemi hőmérséklet igen erősen befolyásolja az élettartamot. Ez elsősorban az elkóknál jelenik meg, de az ájfónnál és a hasonló cuccoknál a tartósan magas hőmérséklet érintheti a kényesebb IC-ket is.

Az akkumulátor dolgát nem kellene ide keverni, azoknál a jelenlegi technológiával elkerülhetetlen az érzékenység a túl magas hőmérsékleten. Ha aztán még az akku gyártója is tesz a biztonságra, akkor csak örülni lehet, hogy komolyab baleset eddig nem történt.
kvp  
2009. júl. 08. 08:48 | válasz | #16
"Ja még annyi, hogy amikor egy elektronikai kütyü OLCSÓ, akkor nem is várom el tőle, hogy sokáig húzza. De egy qrva drága telefontól (az volt a 2G, amikor megjelent, pláne függetlenül meg még drágább) az ember többet várna."

Nem az ar, hanem a minoseg hatarozza meg a keszulek varhato elettartalmat. Az apple iphone-ok eseten a hardver kb. 20 ezer forint koruli arban van, tehat egy ilyan aru kozepkategorias telefon minoseget es elettartalmat hozza. (2-3 ev jo esetben) Az apple-nel csak a nevet es a design-t kell megfizetni, a hardver ugyanaz az olcso koreai (kinaban osszerakva) mint a sonyericsson-okban (pl. a proci ugyanaz, csak a sony a valamivel alacsonyabb orajelut hasznalja a 20 ezer alatti telefonjaiban).
Tetsuo  
2009. júl. 08. 01:35 | válasz | #15
hat pedig altalaban igy van.. a gari utan hamarosan behalnak, felteve, h nem vitrinben taroltad.
2009. júl. 08. 00:28 | galéria | válasz | #14
Ja még annyi, hogy amikor egy elektronikai kütyü OLCSÓ, akkor nem is várom el tőle, hogy sokáig húzza. De egy qrva drága telefontól (az volt a 2G, amikor megjelent, pláne függetlenül meg még drágább) az ember többet várna.
2009. júl. 08. 00:27 | galéria | válasz | #13
nekem nincsen szifonom, nem használok szódát. a telefononom nincsen szemét, nem pakolom tele minden szarral.

#10:

"Bizonyos dolgokat ne keverjünk össze...manapság nem azért gyártanak eszközöket, hogy hosszútávon használd...nem veszel újat, nem lesz pénzük, nem pörög a klasszikus gazdasági modell..."

Ez részben igaz, részben meg hatalmas baromság. Ne mondd már, hogy egy mobilnak 2 év alatt tönkre kell mennie, az elég gáz lenne, ha így működne a valóságban...
pixx  
2009. júl. 07. 23:40 | válasz | #12
Emlékszem tavaly még mindenki azt zengte az IT szektorban, hogy az Apple mennyi %-ot hodít el az Appletől. Mostanra kiderül, hogy az új Apple nem is annyira jó, sőt szarok a Macbook, és Macbook pro, most pedig az iphoneok, és ipod melegednek, illetve 2-3 év után kuka. Persze előtte is voltak hibák Macbookkal tört oldalt sárgult a műanyag. Szóval szép, kurva drága, és jelenleg nem éri meg a pénzt, amit kérnek érte.
2009. júl. 07. 22:26 | válasz | #11
de azt is beleszámolhatjuk hogy a 2 év alatt teli van felesleges szeméttel a szifonod és azér laggol! :)
2009. júl. 07. 22:02 | válasz | #10
Bizonyos dolgokat ne keverjünk össze...manapság nem azért gyártanak eszközöket, hogy hosszútávon használd...nem veszel újat, nem lesz pénzük, nem pörög a klasszikus gazdasági modell...

Minden gyártónak van általában sikerszériája, nekem is volt olyan Ericssonom, ami 6 év után is tökéletesen működött...meg olyan siemens a mi 1 év után kuka...

A másik pedig az ajánlás...mint lentebb is írták vki ennél tágabb vki pedig ennél szűkebb határt ad meg...

Amúgy jb-s a 2g-d?

2009. júl. 07. 12:58 | válasz | #9
Én pát napja kipróbáltam egy SE k750-est -30 fokon mélyhűtőbe. Úgy néztem meg hogy My Phone Explorerbe bluetooth-on keresztül megmutatta. Nem fagyott le nem akadt se semmi baja nem volt. Bár lehet hogy az akkumulátor károsodott de nem vettem észre kb 12 órát -30 fokba volt.
2009. júl. 07. 12:54 | galéria | válasz | #8
Örülök, hogy a Tied nem lagolt, de majd ha 2 éves lesz a telefonod, lehet, hogy az is fog lagolni. Minden alkatrlsz "használódik", amikor új volt az enyém, az is tette a dolgát. De ugyanakkor a kb. 6-7 éves Nokia 6310i-m tökéletesen működik most is, akármilyen hideg / meleg van, stb. :)

"mert azért árnyékban 35 fok, az már nagyon durva kánikula..."

Ahhoz képest 32-33 fok van Magyarországon is nyáron (árnyékban, főleg az Alföldön), namost tőlünk délre ennél jóval több is lehet. Akkor mondjuka Spanyolok, Olaszok ne vegyenek Apple cuccokat, mert nyáron ráb*sznak? :)
2009. júl. 07. 12:02 | válasz | #7
Erre csak azt tudom mondani, hogy hétvégén kifeküdtem a kertbe napozni...fstreamről ment a netrádió és bár a takaró alát tettem, így is TŰZFORRÓ volt...ennek ellenére nem lagolt, nem fagyott, tette a dolgát...

Az extrém hőhatások egyik kütyünek se tesznek jót...ő meg leírták, hogy 0-35 fok között biztos jó lesz, a többiért nem vállalnak felelőséget...sztem ebben nincs benne a "melegszik a cuccos vallomás", mert azért árnyékban 35 fok, az már nagyon durva kánikula...
2009. júl. 07. 11:39 | galéria | válasz | #6
Azért ennyire nem kellene apple-hívőnek lenni - neke 1st gen. iphone-om van, ami azért érdekes, mert:

1. - lassabb sokkal, ergo elvben nem is melegszik annyira
2. - fémburkolat a hátulja, ami jobb hőleadó, mint a gagyi műanyag

És érdekes módon ahogy bejött a meleg (pláne nemrég a nyaralás alatt) gyakran csinálja a készülék, hogy olyan mintha lagolna, magyarul késve (vagy nem) reagál az érintésekre, akadnak az animációk, stb. Ezt a szabadban teszi előszeretettel - de NEM A NAPON HAGYVA, hanem mondjuk kivéve a zsebemből, stb.

Úgyhogy mégsem hülyeség a cikk.
2009. júl. 07. 10:45 | galéria | válasz | #5
Pontosan! Tehát hülyeség az egész. Aki a vasat vagy műanyagot a napon hagyja, meg is érdemli. A gyakorlati tapasztalatokat meg úgyis a fórumokon teszik közzé a felhasználók. Ha gond lesz vele, meg fogjuk tudni.
Ulkesh  
2009. júl. 07. 09:32 | válasz | #4
" A Motorola K1-et -10°C és +45°C közé ajánlják. "

A napon felejtett készülék szerinted hány fokra melegszik fel? Tuti több mint 45-re mégsem hiszem, hogy találkoztál volna olyannal, hogy kikapcsolt volna. Az iPhone sem teszi, ezek csak elméleti számok a jogi következmények kivédése miatt.
Az egész túlmelegedő iPhone mizéria arra jó, hogy a nyári uborkaszezonban valamivel megnövelhessék a forgalmat egyes híroldalak.
Mindenhol közlik a specifikációt és a tulmelegedést jelző képernyőfotót, de arról mélyen hallgatnak, hogy egyetlen készüléket sem tudnak megemlíteni, aminél ez előfordult volna.
Ulkesh  
2009. júl. 07. 09:27 | válasz | #3
Ez igaz, de az akksi általában a készülékben van és csak úgy tudja a készüléket üzemeltetni, nem? :D
2009. júl. 07. 09:06 | galéria | válasz | #2
Azért a korrektség kedvéért hozzá tehetted volna, hogy az akkumulátor élettartamához adták ezt az információt, nem a nyomtatott áramkörhöz. A Motorola K1-et -10°C és +45°C közé ajánlják. Azért is kerestem ezt elő, mert úgy tudom, hogy a Motorola szállítja az alap hw-eket az almának.
Ulkesh  
2009. júl. 07. 08:09 | válasz | #1
A Nokia készülékeket ezek szerint légkondicionált helységben lehet csak használni, ugyanis azok leírásában 15-25 fokig adják meg az ideális hőmérsékletet. Jó ha ezt észben tartja minden Nokia tulajdonos ezeken a meleg nyári napokon, hisz ezek szerint a gyártó soha nem is ajánlotta azok használatát a forró strandokon, vagy szűk ruhák zsebeibe csúsztatva.