Még júliusban elkészül a Windows 7
2009. július 5. 10:01, vasárnap
Külső, majd belső források is megerősítették, hogy az operációs rendszer RTM-változata már július közepén elkészül, így a gyártók gondoskodhatnak eszközeik kompatibilitásáról. A szoftver családi csomagban is megjelenhet.

Hirdetés

A Neowin először a GeekSmack.net lapra hivatkozva adott hírt a fontos részletről, majd pedig saját, a vállalathoz közel álló forrásból maguk is értesültek arról, hogy valóban a hónap vége előtt elkészül majd a gyártó partnerek számára átadandó RTM-változat. Kiemelik azonban, hogy még nem megjelenésről van szó, bár az elkövetkező időszakban nagy változásokra már nem számíthatunk.

Az RTM esetében valóban fontos megjegyezni, hogy ez a verzió minden valószínűség szerint már komoly hibák nélkül jelenik meg, a külső gyártók pedig a szoftver birtokában arról győződhetnek majd meg, hogy saját eszközeik gond nélkül együttműködnek azzal. Amennyiben ez nem így van, a szoftveres meghajtók javításával készülhetnek az általános megjelenésre (General Availability, GA), a Microsoft pedig az esetlegesen felbukkanó, a megjelenést akadályozó hibák javításával töltheti majd a hátralévő néhány hónapot. Komoly változás most már biztosan nem lesz a szoftverben.

A TechNet, az MSDN, illetve néhány külső partner oldalán szintén elérhető lesz az RTM-verzió, természetesen a tagság megfelelő hányada számára. A nagyközönségnek azonban október 22-ig várnia kell az operációs rendszerre - már amennyiben nem telepítik fel a minden bizonnyal kiszivárgó változatokat.

Időközben, a Release Candidate, illetve korai RTM-verziók általános feltételi között kutakodók beszámolóira hivatkozva, megjelentek olyan hírek, miszerint a Windows 7 is elérhető lesz a családi csomagok keretein belül. Ez azt jelentené, hogy (egyelőre ismeretlen áron) a szoftver egyetlen példányát három otthoni gépen is telepíthetnénk, ami nyilván jelentős megtakarítást eredményezne. A Microsoft egyelőre nem erősítette meg a hírt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 08. 12:22 | válasz | #187
lekerült a cikk a címlapról, meg amúgy is kifulladt már a téma
mousee  
2009. júl. 08. 09:16 | galéria | válasz | #186
off

csak hogy genyó legyek:
Ahogy leírtam, hogy mire használom a gépemet, egyből milyen sűrű csend lett... ikszdé :P

/off
2009. júl. 07. 21:08 | válasz | #185
látod, ezt nem értettem én sem...
2009. júl. 07. 21:00 | válasz | #184
De most komolyan! Mi volt ezen a hiszti?
2009. júl. 07. 20:55 | válasz | #183
2009. júl. 07. 20:45 | válasz | #182
És most akkor ki hisztizik?
2009. júl. 07. 20:38 | válasz | #181
"Kár hogy nem ismeri fel, hanem be kell állítani a telepítéskor egy legördülőmenüből hogy hány gombos, milyen nyelvű."

A telepítés elején kettőt kérdez:

- a telepítés nyelvét (ez a meglévő verziókkal csak angol lehet)
- a lokalizációt (ezt beállítom magyarra)

Innentől kezdve frankón megy a bill., gombszám meg hasonlók beállítása a Linuxok sajátja :P. Telepítés után le szoktam törölni az angol kiosztást és csak a magyart tartom meg.

"Úgy írod mintha a linuxnál nem lenne pont ugyanez a helyzet..."

Mert nem az. A Linux telepítését követően nem mennek pl. az effektek, Win alatt meg igen. A Linux aztán idővel rátalál a restricted ATI driverre, leszedi és telepíti, ekkor lesz jó (minusz videolejátszás...)

"A creative-nak vindózon is gyér a támogatása, valahogy én nem nevezném támogatásnak azokat a full bugos gagyi drivereket, amit egyébként csak a legújabb generációs kártyáikhoz adnak, na meg lehet hallani rendesen a problémákról"

Na igen, valaki hall róla, hogy rossz, valaki meg gond nélkül használja, pl. én. :P Semmi bajom nem volt vele, igaz, komolyan nem szoktam buherálni, mert nincs rá szükségem. Játékokban megy az EAX; film, zene: semmi gond. Számomra is meglepő módon már számos driver készült külön a Win7-re is, ez azért tényleg szokatlan a Creative-tól... :)

"Furcsa módon nekem 3 éve tökéletes volt az akkori driverrel a radeon 9600prom, linuxon, 3d gyorsítással..."

Aha. Szóval a hallomásból ismert Creative full bugos cucc, de az furcsa, ha másnál, más gépen, más VGA-val nem megy az, ami neked 3 éve még jó volt... Értelek :P. Amúgy az asztali effektek (már) mennek, de a gondom a videóval volt. Elképzelhető, hogy azóta (9.04-et már próbáltam a megjelenésekor és azelőtt is) javították, így volt ez az effektekkel is anno. Emiatt mondjuk nem kívánom havonta próbálgatni, hogy jó-e már, vagy milyen újabb hibával vagyok kénytelen szembesülni...

"Nem. Egy w7 alapon 12 gb kb és ehhez jön még +-ban a page file, meg a hibernálós file."

Megnéztem, nálam is kb. ennyi. Még éppen belefér a 74GB-ba... ;)

"Aham, akkor hogy van az, hogy ugyanezekkel az alapképességű programokkal jóval kisebb helyet foglal egy feltelepített ubuntu? "

Mondjuk úgy, hogy több minden van benne. Igen, ezek jó része felesleges a felhasználó sosem találkozik velük, például azzal a rengeteg driverrel, amit tartalmaz. Van még benne pár apróság", amivel nem spóroltak, pl. Media Center... Valahol volt egy link, hogy mik adnak ki ekkora tárhelyet (vmi ázsia nyelvi támogatások is voltak közöttük). Lehetne kisebb is, ezt nem tagadom, mondjuk ez a legnagyobb változat (Ultimate).

"ugyanezekkel az alapképességű programokkal"

Totem Player a WMP-hez képest is ostoba, még a kodekeket is netről szedi utólag.

"pár egy nagyon nem alap képességű program"

Szvsz. nagyjából fel is soroltad a komolyabb, nagyobb méretű progikat. Ez a hozzátartozás részint jogi kérdés: benne van a Linuxban? Király! Benne van a Windowsban? Fújj, fújj, monopólium!

"Aztán ezt meg honnan szedted?"

Személyes tapasztalat. Ez van.
2009. júl. 07. 18:08 | válasz | #180
Azt már megszokhattuk, hogy "Arrakistor szerint" természetesen a Microsoft legújabb fejlesztése "tele van trójaival", "globálcionista megfigyelőrendszer kiépítésének eszköze", "vírusos", "100-ból 200 user a régi rendszert kéri a laptopjára", és a kettővel régebbi, az persze tökéletes, "gyors", "atomstabil", "teljesen biztonságos", "a trójai globálcionista megfigyelőrendszer kikapcsolt állapotban található meg benne (de ezt is el lehet távolítani)" stb... Szóval ezzel nem mondtál semmi úJat. És persze tömérdek "különböző" user (=vajon kiki, hottold, AND OR, Vantulok, Don Kanyar etc) szerint is ugyanez a helyzet.
2009. júl. 07. 18:06 | válasz | #179
Úgyértem, szabad akaratából, általános böngészésre. Munkahelyi kényszer nem ér.
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 07. 17:15 | válasz | #178
Azt már megszokhattuk, hogy a "Microsoft szerint" természetesen a legújabb fejlesztésük "csilivili", "szuperbiztonságos", "atomstabil" , "leggyorsabb" , és az eggyel régebbi, az persze, már egy kicsit elmaradott, régi, lassú, instabil, "már nem ajánlják", "kevésbé biztonságos" stb... szóval ezzel nem mondtak semmi újjat. És persze a "független" elemzőik szerint is ugyanez a helyzet.
2009. júl. 07. 17:01 | válasz | #177
jöhetnek ők is :)
2009. júl. 07. 16:31 | válasz | #176
Nálunk az Intranet alkalmazások többsége IE alapú. Bár futnak más alatt is, produkálhatnak hibákat. Siebel pl. IE nélkül nem megy :)
2009. júl. 07. 15:20 | válasz | #175
hát azért blendert meg maxot nagyságrendileg kevesebben használnak, mint pl. windowst. Szóval ez elég harmatos kis flame lenne.
Ja, és !Hát a Mayásokkal mi lesz?
2009. júl. 07. 14:26 | válasz | #174
Aki az indexről szerzi be információit, sikeres ember nem nagyon lehet...
Ugyanaz a hír egy komolyabb oldalon: Zero day támadás alatt az Internet Explorer 6 és 7
Idézet a cikkből: "A Vista, Server 2008 és az IE 8 felhasználók nincsenek veszélyben, állítja a Microsoft."
Magyarul amit te csinálsz (no frissítések, csak az XP a jó) itt bukott meg, de látványosan. Miért? Mert a Vista/2008/7 biztonsági rendszere kb. úgy aránylik egymáshoz, mint Sean Connery Kiszel Tündéhez.
2009. júl. 07. 14:04 | válasz | #173
"blender(ne kérdezd, talán egyszer nekiállok megtanulni, esetleg akkor kell majd a swap terület)"

nem fog kelleni ,a blender millószor hatékonyabb memóriakezelésben mint a 3dsmax.

3-2-1- és inuld a max <> blender flame
2009. júl. 07. 13:50 | válasz | #172
bocsánat A natúr telepített ubuntu az erősen <3GB +swap -ez kimaradt
2009. júl. 07. 13:48 | válasz | #171
A swapet hozzáadtam, -bár, amennyire tudom, sohase kellett. Kiegészítésként még annyit, hogy az ubuntura már telepítve van mindenféle szirszar, azért ilyen sok. pl. csak az ikonkészletek 100+ megát tesznek ki, de van fent inkscape, blender(ne kérdezd, talán egyszer nekiállok megtanulni, esetleg akkor kell majd a swap terület), wings, xara, googleearth, world of goo, meg ilyenek. A natúr telepített ubuntu az erősen <3GB, és abban már az alapkészlet is benne van.
Amit viszont tényleg ki lehet vonni belőle, az a visszafelé kompatibilitás miatti többlet. Amitől a windows nem nagyon bír szabadulni, ha nem akar nagymértékben piacot veszíteni.
Másrészt különben sem a gigabájtok számítanak, az új játékok többsége lazán felzabál ennyit. Hanem a "minek?". Meg a "nem estem hasra".
2009. júl. 07. 13:47 | válasz | #170
tegye fel a kezét, aki internet explorert használ.
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 07. 13:30 | válasz | #169
http://index.hu/tech/biztonsag/2009/07/07/a_microsoft_szerint_veszelyes_az_internet_explorer

Épp tegnap írtam, hogy bizonyítani tudom, miszerint a Microsoft szándékosan trójai megfigyelőrendszert telepített a Windows 2000-től kezdve az operációs rendszereibe, bár itt a kiadás pillanatában alfa és apalban inaktív állapotban volt e rendszer, viszont azóta e cikk tanúsága szerint IS, a Microsoft mindent elkövet annak érdekében, hogy kívülről aktivizálják a már meglévő feltelepített OS-ekre a trójai megfigyelőrendszerüket, hogy így minél jobban kiterjesszék a globálcionisták által megrendelt globális méretű megfigyelő-adatbázist.



"A Microsoft közölte, hogy már dolgozik a biztonsági rés befoltozásán.

Magyarán tudják jól, fertőzve van , hiszen ők hagyták nyitva a hátsóajtókat

A probléma a médiafájl-lejátszó Windows Media Player egyik fő online komponensével, az ActiveX Video Controllal van.

akármivel is van a gond az operációs rendszeren belül, ha egyszer ők azt ígérték a telepítéskor, hogy nem fognak megfigyelni, akkor ez már önmagában is egy jókora pert vonhat maga után, hiába magyarázkodnak itt mindenféle szaksóderral

A biztonsági hiányosság azokat érintheti, akik Windows XP vagy Windows Server 2003 operációs rendszerű számítógépet használnak. Az ActiveX hibáját kihasználó támadó tetszőleges kódot futtathat az áldozat számítógépén és minden felhasználói jogát átveheti.

Magyarán BÁRmit meg tudnak kívülről BÁRmikor csinálni BÁRkivel, aki BÁRmilyen Windows-t futtat...

A Register egy dán forrásra hivatkozva azt írja, a Microsoft közlése ellenére a Windows 2000 operációs rendszer felhasználói is veszélyben vannak."

... a Windows 2000-es után, pontosan úgy, ahogy azt már korábban ÉN IS TÖBB ÍZBEN LERÓTTAM IDE AZ SG FÓRUMAIRA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kivéve... : a rendesen kiherélt Windows Tiny XP-t , amibe már nem tudnak kívülről beleokoskodni a Microsoftosok (sem) ENNYI !
2009. júl. 07. 13:09 | válasz | #168
Bocsi arra gondoltam, hogy a szokásos lemérem gyorsan a Windows könyvtárat érték, mert az is kb. anyí.

Na de ez esetbe vonj ki egy kb. 1,5x ram méret pagefile.sys-t + egy ram méret hiberfil.sys-t, vagy add hozzá a swapparticiódat az ubuntudhoz.
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 07. 13:07 | válasz | #167
mellesleg én se lennék windows 7 ellenes, ha nem lenne ennyire iszonyatosan, már-már idegesítően, és szándékosan SZAR ,
lassú, brutálnagy, dögnehéz, tökfelesleges, és még ráadásul sunyi getzi trójai is
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 07. 12:57 | válasz | #166
azért ez beégés... 12 giga

hogy akarnak így a netbook szegmensbe egyáltalán bekerülni? mikor egy átlag netbookban van 8-16 giga SSD ???

Ennyit a WinFOS 7-ről ...
2009. júl. 07. 12:33 | válasz | #165
hát, pedig az annyi.
2009. júl. 07. 11:54 | galéria | válasz | #164
akkor ezért volt nálam fos, pedig nem tűnik olyan vészesnek
2009. júl. 07. 10:46 | válasz | #163
Akkor bizony egyelőre a linux neked szívóág. Használj windowst. Vagy használj ubuntut de asztali effektek nélkül.
2009. júl. 07. 10:20 | galéria | válasz | #162
igen ati, szóval ati-val használhatatlan az egész?
induláskor felajánlott valami driver dolgot, azt fel is rakta
2009. júl. 07. 10:18 | válasz | #161
ja, a 9600-hoz van nyílt driver, már a telepítő cd-ről működik. Probléma a hd3xxx-től fölfelé szokott lenni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 07. 09:43 | galéria | válasz | #160
1. már írtam, hogy a symlinket TUTI nem számolja bele, ugyanis a symlinkek mérete 0 byte.

Egyébként meg a szabad terület megnézésével kiderül mekkora a rendszer, és az pont annyi mint amennyit az összes hozzátartozó mappa méretére számol, már ha a partición csak win van.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 07. 09:39 | galéria | válasz | #159
"Nekem simán felismerte a billentyűzetet, nem volt ilyen gondom vele."

Kár hogy nem ismeri fel, hanem be kell állítani a telepítéskor egy legördülőmenüből hogy hány gombos, milyen nyelvű.

"Amúgy az integrált videokártya driverrel simán elmegy a Win, de játékhoz már kelleni fog a hivatalos meghajtó."

Úgy írod mintha a linuxnál nem lenne pont ugyanez a helyzet...

A creative-nak vindózon is gyér a támogatása, valahogy én nem nevezném támogatásnak azokat a full bugos gagyi drivereket, amit egyébként csak a legújabb generációs kártyáikhoz adnak, na meg lehet hallani rendesen a problémákról :)

Furcsa módon nekem 3 éve tökéletes volt az akkori driverrel a radeon 9600prom, linuxon, 3d gyorsítással...

"A 12 GB-ból kettő a hibernáláshoz lett lefoglalva (ennyi RAM-od van ugyanis), egy része meg lapozófájlnak."

Nem. Egy w7 alapon 12 gb kb és ehhez jön még +-ban a page file, meg a hibernálós file.

"A másik hiba, amit elkövettél, hogy összevetettél egy operációs rendszert és a kis segédprogramjait egy Linux disztróval, ami ugye OS + külsős programok. Meglepő módon Win.hez is van egy csomó ilyen, a beépítettek általában az alapokat képesek ellátni, tűrhető módon. Ha esetleg lista kellene:"

Aham, akkor hogy van az, hogy ugyanezekkel az alapképességű programokkal jóval kisebb helyet foglal egy feltelepített ubuntu? Sőt ubuntuhoz alapként hozzátartozik pár egy nagyon nem alap képességű program is (paint vs gimp, wordpad vs openoffice, stb).

"Ez dicséret, mert tudtommal mindkettő open-source. De jobban muzsikálnak Win alatt, mint Ubuntu alatt (ez igaz mondjuk az FF-re, Operára is)."

Aztán ezt meg honnan szedted?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 07. 09:26 | galéria | válasz | #158
pont úgy mint vindózon videodriver nélkül :)
2009. júl. 07. 08:43 | válasz | #157
És te is ati-tulajdonos vagy?
2009. júl. 07. 07:04 | válasz | #156
Arról nem tehet a linux hogy az m$ mindig változtat 2 bitet a kódoláson csak hogy keresztbetegyen más rendszereknek ,mert gyakorlati értelme lássuk be nincsen. Az elmúlt 10 év nem szólt másról az m$ -nél csak arról hogy lehet szivatni a linuxot és a többi rendszert.
2009. júl. 07. 01:25 | galéria | válasz | #155
és nyilván van megoldás ezekre a gondokra is, de ne kelljen már szopnom vele
2009. júl. 07. 01:19 | galéria | válasz | #154
amikor próbáltam a 9.04-el avit indítani, szólt a totem, hogy kéne kodek, leszedte, kép nem volt, csak hang, ráadásul kb 30 másodperc volt mire elindult maga a program
felraktam vlc-t, hang bolt, kép is, csak akadt
2009. júl. 06. 22:24 | válasz | #153
Annyival írja, amennyivel lehet. -próbáltál már pl. egy hét után visszaolvasni egy 20x-osan megírt dvd-t?
2009. júl. 06. 22:22 | válasz | #152
megaztán a flém addigra már javában tartott, hála a beépített generátornak, meg akik hergelték.
2009. júl. 06. 22:19 | válasz | #151
És honnét tudod, hogy a kernel nem frissült? -onnét, hogy nem kér újraindítást
"Eddig már eljuthattak volna a Linux fejlesztő komputerzsenik, nem?" zárt driver, az atinál a labda.
"Flame-elni nem itt kellene, ha meg komolyan gondoltad, akkor elég gyenge volt..."
Ajánlom a #2-t, meg ami utána jön. Ha akarom a win7 is szar. Ha akarom jó. Hozzáállás kérdése.
"a nullához konvergált, ahogy láttam." -ez mikor volt? A 9.04-re lecserélték a kodekcsomagot. Elötte tényleg hulladék volt.
2009. júl. 06. 22:08 | válasz | #150
Különben is, nem Crysis-t meg háromdémárkot akarok futtani, csak egy nyüves videót. Eddig már eljuthattak volna a Linux fejlesztő komputerzsenik, nem?
2009. júl. 06. 22:07 | válasz | #149
Nem, nem hiszem. Mégis úgy írsz, mint egy hisztis kölyök, hogy "mé' nem balra van, amikor azt jobbra kellene"... stb.

"különös módon az nvidia képes normális linuxos drivert gyártani, az amd meg nem."

Különös módon nem érdekel. Legalábbis emiatt nem fogok NVidia-ra váltani az tuti.
2009. júl. 06. 22:05 | válasz | #148
"Az Ubuntu is újraindítást kér a frissítések telepítése után... csak ha a kernel is frissül."

És honnét tudod, hogy a kernel nem frissült? Sok frissítés után a Win-t sem kell újraindítani (pl. a Catalyst telepítését követően sem). Amúgy az általad letöltött frissítések között bizonyára volt dummy (a frissítőrendszert tesztelendő), nyilván a restart-ot is ki kell próbálni :).

"amiket itt vadászni kell, és adott esetben reklámokat kell elviselned"

Nem egészen értem a dolgot. Pont azt mondom, hogy az alap Ubuntu cuccok is - khmm - eléggé fapadosak, ott is erősen vadászni kell - kivéve persze, ha már megvannak a bejáratott programjaid, mert akkor csak le kell szedni a mindenből a legfrissebbet, vagy egy Install könyvtárból feltelepíteni. Az általam felsorolt programokban nincs reklám. Illetve, de, a Foxit Readerben a jobb felső sarokban egy picike banner. Húha...

"azt ugye tudod, hogy nem az mplayer a beépített lejátszó, hanem a totem"

Igen, volt hozzá szerencsém. Szerinted miért tettem fel az Mplayer-t? Totem fapadosabb már nem is lehetne. "Új fájl, kodek kell hozzá, feltegyem?" Mondom tedd! Szuttyog, progi restart, film indít. "Új fájl, kodek kell hozzá, feltegyem?" 'nyád! :) A legtöbb esetben csak a hangig jutottam. A beállítási lehetőségek száma meg a nullához konvergált, ahogy láttam. Mplayer + SMplayer sokkal inkább nyerő, Win-en is. Ez dicséret, mert tudtommal mindkettő open-source. De jobban muzsikálnak Win alatt, mint Ubuntu alatt (ez igaz mondjuk az FF-re, Operára is).

"Ez csak egy kíserlet volt, melynek során fogalom nélkül előadtam, hogy a se7en egy szar."

Flame-elni nem itt kellene, ha meg komolyan gondoltad, akkor elég gyenge volt...

"Szóval a véglegesben végre megcsinálják majd a görgetést normálisra?"

Látod, ez egy olyan dolog, hogy nem az a normális, amit TE annak gondolsz. Nekem pl. sosem volt ezzel gondom. Esetleg két oldalra illeszthetted vona a két ablakot, és akkor könnyebben átlátod.

"Meg a cd-írás sebességét állíthatóra?"

Minek bonyolítanád? :) Annyival írja, amennyivel lehet. (Amúgy talán ha 2 DVD-t írtam összesen a Win saját progijaival...)

"Többi?"

Hasonló képpen válaszolnék a többi égetően nagy problémádra is. Notepad fő erénye, hogy hihetetlenül egyszerű, ha több kell, ott a Wordpad. Vagy a Word.
2009. júl. 06. 21:55 | válasz | #147
Várj, te azt hiszed, hogy én a linuxon kívül semmit se láttam eddig? hmmmm. :|

"hiszen marginális kisebbség az ATI felhasználó tábor" -különös módon az nvidia képes normális linuxos drivert gyártani, az amd meg nem.
2009. júl. 06. 21:44 | válasz | #146
Khmm, kis korrektúra...
Az Ubuntu is újraindítást kér a frissítések telepítése után... csak ha a kernel is frissül.
OS + külsős programok - amiket itt vadászni kell, és adott esetben reklámokat kell elviselned, ott meg a csomag részei.
telepített Mplayerrel - azt ugye tudod, hogy nem az mplayer a beépített lejátszó, hanem a totem. Annak a tudása meg csak csak a kodekektől, meg a pluginektől függ. Amivel próbáltam (a kedvedért): mov (sima és hd), flv, mkv(hd). megy.
"felháborodásodat" azt hol láttad? Olyan volt, ami zavart.
Ez csak egy kíserlet volt, melynek során fogalom nélkül előadtam, hogy a se7en egy szar. Merthogy ez a topik egy windows hírhez kapcsolódik.
Szóval a véglegesben végre megcsinálják majd a görgetést normálisra? Meg a cd-írás sebességét állíthatóra? Többi?
2009. júl. 06. 21:30 | válasz | #145
Meg van amit többszőr számol WinSxS pl. tele van hard- és symlinkekkel, valamint a Program Files, Program Files (x86) és Windows könyvtár összes fájla is csak hardlink valamely WinSxS fájlra.
2009. júl. 06. 21:26 | válasz | #144
"Az ilyesminek van klinikai elnevezése is, ebben biztos vagyok. Valahol a paranoia-megalománia vonalon. Te nem vagy egészséges ember."

Nem ez kérem egy nagyon súlyos Narcisztikus Személyiségzavar (NPD)- wikipedián keress rá! Sőt valószínűéeg rosszindulatú NPD, azaz Nárcisztikus Szociopata akár csak dr. House.
2009. júl. 06. 21:19 | válasz | #143
Khmm, kis korrektúra...

"Az Ubuntu is újraindítást kér a telepítések frissítése után..."

--> Az Ubuntu is újraindítást kér a frissítések telepítése után...

---

"Jó, lehetne kissé nagyobb is,"

-> Jó, lehetne kissé kisebb is, :)

ui: a felsorolt programok természetesen csak tájékoztató jellegűek, én nagyjából ezeket használom jó ideje megelégedettséggel. Böngészésre meg Opera vagy Chrome, esetleg IE...
2009. júl. 06. 21:15 | válasz | #142
Na igen, a #101. Nekem simán felismerte a billentyűzetet, nem volt ilyen gondom vele. A felbontás is szépen beállít 1280x1024-re.

Helyenként mintha megfeledkeztél volna arról, hogy ez nem végleges kiadás. Nincs magyar nyelv, kellemetlen. némi guglizás után megtalálhatod a magyar MUI-t, feltenni meg gyerekjáték.

"Akkor windowsupdate. ~180M körüli anyagról beszél, ráindítok. Nem gyors, további hosszú percek. De legalább a folyamatjelző szép zöld, és csillog. Újraindítás. Megint."

Az Ubuntu is újraindítást kér a telepítések frissítése után... Amúgy az integrált videokártya driverrel simán elmegy a Win, de játékhoz már kelleni fog a hivatalos meghajtó. Az én gépemhez két drivert tettem fel, a Catalyst-ot az ATI-hoz és a Creative X-Fi-ez. Előbbinek Linuxon elég gyér a támogatása (hát persze, hiszen marginális kisebbség az ATI felhasználó tábor, és egyre csökken... :D), utóbbi hivatalos drivere telepítés közben elszállt hibával.

Ebből is látszik, hogy az "üres Windows" nem is olyan üres, minden más szépen ment egyből. Jó, lehetne kissé nagyobb is, néhány dolog jó ugyan, de kissé fölösleges bele. Ne feledjük, hogy ez az Ultimate verzió. A 12 GB-ból kettő a hibernáláshoz lett lefoglalva (ennyi RAM-od van ugyanis), egy része meg lapozófájlnak.

A másik hiba, amit elkövettél, hogy összevetettél egy operációs rendszert és a kis segédprogramjait egy Linux disztróval, ami ugye OS + külsős programok. Meglepő módon Win.hez is van egy csomó ilyen, a beépítettek általában az alapokat képesek ellátni, tűrhető módon. Ha esetleg lista kellene:

- videóhoz: WMP12 és Mplayer (Mondjuk ez)
- zenéhez: Foobar
- képekhez: IrfanView vagy a beépített
- képrendezéshez: Picasa vagy a Live Fotótár
- DVD íráshoz: ImgBurn (ebben szerintem minden opciót megtalálsz :))
- PDF-hez: Foxit Reader
- dokumentumokhoz: OpenOffice vagy Office 2007, szerkesztéshez Notepad++
- képszerkesztéshez Paint.NET, PhotoFiltre, GIMP... stb.

Stb., stb. Szóval alap dolgokhoz ott a beépített, de pillanatok alatt megvan minden, ami a normál használathoz kell. ez nagyjából elmondható az Ubuntus integrált cuccokról is (videolejátszó, zenelejátszó, ...), ezért nem is nagyon értem a felháborodásodat.

Ja igen, a külső: itt alapból a Win (Vista, 7) fényévnyire előzi meg a baltával faragott Ubuntut, de ez csak személyes vélemény.

Ettől függetlenül nem vagyok Linux ellenes, sőt, alapvetően szimpatikus, de ha problémáról van szó, akkor nekem "többet adott", mint a Win, az biztos.
2009. júl. 06. 20:40 | válasz | #141
Amiről beszélni akartam, már elmondtam. #101. Mint ahogy azt is, már többször, hogy az ati támogatás linuxon egyelőre harmatgyenge. (enyhe kifejezés)
2009. júl. 06. 20:31 | válasz | #140
:)

A WMP12 messze a leghasználhatóbb az eddigiek közül, főképp a beépített kodek-eknek köszönhetően. DivX, H.264, AVCHD nem probléma neki, utóbb formátum esetén az egyik legjobb lejátszóprogram, ami létezik, legalábbis a többi ász (VLC, MPlayer, KMPlayer, MPC...) csúnyán belebukik (az AVCHD-t digitális flash-alapú videokamerák használják amúgy). Ahol a WMP12-nek komoly gondjai vannak, az az MKV lejátszás (konkrétan sehogy), illetve a hangcsatornák, feliratok használata és az azok közti váltás.

Amúgy miről akarsz beszélni? Az Ubuntu beépített lejátszója amúgy egy hulladék, akárcsak a video alrendszere. Legalábbis ATI kártyával, telepített Mplayerrel nem igazán találtam olyan videokimenetet (a ca. 20-ból), ami adott képet, nem villogott, nem szaggatott és nem nézett ki rondán... :P
2009. júl. 06. 19:11 | válasz | #139
XP-forever
2009. júl. 06. 19:10 | válasz | #138
Igazad van Xp mindenkit lenyűgözött anno (és most is)mikor megjelent,nekem legelösször még abban az időben kalóz 98-am volt és amikor megvettem a pro-t leesett az állam,ég és föld a különbség a két rendszer között,és ez igy van a vista esetében és,szép a külső váza a vitának meg minden,de ez nem ugyan az a érzés mint amikor 98-ról vátottam xp-re!!Ez van!!
2009. júl. 06. 18:33 | galéria | válasz | #137
az aknakeresőt mindenképp vedd ki, mert az a Microsoft International Network Eye (röviden Mine - sweeper), ami minden mozdulatodat figyeli és elküldi izraelbe a Sion hegybe vájt bunkerrendszerben lévő globálcionista néger rabszolgák számítógépeire, és megnézik, melyik pornóoldalt nyitottad meg tegnap délután 4 óra 12 perckor
2009. júl. 06. 17:41 | válasz | #136
Nem is lesz, mert a Windows értéke csak kis részben maga az OS, a Windows értékének óriási része az a rendszer ami körülőtte épült fel. Semmi gond nem lenne a Windows-ot gyökeresen megváltoztatni úgy, hogy a jelenlegi számítástechnikai tudásunk szerint "tökéletes" legyen, viszont ez esetben felejtsd el a kompatibilitást, felejtsd el a user bázist, felejtsd el a fejlesztőbázist stb.

Szoftvernél és szoftvercégeknél a legnagyobb stratégiai hiba ami elkovethető a "rewrite from scratch" általában egyik cég sem élte ezt a hibát még túl. A Windows kódbázis éppen úgy mint a Linux is, viszonylag öreg, stabil és működik, mindegyiknek vannak tervezési hibái (ez nem kétséges) amelyeket idővel lehet javítani de csak idővel. A szoftver kódbázisok nagy része bug fix (ez az általában ami olyan csúnya a forrásban), és ez az amiben a fejlesztők elképesztő időt fektettek bele. Maga egy szoftver iniciális fejlesztése nem annyira nagy dolog (OS-é sem), az ami drága az ami időigényes és az ami nehéz az a kódbázis stabilitásának elérése méghozzá úgy, hogy elfogadhatóan dolgozzon megfizethető áron számtalan helyen, számtalan felhasználási formában, kombinációban.

A Windows olyan jó amilyen lehet, jobbat ilyen forgatókönyv melett lehetetlen volt irni (most már lehet de nem sok értelme lenne mert nem kellene senkinek), mert ha lehetséges lett volna akkor már a Windows a multé lenne, senki sem akadályozta meg azt aki esetleg képes lett volna jobb terméket csinálni, hogy csináljon is.

A Linux más mese, más helyről jött és más helyre megy. Nem kelett neki olyan vason működő szoftverbázisal kompatibilis maradni mint amilyen volt az XT, 286, 386 stb. nem kelett neki biztosítani egy működő rendszert az irodákban amikor az embereknek még a számítógép olyan dolog volt amivel csak a munkahelyen találkoztak és ott is ritkán.

A Windows annyira köszönheti "hibáit" annak a körülötte kiépűlt "evolúciós" hyperkomplex "élővilágnak" mint amennyire köszönheti felhasználási értékét és ennek föggvényeként népszerűségét. Maga a Vista fejlesztésénél előált gondok is azért jöttek létre mert egy elképesztően öszetett kódbázist kelett továbbfejleszteni úgy, hogy a kompatibilitás megmaradjon. A Microsoftnak ezt sikerült elérni de megvolt az ára (a Vista gyengébb szereplése), persze most már ezen az úton tovább lehetett menni és azért jön most a Windows 7, amelynek fejlesztése már zökkenőmentes volt, és már a béta is stabilabb és minőségesebb volt mint annak idején az XP RTM. Szüval itt most nem azt mondom, hogy a Windows szuper, hanem azt, hogy elfogadható megoldás ott ahol más megoldás nem létezik.

Minden terméknél ez a fontos, van e az adott esetben alternatíva, ha van akkor lehet választani, de az alternatíva választása nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja hozni, ha pl. én 50% produktívabb vagyok Windows/.NET/C# környezetben és pl. 10+ év komoly tapasztalatom van itt meg előtte az Windows/MFC/C++ világban akkor ha én mondjuk átakarok térni LAMP-ra, nekem ez lehetséges, de először számolnom kell, hogy érdemes e befektetnem 3 évet, hogy a produktivitásomat arra a szintre tornázzam fel mint amilyen a WIndows/.NET/C# szintem? Érdemes e ahelyett, hogy tovább növeljem tudásomat és kísérjem ebben a világban a fejlődést, és pl. ASP.NET MVC, Silverlight, .NET 4.0 tanuljak és tovább is versenyképes maradjak a fejlesztési világban én most száljak le egy tizenéves kezdő programozó szintjére az elkövetkező 3 évben, és mondjak le az 50% többlet bevételről is mert 50% produktivitás csökkenés általában 50% bevétel csökkenésel szokott együtt járni (mert nekem tetszik a Linux és rühelem a Windows-ot)? Én úgy gondolom nekem nincs értelme még akkor sem ha UNIX/Linux tudásom sem kezdő de nem olyan magas mint a Windows/.NET tudásom. Persze aki LAMP vagy Linux Kernel/GCC szakértő annak meg nincs értelme most a Windows/.NET világba keverednie...

A legnagyobb baj ott van, hogy az emberek nem számolnak az idővel (az idő múlik és nincs ingyen) és azzal a ténnyel, hogy semmi más sincs ingyen, minden alternatívának megvan az ára.
Match  
2009. júl. 06. 17:23 | galéria | válasz | #135
Na, egy ilyen listát írj már ide légyszi hogy melyik mi, és miért olyan gonosz.
nLite-al haverságba vagyunk, az nem gond.
mousee  
2009. júl. 06. 17:13 | galéria | válasz | #134
Hát, azért ez így elég meredek, nagyban függ, hogy mennyire megoldható egy platformon. Pl ha nekem van mondjuk 1 kedvenc wines, esetleg dosos játékom, azért szerintem egyáltalán nincs szükségem se winre, se dosra, mert egy rendszeren belül is kényelmesen meg tudom oldani emulátorral. Persze értelemszerűen videószerkesztőt nem fogok virtualboxban futtatni, mert az tényleg agyatlanság.
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 06. 17:05 | válasz | #133
Na meg utkozben sem hagylak magatokra benneteket es nem, nem windowsrol es ie alol, hanem Symbian es Opera Mini alol. Ha bator vagy akkor letoltesz egy nLite csomagot es megfeleloen korulmeteled a windowst kulonos figyelmet szentelve a kovetkezo szolgaltatasokra: automatic update,background intelligent transfer,remote registry,system restore
2009. júl. 06. 17:02 | válasz | #132
mousee: pedig így van. Akkor lesznek jók, ha célorientáltan egy bizonyos feladat körre annak a legmegfelelöbb op.ot választod, tehát mondjuk netezni nem mész windows-al. Játszani meg nem nagyon akarsz linuxal. És elfelejted a dosboxokat meg virtualizációt ha DOS-al karsz szarozni.
De ehhez ennyi gép is kell, hogy paralel tudjál dolgozni.

2009. júl. 06. 16:53 | válasz | #131
#103
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 06. 16:51 | galéria | válasz | #130
ja egyébként énis inkább azt mondom az eclipse-re hogy szar...
sokszor idegesít, hogy miért kell nekem gépelnem a forráskódot, meg miért kell refaktoráláskor klikkelgetni... olvassa már a gondolataimat... így 2009-be már elvárható :D
Match  
2009. júl. 06. 16:51 | galéria | válasz | #129
Na, pl arra lennék kíváncsi hogy ha az original XP cdmet akarom megszabadítani a rémképeidtől, akkor mit kell tennem? Mit szedjek ki belőle?

Konkrétumokat plz.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. júl. 06. 16:48 | galéria | válasz | #128
lfszt új fejlesztés. Ez kár elhinni. Még mindíg az első nt-ből jön. Ez az új szöveg marketingmarhaság. Ugyan arra a szarra épül most is a rendszer mint régen: dll dzsungel, registry, már ezekből is látszik hogy mindig az előző továbbfejlesztése (gyak egy szarból épített várat próbálnak egyben tartani :D), SOHA nem volt még vadi új fejlesztésű vindóz, ha lesz is annak a neve már nem vindóz lesz.
mousee  
2009. júl. 06. 16:47 | galéria | válasz | #127
Ez egy jó hozzáállás, mindkettő szar :D
Végül is igaz valahol a dolog. Egyik sem megy ki reggel kakaót csinálni, egyik sem engedi meg a fürdővizemet, sőt, még bevásárolni se tud. Fúj. Legalább a szemetet vinné le. De nem. Se linux, se windows, sőt, még az osx sem. Ratyik. :D

OFF:
Egy kér(d)és: Miért etetjük a fórumtrollt? Amint valaki meglátja, hogy ír a kedvencünk, akkor egyszerűen át kell siklani felette. Úgyis minden hozzászólása pontosan ugyanolyan. Egy idő után úgyis megunja ha nagy ívben salakanyagot helyezünk rá. Ha meg bevadul, modik úgyis kivágják a francba. Legalább nekünk legyünk már ennyi eszünk. Vélemény?
2009. júl. 06. 16:45 | válasz | #126
Na. kb ugyanígy. Annyi különbséggel, hogy játék: win. minden egyéb: lin. Csakhát, mostanában nem nagyon játszok. :)
2009. júl. 06. 16:41 | válasz | #125
gothmog: igaz, de egy standart usernek ez már bonyolúlt.
Sok havertól hallottam anyázást a Vista kérdései miatt, aztán megmutattam nekik a linuxot :)) hát akkor inkább a Vista :)
Nekem meg hót mindegy, minden ami net az linux. Minden. Jobban védhető. Minden ami játék az Win. Net nincs. Illetve van, de egy erősen szűrt intranet a linuxon keresztűl. Ami meg netes játék és érdekel az lefut linux alatt (wine v. cedega).
Ez a Win vs. Linux olyan minst a német autó vs. japán... értelmetlen. Mert egy szar mindegyik. Aki meg nem akar szart az ne vegyen pc-t.
Sztem a két rendszerből kellene egy harmadikat létrehozni... Amikor elösszőr olvastam a lindows-ról azt hittem, hogy ez lesz, de nem. Egy másik szar lett.
2009. júl. 06. 16:35 | válasz | #124
"Ha a te génjeid szekveciáid közül pár százalék egyezést mutat a majmokéval, akkor te majom vagy? "
:) hát az emberiséget elnézve, sztem a majmok tagadnának minket.
A gond ott van, hogy a win95 minden volt csak 32bites nem. ÉS ugye az MS meg aztat találta mondani, hogy az XP egy új fejelesztés... hát illene egy új fejelesztésben legalább a "Chicago 4.0" megjegyzést kiszedni.
2009. júl. 06. 16:31 | válasz | #123
"komolyabb matatáshoz root-ként kéne léteznem"
Ez úgymond a dolog veleje. :) Nem kell -nem is szabad- rootként létezned. Nem kell -akármit állítsanak is a ms-forgalmazók- állandóan "komolyabb matatásokat" végezned. Ha változtatni akarsz, a rendszer kéri a jelszavad, egyszer, és onnantól azt a folyamatot -és csak azt- rootként (jobbanmondva superuserként) futtatod. Ubunturól beszélünk.
A vista mit csinál? Ha a netről akartál letölteni és telepíteni valamit, a folyamatba legalább ötször ugatott bele, mindenféle felugró ablakokkal. Mintha nem épp a felugró ablakok miatt szoktunk volna le annak idején az internet explorerről.
Az ubuntu mit csinál? Ha egy feladatra megoldás kell valami, utánanézel a neten, hogy ubuntun mi a módja, megnézed, hogy tárolóból elérhető-e (általában igen) és ha nem, akkor, és csak akkor(!) töltöd a netről és telepíted. De akkor is inkább hozzáadsz plusz tárolókat. De ezen folyamat során is a rendszer maximum egyszer(!) kéri a jelszavad.

Ami igaz, az igaz. A linuxok legnagyobb kerékkötője még mindig a driverellátottság.
2009. júl. 06. 16:30 | válasz | #122
mi, utána még vadászni kell médialejátszót a neten? nemár...
:P
2009. júl. 06. 16:26 | galéria | válasz | #121
és ezt mire használod?
2009. júl. 06. 16:25 | galéria | válasz | #120
Amikor én felraktam 7-et, bill jó volt, összes driver ment alapból, monitor 1024x1280-as felbontás, Windows Media Playert meg el kell felejteni, arra ott a vlc pl:)
2009. júl. 06. 16:21 | válasz | #119
Na látod majd ha ilyen dolgokért nem hívnak (mert 1h munkádért többet számlázhatsz mint az a "Tesco" entry level laptop amelyikkel most vacakolni mentél) akkor elfogod tudni képzelni, hogy mit lehet a "nagy vason" csinálni. Persze ez ami itt van az irodámban nem "nagy vas" ez még mindég apróság ahhoz képest ami az igazi nagy vas :) és, hogy ne gondolja valaki, hogy hazudok (mert azt végképp nem szoktam) itt van egy kis bizonyíték:




2009. júl. 06. 16:20 | válasz | #118
"Meg hát nem kellene olyan rendszert sem fényezni aminek a kernel hibái közt van utalás a Chicago 4.0 ... Ez pedig ugye a Windows95 kódneve volt. Namost mi a fenét keres egy win95 maradék az állitolag új fejelesztésű XP kernelbe? És ha valaki végigköveti a windows kernel fejelesztéseit rá fog jönni, hogy a Win7 kernele pár százalékban azonos a Win95 kernelével..."

Ha a te génjeid szekvenciáid közül pár százalék egyezést mutat a majmokéval, akkor te majom vagy?
Ferrer  
2009. júl. 06. 16:19 | válasz | #117
Csak 8 veves!
2009. júl. 06. 16:16 | válasz | #116
pontosan. Egy átlag usernek az kell, hogy menjen és lehetőleg minimálisat kérdezzen, és azt is barmoi egyszerűen megfogalmazva. Namost ez sem a Vista/Win7-re sem pedig a Linuxra nem jellemző. Ez itt a bibi. És ezért nem kell fikázni a másik kedvencét.
2009. júl. 06. 16:08 | válasz | #115
Néhány átlag júzer már azon megakad, ha a startmenüt felteszed a desktop tetejére. Ez nem rendszerfüggő.
2009. júl. 06. 16:00 | válasz | #114
Látom megint mindenki egymásnak esett :))
Sztem minden a helyén kell kezelni. Pl. a barátom nem érti, hogy a sok lamer miért PC-n játszik, hiszen játékora ott a PS3 v. az XBox esetleg a Wii...
Nézőpont kérdése kinek mi a fontos, de ezért felesleges lehurrogni a másikat.
A Windows és a Linux is egy szar. Egyik sem müxik tökéletesen, a Windowson annyi a luk mint a sajtban a linux alá meg nincs pl. a Canon Pixmap szériához meghajtó ami gáz ui. én ezt használnám. Mielött betámadnak itten, 5 gépem van: ebből egy XPSP3 egy Win98SE egy DOS.622 egy openSuSE11 és egy temp gép amin valamikor van valami valamikor nincs. Tehát eléggé multiplatformos vagyok. Mindegyiknek meg van az elönye hátránya. Azokat sem értem akik a linuxot futtatják: egy átlag usernek túl bonyolúlt, már sok usert a Vista is az őrületbe tud kergetni a sok biztonsági kérdésével, linuxon meg eleve komolyabb matatáshoz root-ként kéne léteznem. (eléggé vitzes, hogy az időt is csak root-ként lehet állítani) Viszont a Windows egyszerűsége a Windows veszte is... Meg hát nem kellene olyan rendszert sem fényezni aminek a kernel hibái közt van utalás a Chicago 4.0 ... Ez pedig ugye a Windows95 kódneve volt. Ezt én találtam egy szép BSOD-nél... Namost mi a fenét keres egy win95 maradék az állitolag új fejelesztésű XP kernelbe? És ha valaki végigköveti a windows kernel fejelesztéseit rá fog jönni, hogy a Win7 kernele pár százalékban azonos a Win95 kernelével...
sh0x  
2009. júl. 06. 15:57 | válasz | #113
vagy ezerveves xpt
sh0x  
2009. júl. 06. 15:56 | válasz | #112
uberfasza linuxot fogsz ra tenni
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 06. 15:46 | válasz | #111
sajna most mennem kell , kapás van, valaki felhívott, hogy nem-e tudnám felgyorsítani a visztával vásárolt laptopját ? szerintetek mit fogok vele csinálni ?
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 06. 15:44 | válasz | #110
áhhá.. szóval megkezdték beélesíteni a trójai megfigyelőrendszer szerveroldali részlegét.
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. júl. 06. 15:41 | válasz | #109
Hú .. ezen a kritikán hangosan felröhögtem, főleg azon a ponton, hogy "Meg az aknakeresőnek is! Hát, mint egy falat kenyér."

Egyébként mintha csak én írtam volna ! Szóról-szóra ugyanezek a hiányosságok/észrevételek tűntek fel, mellesleg hozzáteszem, hogy a szívem megszakad hogy nem használok Visztát, mert az Aero kezelőfelület egyébként tényleg nagyon ízléses, csak kár hogy parasztvakításnak van betolva :(

Nálam konkrétan 2 órát vett igénybe a telepítés, a DVD berakásától, a félkész, bedriverezetlen rendszer felrakásáig, mire már végre nem villogott a vinyó, az egérmutató sem ketyegett már végre az asztalon. De utána is még jó 3-4 órányi konfigurációs szívás volt vele, amit folyamatosan úgy érztem, közbe magam, mint a nepáli homokszórók, akik több hónapos homokszórás után , egy szempillants alatt összesöprik a művüket.
2009. júl. 06. 15:37 | válasz | #108
Nekem megvolt az első kiábrándulásom a win7ből. Amikor feltelepítettem, tényleg csakúgy suhant a gépem, viszont nemrégiben feltelepített valami update-et, és azóta... Az msn és a total commander hajlamos befagyni, az egyszerű mappamegnyitás is olykor 5 másodpercbe telik, a total commanderen keresztül is. Olyan is volt, hogy sokáig nem nyúltam hozzá, elaltatta magát, és nem bírtam felébreszteni, újra kellett indítanom. Vagy hogy lefagyott, megpróbáltam kikapcsolni, és a "shutting down" feliratnál akadt meg. Ha filmet nézek, hajlamos beszaggatni olykor, mintha nem bírná a codec vagy a videókártya. Én nem vagyok windows-ellenes, de ez tényleg eléggé kiábrándító.