Elkészült a Greenpeace új környezetvédelmi listája
2009. július 3. 10:08, péntek
A Greenpeace azt szeretné elérni, hogy minden elektronikai eszközből száműzzék a gyártók a polivinilkloridot és a a brómtartalmú égésgátlókat, mivel azok nemcsak az emberek egészségét, de a környezetet is súlyosan károsítják. Tizenkettedik alkalommal adta ki Zöld Elektronika című tanácsadó anyagát a Greenpeace, amelyben ezúttal is rossz osztályzat jutott a PC-gyártóknak.

Hirdetés

A listát továbbra is a Nokia vezeti. A második helyet a Samsung, a harmadikat pedig a Sony Ericsson szerezte meg. Az élbolyt az LGE, a Toshiba, a Motorola, a Philips és a Sharp követi. Kicsit lemaradva az Acer, a Panasonic, az Apple és a Sony található. Az igazi meglepetést azonban a számítógépgyártók rossz szereplése jelenti. A Hewlett-Packard, a Dell és a Lenovo ugyanis egyaránt rossz osztályzatot kapott a szakemberektől. A három óriáscég ráadásul semmilyen változtatást nem hajtott végre és az idei esztendő végéig nem hajlandók lemondani a polivinilklorid (PVC) és a brómtartalmú égésgátlók (BFR) használatáról sem. Az utolsó helyekre a Lenovóval holtversenyben a Microsoft és a Fujitsu, valamint a Nintendo került.


A Greenpeace korábban már többször támadta a HP-t, amiért a vállalat nem hajlandó változtatni az álláspontján. A szervezet kritikái miatt a kínai HP-központ kénytelen volt számos, mérgező anyagokat tartalmazó notebookot visszavenni. A jövőben a renitens cégek hasonló akciókra készülhetnek. "Nagyon komolyan vesszük az önkéntes kötelezettség-vállalásokat és elvárjuk a vállalatoktól, hogy betartsák az ígéreteiket. Az ígéretek be nem tartását viszont semmivel sem lehet megbocsájtani. Nincs olyan ok, ami miatt a gyártók nem mondhatnának le már most a PVC és a BFR alkalmazásáról" - szögezte le Tom Dowdall, a Greenpeace International munkatársa.

A Hewlett-Packard még 2007-ben ígérte meg, hogy 2009 végéig a szerverei és a nyomtatói kivételével minden termékéből száműzi a PVC-t és a BFR-t. Most azonban ezt a határidőt 2011-re tolta ki. A Dell és a Lenovo legalább egyes termékeben módosította a PVC- és a BFR-arányokat, a HP még erre sem volt hajlandó. Az Apple ellenben minden készülékét PVC-mentessé tette és egyik eszköz sem tartalmaz BFR-t. A szakértők szerint ez is bizonyítja, hogy technikailag igenis készíthetők káros anyagokat nem tartalmazó termékek.

A Greenpeace azt szeretné elérni, hogy minden elektronikai eszközből száműzzék a gyártók a polivinilkloridot és a a brómtartalmú égésgátlókat, mivel azok nem csak az emberek egészségét, de a környezetet is súlyosan károsítják. Amennyiben ez megvalósulna, nem csak kevesebb környezetkárosító anyag kerülne a levegőbe, hanem egyúttal a berendezések is könnyebben újrahasznosíthatók lennének.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 06. 15:15 | válasz | #23
Engem meggyőzött, hogy Toshiba gép legyen a következő notebookom, aki pedig mérgezni akarja magát, annak szíve joga...
2009. júl. 04. 15:02 | válasz | #22
Nem kategorizáltalak én téged (hiszen ez lehetetlenség lenne mert nem is ismerlek), csak általánosan irtam le véleményem. Különben ami a Microsoft-ot illeti, mivel dolgoznak és termelnek biztos, hogy szennyezés nélkül ez szinte lehetetlen, az ami nekem szúrja a szemem (és nem vagyok sem MS párti sem MS rühelő) az, hogy igazi elektronikai óriások hiányoznak a listáról (IBM, Intel, AMD, nVidia, Sun, stb.) és egy olyan céget viszont a listára tettek (és méghozzá a lehető legnegatívabb oldalára) amelynek majdnem semmi köze az elektrónikához (mármint gyártónak). Csak ennyi.
2009. júl. 04. 14:49 | válasz | #21
hála a tudatomnak nem vagyok tagja semmilyen zöld csapatnak, pusztán a saját gondolataimra hagyatkozva mondok ezt azt.. de ha mindenáron kategorizálni akarsz akkor abban az esetben zöld vagyok.. ha lenne lehetőségem napelemes könnyűszerkezetes házban élnék elektromos fűtéssel és tsaival.. ha ez zöld akkor ok, ha csak teszko gazdaságos vagyok akkor meg az.. magam nem kategorizálom.. megteszi úgyis a jónép az ellen nem lehet mit tenni.. vagy ha igen azt csak kapálózva..

szal microsoft tervezése és anyagválasztása miatt került ide.. meg gondolom a cég nél is vannak csúnyaságok, nem csak a termékeikben..
2009. júl. 04. 14:45 | válasz | #20
Persze ez a kollektív (pl. Greenpeace) is azért jött létre, hogy egyesűlve nagyobb esélyel álljon szembe másik energiákkal amelyek esetenkénk (de nem mindég) másik kollektív-ok irányából jönnek.
2009. júl. 04. 14:38 | válasz | #19
:) Tévedtem? Különben mi az, hogy "megérdemli"?

Minden cselekedetnek van következménye még a tudatlanul véghezvitt cselekedetnek is. A természetben energiák "harcát" tapasztaljuk minden pillanatban, amikor a szélerőmű "kinyír" egy madarat valójában csak az történt, hogy a madár egy olyan energiával találta magát szemben amelyet nem volt képes túlélni, megérdemlésről vagy nem-megérdemlésről itt szó sem lehet. Sajnos ezt sem a sötétzöldek sem a zöldek nem szokták észlelni de nem csak ők, majdnem senki. A világ ugyan nem a logika és értelem alapján él, hanem emóciók (remény, előítéletek, gőg és nem utolsónak féltékenység stb.) az amiből az emberek olyan dolgokat szűrnek le, hogy valaki vagy valami megérdemelt valamit vagy nem.

Különben az, hogy megállítanád e a szélerőművet vagy nem attól függ, hogy mit értékelsz többre a madarat, vagy az energiát amit a szélerőmű nem termelne meg, ha leállítanád. Az, hogy valaki zöldnek vagy sötétzöldnek nevezi magát az csak annak a jele, hogy alárendelte értékelési-mérlegelési "mechanizmusát" egy kollektív rendszernek aminek az adott esetben pl. az a neve, hogy Greenpeace, tehát a saját érzelmi, féltékenységi, gőgös, előitéletes, reménytelyes "stack"-jára ráépített még egy kollektívat amely egyáltalán nincs az ellenőrzése alatt.
2009. júl. 04. 11:16 | válasz | #18
és miből vetted hogy erre gondoltam? elárulom zöldpárti vagyok de nem sötétzöld.. nem fogok pár ostoba madár miatt leállítani egy szélerőművet.. ami nem veszi észre hogy ott van megérdemli hogy nekimenjen:D
2009. júl. 04. 10:23 | galéria | válasz | #17
Nekem van egy jó pár éves ms intelli mouse 2.0. Mai napig semmi gond vele. Azóta elég sok razer és logitech egér meglátta már a kuka alját. Ami azért jelent valamit.
2009. júl. 04. 04:01 | válasz | #16
Viszont az újra felhasználhatóság miatt csökkenhetne nyugottan az ára, de hát miért csökkentene árat az akit mindig ezzel a zöldüléssel szívatnak.
2009. júl. 03. 20:22 | válasz | #15
Nem tudom én Cherry és Kensington párti vagyok ami a bill. és egeret illeti. De van egy régi eredeti (első verzió) MS Natural Keyboardom is az évekig nyomta és soha semmi baja nem volt, igaz annak idején kb. 100 DM-be került.
2009. júl. 03. 19:57 | galéria | válasz | #14
Xboxban legalábbis a 360-ban már a forrasztásoknál se ólmot használtak. Pont ezért lettek szarok. Nem biztos hogy ezért. Lehet az egér bill stb is. Azt is gyártanak.
2009. júl. 03. 19:49 | válasz | #13
Gondolom agyagból kellett volna csinálni, 1W 286üos CPU-val, amiből összedobták mind más csinálja.
2009. júl. 03. 18:34 | válasz | #12
az oké hogy nem ők gyártják, ellenben a tervezés és anyagválasztás az övék volt..
2009. júl. 03. 17:35 | válasz | #11
Különben nem a Microsoft gyártja, ők csak tervezték. A Microsoft-nak nincs gyára. De mondjuk ha ezt is beszámítjuk akkor gondolom szintén jóval többet CO2-őznek az XBOX-ok mint pl. az IBM vagy a Sun szerverei vagy az Intel Xeon-jai :)
zolik  
2009. júl. 03. 17:25 | válasz | #10
a Microsoft gyártja az X-box-ot :) amiben van bőven minden köcöle.
Tojesz  
2009. júl. 03. 15:24 | galéria | válasz | #9
Lehet hogy az a bajuk hogy Redmondban van a bázis és nem GREENwoodban
Tojesz  
2009. júl. 03. 15:22 | galéria | válasz | #8
A Microsoftot én sem értem
2009. júl. 03. 15:13 | válasz | #7
Most a Microsoft mivel érdemelte ki a rossz helyezést? Az mouse a keyboard vagy a webcam az ami nem elég zöld? Mert az MS más elektronikát nem gyárt. A szoftver meg nem elektronika és a Vista/Win7 csomagolása sem még ha PVC-ből van akkor sem. :)

És hol van az IBM, Intel, AMD, nVidia, etc.? Mind egy szálig óriási játékosok az elektronikában (ellenben a Microsoft-al).
2009. júl. 03. 14:39 | válasz | #6
Ha az apple ott van ahol most akkor miért hirdeti, hogy ennyire meg annyira zöld lett? Gondolom azért, hogy többen megvegyék meg még több szép kis designt csinálhassanak.
2009. júl. 03. 12:51 | galéria | válasz | #5
Kösz, de én égésgátlós gépet akarok venni, mert a lakás ne égjen már le, ha a gép elfüstöl...
2009. júl. 03. 11:55 | galéria | válasz | #4
Én marcipánból készült PC-t kérek ha elavult, egyszerűen befalatozzuk a haverokkal
Zro  
2009. júl. 03. 11:13 | válasz | #3
A környezet és természetvédelem azzal jár, hogy a rablógazdálkodást feláldozva, kevésbé zsákmányoljuk ki a környezetet, így csökken az extraprofit. Ez pedig mindenképpen áldozatokkal jár. Legyen inkább drágább, ha már nem is környezettudatos az ember, de az ár láttán nem fog megvenni minden szemetet, hogy egy fél év után eldobja és vegyen egy másikat teljesen feleslegesen :)
2009. júl. 03. 10:25 | válasz | #2
sajnos csak drágább lesz az ilyen kizöldüléstől egy adott termék. új anyagok fejlesztése, a régi gyártósorok átállítása, pótlóanyagok/megoldások keresése, az ezzel járó plussz meló, a pótlóanyag drágább előállítása mind mind extra költség és a vásárló fogja megfizetni úgyis. egyik gyártó sem szeretet szolgálat és per pillanat leginkább a "divatot" követve zöldülnek a termékek. ott van például a RoHS irányelv, vajon mennyivel drágította meg átmenetileg a termékeket az ólom kihagyása a forrasztóanyagokból?
attól tartok, hogy nagyon kevés olyan cég van, ami a környezetvédelmet, mint célként és nem egy "muszáj" dologként éli meg. legszívesebben mindegyik gyártó kína egy eldugott csücskében gyártatna, ahol nem baj, ha kadmium mérgezést kap a nép, elég nekik 5 dollár egy napra..
2009. júl. 03. 01:48 | válasz | #1
"Az ígéretek be nem tartását viszont semmivel sem lehet megbocsájtani." - Dehogynem lehet! A Jóisten is megbocsát végül mindenkinek.

Én zöld párti vagyok, ha és amennyiben ezek a változtatások olcsóbb számítógépeket eredményeznek. De azt ugye nem gondolják komolyan, hogy most mindenki rohan hanyatt-homlok Apple-t venni, mert nincs benne káros anyag. Az a fránya ár, az nagyon sokat számít.