Ibeo LUX - a robotautó
2009. július 3. 08:47, péntek
Bár számos érdekes és ambíciózus program van világszerte, Holger Salow, a német Ibeo cég munkatársa szerint az önállóan közlekedő autókra még legalább 20 évet várnunk kell.

Hirdetés

Három lézerszkenner, egy Pentium-M számítógép és egy Embedded Windows XP - csupán ez kell egy robotautóhoz. Legalábbis ezek az összetevők találhatók a német Ibeo cég LUX nevű robotjárművében. Az autó külsőre teljesen ugyanúgy néz ki, mint egy átlagos Volkswagen Passat. Az egyetlen különbséget a tetőn elhelyezett GPS-antenna jelenti. Első ránézésre még belül sem mondható meg, hogy valójában egy robotkocsiról van szó. Csupán a tüzetesebb vizsgálódás után tűnik fel a vészhelyzeti, valamint a középső konzolon elhelyezett néhány színes gomb. Az igazi különlegességet azonban a csomagtartóban lévő aktatáska méretű áramelosztó és a kívülről nem látható belső rendszerek jelentik.

"A jármű teljesen önállóan megy és minden helyzetben, illetve alkalommal a rendelkezésre álló információk alapján hozza meg a vezetéshez leginkább illő döntéseket. Ugyan az autónak van engedélye, így közlekedhet a közutakon, teljesen önállón azonban mégsem engedhető ki a forgalomba. Ennek oka a hiányzó jogszabályokban keresendő" - nyilatkozta Holger Salow. A fedélzeti rendszer szemeit a beépített három Ibeo lézerszkenner jelenti, amelyek 0,1 fokos lépésekbe haladva minden 80. milliszekundumban 250 méter távolságig feltérképezik az utat és a környezetet. Két készüléket az első lámpák mellett helyeztek el, míg a harmadik középre, a hátsó lökhárítóhoz került.



A LUX-ba összesen négy számítógépet építettek be. Az első dolgozza fel a lézerszkennerektől érkező adatokat, a második az "agy", amely megtervezi az útvonalat, a harmadik vezérli a monitort, míg a negyedik engedélyezi a végső ellenőrzések után a haladást. Az adatokat a Pentium-M processzorral és 512 megabájt memóriával felvértezett második számítógép dolgozza fel, amelyet egy 128 megabájtos flashmemóriával is kiegészítettek. Operációs rendszerként a kocsiba egy lecsupaszított és így mindössze 110 megabájt helyet foglaló Embedded Windows XP került.

A lézerszkennerek az elhelyezkedésük miatt előre csak 220, míg hátul csak 160 fokban látnak, ugyanakkor képesek mindent meghatározni. Megállapítják egy tárgyról vagy személyről annak irányát, magasságát, nagyságát, hosszúságát, sőt, még azt is, hogy mennyi ideig tartózkodik az autó közvetlen környezetében. A szakemberek a legfontosabbnak a biztonságot tartják és eszerint programozták be a rendszert is. Mind a hardver és a szoftver redundáns kialakítású. A LUX szerepelt a legutóbbi DARPA Urban Challenge versenyen is, ahol viszont nem jutott be a döntőbe, mivel a motorindító automatika leblokkolt. Ez csak ritkán fordul elő, de akkor előjött ez a probléma.

Salow elmondta, hogy még a sok dolguk. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az átalakított WV Passat nem tudna közlekedni például a párizsi forgalomban. Ennek oka, hogy minimális távolságként mindkét oldalon 5-5 centimétert adtak meg, míg a követési távolságot 3 méterben állapították meg. Ez azonban gyakran nem tartható be. Gondot okoz az is, hogy a szkennerek ugyan meg tudják különböztetni a világosságot és a sötétséget, de nem értik mondjuk egy közlekedési tábla vagy lámpa jelentését. Erre pedig mindenképpen szükség van a közúti forgalomban. Ennek ellenére a technika előnyei kézenfekvőek. "Amikor egy gyerek az utcára fut, a rendszer gyorsabban reagál, mint egy vezető. Utóbbinak akár 3 másodpercre is szüksége lehet" - közölte a szakember.

S hogy mikor jelenhetnek meg az utakon a robotautók? Nos, Salow úgy vélte, erre még minimum 20 évet várni kell, akkor azonban már technikai értelemben is valóban biztonságosan közlekedhetünk majd a robotjárművekkel. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy az embereknek is meg kell szokniuk a különleges gépkocsikat és ez, valamint a pozitív tapasztalatok gyűjtése időbe telik.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mmkek  
2009. júl. 12. 18:00 | válasz | #53
A kedvenc repülőm.
mmkek  
2009. júl. 12. 17:54 | válasz | #52
ez csak egy link egy repülőgépes videóról
2009. júl. 12. 17:40 | galéria | válasz | #51
A spammelés bűncselekmény!
mmkek  
2009. júl. 12. 16:57 | válasz | #50
Videó

http://www.youtube.com/watch?v=aR1Png-CtZU
2009. júl. 12. 10:18 | galéria | válasz | #49
Felesleges annyit okoskodni itten, kérem szépen.
A robotautó már ma is műszakilag meg van oldva,, csak több gyártó rendszereit kellene egyesíteni, és az útfelügyeletnek kellene szenzorokat és jeladókat kihelyezni az utakra. Lehetőleg műanyagból, ne színesfémből, vagy mindjárt lopásgátlókkal is felszerelve. A többi ugye csak pénzkérdés. A rendőrök közül meg azok a zsaruk, akik tagjai a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének, teljesen okésak.
Exen  
2009. júl. 09. 11:17 | válasz | #48
Elnézést, hogy eltérek a témától, de engem még nem meszeltek le egyszer sem. Viszont biciklin ülve csaptak már el városban úgy 80-90-el (elég nagy, azaz hatalmas szerencsém volt, hogy még itt vagyok).

A táblákat illetve annyit, hogy jó hogy tudom, hogy egy 2 hónapja!!! befejezett útmunka alatt kihelyezett 30-as tábla lakott terültelen kívül telejsen jogtalan, mivel az út kész. (azzal a toldozgatós módszerrel, de még mindig jobb, mint amikor nem volt kint tábla és hatalmas lyuk volt, akkor bezzeg lehetett menni 90-el).
Egy adatbázis létrehozása meg nehogy már nehéz legyen, nem 1980-at írunk. Ez csak pénz, és akarat kérdése, a ppénz megvan, mint mondtad, innentől csak jó helyre kell hogy menjen, és akarni kell.

A rendőri szabályszegésről meg annyit, hogy megkülönböztető jelzéssel, ha mennek valahova, akkor a azt csinálnak amit akarnak, övék az elsőbség mindenhol, ezzel teljesen egyetértek, és én vagyok az első aki félreáll. De ha csak járőrözik, semmi jelzés, és úgy vágja telibe át a záróvonalat egy nap min. 3-szor, azzal nem értek egyet.

Én is azt mondom, hogy minden tisztelet annak a rendőrnek, aki tisztességesen végzi a dolgát, mert nem semmi dolog, de sajnos az én városomban csak 1-2 akad, a többi pár vagy tesz az egészre, vagy próbálja meghúzni magát sajnos.
Édesapám is volt rendőr, ő odalépett amikor kellett, sajnos a mostaniak fele már nem. Illetve hogy sokszor előbbre való a kevesebb papaírmunka, mint a rendes munkavégzés, mely talán egy pár plusz oldal kitöltését és nagyobb igazságot jelentene.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy aki rendesen végzi a munkáját, és ismerek is ilyet, azt a legmesszebbmenőkig tisztelem! (csak sajnos túl sok van az ellekezőjéből)
kvp  
2009. júl. 06. 18:18 | válasz | #47
Eloben is megneztem az emlitett autot. Stanley-hez kepest felelmetesen primitiv, gyakorlatilag egy atlagos diakok altal osszebarkacsolt lezeres tavolsagmeros onjaro rendszer szintjen van, amit gps-el es digitalis terkepekkel tamogattak meg.

Egy idealis robotautonal a lezeres tavolsagmerok kepesek minden a kornyezetben talalhato targy poziciojat, meretet es sebesseget megallapitani, tehat a mas targyakkal (masik auto, fa, gyerek, stb.) valo utkozes elkerulheto. A gps egyseg es a terkep biztositja, hogy az auto nagyjabol jo iranyba induljon el, tehat a megfelelo iranyba kanyarodjon a keresztezodesekben. A fedelzeti videokamerak (amennyiben vannak ilyenek az auton) kepesek felismerni a kozelekedesi tablakat es a jelzolampakat, ez sokkal egyszerubb feladat, mint egy emberi arc felismerese, marpedig mar azzal is eleg jol allunk. A burkolati jelek felismerese pedig trivialis feladat, nem veletlen, hogy a legtobb lego robot is kepes a vonalkovetesre, pedig azok csak gyerekjatekok. A szabalyok betartasarol pedig reszben a felismert tablak es burkolati jelek, reszben a gps-el kiegeszitett terkepes adatbazis gondoskodhat. Abban az esetben ha az auto talalkozik egy olyan szituacioval, ahol a szabalyok betartasaval nem lehet tovabb haladni, akkor biztonsagos modon megall. Ez altalaban jo strategia mert egyreszt a vezeto barmikor atvalthat manualisra es megoldhatja a problemat, masreszt pedig a legtobb baleset pont abbol van, hogy az emberek akkor is megkerulnek egy szabalyt ha azt eppen akkor ott nem kellene.

A fent emlitett Stanley az elso darpa versenyt megnyero robotauto volt, azon a kovetkezo szenzorok voltak:
-lezeres tavolsagmerok
-3d-s videokamera rendszer
-gps es terkep
-sebesseg, gyorsulas es dolesszog merok

A fenti rendszerek adatainak az osszegzese alapjan sikerult egy hasznalhato automata autot epiteni, ami a sok erzekelo miatt viccesebben nez ki mint a cikkben emlitett auto, viszont mukodik. (es ott nem kell megkerni az embereket egy bemutato soran, hogy alljanak el az auto utjabol, mert nem tudja kikerulni oket)
ziipp  
2009. júl. 06. 15:36 | válasz | #46
A rendőrség jelenlegi helyzete szar. Ezt bárki beláthatja egy kis józan ésszel. A törvényi szabályozás rossz, rendelkezésre álló eszközök nem korszerűek, rendőrség morálja alacsony. Egy rendőr nem érezheti úgy, hogy megbecsült tagja a társadalomnak. Mély tiszteletem közülük azoknak, akik ilyen körülmények között is tisztességes munkát végeznek.

Szerinted miért volt nem rég egy fegyverkezési hullám idehaza? (Gázspray-k, gáz-riasztó fegyverek, gumilövedékes fegyverek.) Miért bíznak az emberek jobban a Magyar Gárdában, mint a rendőrökben? Nem lehet ezeket csak politikai lejáratásra, meg mit tudom én még mire fogni.
ziipp  
2009. júl. 06. 15:19 | válasz | #45
Egy szabálynak addig van értelme, amíg a közösséget szolgálja. Ha öncélúan hoznak létre szabályokat megkérdőjelezendő az érvényességük.

"A Demszky féle tábla-felszereléseknek volt más oka is. Az a néhány ezer ember akinek a traktorosok megkeserítették az életét."
Ezt nyilván nem mondod komolyan. Egy undorító módszer volt arra, hogy megakadályozzák a demonstrációjukat. Vegytiszta politikai húzás, a sok ezer ember életének megkeserítése utólag hozzátoldott érvszerűség.

"Van más megoldás arra is amit a tüntetők kerestek, de én csak a sok milliós traktorokat láttam."
Sorold őket, kérlek! Tényleg érdekel. Alapvetően a traktor nem olcsó mulatság. A földművesek körében, akinek saját traktora van már tehetősnek számít, legyen az bármilyen márkájú. Ismerőseink most vettek EU-s pályázaton keresztül, 11 milliós volt az árcetli. Egyébként az akkori tüntetők között valóban több volt a tehetős, mert főleg a Dunántúlról jöttek. Ennek az az oka, hogy ott jobban felismerték, hogy fontos a szakszervezet, az érdekek képviselése.

"De hogyan is üzemeltetne egy útfelügyelet egy ilyen adatbázist, amikor az utak állagának megőrzése is gondokat okoz?"
Szerintem úgy kéne, hogy először kijelölnek egy kisebb területet, ahol tesztelik a rendszer működőképességét. Vagy a legelején csak nagyobb utakat programoznák be, lekanyarodva róluk emberi irányításra kapcsolna a gép.
2009. júl. 06. 13:48 | válasz | #44
A QR-Kód titka! Beszélgessünk a tárgyakkal - Mondo magazin 2009/03 46.old Technoweird rovátából olvastam, h még a legdrasztikusabban megrongált objektum felületéről is simán olvashatóak a jelek, s ez a lézereknek könnyebb olvashatóságot biztosít egy közlekedési táblán.
- Esetleg közlekedési csomópont: jelző lámpa mellé fekete fehér 16x16-os elnagyolt kijelzőt is rakhatnának. LED-ekből, a QR-Kód kivetítésére. XD :D
Piel  
2009. júl. 06. 13:43 | válasz | #43
Te a rendőrök között vezető lehetsz, mert meg tudod ítéli, hogy mikor jogos szabályok áthágása szolgálati érdekből, és mikor öncélú! Ha valahová kihívják a rendőrjárőrt, akkor könnyen előfordulhat, hogy pár perc késlekedéssel emberek élete forog kockán, úgy mint a mentőknél. Sajnos politikai érdekből folyik a rendőrök lejáratása, mindenbe belekötnek amibe csak lehet. Ha ott volt a rendőr akkor miért nem intézkedett? Ha intézkedett, akkor miért intézkedett? Ha meg nem volt ott, akkor meg miért nem volt ott? Tipikusan a "...nézd most sincs rajta sapka!" vicc jut eszembe. Ha meg nem tartottad be a sebességkorlátot és bemértek, akkor miért a rendőr a HÜLYE?! Önkritika semmi? De gondolom ha egy megszállott száguldozó (ismerek nem egyet) eltapossa egy családtagodat, akkor biztos meg fogod kérdezni, hogy a rendőrség mit tett ezen galád emberek ellen? Ha a rendőrök tekintélyét aláássuk és a hétköznapi ember nem tiszteli őket, akkor mégis hogy várjuk el egy bűnözőtől? Ha a hétköznapi ember nem tiszteli meg a rendőrt normális viselkedésével, akkor a rendőrtől miért várja el ugyanezt? Gyenge válasz, hogy a rendőrt a törvény kötelezi! Az állampolgárt is!
Piel  
2009. júl. 06. 13:27 | válasz | #42
Szívesebben bízom az életemet egy vezetőre mint egy számítógépre, holott tudom, az ember is hibázhat.
Piel  
2009. júl. 06. 13:25 | válasz | #41
Azért mert nem értesz egyet egy-egy tábla kihelyezésével, vagy kényelmetlen számodra, még nem hagyhatod figyelmen kívül!
A Demszky féle tábla-felszereléseknek volt más oka is. Az a néhány ezer ember akinek a traktorosok megkeserítették az életét. Van más megoldás arra is amit a tüntetők kerestek, de én csak a sok milliós traktorokat láttam. A kisemberek mind otthon voltak és dolgoztak. Ezektől az önjelölt képviselőktől/pénzlesőktől mindig kiráz a hideg. Sokszor önös érdekek húzódnak az állítólagos közérdek mögött. Lehet, hogy csak pár száz embert érint a dolog. De erről szólna a demokrácia, ami nálunk még elképzelhetetlen.
A földhivatalok térképészei sokszor több éves késéssel tudnak felmérni egy-egy területet. Hogy tudnák megoldani, hogy aktuális legyen egy-egy út? Maximum ha az útfelügyelet ebbe az adatbázisba felviszi az általa eszközölt változtatásokat, és ez azonnal eljut az arra közlekedőkhöz. Néhány órás késés káoszt, vagy óriási balesetet okozhat. De hogyan is üzemeltetne egy útfelügyelet egy ilyen adatbázist, amikor az utak állagának megőrzése is gondokat okoz? Ezt valószínűleg te is tapasztalod. Az meg csak hab a tortán, hogy fagypont körüli hőmérsékleten javítják azokat a kisebb úthibákat amik a futómű számára nem okoznak gondot, de nem javítják még 30 fokban sem azokat amelyek tengelytörést okozhatnak. +5 fok alatt nem volna szabad aszfaltozni. Ha mégis meg kell tenni, akkor az első adandó alkalommal újból javítani kellene. Technológia! Ezt mégsem teszik. Ha a munkájukat nem végzik el, milliárdos bevételekből, akkor hogy várhatjuk el tőlük, hogy még adatbázisba is felvigyenek dolgokat, amihez még jogosultságuk sem lehetne. Ugye nem állami cég/hivatal turkál az állami adatbázisban! Necces!
Exen  
2009. júl. 06. 13:22 | válasz | #40
Kedves Piel!

Az, hogy a rendőr is tilosban áll, sőt nap mint nap megszegi a szabályt, mert csak úgy tud balra kifardulni, hogy átmegy a záróvonalon (ahelyett, hogy körbemenne, ha már ennyire ez a dolguk), akkor tőlem hogy várhatja el? Illetve egy dolog a kötelesség, és egy másik az emberség, a kettőt néha össze is lehet hozni...

Tisztelet a kivételnek, vannak nagyon rendes, és értelmes rendőrök (egy jó páran), csak sajnos egy nagy hányaduk nem az.
ziipp  
2009. júl. 05. 13:17 | válasz | #39
#30 | lotsopa
Szerintem te túlságosan magadból indulsz ki. A közlekedési szabályokat én például igyekszem kivétel nélkül betartani.

#32 | Piel
Pedig van amikor a pénzszedésről szól a dolog. Éppenséggel rohadtul nem mindegy, hogy egy tábla jogosan van ott vagy jogtalanul. Emlékszik még valaki, amikor Demszky traktoroknak behajtani tilos táblákat rakatott mindenhova? Na, az mi volt? Az alapján, amit mondasz, minden törvényt, szabályt kritika nélkül el kell fogadni. "Fejjel a földnek és húzd az igát paraszt! Mással ne is törődj! Majd mi kitaláljuk, hogy mi a jó neked."

#33 | Piel
Nem ismerem ezeket a rendszereket, de véleményem szerint csak akarat kérdése, hogy kiépítsenek egy ilyen megoldást. Természetesen nem a műholdas képeket kéne frissítgetni, hanem az önkormányzatokkal együttműködve, akár Google Maps-et felhasználva, egy önálló térképet kéne kialakítani. Illetve ahogy xyl is mondja, fokozatosan kéne bevezetni, lépésről lépésre.

2009. júl. 04. 23:16 | válasz | #38
Ha az egymáshoz közel lévő járművek kommunikálnának egymással akkor nem lenne semmi probléma... De hogy windows?! ennyi erőből orosz rulettezhetnék is.
2009. júl. 04. 14:21 | válasz | #37
Akkor most feleslegesen csináltam meg a jogosítványt? :( bakker... :U

És mivan ha vírusos lesz a gép ?:D megkergül...KÉKhalál ilyenek?:D
Piel  
2009. júl. 04. 08:34 | válasz | #36
Valós közlekedésben nem mindig jutna idő arra, hogy a gép döntésképtelenné válása után még sikerüljön jelezni ezt a vezetőnek. Annak meg legyen ideje elkapni a kormányt és manőverezni. El tudom képzelni, ahogy a mai fiatalok a barátnőjükkel foglalatoskodnak, és bejelez a számítógép. Mielőtt megdobálnátok kővel, persze én is voltam fiatal, de el tudtam választani a kettőt.
Piel  
2009. júl. 04. 08:29 | válasz | #35
Pl: autópálya. Teljesen zárt útszakasz. Ahogy ismerem az embereket, akkor is lennének olyanok akik repeszteni szeretnek és kikapcsolnák az elektronikát. Az már nem érdekli, hogy veszélyhelyzetet teremt mások számára.
Piel  
2009. júl. 04. 08:26 | válasz | #34
Így is teleszemeteljük a környezetünket rádióhullámokkal. Arról meg nem is beszélve, hogy zavarható! Ha egy robogó gyújtása megzavarja a jelek érzékelőjét a számítógép félreértelmezi a szituációt.
Piel  
2009. júl. 04. 08:22 | válasz | #33
"Közlekedési lámpák, KRESZ táblák, útburkolati jelzések betáplálhatók egy központi szerverbe így a leolvasás problémája megszűnik."
Nézz utána a NET-en milyen gyakorisággal tudnak frissíteni a navigációs rendszerek gyártói térképet. Ha fél évet tudja tartani, az akkor nagyon jónak mondható, és az útépítésekről, karbantartásokról nem is beszéltünk.
Piel  
2009. júl. 04. 08:16 | válasz | #32
A zéró tolerancia elve valóban csak a pénzszedést szolgálja? Javítani kellene a közlekedési morálunkat először. Azután a rokkant agyú közlekedési mérnököket lecserélni, akik a táblákat helyesen tetetik ki az út mellé, és végül jó utakat kellene építeni, ahol autózni lehet és nem szlalomozni mint a gokartpályán.
"...a rendőrök vannak ilyen gecik, hogy oda állnak mérni, ahol tök jogtalan a tábla.." mindegy, hogy jogos vagy jogtalan a tábla, nekik ez a dolguk. Ezért kell javítani a közlekedési morálunkat, mert sportot űzünk a szabályszegésekből és még a rendőr a geci, pedig a munkáját végzi. A káoszon nehéz uralkodni.
Visszatérve a robotautóra! Jó lenne ha az oldalról érkező autókat is figyelemmel tudná követni. Sok baleset adódik abból, hogy nem adják meg az elsőbbséget. Én ezt meg tudom oldani, mert látom a sofőr fejét, hogy odafordult felém és lassít, akkor valószínűleg meg fogja adni az elsőbbséget. Vannak eszement sofőrök akik a normális féktávolságot úgy ítélik meg, hogy az ő autójuk még befér, és eszeveszett előzésbe kezdenek, hogy egy autóhossznyival előrébb jussanak. Érdekelne hogyan oldja meg a robotautó ha bevágnak elé. Valószínűleg erőteljes fékezéssel, ami egy kocsisor összeszaladását fogja eredményezni.
Addig nem látom értelmét a dolognak amíg emberek vezetik az autók 99%-át. Egyébként nehezen bíznám az életemet egy windows vezérelte számítógépre, tudván hogy még a motorindításnál is baj volt.
2009. júl. 04. 08:06 | válasz | #31
Szerintem simán megoldható lenne, hogy ha olyan helyzetbe kerül a robotautó amihez pl muszály szabályt szegni (1 sávos uton elakadt auto és zárovolnal stb..) akkor tudjon kommunikálni a többi jármüvel (ami egyébként is sokat számitana pl rendör mentö tüzoltó elöl kitérésben meg ilyesmi) ez az estek 90 % ban már megoldást is jelentene. a maradék estekben mikor nem tud mit tenni egyszerüen jelzi a benne ülönek hogy gond van, nem tud továbbhaladni döntsön az utas, vagy vegye át az irányitást, esetleg válasszon a felkinált megoldási alternativák közül.
2009. júl. 04. 03:32 | válasz | #30
"A szabályokat betartani kéne" kéne dumához csak annyit hogy senki nem tartja be az összeset, mindenki megszek valahogy legalább egyet. És az ember szerintem amúgy is szereti feszegetni a határokat. Nyilván lehet teljesen automata gépjármű és lesz is. De az ember gép kombináció a legnyerőbb, nehogy már XP, Vista, Win7, Mac-ek és Unix rendszerek versenyezzenek a 2020-as Formula 1-ben...
xyl  
2009. júl. 04. 00:48 | válasz | #29
Szerintem kellenének a rendszer bevezetésekor kijelölt utak, ahol csak ilyen kocsik közlekednének. Ezt kombinálnám a rádiós jelzéssel. Aztán az út végén a kocsi megállna, átadná a kormányt, és onnantól már az ember vezetne.
2009. júl. 03. 18:50 | válasz | #28
és ha rádiós jelzésekkel dobnák tele a városokat? az alapján már tudná a kocsi hogy mit kell csinálnia és nem kell felismernie.. oké persze az úthibákat jelző táblákat nem biztos elsőre felfogná.. kivéve ha abban le van kódolva hol és meddig van úthiány :P

szal nem felismernie kellene a táblákat és lámpákat hanem azoknak közölni az állapotot és jelentést.. a gép meg feldolgozza..
2009. júl. 03. 17:00 | válasz | #27
redundáns xp autóagyként - na végre. még jó, hogy harckocsit vettem, 20 év múlva csak le kell majd vakarászni az ilyen passatokat az elejéről.

a piros gomb a felkenődött gyalogosnak van leszállásjelző gyanánt?

egyébként nem az önműködésen van a hangsúly, ugyebár a kocsi jellemzően visz valakit, aki képes kikerülni a napi rendszerességgel kigyulladó tartálykocsikat. elég lenne, ha csak városban / bajban kéne beavatkoznia a sofőrnek.

itt leginkább a burkolati jelek lehetnek gázosak szerintem, mármint errefelé. ugye balra melletünk külön táblával jelzik, hogy "vigyázz felmartuk a csíkot". meg "jobbra tarts", "neindekszelj körforgalomba befele, kifele igen" stb szintén ki van írva. de hát ezt az xp mind tudja.

ziipp  
2009. júl. 03. 16:16 | válasz | #26
Talán az érzékelők mögött álló program fejlődése a fontosabb, hiszen azt már most is meg lehet csinálni, hogy fölrakod a világ összes érzékelőjét a gépre, majd megadsz neki valamekkora értéket, hogy ennél és ennél álljál le, nem érdekeljen semmi, vagy küldjél figyelmeztető jelzést az előtted lévő autónak. Illetve az utasok érzékelésére, intelligenciájára is lehetne támaszkodni, pl. ha látják, hogy kezd kigyulladni a tartálykocsi... :D Ami - valljuk be - nem nagyon szokott kigyulladni. :D (Jó, tudom, csak példaként hoztad, ezeregy más eset is van.)
ziipp  
2009. júl. 03. 16:06 | válasz | #25
Amiket felsoroltál esetek főleg abból erednek, hogy a másik fél feltételezhetően nem ismeri, vagy nem fogja betartani a szabályokat, ezért valóban rögtönözni kell. De ha mindenki a szabályoknak megfelelően járna el, nem lenne semmi probléma, hiszen pontosan meghatározott sorrendiség, rangsor van.
ziipp  
2009. júl. 03. 16:01 | válasz | #24
"AMúgy nem a tereptárgyak helyzetének és távolságának felimerésében van az ördög elrejtve, hanem az útburkolati jelek, özlekedési táblák, lámpák és az objektumok típusának felismerésében. Ugyanis egy embernek is komoly erőfeszítésébe kerül olykor megállapítani, hogy adott helyzetben mi a helyes döntés, erre hasonló helyzetben egy gép képtelen. Elég egy nem jól látható/sérült/letakart jel az aszfalton, egy kidőlt/elfordult/összegraffitizett jelzőtábla, egy jobbkézszabályt nem ismerő nő a másik kocsi volánjánál és a robotautó simán kinyír mindenkit a maga halálpontos módján."

Ezek a problémák orvosolhatóak.

Közlekedési lámpák, KRESZ táblák, útburkolati jelzések betáplálhatók egy központi szerverbe így a leolvasás problémája megszűnik.

A gép érzékelése sokkal gyorsabb és pontosabb, mint az emberé, ezért nem okozhat gondot kiszámítani a pásztázott területen lévő objektumok sebességét, irányát, várható helyét és ennek függvényében döntéseket hozni - ideális környezetben. Sakk automata: pár másodperc alatt minden lehetséges lépés átvillan a gép agyán. Másfelől viszont ott vannak a rakétaelhárító, pályaszámító rendszerek, amiből azért koránt sincs minden országnak, tehát valószínűleg nem is olyan egyszerű egy ilyet kifejleszteni. Szóval nem tudom. :D
2009. júl. 03. 15:23 | galéria | válasz | #23
korlátozhat, ha városban is lehet vele 180 al menni :D
2009. júl. 03. 13:25 | galéria | válasz | #22
KITT maradj a kocsiban! :)
sylas  
2009. júl. 03. 13:22 | válasz | #21
ez úgy sem fog megvalósulni amíg a pénz diktál - ebben a pénzügyi rendszerben nem sok esélyt látok - az emberi értékek háttárbe szorultak

de ha kevesebb sérült lenne kevesebbe kerülne a kórházaknak a kiadás
azért kiv. lennék ha a kamatot kivonnánk a rendszerből mennyivel változna minden :)

de pl vadbarmok hajthatnának de úgyis lekorlátozná őket a számítógép :)(japánban pl 180al lehet menni max mivel levannak szabályozva az autók) - azóta nem tom hogy van - gondolom kiszedik belőle a korlátot
2009. júl. 03. 13:16 | galéria | válasz | #20
A balesetek nagy részét a szabályok be nem tartása okozza. A szabályok betartása az ingyért lenne... Persze nem azt mondom, hogy nem kell minél több, te az árat is szem előtt kell tartani. Némi élell megkérdezném, hogy egy száguldozó vadbarom miért maradjon életben? Aki hülye, haljon meg. Csak az a baj, hogy mást ránt magával a baromállatja.
sylas  
2009. júl. 03. 12:56 | válasz | #19
inkább azt kellene elérni hogy minden autóban legyen biztonsági rendszerek tömkelege - pl ami jelenleg a luxusabb autókban van - lásd lefékezi az autót vagy ha átmész a szembe sávba visszakormányoz
ha ilyenek lennének az autókban sokkal de sokkal visszaesne a balesetek száma - halálos meg lehet nem is lenne
2009. júl. 03. 12:55 | galéria | válasz | #18
Ma az MI és szenzorok egyszerűen nem tartanak ott, hogy értelmezzék a valóságot. Egy olyna egyszerű dolog, hogy egy közeledő rakéta IR jelét észrevegye és megkülönböztesse a környezettől az kerül milliókba. Mennyibe fáj egy olyan ami emberi érzékszerveket megközelíti?

A robotautóról mai szinten álmodozni egy vicc.
2009. júl. 03. 12:53 | galéria | válasz | #17
Ma is egy olyan állat elzőgetett a 7-es úton, hogy a bátyusnak olyan féket kellett nyomnia, hogy majdnem lefejeltem a kesztyűtartót az anyósülésen...
2009. júl. 03. 12:38 | válasz | #16
Nem attól speciális egy közlekedési helyzet, hogy ritkán fordul elő, hanem hogy a felismerése nem végezhető el egyszerű eszközökkel. Vagy a beviteli eszközök kevesek, pl kamera, lézer stb látószögén kívül esik egy objektum, vagy az adott objektum belső ismerete szükséges ahoz, hogy meg tudd jósolni, hogy mit fog csinálni. Hülye példa, de pl látod, hogy az előtted menő tartálykocsi elkezd kigyulladni. Egyszerüen hiába lát valamit a gép, ahoz hogy megfelelően tudja értelmezni, ahoz már komplexebb rendszer szükséges.
Exen  
2009. júl. 03. 12:31 | válasz | #15
Az hogy hova fog fejlődni a vezetés, a technika, egy megjósolhatatlan kérdés, 20 éves távlatban szerintem. Mindent le lehet programozni szinte, legfeljebb nem ma, majd 1 év múlva, vagy később. A vezetés élmény, szerintem ez lesz a legnagyobb akadály. A gépek erre egy idő után úgyis képesek lesznek, hülye szőke nő, ide vagy oda, és csökkenteni fogják összességében a balesetek számát.

A másik, hogy a zéró tolerancia nem biztonsági megoldás akar lenni manapság, hanem pénzszedés. Természetsen én is támogatom a drogos és ittas vezetés elleni harcot, de az, hogy még egy nyamvadt konyakmeggyet, vagy egy rummal készült somlóit sem ehetek meg, nah az azért gáz... Egész Európában nálunk és talán Albániában nincs megengedve semmi, más országban mindenhol van egy kicsi tűréshatár, ami szerintem jó dolog. Néha nevelni kell először, nem ütni.

A másik, hogy elször jó utak kellenének. Ha mindenki betartaná a sebességkorlátozást és a szabályokat, Pest pár óra alatt bedugulna teljesen. Először a feltételeket kell biztosítani, aztán számonkérni. Városon belül én is azt mondom, hogy 50 az 50 esetleg 55 de semmi képpen sem több. Viszont kint, ahol kint van a 60-as tábla, mert ott felejtették, és az út ugyanolyan szar, mint ezelőtt, ott nem látom értelmét a betartásnak, mert semmivel sem veszélyesebb 90-el menni. Előtte is úgy jártunk, utána is, semmivel sem lett kevesebb vagy több baleset. Vagy például éjszaka 11kor amikor ahol én járok, találkoztok 20 perc alatt két kocsival, most nem tök mindegyed, hogy 90-el, vagy 110-el megyek? De! Jó, persze nem mindenkinek vannak meg hozzá a képességei, de itt is a nevelés lenne fontos, hogy tudja, ki mit bír. Mert ha kitesznek egy javítás miatt egy táblát, és fél évig kint van, míg valaki (ideges sofőr, akit megbűntettek, mert a rendőrök vannak ilyen gecik, hogy oda állnak mérni, ahol tök jogtalan a tábla) le nem szedi, akkor egy idő után az ember nem feltétlen veszi szentírásnak a táblákat.

Szóval szeinrtem ezek az igazi bajok, nah meg persze, hogy x ember vette a jogsiját és nem kiérdemelte...

Összegezve lenne mit átgondolni a fentieknek... és néhány előttem szólónak is.
2009. júl. 03. 12:16 | galéria | válasz | #14
csak nehogy a terroristák....
2009. júl. 03. 11:57 | galéria | válasz | #13
Dehogynem! Ezek az embereknek is feloldhatatlan problémát jelentenek olykor, ezért inkább egóval "oldják" meg, avagy az "erősebb kutya b@szik" elven. Ez egy gépnek sajna nem megy.
2009. júl. 03. 11:55 | galéria | válasz | #12
Azé lehetne már ma is szívatni a jónépet. Ha egy központi rendszer tudná valamennyi gépjármű helyzetét, irányát, sebességét, típusát, utasainak számát stb. (ez ma is lazán megoldható), akkor halálra tudná szopatni a jónépet pl. olyasmivel, hogy ha be akarsz hajtani egy behajtani tilosba, akkor 1xűen figylemeztetés után szépen lassan megáll az autó és az istennek sem hajlandó arra továbbmenni, csak visszafelé. Vicces nem?! :DDD
jeec  
2009. júl. 03. 11:51 | válasz | #11
Egy programnak az, hogy az "ismert", hagyományos helyzetet kezelje, az pont ugyanolyan feladat, mint egy veszélyes, ritkán előforduló szituáció. Sőt, egy gépi rendszer gyorsabban le tudja kezelni azt, mint egy emberi sofőr. Nincs ez a 99%-1% felbontása a szituációknak.
2009. júl. 03. 11:42 | válasz | #10
Egy autó a közlekedés során az esetek mondjuk 99%-ban normál, ismert körülménnyel találkozik. Ezeket egy ilyen rendszer le tud kezelni, Viszont a maradék 1%-ban nem tudna megfelelően reagálni. Ez kb azt jelentené, hogy naponta ezrével lennének olyan balesetek, amelyet egy gyenge képességű ember is elkerülne. Ahoz hogy az ilyen eseteket egy gép is el tudja kerülni, ahoz emberi szintű intelligenciára lenne szüksége. Olyan meg nem lesz 20 éven belül.

Megoldásnak tünhet, ha csak gépi vezérlés lenne minden autóban, így a speciális helyzetek száma 1%-ról leesne mondjuk 0,000001%-ra. Ami lényegesenn jobb, de egyrészt még így is lehet hogy sok lenne a baleset, másrészt az emberek nem szivesen adnák ki kezükből teljesen az irányítást.

Manapság a közlekedés biztonságán inkább úgy lehetne javítani, hogy:
- zéró tolerancia az ittas, kábszeres vagy gyorshajtókkal szemben
- egyszerüsített közlekedés, több körforgalom a hagyományos kereszteződséek helyett
- autók minőségének javítása
stb.
Berber  
2009. júl. 03. 11:22 | válasz | #9
Viszont ha csak robotautók furikáznak, akkor minden ok!
jeec  
2009. júl. 03. 11:22 | válasz | #8
Szerintem sem lesz 20, mondjuk inkább 10 vagy max 15.
Kedves Prybaby, ezek nem jelentenek fel- és megoldhatatlan problémát, mert ha azt jelentenének, akkor az emberek sem tudnának közlekedni.

Valójában egy tisztán gépi irányítás alatti közlekedés esetében nincs szükség lámpákra (az autóknak egymás közt).
2009. júl. 03. 11:22 | válasz | #7
"- Kitt, ugorj le a boltba!
- Rendben, Michael! "

Tíz perc múlva:
- Kitt, legközelebb sört hozz ne gépolajat!
2009. júl. 03. 11:05 | válasz | #6
Ez a 20 év inkább 120 akart lenni. Ahhoz hasonló amikor pár tíz éve megjósolták, hogy hű micsoda mesterséges intelligencia lesz itt 20 év múlva.

Pár probléma:
- rendőri jelzéseinek értelmezése
- villogó sárgaban 2*2+kerékpár sávos kereszteződésben áthajtás
- egy sávos záróvonalas úton elakadás jelzővel pakoló teherautót (szabálytalanul) ki kell kerülni
- néha előfordul, hogy beragadnak az autok egy helyzetben, ilyenkor valakinek tolatnia kell
- mindezeket valós időben kellene megoldania
jeec  
2009. júl. 03. 11:04 | válasz | #5
Nem lesz az 20 év.
Egyébként egy gép sokkal pontosabban vezehtet, és biztonságosabban, mint egy ember. Sőt: azonnali kommunikáció segítségével sokkal jobban tudja koordinálni a közlekedését a többi járművel. Pl. a BMW-nél most fejlesztik ezt nagy iramban.
2009. júl. 03. 10:40 | galéria | válasz | #4
AMúgy nem a tereptárgyak helyzetének és távolságának felimerésében van az ördög elrejtve, hanem az útburkolati jelek, özlekedési táblák, lámpák és az objektumok típusának felismerésében. Ugyanis egy embernek is komoly erőfeszítésébe kerül olykor megállapítani, hogy adott helyzetben mi a helyes döntés, erre hasonló helyzetben egy gép képtelen. Elég egy nem jól látható/sérült/letakart jel az aszfalton, egy kidőlt/elfordult/összegraffitizett jelzőtábla, egy jobbkézszabályt nem ismerő nő a másik kocsi volánjánál és a robotautó simán kinyír mindenkit a maga halálpontos módján.

Jobbat mondok. Manapság gyakran rosszak a lámpák a legforgalmasabb útkereszteződésekben, aholis ezekután mindenki megy amerre lát, leszarva nagyívből a szabályokat (azok mentén nem is lehetne haladni persze ilyen esetben). Ott egy "óvatos" robotautó sosem jutna át, egy "vakmerő" pedig 99% valószínűséggel okozna közlekedési balesetet. A vezetés jó része intuíció, ösztön és egógyakorlat, mivel a többi sofőr is ember. Ezek viszont egy mai butuska gépnek átláthatatlan szabályrendszert jelentenének.

Pont a napokban volt egy idióta nő, aki befordult a jobbkézszabály ellenére elém balról és közölte, hogy neki van előnye és tapodtat sem mozdult. Igaz, hogy én kikerülő manővert csináltam éppen (és még más autók is mögöttem) és nem volt hová lehúzódni párszáz méteren belül és fel sem tudtunk volna már tolatni a hegyre visszafelé, de ő eldöntötte, hogy kemény lesz és már vette elő a telefonját (rendőrt hívni, avagy mi?!??!). Na EZEKKEL az agyhalottakkal csak akkor tudna boldogulni egy rorbotautó, ha gatling ágyúkkal szerelnék fel, avagy volna tonnás hókotrólapát az elejére heggesztve...
2009. júl. 03. 10:30 | galéria | válasz | #3
HA a TE szemed kiég, te is megállsz azért, biztos, ami biztos. Hát ez itt is így van. :DDD
tucky1  
2009. júl. 03. 10:22 | válasz | #2
Kiég egy lézerszem, és már nem is látja a közeledő gyalogost, ha így lesz 20 év múlva lehet még veszélyesebb lesz a közlekedés, bár lenne értelme. Részegeknek nem kéne taxizniuk avagy beülni az autójukba és 150-nel hazaszáguldani mert ha már részegek egyből F1-es pilóta módjára kell vezetniük biztos ami biztos alapon.
2009. júl. 03. 09:56 | válasz | #1
- Kitt, ugorj le a boltba!
- Rendben, Michael!