![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A felhasználók helyett a vállalatok felé fordul a Joost
2009. július 2. 08:41, csütörtök
Az igazi magasságokba felkapaszkodni nem tudó online videószolgáltatás alapítói jelezték, hogy felhagynak a megosztó oldalakkal folytatott versennyel, ehelyett médiatársaságoknak nyújtanak majd szolgáltatásokat.
A hivatalos sajtóközleményből kiderül, hogy a Joost a jövőben az internetezők tömegei helyett a médiatársaságokra koncentrált majd, elsősorban számukra nyújtanak szolgáltatásokat. Ezek keretében szeretnék megkönnyíteni a társaságok internetes megjelenését, egy összetett platform kialakítását és talán üzemeltetését is. A Joost tehát az eddig használt kliens szoftverről a szolgáltatásra helyezi a hangsúlyt, az pedig az egyes vállalatokon, társaságokon múlik, hogy pontosan mit is tesznek majd elérhetővé a világhálón, saját megoldásuk keretein belül.
Ezzel tehát a jó ideig a YouTube és a hasonló platformok riválisaként kezelt Joost végleg kiszáll a versenyből, átadva helyét a jóval sikeresebbnek bizonyult portáloknak. Mindez nem túl meglepő, hiszen miután mindvégig sikertelenül próbáltak kellően erős felhasználói bázisra szert tenni, az utóbbi hónapokban a nagy cégek is elkezdtek kiszállni a projektből. Áprilisban a Sony Pictures jelezte, hogy visszahívja saját tartalmait az oldalról, utána pedig olyan hírek jelentek meg, miszerint a vezetés szeretné eladni a céget. Nem a Joost az egyetlen, amelyik komoly nehézségekkel találta szembe magát a piacon, hiszen nemrég a Microsoft is úgy döntött, hogy alaposan leszűkíti saját SoapBox szolgáltatása kereteit. A jelek szerint a néhány nagyon kívül a többieknek nem nagyon jut a sikerből. Részletes bemutatócikkünk a Joostról Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |