Lassan terjed majd az USB 3.0
2009. június 30. 21:18, kedd
A legújabb USB-technológia a piac csaknem egynegyedét hódítja majd meg 2013-ra, ám az elemzők szerint ez megfelelő ütemként értékelhető, hiszen nincs szükség mindenhol a nagyobb átviteli sebességre.

Hirdetés

Az USB 3.0, más néven SuperSpeed bemutatkozásáról, majd pedig az első ilyen interfész elkészüléséről mi is beszámoltunk. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy az új technológia milyen gyorsan jelenik meg az egyes gyártók termékeiben, legyen szó hagyományos személyi számítógépekről, avagy hordozható eszközökről. Az elemzők szerint mindenképpen sikerre számíthatunk, egyedül ennek várható méretét nem tudni.

Az In-Stat piackutató cég most közzétett előrejelzése szerint idén valamivel kevesebb olyan termék jelenik meg a piacon, amely valamilyen formában többek között az USB-technológiára és ezen csatlakozókra támaszkodik. Ezt követően azonban jövőre megindul a fellendülés, amelyet többek között az új szabvány erősít majd. Az elterjedés üteme mindazonáltal némiképp visszafogott lesz, hiszen nincs mindenhol szükség a mintegy tízszeresére ugró átviteli sebességre, 2013-ra, vagyis négy év múlva azonban így is a piac nagyjából 25 százalékát kaparintja majd meg az új technológia.

Az USB 3.0 szabványt támogató termékek piaca évente mintegy 6 százalékkal bővül majd, ez az ütem többnyire kiegyensúlyozott lesz az elkövetkező évek során. A legtöbb fogyasztói elektronikai termék idővel a SuperSpeed platformra vált, ez pedig a mobiltelefonok szegmensében is változásokat eredményez. Bár a mini-USB nem tudott igazán átütő eredményeket elérni ezen a téren, most a micro-USB csatlakozóktól azt várják, hogy 2013-ra uralják majd a mobiltelefonos piacot.

Kiemelik, hogy az USB-család elhódította a minden idők legnépszerűbb interfészének kijáró titulust - csak tavaly több mint 3 milliárd ilyen eszközt szállítottak le világszerte.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. júl. 02. 20:16 | galéria | válasz | #23
Ha lenne minden notebookon és alaplapon esata..
2009. júl. 02. 09:10 | válasz | #22
Halkan megjegyeznem, hogy kulso vonyokat eSATA -n is lehetne csatlakoztatni.
2009. júl. 01. 19:15 | válasz | #21
Hát szerintem 1-2 évig az alaplapokon lévő usb 3.0 vezérlők sem fogják támogatni a teljes sebességet. Majd a gyártók rádobnak valami olcsó vezérlőt ami ponthogy támogatja a 3.0-át és majd lehet reklámozni hogy az ő termékük tudja. Emlékeim szerint ugyanez volt a 2.0 megjelenésekor is. Akkor lesz majd a szép idő amikor a mikrokontrollerekbe is beépítik.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. júl. 01. 17:10 | galéria | válasz | #20
Egy kicsit kibővítve a #14-et egy dolog az USB 2.0 szabványban (mely tartalmazza a jelszinteket, órajeleket stb.) megadott maximális sávszélesség és egy másik dolog az egyes megvalósított interfészek tényleges sávszélessége, amely függ a felhasznált áramkörtől (ez lehet nagyon gagyi is). Aztán egy harmadik dolog a tároló maximális folyamatos adatírási és -olvasási sebessége, ami lehet kisebb és nagyobb is az USB 2.0-nál.
2009. júl. 01. 15:45 | válasz | #19
Abszolút nem baj a 3.0-ás USB, mondjuk néha nem haladnak a korral a fejlesztők. Húgomnak van egy vmi noname MP4 lejátszója, kamerát tudtak rá rakni, de 2.0-ás USB-re nem tellett... mikor elkezdett ilyen 700-900k-val felmenni rá a cucc, azt hittem lehidalok... :O Mondjuk a 3.0-ának akkor lenne a legnagyobb sikere, ha laptopon ott figyelne már, és kiadnák a külső videókártyákat vele. Így rengeteg gamer venne laptopot.
2009. júl. 01. 11:42 | galéria | válasz | #18
Nem azt mondtam, hogy annyival tudna olvasni...Nyílván sokkal többel ugye..de gondolom az usbket még anno, nem GIGABÁJTOS tárolokra hegyezték ki..szvsz.Aztán, a 3.0 hátha segítene rajta picit..
grobs  
2009. júl. 01. 10:28 | válasz | #17
"Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy."
Az USB 2.0 sebessége nem rossz, és ma sem használják ki a gyártók. Persze szükség lehet USB 3.0-ra bizonyos helyeken, de ettől az ipari hulladék gyártó USB portja nem lesz jobb, és az eszközök sem táltosodnak meg. Ahol egy cd másolása percekig tart, ott az új szabvány nem segít. Ma normális USB porton normális pendrive még USB-ről USB-re is 20MB/s fölött másol. Akinél ez nem így van az hiába várja az új szabványt.
2009. júl. 01. 10:22 | galéria | válasz | #16
Köhhh... ÉS szerinted 20-30MB/sec-cel tudna csak olvasni az a szerencsétlen HDD?!?!?
2009. júl. 01. 09:44 | galéria | válasz | #15
Miért, egy Ebook, megy 30Mb/sec-et, nem?
2009. júl. 01. 09:03 | galéria | válasz | #14
Ne keverjük már össze-vissza az USB2.0 elméleti átviteli sebességét, meg a különböző adathordozókból kihozható sávszélességeket.

Azért mert egy lassú, hulladék pendriver-ra, vagy valami harmadvonalbeli mp3 lejátszóra csigaként folyik fel az adat, attól még nem lesz szükégtelen az USB3.0! Egy jó külső HDD-hez ma is firewire, vagy E-SATA kell, ha nem akarunk megőszülni! KELL az az USB3.0, akár egy falat kenyér, mintahogy a GBLAN is évek óta szükséges, ha az ember nem szeretne élve megaszalódni a gépe előtt...

A gond csak az, hogy amíg nem lesz vele minden kompatibilis, addig nem sokat ér. Ez pedig azt jelenti, hogy midenből vehetünk majd újat (pendrive, fényképezőgép, mp3 lejátszó, PSP, külső HDD ház, Istentudjami), különben ugyanúgy USB2.0-át fogunk használni az USB3.0-ás kimeneteinken.
2009. júl. 01. 08:21 | galéria | válasz | #13
Nekem is problémás volt a régi gépem. A régi mp3 playeremre mindehol gyorsan másolt fel a gép kivéve otthon. Ott kb. 15 MB/min (!) volt. Minden máshol kb. 10-szer ilyen gyors. A lemásolás otthon is ment.

Ma egy átlagos több gigás pendrivera 700 MB kb. 5-6 perc alatt megy fel.
2009. júl. 01. 08:18 | válasz | #12
remélem, gyorsabban terjed, mint a blúréj, vagy ez is olyan rohadt drága?


2009. júl. 01. 07:02 | válasz | #11
"...ám az elemzők szerint ez megfelelő ütemként értékelhető, hiszen nincs szükség mindenhol a nagyobb átviteli sebességre."
Akkor a kedves elemzők ezek után pattanjanak ki az autójukból, és tessék gyalog járni mindenhova, hova az a nagy sietség? Idióták...
2009. júl. 01. 05:30 | válasz | #10
Hát szerintem is idej gyorsabbra váltani, és azt mondom, hogy a külső merevlemeznek is a szűk keresztmetszete az USB2. Ezt azért tapasztalom naponta
2009. júl. 01. 05:12 | válasz | #9
De azt már csak speckó stúdiómunkálatokra veszi az ember, akkor meg már biztos tudja, mit csinál, nem?
Tetsuo  
2009. júl. 01. 00:58 | válasz | #8
A kulso hangkarik is elbirnanak a geclassu USB 2-nel vmi gyorsabbat (pl FireWire :) ugyanis 2 minosegi bemenetnel mar nemigen bir el tobbet.
2009. júl. 01. 00:56 | válasz | #7
usb 2-k közt is van különbség. sulinetes 128MB-os pendriveot kb 3mp alatt másoltam tele, mindenki azt kérdezte, hogy honnan van a NASA-nál ismerősöm, hogy ilyet szereztem. egy mai többgigásra ennyi idő alatt örülök ha ennek a negyede felmegy.
Ahoy  
2009. júl. 01. 00:48 | válasz | #6
Ja ez mondjuk igaz... először USB vinyóra gondoltam...viszont van nálam egy ideje egy 500Gb-os MyBook, de soha nem pörög átlag 20-30 megánál többet. Mp4-ek meg pendrive-ok még tuti jóideig nem hozzák a 60 mega/sec-et

Viszont SSD-knél egyre jobban terjed, hogy mini USB-t raknak rá, akkor sztem megérné az USB 3.0
2009. jún. 30. 23:54 | válasz | #5
Nem is tudom; a múltkoriban másolgattam néhány zenei albumot a nővérkém mp3 lejátszójára, és le voltam hidalva, hogy milyen lassan mászik át rá a zene. Most fogalmam sincs, hogy ez csak típushiba, vagy tényleg lassú több száz Mega mozgatása. Mert az manapság nem tétel, amikor egy jobb minőségű DVDrip is másfél Giga körül mozog.

Szóval cseppet lassúnak találtam.
2009. jún. 30. 23:33 | galéria | válasz | #4
Tudtommal a jelenlegi USB eszközök még a 2.0 átviteli sebességét sem hasznáják ki. Akkor meg hova ez a nagy sietség?
2009. jún. 30. 23:27 | galéria | válasz | #3
Nekem a jelenlegi USB 2.0-val sincs semmi gondom...és mit csináljak a tízszeresére ugró átviteli sebességgel? Hova kell ennyire rohanni ?
2009. jún. 30. 23:20 | válasz | #2
Hát remélem, ha egyszer elterjedt lesz, akkor sokkal gyorsabb lesz, mint a jelenlegi usb 2.0
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 30. 22:18 | galéria | válasz | #1
"Az elemzők szerint mindenképpen sikerre számíthatunk, egyedül ennek várható méretét nem tudni."

Hány centitől számít már sikernek a siker? Vagy lehet, hogy a szerző a siker mértékére gondolt?