Amerikai-orosz vita a kiberbiztonságról
2009. június 30. 10:14, kedd
A két nagyhatalom komoly vitába keveredett a kiberbiztonság kérdését illetően, miközben Obama elnök moszkvai látogatására készül. Eltérő módon képzelik el a jövőbeni együttműködést a védekezés javítása érdekében.

Hirdetés

A New York Times részletes cikkben számolt be az elmúlt hetek fejleményeiről, ebből pedig megtudhatjuk, hogy a két álláspont miben is tér el egymástól. Abban mindkét nagyhatalom egyetért, hogy növelni kell a számítógépes hálózatok védelmét, illetve komolyabban kell büntetni az internetes támadások elkövetőit, ám ez újabb kérdéseket is felvet.

Az orosz kormányzat egyfajta nemzetközi paktumot látna szívesen, amely a vegyi-, a biológiai, illetve az atomfegyverek mintájára korlátozná a támadókapacitást, illetve az alkalmazható módszereket. Az USA szerint azonban ilyen paktumra nincs szükség - ők megelégednének az egyes nemzeti hatóságok és további szervezetek szorosabb együttműködésével, amely szerintük lényegében ugyanazon megszorításokat és hatékonyabb elhárítást eredményezne hosszú távon. Óvatosan kell azonban eljárniuk, hiszen itt az internetes cenzúra kérdése is felmerülhet, ez pedig igen kényes terület.

Egy nevét elhallgatni kívánó amerikai illetékes szerint mindenképpen a védelmen van a hangsúly, ők azt szeretnék elérni, hogy valamilyen módon penalizálják a naponta mintegy 50 ezer (!) regisztrált támadási, behatolási kísérletet. A vita tovább rontja az együttműködés esélyeit, ami már csak azért is fájó pont, mert a támadások jó része éppen Oroszországból, illetve Kína területéről indul ki.

Obama elnök a következő hónapban látogat el Moszkvába, novemberben pedig az ENSZ Általános Közgyűlése előtt tart majd beszédet, amelyben várhatóan érinti majd a fenti témát.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. jún. 30. 17:38 | válasz | #1
Tipikus politikai sóder. Semmihez nem értenek, semmi konkrétum, még azt sem tudják mit akarnak, de azt tüstént .