Bemutatták a világkörüli útra szánt Solar Impulse-t
2009. június 28. 15:43, vasárnap
Bemutatta napenergiával működő repülőgépének prototípusát Bertrand Piccard, aki 10 évvel ezelőtt egy légballon gondolájában leszállás nélkül repülte körül a Földet.

Az Airbusok szárnyfesztávjával vetekedő, azonban mindössze 1500 kilogramm súlyú HB-SIA jelű géppel a svájci állampolgárságú dr. Piccard a megújuló energiaforrásokban rejtőző lehetőségekre szeretné ráirányítani a figyelmet. A repülőgép első tesztjeinek az éjszakai repülésre való alkalmasságot kell bizonyítaniuk. A végleges változat első megmérettetésként 2012-ben kísérli meg az Atlanti-óceán átszelését.

Piccard nem akármilyen kockázatot vállal: bár a napenergia és a hozzá tartozó tárolási technológia már elég fejlett az éjszakai repülésekhez, eddig kizárólag robotrepülőgépeken alkalmazták. Ugyanakkor a hatalmas szárnyfesztávval rendelkező gép vezetése tapasztalt pilótát követel, mivel egyetlen erőteljes dőlés is végzetes lehet. Piccard Solar Impulse csapata azonban rengeteg energiát és pénzt fektetett be egy szerintük áttörést jelentő elgondolás kivitelezésébe.


A vitorlázó repülőre emlékeztető HB-SIA szélessége egy utasszállítónak is a becsületére válna. A repülőgép kompozit anyagokból készült, hogy minél könnyebb legyen, valamint a kor leghatékonyabb napcelláit - szám szerint 11628-at -, akkumulátorait, elektromos motorjait és légcsavarjait kapja, hogy átvészelhesse a sötét periódusokat. A tesztek során először csak egészen kis magasságokban próbálják ki a gépet, majd amikor már a repülés terén elég megbízhatónak ítéltetett, következhetnek az éjszakákba nyúló repülések is.

A HB-SIA-t a HB-SIB követi, ami valószínűleg nagyobb méretekkel, egy túlnyomásos kapszulával és jobb repülőelektronikával fog rendelkezni. Ez lesz az a gép, ami először megkísérli pusztán napenergia felhasználásával átrepülni az Atlanti-óceánt, majd körberepülni a Földet.

Piccard valószínűleg hőlégballonos utazásához hasonló útvonalat követve az északi féltekén fog repülni. Az Egyesült Arab Emirátusokból indulva viszonylag kis magasságon átrepül Kína, Hawaii, az USA és Európa déli része felett, majd visszatér az Emirátusokba. Bár a jármű elvileg képes lesz leszállás nélkül körberepülni a Földet, Piccard öt hosszú szakaszra bontja az utazást, megosztva a repülési feladatokat a projektben közreműködő Andre Borschberggel.

"A repülőgép képes lenne megállás nélkül megtenni a távot, a pilóta azonban nem" - mondta Piccard. "Körülbelül 25 csomóval fogunk repülni, amivel 20-25 nap alatt repüljük körbe a világot, ez túl sok egyetlen pilótának, akinek kormányoznia is kell a gépet. Egy hőlégballonban lehet aludni, mivel az akkor is a levegőben marad, ha alszunk. Szerintünk egy pilótának öt nap a maximum a gépen" - így teszik meg egymást váltva öt részletben a világkörüli utat, azaz a Solar Impulse 5 naponként leszáll, hogy egy kipihent pilóta vegye át a botkormányt. A gép átlagos repülési sebessége 70 km/h, a Piccard által említett 25 csomó kevesebb mint 50 km/h-nak felel meg.

A Solar Impulse csapat azt szeretné elérni, hogy repülésükkel emberek millióit győzzék meg a megújuló energiaforrások és energiatakarékossági módszerek mindennapi alkalmazhatóságáról.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 01. 18:23 | galéria | válasz | #28
Ilyen sebességgel és hasznos terheléssel? Nem igazán. Az új Preadtor verzió már gázturbinás sugárhajtóművel rendelkezik. 700 km/h is képes eléri, de az őrjáratozási ideje még mindig 30 óra körüli.

Ekkora méretben már van RCS építsed meg bármiből. Ez meg nem stealth éppen sem formáját, sem anyagát tekintve.
2009. júl. 01. 09:51 | galéria | válasz | #27
Katonai felderítőgépnek kiváló lesz, ha már nem szúrják ki a radarok. Másra nemigazán...
kvp  
2009. jún. 29. 23:19 | válasz | #26
Ez a gep nekem tetszik, de gyakorlati felhasznalasra inkabb nehany erosebb motor es egy uzemanyagcella lenne jo. A hidrogent eloallithatjak akar napelemekkel is. Az elektromos repulo koncepcioja egyebkent jo, sot meg a kormanyfeluleteket is le lehet sporolni, ha toloero kulonbozeti kormanyzast hasznalnanak. (a motorok sebessegevel iranyithato az emelkedes a fordulas is)
2009. jún. 29. 18:51 | galéria | válasz | #25
Én is erről beszélek. 9 nap is elég kemény lehetett odafent. Ezzel a mostani tempóval majd 1 hónap kellene...
2009. jún. 29. 17:59 | válasz | #24
De annak a gépnek az átlagsebessége "averaged around 116 miles per hour (187 kilometers per hour)" is jóval több volt, mint amennyi ennek a csúcssebessége. Annak "9 days, 3 minutes, and 44 seconds" volt a rep. ideje, ennek a fene sem tudja mennyi lesz.
2009. jún. 29. 17:18 | galéria | válasz | #23
Nem kicsi az. Valaki lentebb már írta, hogy a vitorlázók lassan röpködnek. (ez meg egy nagyon hitech movi). Szar lesz a siklószáma, kb ennyi. Szerintem tudják ők, hogy mennyi a Vgazdaságos. :-)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 29. 14:57 | galéria | válasz | #22
Robotpilótával ok... de nélküle, egyetlen embernek? Kizárt.
2009. jún. 29. 14:29 | galéria | válasz | #21
Kapaszkodj meg, már 1945-ben is eljátszották ezt B-24-en. Mikor George McGovern repült át az Atlanti-óceán felett automatapilóta vitte a gépet és mindenki szundított egyet. Én semmi hittem el elsőre.

A sebesség tényleg túl kicsi.
Cat  
2009. jún. 29. 14:13 | galéria | válasz | #20
Ilyenkor a földről is folyamatosan figyelik a körülményeket, a repülőgép adatait, az időjárást, és nem nagy kunszt megmondani, hogy pl. a következő pár órában ilyen sebesség és repülési magasság mellett semmilyen rendkivüli esemény nem várható. Elég egy hangos csipogót berakni, és máris lehet aludni.
2009. jún. 29. 12:26 | galéria | válasz | #19
Nekik 9 napig tartott.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 29. 12:11 | galéria | válasz | #18
"Szerintünk egy pilótának öt nap a maximum a gépen" - így teszik meg egymást váltva öt részletben a világkörüli utat, azaz a Solar Impulse 5 naponként leszáll, hogy egy kipihent pilóta vegye át a botkormányt."

Mivan???? ^^
5 napig lesz a pilóta fent egy olyan gépben AMIT VEZETNI KELL?
Mikor alszik? És hogyan? Lesz robotpilóta?

5 napot egyhuzamban nincs az a pilóta aki kibírjon.

Ja és itt és most borítékolom, hogy a Föld körberepülése ELSŐ KÖRBEN ezzel a járművel meg fog hiúsulni. Félelmetesen széles a szárnya és félelmetesen alacsony sebességen repül.
2009. jún. 29. 11:20 | galéria | válasz | #17
Nekem nagynaj tűnnek e sebességek. A leszállósebesség könnyű gép esetén 125-135 csomó környéként van. Ez semmiképpen sem 360 km/h. A felszálló sebesség olyan 160-170 csomó asszem.
2009. jún. 29. 11:18 | galéria | válasz | #16
Talán úgy lehetne meggyőzni, ha emberi árom lehetne gyártani otthoni kiegészítő alkalmazásra vagy oda ahol nincs hálózat, de süt a Nap. Pl. Afrikába víztisztító berendezéshez.

Mi győz meg abban, hogy épít egy gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából 0 méregdrága gép a leghitech-ebb cuccból. Ez olyan, minta Blue Gene számítóggéppel népszerűsítenéd a következő generációs játékot, hogy azon elfut.
2009. jún. 29. 10:30 | galéria | válasz | #15
Csak ismételni tudom önmagam:
2009. jún. 29. 08:57 | válasz | #14
azért egy hatalmas respect az embernek, ha megcsinálja, bár már önmagában az elhatározás is nagy dolog szvsz.
2009. jún. 29. 08:26 | válasz | #13
Sok az az 5 nap.
2009. jún. 28. 23:39 | válasz | #12
Korrigálok, mert elfelejtettem- szal a Jantárnál a 260 nem az utazósebesség, az inkább olyan 130-140 körül lehet, ezt nem tudom,nincs rá szakszóm... de mindegy, a lényeg h eltérő értékek vannak :)
2009. jún. 28. 23:35 | válasz | #11
Változó... vannak kiképzőgépek( á la Góbé)amiknek az optimális utazósebesség 75km/h, vannak versenygépek ahol a maximum sebesség mondjuk 260-280km/h-ban van megadva(pl Jantar Std3)... szal eltérőek :)
2009. jún. 28. 23:09 | válasz | #10
piccard kapitány a hídon
2009. jún. 28. 21:08 | válasz | #9
A Boeingek, de a többi nagy utasszállító is 180-220 kilométer körüli felszállósebességgel emelkednek el a betonról. Az a sebességtartomány egy vadászgépénél is több.

Mivel ennek a gépnek hatalmas szárny van, és kicsi a súlya, a szárny felületi terhelése nagyon alacsony, ezért becslésem alapján úgy 10-15 km/ó körüli a felszállósebessége max.
kvp  
2009. jún. 28. 21:08 | válasz | #8
60 km/h korul mar lehet repulni egy hoddal (DHC-2 Beaver), pedig annak a szarnya csak 14 meteres es a gep 2 tonnas. Ez a gep kb. ugyanolyan nehez, de 60 meteres a szarnya. Egyebkent azert ilyen lassu, mert a nasa robotrepulogep tervei alapjan keszult es ott a nagy magassagu, kis sebessegu mukodes volt a cel, hogy a gep minel tovabb tudjon egy adott terulet felett maradni. Csinalhattak volna valamivel nagyobb gepet, hogy ket ember elferjen benne, akkor valtva kepesek lettek volna leszallas nelkul megtenni az utat. (majd legkozelebb ez lehet a kihivas)
2009. jún. 28. 18:07 | válasz | #7
Egy Boing-féle utasszálító olyan 360-375 km/h körül tud felszállni. Ennyi kábé az átesési határ. Ez a gép viszont annak ellenére, hogy nagy, roppant könnyű, mindössze másfél tonna. Egy modellező könnyen ki tudja számítani az adatok alapján, hogy mekkora sebesség kell neki, hogy elrugaszkodjon. A Boing nem másfél tonna (az Airbusról már nem is beszélve).
2009. jún. 28. 17:58 | válasz | #6
Egy vitorlázó gép kb mennyivel megy?
Mert ez inkább hasonlít egy vitorlázóhoz mint egy normál géphez :)

2009. jún. 28. 17:13 | válasz | #5
nem hiszem hogy ahol ennyi pénz van, ott nem tudják a repülőt fejlesztő mérnökök hogy mi a minimum sebesség amivel képes a levegőben maradni :)
2009. jún. 28. 17:02 | válasz | #4
hát nem tudom. valóban nem egy nagy sebesség, de írta a cikk, hogy könnyű. a fesztávolsága, pedig egy nagy utasszállítóéval vetekszik. nagy szárnyon azért nagy felhajtó erő keletkezik:)
2009. jún. 28. 16:45 | válasz | #3
Szerintem ez egy remek kezdeményezés, már legalább próbálkoznak ilyesmivel.
De szerintem ez 70km/h sebesség elég veszélyes egy ekkora gépnek, nagyon könnyen áteshet szerintem.
2009. jún. 28. 16:37 | válasz | #2
nos szerintem, ahogy a cikk is említi, nem a gyorsaság a cél, hanem " hogy repülésükkel emberek millióit győzzék meg a megújuló energiaforrások és energiatakarékossági módszerek mindennapi alkalmazhatóságáról."
2009. jún. 28. 16:02 | válasz | #1
Hát ez a 70km/h nem sok akkor inkább egy napelemes autó.