Hivatalos: Leállt az Aliens RPG fejlesztése
2009. június 28. 21:18, vasárnap
Korábban már említettük, hogy a jelek szerint a SEGA a régebben bejelentett három Alien-projektjéből mindösszesen egyet, az idei E3-on felemás fogadtatásban részesült Aliens vs. Predatort tervezi megjelentetni, a másik kettőt lefújta.

Hirdetés

Akkor az Obsidian vezetője úgy nyilatkozott, hogy ők erről semmit nem tudnak, nekik senki nem szólt, szóval folytatják a munkát. Közben kiderült, hogy a Gearbox által fejlesztegetett Alien: Colonial Marines sincs törölve, csupán halasztják. Így elméletileg a két Alien-FPS nem lesz egymás konkurenciája.


Ezek alapján az RPG-rajongók joggal gondolhatták azt, hogy a titokzatos Alien RPG továbbra is készül és egyszer majd csak megjelenik. Sajnos a mai napon az Obsidian fórumán hivatalosan is bejelentették, miszerint a program fejlesztése leállt. Vagyis jelen állás szerint semmi esély nincs rá, hogy majd egyszer valamikor befejezzék és helyette a nagyon ígéretesnek tűnő Alpha Protocolra összpontosítanak.

A bejelentésben szerepel, hogy a Fórumot egy hét múlva bezárják, addig mindenki "kitombolhatja" magát ott.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Aestus  
2009. jún. 29. 22:36 | válasz | #3
Elsőre tetszetős, bár ha kémesdi, akkor NOLF3nak örülnék leginkább.
Narxis  
2009. jún. 29. 19:06 | válasz | #2
Hát az nem.
BENCŐ  
2009. jún. 29. 00:55 | válasz | #1
A graf az nem túl jó