A Pre jelenti a mentőövet a Palm számára
2009. június 30. 03:13, kedd
A Palm legutóbbi negyedéves jelentésében lesújtó eredményeket közölt, ám a Pre telefonokkal szerintük ismét versenybe szálltak - a készülék kedvező fogadtatása kihúzhatja őket a bajból.

Hirdetés

A Palm Pre nemrég jelent meg, fogadtatása pedig kedvezőnek mondható, hiszen a legtöbb elemzésben és a részletes tesztekben is általában véve pozitívan nyilatkoztak a fejlesztésről. Az érintőképernyőre támaszkodó készülék egyelőre nem veheti fel a versenyt az Apple iPhone elsöprő rohamával, ám első lépésként kihúzhatja készítőjét a nagyobb bajból.

A negyedéves jelentésben 91,5 millió dolláros veszteségről számoltak be, amely ugyan nem tartozik az életveszélyes kategóriába, de nyilván a vezetés szeretne pozitív adatokat látni ezen összegzések hasábjain. Ez nem is tűnik lehetetlennek, különösen a Pre megjelenése után, amellyel kapcsolatban a gyártó részéről mindössze annyit árultak el, hogy "nem is lehetnénk ennél boldogabbak" a beérkező adatok láttán. Pontos számokról nem beszéltek, így a piaci elemzők is meglehetősen tág intervallumot, 50 és 100 ezer közötti darabszámot valószínűsítenek az első néhány nappal kapcsolatban.


Az elkövetkező hónapokról már némileg magabiztosabban nyilatkoznak a cég teljesítményét figyelemmel kísérők, eszerint júliusban 100 ezer, míg augusztusban akár 200 ezer készüléken adhatnak majd túl. Ez persze meg sem közelíti az iPhone egymillió feletti eredményét, de kezdetnek nem rossz. Egyelőre gondot jelent a rendelkezésre álló alkalmazások alacsony száma, de a cég új vezérigazgatója (aki mellesleg az Apple iPhone zenelejátszói részlegétől érkezett) úgy véli, hogy ezen viszonylag gyorsan segíthetnek. A Medialets piackutató cég szerint eddig egymillió alkalmazást töltöttek le a Pre tulajdonosai, ami szintén nem rossz eredmény három hét alatt.

Ami a Palm általános helyzetét illeti, a vezetés szerint végre ismét versenyben vannak, innentől kezdve pedig a kapaszkodás időszaka jöhet.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 30. 22:30 | válasz | #3
Most amcsiban 120 000ft körül van.
smv  
2009. jún. 30. 22:22 | válasz | #2
És függetlenül mennyiért?
2009. jún. 30. 18:07 | válasz | #1
nálunk mikor lesz kapható?